Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
m december 23.____________________ BÁCSMEÜYE! NAPLŐ _____________________________oHat A BÁCSIMÉINAPLŰ NÜSKOÍlABÖL — Levél a szerkesztőhöz — Kedves Barátom! Memoárokat Írni hangulatrontó fogüalkozás. Visszaemlékezni viszont nagyon kellemes és épen ezért nem tudtam ellentállni szives felszólításodnak, amikor felkértél arra, hogy a karácsonyi szám részére a Bdcsmegyti Napló hőskorából néhány feljegyzést készítsek. Amikor egy hónappal ezelőtt köriilvezettél a tágas szerkesztőségi helyiségben .megnéztem az öt szedőgépet, a hatalmas rotációst, az öntődét, a könyvkötészetet és végigjártam azt a hatalmas épületet, amelynek minden téglája a Bdcsmegyei Napló szolgálatára épült, egyszerre feltolultak bennem az emlékek, megelevenedtek előttem jelenetek és történetek, amelyeknek nem volt a maihoz hasonló díszes keretük, amikor 3. kéziratot még sajátkezűig körmöltük és nem diktáltuk 'Képbe, amikor alig egynéhányan, sőt némi túlzással azt is állíthatom, hogy csupán ketten minden időnket és minden ambíciónkat arra fordítottuk, hogy az újság aznapi száma elejétől végig, minden ollózás nélkül, agyunk munkájával érdekesen és színesen legyen összeállítva. Akkor a szerkesztőség egy udvari bútorozott szobában volt elhelyezve, a modern kor jelentős vívmánya, a telefon egy másik házban, a Hungária-nyomda hátsó szobájában csilingelt, patrónusunk és maecenásunk Heumann Móric volt, egyikünk sem volt még doktor, egyikünk sem volt még kövér, de mind a ketten fiatalok, nagyon fiatalok voltunk. Emlékszem még arra a napra, amikor Payer Enđra barátunk telegráfpóznákkal ékesített, sajátkezűig rajzolt »fejével« a Bdcsmegyei Napló első száma megjelent. A lappal kicsikét elkéstünk és bizonyos szorongással néztük, amikor közös tanítómesterünk, boldogult Braun Henrik az akkori Pest-szálloda terraszán bizonyos fölénnyel lapozott benne. (Vo!t is okunk a drukkolásra, mert mindjárt az első számba súlyos hiba csúszott bele. Épen akkor- lett öngyilkos Gromon Dezső báró államtitkár, bácskai képviselő és mi azt irtuk, hogy a revol- ÍVergolyó életét Is kioltotta. Óriási feltűnést keltett a hir és csak egy baj volt vele, t. I. hogy Gromon életben maradt. Nívós, érdekes újságot akartunk csinálni és erre legalkalmazasabbnak látszott az ellenzékiség. Heteken keresztül Jelent meg a nagy feltűnést keltő, bátor cikksorozat, amely a tavankuti templom összeomlásával kapcsolatban a felelős- i ség kérdését feszegette. Ma is azt hl- j szom, hogy ez a cikksorozat volt az^ egyik oka annak, hogy az uj lap mindenütt érdeklődést keltett, súlyra tett szert és hogy megjelenését minőén dél- j Után a közönség tömegei várták Persze szenzáció nem mindig volt; de kellett, hogy legyen. És itt egy leleplezéssel kívánok lelkiismeretűnkön könynyiteivi. Mikor egyszer nem volt anyagunk. megjelent a lapban egy szenzációs j tudósítás arról, hogy Barjaktdrovics \ Jócó földink Amerikába vándorolt ki, ott egy doilármilliomos hercegnőt bolonditott mag óba és vele együtt jött vissza hazájába és a Nemzeti-szállodába szállott. A tudósításnak nagy sikere volt, a fővárosi ■ lapok is átvették, de annyi idő után azt hiszem meg lehet mondani, hogy az egészből egy szó sem volt igaz és a romantikus történetet a nevekkel együtt Magad költötted, óvatos előzetes haditanácskozás után Hillinger papával, aki a legnagyobb nyugalommal és mindent megértő mosollyal adta szavát, hogy ha nála a dolog felöl érdeklődni fognak, meg fogja mindenütt erősíteni, hogy Jócó nála lakott, de épen előttevaló nap költözött ki és utazott Riviérára a szállodából. (Annyi eszünk ugyanis volt, hogy a tudósításban már előre feltüntettük, hogy a dollárhercegnő a cikk megjelenése előtt elhagyta városunkat.) Bár a kritikusok e cikk egységének rovására fogják Írni, nem hallgathatok el másvalamit. Már újságíró voltam, a Bácsmegyei Napló azonban még szendergett, amikor a »Függetlenség« cimü napilap heves polémiát folytatott az akkori legtekintélyesebb újsággal, a Bácskai llirlap-piú. A »Függetlenség« délutáni cikkére a Bácskai Hírlapban reggelre energikus cáfolat érkezett és a »Függetlenség« délutáni száma a Bácskai Hírlap aznapi cikkét törte állandóan pozdorjává. Érvek és ellenérvek csatája volt ez, amelyben a cikkiró személyét sem kímélték. A rejtélyes szerző neve mind a mai napig homályban maradt, én azonban, ha parancsolod, emlékeztethetlek rá, hogy mindkét lap cikkeit, a támadásokat épen úgy, mint a replikákat Te magad Írtad. Azt akarom ezrei csak kimutatni, hogy abban az időben nagyon nehéz volt érdekes újságot csinálni. A vidéki lapok a fővárosi hírlapok tudósításait reprodukálták, természetesen elkésve, vezércikkeiket a kőnyornatostól, vagy egymás hasábjairól kerítették, a humoreszkeket, a verseket és a tárcákat egymástól »vágták át«, a hírrovat kommünikékből, halálozási és a gyermekszaporodási közleményekből, esküvők és temetések leírásából, névnapi ünnepségek áradozó Ismertetéséből állott, legjobb esetben egy kis személyeskedés vitt némi élénkséget az újságba. Akkor az újságírónak magának kellett az anyagot megteremtenie, nem volt soha tulszedés, az értesüléseket nem ontották garmadával eléje, hanem a tiz körmével kellett mindent előkaparnia. őszintén merem állítani, hogy a Bdcsmegyei Napló megindulása első percétől kezdve a vidéki lap szokványos tirmsdnak ellentéte akart lenni és az első betűtől kezdve az utolsói* a szerkesztőségben íródott. Ha nem volt anyag, hát kellett csinálni, ha nem volt téma, ki kellett találni, ha nem volt érdekesség ki keltett fundálnf. Sokszor nem voltunk válogatósak az eszközökben, de a közönség ezt nem vette észre, mert négy oldalon változatos, elevenen megirt, kellemes újságot kapott, melynek minden sora aktuális volt Legnagyobb teljesítményünk a fía-Kelen politikai 1 ■'’.'•fia-per volt. Most, hogy 18 esztendő után a mcgsárgult lapok között böngészek, öndicséret és szerénytelenség nélkül meg merem állapítani, hogy ezek a törvényszéki tudósítások, de meg mindazok a riportok, amelyek a nagy ügygyei kapcsolatosak voltak, történeti hűség, változatosság és áttekinthetőség szempontjából helyüket bármikor megállják. Hogy végeztük ezt az újságírói munkát? Amihez ma a riporterek tucatja, gyorsírás, gépirónő, telefon áll rendelkezésre, azt Veled mi ketten, egy ceruzával és egy köieg kéziratpapirossal intézünk el. A főtárgyalás első napjára lejöttek a budapesti újságírók és közvetlenül ők küdték lapjaiknak a tudósítást. Alkalmuk volt meggyőződni arról, hogy a mi híradásunk semmiben sem maradt hátra az ő tárgyalási tudósításaik mögött. Másnap minden fővárosi újságíró elutazott és mi megkaptuk a megbízást, hogy a budapesti lapokat a per lefolyásáról ezentúl mi tudósítsuk. Gyorsírás nélkül, egyszerre 3—3 példányban készítettük a feljegyzéseket a tárgyalásokról és úgy, ahogy 2—3 kutyanyelv megtelt, már szaladtak a nyomdába velük a kéziratszedő lányok. Délben a tudósítást feltelefonáltuk az esti lapoknak, este pedig a hatórás gyorsvonat mozdonyvezetője minden fővárosi szerkesztőség részére borítékban elhelyezve vitte a tudósítást, amely szöszerint megegyezett a Bácsmegyei Naplóéval. Hét órakor megtelcfonultuk aa lapoknak, mennyi helyet hagyjanak a tudósítás számára, ÍO órakor a Keleti-kávéházban már várta minden lap kiküldöttje a mozdonyvezetőt s reggelre ez jelent meg a pesti lapokban. Ugyanekkor öt reggeli és nem tudom, hány esti lap tudósítása mellett naponta kétszer jelent meg a Bácsmegyei Napló. Éjfél után 1—2 óráig korrigáltuk a reggeli lap szedését, utána megnéztük Versendy tata kávéházában az orfeumelőadást, ittunk 1—2 pohárral az aranyifjak között és reggel fél kilenckor már ott ültünk a tárgyalóterem kis asztala mellet. Tiz napig tartott ez az emberfeletti karikatúrái Loudon (Hollandia) munka és ez alatt az Idő alatt égés* Magyarország csak a Haverd-pörről beszélt. Talán ez a teijesltmérry sem olyan nevezetes, mint azok a cikkek, amelyek ® tárgyalás előtt a Bácsmegyei Naplóban és a fővárosi újságokban az üggyel kapcsolatban megjelentek. A nyomozást Pertifh Ernő rendőrkapitány folytatta 1® és miután a gyilkosság után néhány nappal Jánosit, Haverda Mariskát, Vojthát és Klein Pál Lipótot letartóztatták, a nyomozás további vezetése dr. Winchklen István vezető ügyész kezébe került. Hét pecsétes titok gyanánt kezelték az egész ügyet. Sem a rendőrség, sem ax ügyészség semmi néven nevezendő információt a sajtónak nem adott. Lehetetlenségnek tűnt fel, hogy bármiféle értesülést szerezzen be az újságíró. Senki sem tudta, mit vallottak, beismerésben vannak-e, gyiijtött-e bizonyítékokat a vádhatóság. Pedig kevés ügy van, amely fordulatokban annyira gazdag és változatos lett volna, mint ez a per. Az egész ország találgatta, mi lesz a vádlottak sorsa, de az ügyet mély hallgatás borittotta. Ilyen körülmények között a kivfhetetlennel volt határos, hogy a Bácsmegyei Napló köteleségéhez hiven a közönséget részletesen informálhassa. Ma már, majdnem 20 évvel az ügy után, feltárhatom azokat a mgdszereket, amelyek segélyével mégis állandóan, hiteles értesüléseket tudtunk szerezni. Legelőször is megtudtuk, hogy Haverda Mariski minden délután egy órát sétál a fogház udvarán. A következő napon délután három és négy óra között, amikor a törvényszék épülete már teljesen kiürült, Veled együtt feliopóztunk az első emeletre és megálltunk az egyik ablaknál, amely a fogházudvarra nyílott. Itt végignéztük a szomorú sétát, amelyben Haverda Mariska a börtön udvarán kerengett Másnap megjelent a Bácsmegyei Naplóban »Mariska a börtönudvaron« címmel egy tárca, amolynek hallatlan sikere volt. Nem volt vidéki lap, amely ezt szöszerint át nem vette volna és minden fővárosi lap kivonatosan leközölte azt. Ezután az első lépés után jött a szenzációs leleplezés az ügyész éjjeli látogatásairól, melyeket a foglyok ccl'áfban tett. Hetekig tárgyalta ezt a magyar sajtó, büntető iogásznk, nyomozó közegek pro és kontra nyilatkoztak az ügyben, szabad-e éjjel a vádlottakat vallatni? Gyanúsítások kerültek szárnyra Winchk’er ügyész és Haverda Mariska viszonyáról, a pletyka rózsacsokrok küldéséről, szerelmi val’omásokról, féltékenység! jelenetekről mesélt, a kabaréirodalcm kedvenc témára tett szert, az ország minden bretthjén kuplékat énekeltek az esetről, a főtárgyalás után Winchkler ügyésztől az ügyészi megbízatást a miniszter megvonta s Budapestre helyezték törvényszéki bárónak. Utólag meg kell állapítani, hogy Winchkler ügyész ebben az ügyben tejesen korrekt magatartást tanúsított, udvarlásról, rózsacsokrokról szó sem lehet, az egész nem volt más, mint az ambiciózus hivatalnok túlbuzgósága, aki a hivatalos órán túl is dolgozott az ügy érdekében, lélektani fogásokkal megszólalásra igyekezett birni a vádlottakat, hirtelen éjszakai rajtaütésekkel igyekezett tőlük a vallomást megszerezni és be kell vallanunk, hogy ha ez nem is volt mindenben perrendszerü, Jánosi beismerő vallomását éppen a féltékenység felkeltésével, szekrénybe bújtatásával, Haverda Mariska és Vojtha közti összeköttetés kihallgatásával mégis csak sikerült az ügyésznek megszereznie. Ez a beismerő vallomás, amelyet Jánosi a főtárgyalás során, de még a vizsgálat alkalmával is utóbb visszavont, volt az alapja mindhármuk elitéltetésének. Hogy jöttünk erre rá, hogyan szivárgott ez ki a börtön falai közül? Ma már szuboticai gyáros és nagykereskedő, akkor még ve'ünk együtt fiatal gyerek volt az, akinek segélyével mindezeket a dolgokat, ha nem is részletesen, de apránként megtudtuk. Ennek a* egyénnek az apja szállította be az élelmet a fogházba és mig a fiú az üres edényekre várakozott, a fogházőrök elejtett szavaiból sikerült meg-