Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)
1927-11-14 / 317. szám
*í. óícíal BlCSMÍCTEI NAPLÓ 1927 november 14. A vonat kerekei alá került egy karagyorgyevói föidmives Halálos szerencsétlenség a szarbcrnyai vasútállomáson Becskerekrűl jelentik: Súlyos szerencsétlenség történt vasárnap Szerbcrnya község vasutállomásán. Nikies Bozsidár karagyorgyevói földmivesnek a vonat levágta mindkét lábát és az egyik karját, úgy hogy a szerencsétlen ember belehalt sérüléseibe. Nikics Szerbcrnyára igyekezett és amikor a vonat befutott a pályaudvarra, nem várta be, amíg a vonat megáll, hanem leugrott a mozgásban levő vonatról. Ugrás közben elesett és a kerekek alá került, amelyek letépték a szerencsétlen ember lábait, azonkívül csuklóban jobb kezét is. Eszméletlen állapotában emelték ki a kerekek alól és nyomában beszállították a becskereki közkórházba, ahol rövid szenvedés után meghalt. Lindberg újabb rekordja Newyorkból jelentik: Lindberg ezredes újabb rekordot állított fel a repülés terén. A Detroit Newyork közötti útszakaszt, amelyet a gyorsvonat tizennégy óra alatt tesz meg, 2 óra 45 perc alatt repülte át. Lindberg most tárgyalásokat folytat amerikai pénzemberekkel egy állandó repülőszolgálat létesítése érdekében Newyork és a nyugati államok között. Halálra gázolták lovai az alihunári romin var: listavezetőiéi Két rokona, akik a ! öcsin ültek, súlyosan megsebesül ak Vrsacról jelentik: Alibünár határában halálos szerencsétlenség 4fötténf, melynek a román párt álibünári listavezetője és birójelöltje. Bullán George lett az áldozata. Ballan két rokonával vendégségben volt a szomszédos Vladimirovác községben és a mulatság után kocsin hazafelé indultak. Útközben a kocsi rudja eltörött, de Ballan ezzel mit sem törődve, tovább ; hajtotta lovait. Közben a kocsi nagyot zökkent és Bullán a bakról a lovak közé esett. A kocsi elgázolva feallant. felborult és Ballan két rokona súlyos sérüléseikkel eszméletlenül terültek el az országúton. Ballan a szerencsétlenség után nemsokára meghalt. A szerencsétlenül járt ember a községi választáson a román párt listavezetője volt és az ellenzéki pártok öt akarták Alibunárcn községi bírónak jelölni. Ballon egyike volt a község legtekintélyesebb és legvagyonosabb gazdáinak, kinek tragikus halála nagy részvétet keltett. Pénzeslevelekst sikkasztott az öngyilkos sztaribecssji pajtás A fsifcdaíá3té'i va 6 félelmében kísérelte meg sz önnyiikesságet Sztaribecsejröl jelentik: Sztaribecsejeii, mint jelentettük, két nappal ezelőtt marólúgot ivott és súlyos sérüléseket szenvedett Gyurcsik Sándor sztaribecseji levéihordó. A súlyos betegen fekvő embert a csendörség pénteken kihallgatta. Arra a kérdésre, hogy miért kísérelt meg öngyilkosságot, Gyurcsik megtörtén azt a választ adta, begy már régebb idő óta visszaéléseket követett el a postán. Ezért lelkiismerete nem hagyta nyugodni és félve, attól, hogy bűne .kiderül, elhatározta, hogy megválik ez életétől. . Elmondotta, hogy sztaribecseji laká,sok címére érkezett és kézbesítés végett .neki kiosztott pénzesleveleket nem juttatta el a címzetthez, hanem megtartotta. Az átvételt elismerő utalványra pedig ö irta, vagy másokkal íratta alá a címzett nevét. Az elsikkasztott összeg gát nem tudja. nagysalentést tett a noviszadi postaigazgatóságnak. Noviszadról a napokban bizottság A csendörség a levélhordó vallomását szált ki Sztaribecsejre a vizsgálat leközölte a postafönökséggel, amely je- folytatása és az elsikkasztott összeg nagyságának megállapítása végett. A beismerő vallomás hirére több sztaribecseji polgár tett feljelentést Gyurcsik; ellen. A szuboticai horvát parasztpárt a radikálisokkal való együttműködés mellett döntött A pártszervezet bizottságot küldött ki a radikálisokkal való tárgyalásokra—Sztaribecsejen radikális-Balassa-párti elöljáróság alakult A szuboticai demokrata pártszervezet a radikálisok ellen A szuboticai városházi többség megalakítására irányuló és már napok óta folyó tárgyalások vasárnap nagy lépéssel haladtak előre és két nagy párt állásfoglalása következtében már nagyjában tisztázódott a helyzet. A horvát parasztpárt szuboticai szervezete elvben elhatározta a radikálisokkal való együttműködést. Miután ehhez a koalícióhoz még csatlakozni fog a Rales Balázs-féle vajdasági néppárt és valószínűleg több más párt is, a többség már kialakulóban van. A horvát parasztpárt állásfoglalása előrelátható volt, annál nagyobb meglepetést jelent azonban a demokrata párt állásfoglalása. A demokrata párt hafározatiiag bizalmatlanságát fejezte ki a jelenlegi városi Vezetőség ellen és úgy döntött, hogy nem működik együtt a radikálisokkal. A szuboticai radikálisok és demokraták közti ellentétek ismeretesek és a vajdasági radikális és demokrata képviselők legutóbbi ismert határozata ellenére, amelyben a községi képviselőtestületekben való együttműködésre hivták fel a vidéki pártszervezeteket, még sem sikerült létrehozni a megegyezést. A demokrata párt ellenzékbe megy A demokrata párt szuboticai szervezete vasárnap ülést tartott, amelyen a várospolitikában való állásfoglalásról lefolytatott vita után határozatot fogadott el; amelyben bizalmatlanságát fejezi ki a jelenlegi városi vezetőség ellen. A határozat hangsúlyozza, hogy a demokrata párt azt tapasztalta, hogy a városi hatóság folytatja eddigi pártpoltikáját és hegy a jövőben sem lehet ettől a hatóságtól komoly és politikától mentes városi kormányzást remélni. A demokraták szerint a hatóság vezetői nem'tudnak a '♦Übos'-súlyos gazdasági-* helyzetén1 segíteni és a város pénzügyeit rendbe’rozni,' úgy hogy a régi rendhez-és alkotó* mun-i kához lehessen visszatérni. A határozat szerint *\ a demokrata párt a városi hatósággal szemben a legnagyobb mértékben bizalmatlan és ezért azt kívánja, hogy a képzett, íeörrekt, szorgalmas városi tisztviselők maradjanak helyükön, de mindazok, akik bármily okból nem odavalók, távozzanak a helyükről. A határozat ezután kiemeli, hogy a demokrata pártnak nincsenek személyi kívánságai, hanem alkotó munkát akar, független, jóképességü és tisztességes tisztviselőkkel. Ezért a párt azt kívánja, hegy a polgármester pártenkivüli személy legyen. de legalább is garanciát nyújtson arra, hogy elfogulatlan, pártoktól független, korrekt vezetője lesz a városnak. A demokrata párt a határozat további részében hivatkozik arra, hogy az elhangzott kijelentések szerint a Radicspártnak és a munkások pártjának, valamint a PribicSevics—Pasics-csoportnak Szintén nincsenek személyi követelései és figyelmezteti ezeket a pártokat, hogy amikor két hónapon keresztül harcot hirdettek á mai hatóság ellen, ne támogassák most az eddigi városi uralmat, mert ezzel megszegnék a népnek tett Ígéreteiket. Ezért a demokrata párt tömörülésre hívja fel mindazokat a pártokat, amelyek a választási küzdelmet a mai hatóság ellen fclyt3ítá's. — A demokrata párt nyíltan vallomást tesz eddigi önzetlen, demokratikus, ideális politikája mellett — fejeződik be a határozat — elitéli a választás után is a hatóság működését, amelyet a választási harcban elitéit és reméli, hegy társakat talál önzetlen, csupán a város érdekeit szem előtt tartó politikájához,' amely aj rendszert akar a város életében — annak felvirágzását, a dolgozó polgárság és munkásság jólétét, nyugalmat, békét és kenyeret akar. A határozatot a pártszervezet vezetői írták alá-. A horvát parasztpárt határozata A horvát parasztpárt szuboticai szervezete vasárnapra gyűlésre hívta össze a városi körök és a szállások szervezeteinek elnökeit, hogy határozzanak abban a kérdésben, hegy a községi választások után mely párttal kívánnak együtt haladni a városi ügyek intézésében. Az értekezleten Vojnies-Tunics Rókus elnökölt és azon huszonkét szervezeti elnök, valamint a megválasztott városi képviselők teljes számban megjelentek. Az értekezleten hosszú és beható vita fejlődött ki a felvetett kérdésben. A vitában résztvettek Vojnics-Tunics Sztipán dr., Ifkovics Ivandékics Imre dr„ Piecki Rude dr. és még számosán. A vi ta során azután indítványt terjesztettek dő arra vonatkozólag, hogy határozzon a párt, vájjon kivánja-e a radikális párttal való együttműködést a városi politika intézésében. Az elnök névszerinti szavazást rendelt el ebben a kérdésben és a szavazás eredménye az volt, hogy a huszonkét köri elnök, valamint a pártnak megválasztott városi képviselői egyhangúlag kimondották, hogy elvben hozzájárulnak ahhoz, hogy a horvát parasztpárt szuboticai szervezete a radikálisokkal együtt működjék. Az értekezlet egyszersmind bizottsá got választott azzal a megbízással, hogy lépjen érintkezésbe a szuboticai. radikális párttal és állapítsa meg részletesen az együttműködés teltételeit. Ennek a bizottságnak tagjai lettek Vojnics Hajdú Sztipán dr., Ifkovics Ivandékics Imre dr., Piecki Rude dr., Vukoyics Blázskó és Kecsenlcs Luka. Mint értesülünk, a pártfeltételek gazdasági, szociális, pénzügyi és közigazgatási természetűek. A kiküldött bizottság hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a radikális párt delegátusaival. Szenfa város közgyűlését péntekre hívta össze a polgármester Szentáról jelentik: Cetina Zsárkó polgármester péntekre délelőtt kilenc órára hívta össze az uj képviselőtestületet. A községi választás ellen nem nyújtott be egy párt sem petíciót. A polgármester azoknak a képviselőknek névsorát — a képviselőknek mintegy felét — akik a várossal bérleti viszonyban állanak, mint földbérlők, döntés végett felterjesztette a főispánhoz. Az első közgyűlésnek két tárgya van, még pedig a mandátumok igazolása és, az ünnepélyes eskütétel.' Ezenkívül há-° rom indítvány érkezett .eddig a polgár-, mesterhez, hogy azokat az első közgyü-' lés napirendjére tűzze. Az első indítványt Mohácsi Pál és Vnics Jócó terjesztették be a magyar nyelv szabályozása ügyében, a másodikat Kerepessy Vince országgyűlési képviselő, amelyben azt indítványozza, hogy a képviselőtestület a tisztviselő választások előtt módosítsa a városi szabályrendeletet olyképpen, hogy az iparügyi tanácsnoki állást szüntessék meg és az ipariigyek intézését a rendőrfőkapitányság hatáskörébe utalják. Ezenkívül a gazdasági tanácsnoki állást is szüntessék meg, mert a Város földjeit az agrárreform felosztotta és igy hatásköre1; megszűnt. Az anyagbeszerzést és egyéb í jelentéktelen gazdasági ügyeket a váró-; si főmérnöki hivatal is elintézheti. Ezért; a gazdasági hivatalt a főmérnöki hiva«| tallal össze lehetne vonni. Az indítványozó szerint minden fölösleges állást meg kell szüntetni. Ezzel évi kétszázezer dinárt takaríthatna meg a város. A harmadik indítványt is Kerepessy Vince képviselő nyújtotta be és ebben azt javasolja, minthogy az elmúlt nyáron részben a rossz időjárás, részben pedig az agrárre'orm helytelen végrehajtása kö-j vetkébtében nagyon sokan nem tudtak annyit keresni, hogy az egész télre biztosítva lentié a megélhetésük, gondoskodjék a képviselőtestület a munkanélküliek munkaalkalmáról. Ilyen munkaalkalom volna a főucca és más uccák njrakövezése, amely célra hosszúlejáratú, mintegy félmillió dinár kölcsönt kel-, lene felvenni, amelyet a kövezetvámbó^ lehetne törleszteni. Megalakult a sztaribecse.il községi elöljáróság Sztaribecsejröl jelentik: Az újonnan megválasztott községé képviselőtestület szombaton délután tartotta első ülését a városháza- tanácstermében. Az alakuló ülést nagyszámú közönség jelenlétében délután négy órakor nyitót-^ ta meg Milovánov Drágo volt bíró és átadta a szót Bozsics Férő képviselőtestületi tagnak, mint korelnöknek. Boz&in Szvetczár főjegyző felolvasta^a tagok névsorát, majd utána az eskü-mintát. Az esküt a tagok állva mondták el, utána Bozsics Péró elnök bejelentette, hogy rátérnek az uj elöljáróság megválasztására. Dr. Vojnovics Vládó a blokk nevében titkos szavazást indítványozott, mire dr. Balassa Pál szólalt fel és kijelentette, hogy az alkotmány nem intézkedik, hogy a községi közgyűléseken hogy történjék a szavazás. Dr. Balassa ezután a községi törvény erre vonatkozó szakaszát magyarul kezdte felolvasni, mire az ellenzéki blokk tagjai, kikhez az egyetlen magyarpárti képviselőtag, Börcsök Pál is tartozik, aki a magyar párt negyvenes bizottságának ülésén kijelentette, hogy^ a magyarság képviselőivel fog tartani, lármázni kezdtek és tiltakoztak a magyar nyelv használata ellen. Az elnök nagynehezen helyreállította a rendet és Balassa dr. befejezte beszédét, melyben kifejtette, hogy a szavazásnak nyíltnak kell lenni. Ezután névszerinti szavazással megejtették a választásokat. A Balassa— radikális koalíció 27 szavazatával 11 ellenében birónak Zsivkovics Bain Száva radikálist választották meg. Az elnőljáróság többi része radikális és Balassa-párti magyar tagokból áll.