Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-24 / 355. szám
6« w Bizonyára valamennyien ismeritek a tölgyfa makkját, de talán egyiketek se tudja, hogy ezekből a makkokból milyen érdeks játékot lehet csinálni. Csak egy kis ügyesség kell hozzá. Melyik ügyes közületek? sok csokoládé, hosszú fehér gyertyácskák egetk rajta és niihden-gyertyáeska eziistcsiílagókkal volt kirakva. A fa alatt mindenféle csillogott, de nem néztünk oda, mert az ember népi nézhet mindjárt oda, előbb énekelni kell és a fát nézni, különben azt hiszik, hogy csak a játékokat akarja az ember... Ott állt apus is és mindenki. Énekelni kezdtünk, de Gazsi falsul énekelt, mert meglátta az orosz-japán háború skatulyáját és egy rugós ágyút, de Flóra egyáltalában nem énekelt, csak szorította a kezem és nagy szemmel nézte a gyertyákat. Mikor befejeztük az éneket, gyorsan apusra és anyusra néztem, de nem haragudtak, apus iszonyú komoly volt, de nem haragudott, mert lassan simogatta lefelé a bajuszát és ő olyankor jól érzi magát, anyus pedig mosolygott és olyan nagy és fényes volt a szeme, hát ő se haragudott. De hogy a játékokat kezdtük nézni, hát Gazsi hozzám jött és halkan figyelmeztetett, hogy mindjárt oda kell adni Flórának, amit megbeszéltünk, különben azt hiszi, hogy semmit se kap és sírni fog. Én megkerestem a gázlabdát és Gazsi egy hosszú skatulya datolyát hozott, de mikor odaadtuk, hát már egy nagy hajasbaba volt a karjaiba, olyan nagy, hogy alig bírta, olyan, amelyik lehunyj a szemét és szépen fordul mindenfelé olyan, melyik lehunyja a szemét és szépen fordul mindenfelé és úgy nézett, mintha akkor ébredt volna fel, de egész tüzes volt az arca és a haja csillogott a sok gyertyától. mással beszélni, de még az is kínozta őket, hogy a gazemberek úgy dobták őket a földre, hogy még egymás arcát sem láthatták. , A jó Szám szemrehányást tett lelkében magának, hogy ezt a fiút magával hozta s annak most itt kell vele együtt nyomorultul elpusztulnia. Pali előtt pedig elvonult gondolatban egész gyermekkora és simi szeretett volna azon, hogy szülőföldjét olyan könnyelműen elhagyta. Állapotuk reménytelen volt. Lassú gyötrődés formájában csúnya halál leselkedett reájuk. Ereikben a vér-mintha tüzzé változott volna. Mindéhez járult még a gyötrő éhség is. A moszkitó legyek százai lepték el őket és csipték arcukat A moszkitóknak fegyvertársaik voltak azok az apró hangyák, melyek sürü rajokban lepték el a két szenvedőt. Szám Havkensz minden erejét meg.eszitette és úgy próbálkozott vele, hogy a kötelet, mely kezeire szorult, valahogyan megtágitsa kissé, azonban minden erőlködése hiábavaló volt. Próbálkozott a hátára feküdni és a szíjat a földön dörzsölni és elkoptatni. Ezzel sem ért célt. Ez a módszer akkor vált volna be, ha kavicsos földön feküdt volna, mert a kavics alkalmas lett volna arra, hogy dörzsölés folytán a köteléket elkoptassa. Azonban a lágy fü, melyre a két gazember őket ledobta, semmi kárt nem tett a kötélben, bárhogyan is dörzsölte azt a földön Szám. Kilics Pali nem próbálkozott meg semmivel. Teljesen beletörődött abba, hogy távol szülővárosától nyomorultul kell elvesznie idegen földön. Odahaza sohse fogják megtudni, hogy miképpen vesztette életét egy szabadkai fin, aki meggondolatlanul elszökött anyja házából. A könyei lassan végigperegtek az arcán. Kilics Pali gondolatban imádkozott. Az órák csigalassúsággal teltek, de végre mégis csak elérkezett az éjszaka. Borzasztó volt Körülöttük teljes sötétség volt melyből időnként borzasztó hangok hallatszottak. A puszta és az erdő vadállatai borzasztó hangversenyt rendeztek. Sem Szm Havkensz, sem pedig Pali nem aludt ezen az éjszakán. És érdekes, mindegyiknek az a gondolata támadt hogy bárcsak jönne valamely ragadozó állat és oltaná ki életüket, hogy előbb legyen vége kínjaiknak. Azonban ez a kívánságuk se teljesedett. Az éjszaka órái még lassabban teltek eL, mint a nappalé és mindkettőnek úgy tűnt föl, hogy ez az éjszaka hosszabb egy esztendőnél is. Mikor aztán rájuk köszöntött a pirkadó hajnal első sugara, szinte örömmel fogadták azt, ha helyzetükben egynem szokok, mert a bács' nem szereti, ha nem vagyok csendbe! Akkor elénekelten) neki egészen halkan a: Mennyből az angyal, • • Lejött hozzátok. . . e Pásztorok! Pásztorok!... -Mondtam, énekelje utánam, de egészen halkan, hogy'Senki se hallja meg. Próbálta, de olyan halkan énekelt, hogy odamentünk Gazsival és odatartottuk a szájához a lülíinket, hogy halljuk. Mély'liangja volt, de iszonyú halk. — Nem jó — mondta Gazsi — Gé, fisz, gé, dé! , De ő csak nézett nagy, riadt szemmel. Akkor, ujra énekeltünk és Gazsi tercelt, már akkor jobban tudta. Végre egészen tudta, csak nagyon halkan.. ' ■ — A fa alatt kell énekelni — mondtam — mert az angyal még ott van és nézi az embert, aztán elmegy és akkor lehet megnézni az ajándékokat. Nagyon ámuldozott, hát mondtam: — Te is kapsz ajándékot. Neked is hoz az angyal. Lehet, hogy egy gázlabdát hoz, szép sárgát, fekete csikókkal. Akkor aztán mosolygott és piros lett az arca. De már egész sötét volt és hallottam anyus hangját. Ujra bedugtuk a szekrénybe Flórát, de anyus csak egy percre jött be. Kutatva nézett körül, aztán a szemünkbe nézett, de néni szólt semmit, hanem kiment, csak annyit mondott: » Mindjárt csönget az angyal, már gyújtja a gyertyákat! Akkor ujra előhívtam Flórát és megfogtam a kezét, hogy ne féljen, Gazsi megfogta a másik kezét és hallgatóztunk. De mi is féltünk és én Gazsira néztem, Gazsi egész piros volt és nem tudta, mit mondjon. Hiszen még anyusnak meg kellett mondani! Akkor csend lett és egyszerre messziről a harmadik szobából megszólalt a csengő. Ki akartunk menni, de hirtelen kinyilt az ajtó és bejött anyus, megállt előttünk, úgy nézett. , — Anyuska... — kezdtem mondani — de anyus hirtelen igy szólt: ' ' . — Csak gyertek, gyertek! Nem hallottátok, hogy csengetett az angyal! Nem haragudott, mert nagyon lágy volt a - hangja és édes, pedig látta Flórát közöttünk. Mentünk utána és én gondoltam, hogy biztosan Mari mondta meg, de talán jobb is igy. Gyönyörűen égett a fa, csupa arany volt, meg'ezüst, általában lehetett szó örömről. Pedig akkor tr&r olyan gyöngék voltak, hogy a szemeiket is csak a legnagyobb megerőltetéssel tudták nyitva tartani. Mire teljesen reggel lett, már csu* kott szemmel■■ feküdtek. Mindketten elvesztették eszméletüket. A halál, mely ott-ólálkodott körülöttük, már biztos zsákmánynak nézte őket. ' ' - ;L'. A Késő délután volt, amikor ismét magukhoz tértek. Akkor is a füvön feküdtek még, de sem a kezük, sem a lábuk nem volt megkötve. Négy férfi foglalatoskodott körülöttük. Vízzel mosták az arcukat, aztán pedig konyakot csepegtettek a szájukba, Az elhagyott árva Zug a vihar a zápor szakad kiinn az éjszakába, Egy elhagyatott árva gyermek künn bojong a sárba, Eölemeli bággyaát tejét és teltekint az égre. Uram Isten nézz le rccírn s elégeld meg végre. Letérdel az elhagyott és hangosan mondja, Isten anyja Szűz Mária légy velem e sorsba, Édes apám elvesztettem messze idegenbe Jó anyámat árva lelkem soha nem ösmerte. Hangosan sir és zokog az elhagyatott árva Érzi már, hogy elhagyatott beteg teste nem sokMj Hja, Esdve kéri a jó Istent segítse meg ötét Lássa meg hát végre azt a jó szülőket. összerogy az árva gyermek künn az ut sarába, Nem bírja a gyenge teste, már magas a láza, Egy sírkereszt lenn Északon a másik kettő Délen, Mindhárman már ölelkeznek odalönn az égben. 728 745
