Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
82. oMhI 1927 december 25 a kezét se csapja össze. Aztán, clienhatáskép valami azértiskedö bizalom h> nározta uj melegségbe. Talán nincs egyedül, ki tudja hányán vannak igy és hátha épen ez is, itt a másik szobában, ezt is ide űzte most homályos parancs ölni, rabolni, vagy élni. Csak beszélne már valamit! . * Az idegen a poharával kopogott a másik szobában, fizetni akart. Most hallatta először erősebben a hangját. A fonnyadt Ítmény mellében idebent öszszehuppant a dac. — Kopog — nyöszörögd — megint kopog, mint az előbb. — Fizetni akar. — Fizetni? A legény ijedt szabadkozássa! könyörögött magához. Azt nem hallotta, hogy fcinn most lendül beszédbe a kódis vándorkamasz. A bor fölöntözte szivén a talajt és fü, cserje burjánzóit föl rajta, ahol vérüket felejtik a megtévelyedett vándorok. Harmatosán még jóságot kínált az erdő, a rozsdás éj is a bujdosók címerével, a holddal még szánakozott, a vadalmafa csümölcsöt adott, a bozót tanyát nyitott, de most tar gályák ftöredeznek a hó alatt, a szél mindig 'szembevág az elvadult bujkálónak, fontakat mélyeszt a csontokba a hideg és a hold jeges fénylemezeket hasogat a fák közé, szinte hangja van és a porcelán síkon sovány farkascsorda átkozza szabadságát. Pedig ő igazán nem akart ölni, bolondos könnyű verekedés volt az egész ügy, az ördög a tudója annak is, hogy maradt földön az a kötekedő (hus-anyag katona, olyan bivaly szügygyel, egy nem is komoly ütéstől. De most karácsony van és már itt a határ .ilyenkor tán az őrök szemében is álmosabb a kegyetlen törvény és fél óra múlva a bársonyos uj hó o'yan vastag lesz, hogy nem fog alatta repedezni a régi fagyás. Viszont az isten jó csi'lagokkal is őrzi a tova-bujdosók útjait, az ember körme legföljebb véres lesz egy kicsit, mire kikaparja őket. * Az erdő fogytán túl lakott a húszéves Mária, aki már a második férjét szenvedte. Vére gyüremléjein régi mese volt már a tavasz, kertben, ha sötét volt nem sütött a virágos aimafa ág zsarátnoka és az akácszag ez az alattomos gyújtogató is valahol mélyen benn alndt a fák kérge alatt. De Mária feszes bőrén éget az egészség. Mária feszes bőrén égett az egészség. Máválaszolni, ha jóízű csiklandozást kap egy férfitől, Mária héjával ette a kenyeret Minden más bolondság és Mária fütyült a Janek sok pénzére, mert Jawek vézna volt, sőt Jurek az első féri is csak idegenként állt Mária előtt, amikor tűnődve majszolta az ünnepi kalácsot, mert Jurek halott volt Akkor már • vándorlegény is átléphette a határt, kint a fák kört vasalt, hüs-tiszta patyo'atban állt az ünnep és esti madárárnyék fekete szentldkkie ódöngött a havon. A vén özvegy a fiát emelgette az ágyról, aki már fatönk volt, két rossz kar-gyökérrel. Nagyon meggémbsredett a kinti hosszú beszélgetés alatt, szeme nyitva volt, szemöldöke összehúzva, féltréfás szomomsággal, a miből igazi gyerekarc vonásai súg-rázták a véngyerek arcára és a felső ajk hegyes huscsöppé buggyar.tan merevült ki, mintha a száj egy láthatatlan csészike után indult volna. Azt a csészét elrántották előle. Részletfizetésre _ s adunk Onn k mindent, em re sr.ékséce i vaa, a legkedvező b fizetési feltételek . mel'ett : rchkaü cikkeket TexÜámt, a y mára , j«Jv tét itb> Oá tariási cikkeiét: But rt, azdaye #\ függönyt, továbbá ékszert, órá , evdo zkS.:, ! szervizt atb. stb. Náthán VVeisz i Sin NOVISAD, Futoski put 42 • GySiSdJSa mr ölni Araiak 4 _________és >.? A"*’«'■ w'-t 'V______11 °Q Ui orosz humor j _____ BÄCSMEGYEI NAFT.0____ Mihail Szozcsenko szovjetoroszországi humorista alábbi két karcolaté jellemző fényt vet a mai oroszországi gondolkozásra és viszonyokra 1. Szemjjn elvtárs esete az arisztokratikus növel. Szemjon Szetnjonovics kettőt szippantott, kabátujjával megtórülíe az állát és igy szólt: Kedveseim, nem szeretem az olyan nőket, akik kalapot viselnek. Egy nőszemély, akinek kalan van a felén és átlátszó harisnya a lábán s ehhez még aranyfog a szájában — egy ilyen arisztokratikus nő énelőttem egyáltalán nem is nő, azon nekem nincs sok veszíteni valóm... Persze annakidején én is belebonyolódtam egy ilyen arisztokratikusba. Jártam vele sétálni, még színházba is elvittem. Ott is lett vége az ügynek, a színházban. A színházban azután kibontakozott az ő egész ideológiája, teljes terjedelmében. Az udvaron találkoztunk először. A lakók gyűlésén. Nézem, hát ott áll egy nő, aki magasabban hordja az orrát. Harisnya van rajta és egy aranyfoga van. — Honnan való, polgártársnő — kérdezem — melyik szám alól? — A hetesből — mondja. — Kérem szépen. Isten éltesse. Tudja az ördög, nekem mindjárt borzasztóan tetszett. Gyakran bementem hozzá látogatóba a hetes szám alá. Rendszerint mint hivatalos személyiség. »No, pclgártársnö. mi újság a vízvezeték és a klozet körül? Funkcionál?« — Funkcionál — fele!!, fis beburkol jzlk a selyemsálába és egy hangot se ad ki többet. Csak hunyorít és az arany-1 fogát csillogtatja. Már egy hónapja jártam hozzá, fisanként megszokta. Idővel bővebb fe leieteket is adott. »A vízvezeték funkció- . nál, köszönöm önnek, Szemjon SzemjJ- novics/« fis hasonlókat. S minél tovább tartott, annál jobban belemelegedtünk. Már kezdtünk együttesen sétára járni, fis ahogy az uccára érünk, azt akarja, vezessem karonfog. va. Karonfogom hát és rácsavarodok, mint egy ángolna. Nem tudom, mit is beszéljek vele és az emberek előtt szörnyű kínosan érzem magnói, figy napon azt mondja nekem: »Mondja csak, Szemjon Szetnjonovics, tulajdonkénen mié^t vezetget maga engem folyton köröskörül az orcákon? Egész rlngüspi! már a fejem, ön mint gavallér és úgyis mint hivatalos személyiség, elvezethetne inkább a színházba egyszer.« — Azt lehet — mondom én. Másnap, pont lókor küld a pártszervezet operajegyeket. Az egyik jegyet én kapom, a másikat Vaszijka, a lakatos ruházza át rám. Nem néztem meg a jegyeket. Nem voltak egyformák. Az enyém földszinti ülőheivre szólt, a Vaszijkáé föl a kakasfilőre. Tehát színházba mentünk. I.eültünk a helyeinkre. A nő az én jegyemmel, én meg a Vaszijkáéval. fin magasan fönt ülök mint egy templomtoronyban, nem látok egy darabkát se a darabból. Csak ba a könyöklő fölött keresztülhajolok, látom — őt, persze őt is rosszul. Utóbb már unatkoztam, lementem. Körülnézek, éppen fölvoná-köz van. Jön a nő. — Jó estét. — Jó estét. —■ Érdekes volna tudrv. mondom, vajon itt jól funkeíoná!-e a vízvezeték. — tfem tudom — mondja ő. fis oda«nrran a bükiéhez, fin utána. Fel és alá mászkál a büfíé előtt és a süteményes állványt fiksz'rozza. Az állványon van egy tányér. 5 a tányérban 'rrómesn'ték vannak, fin pedig, én szamár, ott forgolódok körülötte mint egy hülye burz«oá és még meg is kínálom— Ha kedve van egv kréronitére, csak m zsenirozza magát, én Freiem. — Mercl — mondja, fis minden szégyenkezés nélkül odamegy a tányérhoz, elltoopol egy krémest és znbál! Az én pénzemmel azonhan nem sokra mehettem. Legföljebb három kréméire futotta... A hölgy eszik és eszik, én pedig izgatottan kotorászok a zs^era mélyén, próbálom kitapogatni, mennyi pénz van nálam. Direkt sírni tudtam volna.. Az egyik krémest megette, — happ egy másikat. Nyögök, de csöndben maradok. Valami burzsoá szégyenlősség fogott el. Egy gavallér, úgyszólván, csakhogy nem a kasszánál. Ágaskodók körülötte, mint egy kakas, ő vigyorog és bókokat mondat magának. Végre szólok neki: — Nem volna már ideje hogy a Helyünkre menjünk? Nem csör.gtltek még? — Nem. És fogja a harmadik krémest. — Nem lesz egy kicsit sok, igy éhgyomorra? Majd nyomni fogja a gyomrát. — ó nem, mi ehhez hozzá vagyunk sookva. És veszi a negyediket. Erre már a vér a fejembe tódult. Rászóltam: — Tedd vissza! önagysága megrémült és tátvs maradt a szá;a. A szájában csillog az aranyfog. Már egészen kijöttem a sodromból. Mindegy, gondolom magamban, egyszer már vége lesz ennek a heccnek. — Tedd vissza, a fenébe! Visszatette. A tányérra. »Mit fizetek a három elfogyasztott krémesért?« — kérdem a büfíést. A büffés adta az :ndlfferenst, egész butának tetette magát. Azt mondja: ennyi és ennyi a négy elfogyasztott krémesért. Igyekszem felvilágosítani: — Milyen négy, mikor a negyedik a tányéron van? — Nem számit. A krémesbe bele lett harapva és ujjal be lett horpasztva — közli szakszerűen. — Micsoda? Beleharapva? De már bocsásson meg, ez csak a maga nevetséges beképzelésc! Ám a büffés egészen indifferens maradt s egyre hadonászott az arcom körül. Persze mindjárt összecsoportosultak az emberek. Szakértők. Némelyek azt mondták, a krémesbe bele van harapva, mások meg, hogy nincs beleharapva. Eközben kiforgatta mind a két zsebem. Természetesen az egész tartalmuknak muszáj a földre gurulni. Hogy az emberek nevessenek rajtam Nekem viszont semmi kedvem sínes nevetni. Megolvasom a pénzemet. Nagynehezen együtt van: négy darabra futja, hajszálpontosan. Egészen hiába volt a nagy drukkolás. Ha tudtam volna Fizetek. Azután a nőnihöz fordulok: — Egye meg Ki van fizetve. A nő azonban nem mőzdul. Zrenirnzza magát. Ekkor megszólal valaki mellettem: — Add ide, majd én megeszem. fis tényleg felfalja a krémest, a rothadt, — az én pénzemért! Mikor az operát végighallgattuk, a nőt hazakisértem, a ház előtt igy szóit: — Elegem van a maga közönségességéből. Akinek nines pénze- az ne vigyen hölgyeket. Én meg azt mondtam neki: — Ha csak pénz van. az még nem számit. Bocsássa meg a kemény kifejezést ... így váltunk el. Arisztokrata nőknek nálam nen: nagy jövőjük van. 2. Az eíektrifil álás. No, kedveseim, melyik ma a legmodernebb szó, na? A legmodernebb szó, ami ma elképzelhető, természetesen az »elektrifikálás.« Nem akarom elvitatni, óriási fontosságú dolog, — Szovjetoroszországot villannyal bevilágitani, Hanem a következőkről van szó. Én, tisztelt elvtársaim, egy nagy házban laktam. Az egész ház petróleumra volt berendezve. Egyiknek volt egy kis lámpája, a másik egy konzervdobozt használt, némelyiknek semmije sem volt, legfeljebb csak a karácsonyfán gyújtott gyertyát. Szóval nyomor. Csakhogy egyszer elkezdtek világítást bevezetni. Elsőnek a házibizalmi vezette be. Hát ő csak vezette, vezetgette, fiz egy olyan egész csendes ember, nem szeret feltűnést kelteni, csak jelentőségteljesen járkál körül és mindig olyan mélyen gondolkozva fújja az orrát. Egyszerre jön ám a mi nagyrabecsült szállásadó asszonyunk, Jeliszaveta Ignatjevna Prochorova és indítványozza, hogy a lakást villannyal világítsuk. Mindenki bevezeti, mondta. Maga a házibizalmi is most vezette be. Felőlem... Hát mi is elkezdtük bevezetni. Bevezettük, kivilágítottunk — szent egek! Köröskörül csupa szemét és piszok. Azelőtt itt az ember reggel munkára ment, este jelent meg újra, megitta a teáját és lefeküdt aludni. De most, hogy világosságot csináltunk — csak meg kell nézni. Itt egy szétnyütt papucs kódorog, amott rongyokba lóg a tapéta, emltt egy poloska vágtatva lóg meg a fény elöl, — itt meg ki tudja micsoda cafat hever, ott egy köpet és ott egy cigarettacsikli s ráadásul még egy bolha csintalankodik... Szent egek! Csak rá kell nézni erre és megesik az ember szive. Például a kanapé, ami a szobánkban van! Máskor mindig azt gondoltam magamban: A kanapé az kanapé. Esténként gyakran és szívesen ültem rá. Ellenben most, amikor a villanyt felgyújtottam. — ti szent egek! Nade a kanapé! Az összes rugók tótágast állnak, az egész egy rongy, a belseje mind kibuggyant. Én nem vagyok képes erre a kanapéra ráülni — lelkem egyszerűen borzad ettől. No. gondolom magamban, ez nem élei Innen meg kell szökni. Jobb egyáltalán rá sem rémi. Látom, a mi kedves háziasszonyunk is. Jeliszaveta Ignatjeva, egész gondterhelten jar-kel és tesz-vesz a konyhában. — Na, 1. ’ dezem, mi gyötri? De ő csak legyint. — Ah, Szemjon Szetnjonovics. sobse hittem volna, hogy én ilyen nyomorúságosán élek! Megnéztem a háziasszony 1 kürzt!» lyát — bizony igaz, gondoltam magamban, egy cseppet s.m étvágygerjesztő: csut,- szennv, pkzok, mindenféle szemét vacak. És mio'tez Unvárban fürdik, valósággal szembeüti az embert. Azóta mindig egész szomorúan tértem haza. Hazajövök, felcsavarom a villanyt és bebújok az ágyba. Utóbb aztán kifundáltam valamit: előleget vei m feL meszet vásároltam, feloldottam és munkához láttam. Leszedtem a tar-’ t, a pókhálókat, félretoltam a kanapét, lehetőleg jó mesrzire a sarokba, úgy ..ieszeltem, tapétáztam, kész öröm v ’t. Gyönyörű szép lett minden de mégsem egészen. Lfka fekteti, t be a pénzem, kedves elvtársaim, — a bázlasszpny elvágta a vezet éket. — Nem rug * nyomorúság, még meg is világítsuk? — mondta. Kérleltem. érvedet «ora'-oztsttem fel, minden hiába. Költözzem máshová, azt mondta. 6 nem tud ilyen világosságban élni. Neki nincs pénze reperációkra. Költözzem ki. Könnyű azt mondani. Mikor egy csomó pénzt befektetf.m a repeiációkba. Megadtam magam.
