Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)
1927-11-06 / 309. szám
KETTEN IRTA: BAEDEKER 1927 november 6._________________ BÁCSMEGYE7 NAPLÓ A nápolyi király természetes leányát, a leendő nagy iró kedvesét Máriának hívták, de a szerelmese Fiametta-nak szólította s ezen a néven tette halhatatlanná később. Finom, lovagias bók volt ez s az értelme, hogy a szép hölgy: oly láng (fiámmá: láng, fiametta: lángocska), amely az imádóját hevíti és elperzseli. — Rossz hirt hozok, édes mindenem, — ezekkel a szavakkal kezdte társalgásukat egy napon a poéta. — Vissza kell térnem Fiorenzába. Mária arcát — amint a Decamerone szerzőjének a leírásában olvashatjuk — tej és vér díszítették, rózsák és liliomok nyíltak rajta. Az ijesztő hirre a vér és a rózsa eltűntek onnan, — csak a tej és a liliom fehérlett le róla. Fiametta elsápadt. ^— Csak nem hosszabb időre? — kérdezte félősen és mégis reménykedve. — Mindenkorra, — felelte Boccaccio. — Mily nyugodtan mondod ezt Giovine-m! — zokogta a busuló hölgy. Giovanni-t (János) gyöngéden Giovine-mnek (ifjamnak) szokta becézni a szerelmes asszony. , — Ne gondold, hogy nem búsulok épp úgy, mint te. Óh, még jobban! De mit tegyek, szép kedvesem? A határozaton nem változtathatok. — az apám hazahív. — óh, édes poétám, elegendő ok ez, hogy itt hagyd a szépséges Napoli-t és imádó kedvesed’? Úgy tudom, ki ketten, Te és az apád, nem vagytok annyira jóban, hogy egymástól távol boldogtalanok lennétek. — Jól mondod. Tiz éve nem láttam Őt és — mea culpa! — e távollétet még tízig kibírnám. Sose vonzódtunk egymáshoz igazán, ö senkit se szeret, mért tenne kivételt épp velem? En pedig legalább száz embert kedvelek jobban, mint őt, — gondolhatod, mennyi jut a szeretetemből rá... — Különös ember lehet. — önző firenzei polgár. Nem elég rosszlelkü, hogy a kezét egészen levegye rólam, de nem elég jóságos, hogy azt áldólag terjesztené felém. S én bizony nem vagyok elég erős. hogy az igáját lerázni merjem. Mégis csak ő az ur és én függök tőle... A kettőnk sorsa mennyire hasonló, Fiammám, a tiéd és az enyém! Én is a szerelem gyermeke vagyok, de nem a szeretető egyszersmind. Az anyám, ha megél, valószínűleg a szivébe zárt volna, mig apám csak a nyereséget keresi s a pénzt imádja. Én nem jelentettem neki soha semmi hasznot. Mégis, meg kell alkudni vele és a viszonyokkal, ö az, aki eltart, s a költségén élek sok hosszú esztendő óta e tündéri városban, ahová azért küldött, hogy egyházi jogot tanuljak, ami szerinte a legmulatságosabb minden tanulmányok között. Nos, ebben is Petrarca a bálványom, akit szeretnék elérni a poézisben és megközeliteni a tudományokban. ö se szerette ezt a sivár és örömtelen tudományt s a költészethez pártolt át tőle. Testvére szeretnék lenni a Múzsák szolgálatában s vele karöltve hódítani meg az emberséges tudományokat... A kánonjog bizony nem érdekelt s csak anynyit tudok belőle, hogy — óh, fájdalom! — nem vehetlek feleségül, mert az urad nem válik el tőled, s ha rá is fanyalodna erre, az apád akkor sem engedné, hogy oltár elé lépjek veled. — Ez nem oly bizonyos, én Giovine-m. őfelsége tudja, hogy a szeretőd vagyok, mért irtózna hát attól, hogy a törvényes hitvesed legyek? — Óh, sanda simplicitas! Hiszen ez két egészen különböző dolog... Mily kevéssé ismered az előkelő világ eszejárását, kedves királykisasszonyom! Apád tisztában van azzal, hogy tiltott módon szeretjük egymást és tűri bűnös viszonyunkat, mert — gondolja — ez az urad dolga s nem az övé. Ám ha megszűnsz e jó ur felesége lenni, megint, a király leánya vagy, az ő másodrendű, de a fegyelme alá tartozó gyermeke s nem fogja megengedni, hogy egy ílórenci kereskedő diákfiának légy a hites asszonya. A szeretőm lehetsz, édes angyalom, de a feleségem soha — Ilyen a királyok gondolkozása? — Ilyen. S ezt nálamnál jobban kellene tudnod neked, aki közelebb állsz a trónhoz, mint én, pénzzel és árukkal foglalatoskodó rangtalan polgárnak a fia. — Óh, Giovine-m, te magad is ki rály vagy! Az én felséges királyom! — S te az én királynőm, Fiametta! De ez csak a kettőnk érzése. Mások nem gondolkoznak igy... Nemcsak királyok szenvednek hasonló előítéletekben, — polgári szülők se mentesek tőlük. A lányukat, akinek szúz • uek illik lenni s bizonyos ideig maradni. ha kedvesévé lesz valakinek, megátkozzák, kitagadják és száműzik a csal áljuk köréből. — ha ellenben egy ily fiatal h big y (szüzm, amint illik, férjhezment, az esküvő után tarthat akár tiz szeretőt, a szülők nem bánják, sőt szívből gratulálnák és a uvórakozáshoz jó .T.ulatás: káván nak. — Óh Giovanni, mily furcsákat kell tőled hallanom! — t-sak olyanokat, amiket tőletek tanultam Nápolyban. Erkölcstelen, 1?. oldal romlott fészek ez, Fiammám. Fiorenza egészen más. Szomorúbb, komolyabb, de tisztább is. Ide azért küldtek, hogy tanuljak s ngvan mit tanultam? Szeretkezni és az időt lopni. Királyi apád nem tudatlan ember s talán nem is ellensége a könyveknek, de az alattvalói örökösen szórakozás után járnak és italos meg szerelmi orgiákban tobzódnak. Gens mimica Minerva?... Az én öregem pedig, mint a fukarok rendesen, rosszul számított, amikor, hogy eltántorítson a költészettől, joghallgatásra erőltetett s az ordító jogtalanság e klasszikus hazaidba küldött.. Ez ernyesztő levegőben -- minek tagadjam? — a tudományok iránti minden vonzalmam ellenére könnyelmű emberré lettem, egyik bankettről a másikba siettem s egyik nő karjaiból a másikéiba szédültem. Nagyon is lágy a levegőtök, édes.,. Csak, amikor Téged hosszú ostrom után a magamévá tettelek, csak akkor jutottam tudatára, hogy Nápoly menynyit rontott rajtam. A te tiszta szerelmed sokkal javította az erkölcseimet s az életvitelemet, attól fogva szakítottam a korhelykedéssel, de az utóbbi években Nápolyi, e megrontómat, már gyűlölni kezdtem. Csak Te tartottál itt vissza, te igazában első (bár sorrendben isten tudja hányadik) és egyetlen szerelmem. Éretted megbocsájtom e városnak minden bűnét, minden rosszaságát. — És mégis elhagysz? — Nem hagylak el, a szivem jtt marad, de meghajlok a szomorúi kénytelenség előtt. Bárnlilyen fős-1 vény is az apám, annyi hitelt rendelkezésemre bocsájtott mindig, amenynyire rangszerü élethez s az udvarnál való megjelenésemhez sziiksé-i gém volt. Ha dacolok vele és akarata e’lenére maradok nálad, az anyagi támogatása nélkül ugyan meddig bírom e költséges életet? Semeddig. — Óh, istenem, micsoda kegyetlen ember az apád! — Bizony nem valami érzelmes férfiú, de a fogával él. amikpr hazaparancsol. Sok esztendeje nem látott s most gyönyörködni kíván az egyházjogtudományomban. Hogy* fog csalódni az öreg! — S mit fogsz otthon csinálni, szerelmem? — Rád gondolni, szépséges barátnőm. — Óh ne hízelegj ily bolondul!’ Minden idődet nem fogod ezzel tölteni. — A többit majd megmutatja a jövő, diktálja a sorsom és előirja az! apám. Petrarca-nak és más tudósoknak a társaságát fogom keresni. Befogadnak-e. méltóknak tartanak-e majd magukhoz, — vedremo. Én imádom Petrarca-t s ő engem becsül ... Az apámmal sok szóvitám, lesz, az az egy bizonyos, ö előbb kereskedelmi pályára szánt és évekig gyötört azoknak a számításoknak és fogásoknak a betanításával, amelyek ott szükségesek s amikorrneggyőződött, hogy tehetségtelenségemnél fogva a cégét sohasem fogom azon a szinvonalon fenntartani, ahová azt az ügyeskedése és ravaszkodása emelte, akkor meg azt vette a fejébe, hogy jogtudóst nevel belőlem. Gondolta, a jogtudás áll legközelebb a kalmári rendhez. Most, amikor bebizonyul, hogy ez a pálya se terem czámomra babérokat, ki tudja, mit fog kigondolni? — Nekem volna egy ötletem, Giovine-m. Legjobb volna, ha átengedné neked a vagyona felét és megengedné, hogy végleg Nápolyban telepedj meg. Mily szép idill volna ez! — Pompás ötlet! Fiatal hölgyek meglepő genialitással szoktak gazdasági kérdéseket elintézni. Én se bánnám, édes angyalom. A pénze negyedrésze is elegendő ehhez az idillhez, de ő a huszadáról se mondana le a Te szép két szemedért s az én boldogságomért. Szigorú apa ő, aki nem tudja megbocsájtani nekem, hbgy törvénytelen sryerméke lettem. Mintha tehetnék róla! — Ebben épp oly ártatlan vagy, mint én. Engem se kérdeztek... r KEI VERS UTOLSÓ EVE Nem bánom, legyen igaz: itt minden te voltál erős ünnep és lassan sápadó ben .ravasz ajándékaid ott ültek az év aia hogy a vetkőző vágyakat kilessék, az átszüremlő szelekben balga láng és viszkető izgatom volt a neved, ki álmot muzsikált a gőgös őr szivének vérrel kente a kenyeret, megvakitott két fiók galambot, és a hangod volt a sugár, amitől itt a fájdalomról cseng \ : lepattant az eleven zománc, és megindult a gyász-malmokon az a véres csoda-tánc. Az éjfél tornya alatt néha úgy tett a sin' * mintha énekelne, s földagad lélekzetedtöl hánytorgott, sirt, öblökbe emelkedett a hétnapos sátánt vecsernye; ilyenkor minden szónak, mozdulatnak halottas ágyát te kérted és te is ástad a sorakozó tüzek alá az ezer kriptát, hogy m ezerszer is meghaljak érted. Nyers hajad aranyhurok volt. kezed- töretlen m:i szoknyád húsevő virág, s érkezésednek fakóra halkultak mindig a vadboros, alkonyati citerák; hallgatásod csészéiben esengő félelmem volt uz ” kés volt a megrezzenésed, lépted vörös kezdd «■ -Ígéret, s a megadás az. ami legjobban bántó alvó szemed sok-sok meleg rügy idegébe susogta bele Itt a fekete miatyánkot; a jóságaid bennem aludtak, örömeidről itt esett le a palást, és élettel teli néma perceid megkínzott öreg újlakon számolták csuklóm fölött a fáradt dobogást Legyen hát igaz: itt te voltál minden: halott, ki élt, élő. ki meghalt, alvó, ki járt. szdzlelkü éj, ki örökké az egy-holdnak üldözik, -én csak az leszek, aki lemér most egy kicsi koporsót és elküldi érted a gyászkocsit. PIROS LÁBNYOMOK A. fOET'EN Itt a fü csak azt mondja: mindig, ott a csillag azt hebegi — soha, amott a mécsre kapcsolt láng azt mondja: v.gyazs. s a nap mindenütt fölrobbantja a rakétát: ne félj! A kukorékolás esti taréján a fül esküszik a szemnek: az éjszakában minden ég, hang-arkangyalok, szin-kerubok állnak a percek kapuján: ki vagy? vak árnyék ül az idegen szem gonosz lépcsőjén, de igy sz átmehetsz! a szív izgalma a fáról a gyökérbe fut: maradok! s a rögös mozdulatlanság kótyagosan L elmegyek. Tegnap az agyban kicsi szekere kopogta: holnap! ma nagy kalapácsok harangoznak a bátor üllőn: tegnap! holnapután részeg lesz a kormos kovács és igy fogja becézni menyasszonyát: te édes Tegnapelőtt! Tán ötven évig is élek és addig minden ÖngyT: c csak ezt a szót ordttja a slrbaejtő ív hátán: élet! Száz élet, ezer élet, millió élet fényes rügyekkel, férgekkel, porral, esővel, vérrel, és millió orgona millió sípján, üvölti róla minden az egyetlen vezényszó-Halált
