Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-23 / 295. szám

1927. október 23.

feÄCSMEGYES NAPLÓ

25. o)dö-A LEGJOBB ORVOSSÁG

Irta: ÁRKÁD! J AVERCSENK

Lidotska, egy szőke bubifejü elra-1 gadó fiatal leány, a kereveten ült és fejecskéjét egy ifjú vállára hajtotta. Szerelmes volt ebbe az ifjúba: Mastakowba, aki gyöngéden nézett a leányra. Lidotska megszorította a fiú kezét és felkiáltott:

— Oh, ha tudnád, mennyire szeretlek! Nem is tudod elképzelni milyen szerelmes vagyok beléd. Feláldoznám egész jövömet, a családomat, sőt az életemet is, csakhogy jól menjen a sorod...

A fiatalember szomorúan csóválta a fejét:

— Igen... de hiszen-tudod, hogy valamennyiüknek csak az a vágyuk, hogy elszakítsanak bennünket egymástól.

Lidotska felemelte szőke fejét és izgatottan mondotta:

— A világ minden kincséért sem! Nincs olyan hatalom, amely elválasztana bennünket egymástól. Még ha az édesanyám megátkozna is, akkor is a feledséged lennék. Veled megyek. Ha bezárnának, akkor is elfürészelném a zárka rácsait és utánad mennék!

Mastakowot mélyen meghatotta ez a szenvedélyes kitörés. Lidotska szemeibe nézett és igy szólt:

— Valóban liyen forrón szeretsz? Tudom, hogy rossz színben akarnak előtted feltüntetni és csúnya dolgokat beszélnek rólam...

Lidotska izgatottan félbeszakította:

— Hadd beszéljen az egész világ, amit csak akar! Néma és süket vagyok, csak téged látlak és hallak drágám. Anya azt mondja, hogy kártyás vagy, de mit törődöm ezzel?!... Azt mondják, hogy az asszonyok futnak utánad, de hát, lehet ezen csodálkozni? Hiszen te minden férfinál szebb és jobb vagy, te vagy az egyetlenem, a mindenségem.

Mastakow magához szorította Lidotskát és megkérdezte:

— És nem fogsz elhagyni? Mindig Így fogsz szeretni?

Lidoijska megsimogatta a fiú fejét, megcsókolta a szemeit és Így .felelt:

—Oh, kis csacsim! Hisz te vagy az egyetlenem, a mindenségem!

Mastakow az órájára nézett és felkelt.

— Most sajnos mennem kell... üzleti ügy... de hamarosan visszajövök.

Lidotska is felállt, megcsókolta a fiút, |az ajtóig kisérte, ott újra megcsókolta és igy szólt:

— Várlak és rád fogok gondolni az egész idő alatt, csak rád!

Amikor a férfi eltávozott, Lidotska a kerevetre vetette magát és gondolatban újból átélte az utolsó órákat. Még álmodozva ült, amikor anyja lépett be a szobába és haragosan nézett rá.

— Nos elment? — kérdezte izgatot tan.

Lidotska félénken odaszólt:

— Igen elment.

Az anya szidni kezdte Mastakowot, tíe Lidotska izgatottan felkiáltott:

— Megtiltom, hogy ilyen hangon beszélj róla!

Anyja csodálkozva nézett rá:

— így beszélsz az anyáddal? Hát lehet, szabad igy anyának megtiltani valamit? Fzt kellett elérnem!

Leült és sírásban tőrt ki. Lidotska Idegesen járt fel-alá a szobában, majd kiment és erélyesen becsapta maga mög' tt az ajtót. Az anya pár percig egye^ .«dűl. volt. gondolataiba mélyedve. ami- I ir várafanul haik kopogás hallatszotí és egy vidám fiatalember: Maxim Petrov/ics lépett be. Barátságosan üdvözölte a háziasszonyt, kezet csókolt neki, majd felkiáltott:

— Ugyan, mit látok, ön sirt? Előttem rém lehet semmit sem titkolni, pszichcbgus vagyok! Miért sir asszonyom? A s:’ás sem hasznot nem hait, sem örömet nem szerez. Én csak az örömöket szedetem: nem vagyok idealista, hanem reáiisan gondolkozom. Ismerem az élete és értem.

Derűsen felnevetett.

A háziasszony letörölte a könnyeit és kis szünet után megszólalt:

— Maxim Petrowics, ön jobban érti az életet, mint én, aki kétszer olyan idős

NKO

vagyok. Mondja meg nekem őszintén: Mastakow megfelelő férj lenne leányom számára?

Maxim Petrowics tagadó mozdulatot tett.

— Oh, nem! Mastakow nem a megfelelő ember!

Az öreg hölgy a fejét csóválta:

— Az én véleményem is ez, de Lidotska nem akar rám hallgatni; a füle tövéig szerelmes. Megpróbáltam mindent... figyelmeztettem a rossz tulajdonságaira, de mindez nem használ.

Maxim Petrowics cigarettára gyújtott és gondolkodva járkált fel-alá. Aztán megállt.

— Mit mondott róla a leányának?

— Minden rosszat — felelte az anya. — Hogy kártyás .szoknyavadász, hogy az asszonyok futnak utána, hogy veszedelmes Don Juan. Olyanokat mondtam róla, hogy más nem is nézne rá ezekután.

Maxim Petrowics összecsapta a kezén

— De asszonyom! Bocsásson meg, de észnél van ön? Hiszen ön is volt valamikor fiatal leány és igy tudnia kellene, hogy ezek a tulajdonságok még sokkal érdekesebbé teszik Mastakowot és Lidotska még jobban fog ragaszkodni hozzá? Anyuska — bocsásson meg, hogy igy nevezem — de ön elrontott mindent!

Az ö-~g hölgy csodálkozva nézett a fiatal . ;erre:

— De azt hittem...

Maxim Petrowics gúnyosan mosolygott:

— Anyuska, ezt nagyon rosszul csinálta: igy nem lehet eredményt elérni. Hiszen egy kártyás, egy szoknyavadász érdekes ember, aki izgatje a nők fantáziáját. Hiszen Hermann a »Pique Dame« operában ugyancsak kártyás és gondoljon csak arra, hogy mégis menynyire szeretik. És Don Juan! Hisz most lesz csak Li'üótska igazán büszke arra, ho'gy Mastakow, szeretj,. ßenki ,sem tud néki ellenállni és mégis az övé ez a férfi. Nem, anyácska, ezt máskép kell elintézni. Én majd olyasmit monqok el róla Lidotskának, hogy nem fog többé szóbaáilni vele!

Az anya hálásan nézett rá:

— Kérem, beszéljen vele, nagyon kérem!

Maxim Petrowics eldobta a cigarettát, nyugtalanul járt fel-alá a szobában és igy szólt:

— Beszélni fogok vele, hiszen házuknak barátja vagyok és igy kötelességem ez! Kői van Lidotska? Küldje azonnal ide!

A háziasszony fejét csóválva hagyta cl a szobát és Maxim Petrowics vidá. man fütyürészve járt fel-alá. Kis idő múlva rosszkedvűen bejött Lidotska. Maxim Petrowics udvariasan üdvözölte és megkérdezte hogy van, de a leány idegesen felelte:

— Köszönöm, elég rosszul megy a dolgom!

Maxim Petrowics mosolygott.

— Bizonyára azért, mert már rég nem látta Mastakowot. Oh, ez a Mastakow! Elválaszthatatlan barátok vagyunk, úgy szeretem, mint senki más a világon, nagyszerű ember, igazi gavallér!

Lidotska hálás tekintettel, nézett rá:

— Köszönöm, kedves Max. Ez jól esik. Mindenki más csak szidja, anya és mindenki és ez nagyon fáj nekem.

Maxim Petrowics a leányhoz lépett és megfogta kis kezét.

— Kedves Lidotska, Mastakowról sok rosszat beszélnek, amiből egy szó sem igaz. Mindez hazugság. Hiszen úgy ismerem Mastakowot. mint magamat és mondhatom, ritka ember. A legjobban az bosszant, ha azt mondják, hogy Mastakow könnyelmű és szórja a pénzt. Mastakow könnyelmű?! Hiszen minden kocsissal egy félóráig alkudozik, mielőtt felül egy konfisra! Úgy alkuszik, hogy a kocsis, a ló és még a kocsi is izzad és mégis azt mondják, hogy könnyeimül Háromszor otthagyja a konflist és háromszor yissgajön és mindezt néhány fillérért. Bár csak én is ilyen könnyelmű lennék!

Lidotska nagy szemeket meresztett rá.

— De ha velem van, akkor sohasem alkudozik!

Maxim Petrowics íelkacagott:

— Hát csak nem fog egy nő jelenlétében alkudni! De ha visszatér valahonnan, ahol együtt volt magával, akkor eljön hozzám és sir, panaszkodik, sóhajtozik és nyög, hogy a kocsisnak többet adott ötven kopekkal. Különös ember. Amikor este leszámol a házvezetőnővel, minden kopekért jelenetet csinál. »Ma huszonöt kopeket Írtál fel gyufáért — mondja —, holott tegnap csak huszonhárom volt az ára. Mondd meg hová tetted ezt a két kopeket?« Sokszor irigylem, hogy ennyire tud takarékoskodni.

Lidotska rábámult Maxim Petrowicsra, az ajkába harapott, majd megjegyezte:

— Nekem gyakran hozott virágot. Ott az egyik csokra: fehér rózsák és mimózák!

Max felkelt, kivett egy rózsát a csokorból és a gomblyukába tűzte.

— Tudom — felelte — elmondta nekem. A négy rózsa húsz rubelbe és a két mimóza negyven rubelbe került. Különféle virágüzletekben vásárolta össze a virágokat. Az egyik üzletben a mimóza öt rubellel olcsóbb volt és valamit még le is alkudott az árából. Mastakow olyan, mint egy amerikai. A gallérjai gummiból vannak és mindennap maga tisztítja őket radírral. Miért adná tisztitóba a fehérneműjét? Hogy a mosónők keressenek?! Igaza van, valamikor mintaférj lesz belőle. Milyen boldog lesz az a lány, aki hozzámegy feleségül.

Lidotska idegesen közbeszólt:

— Miért takarékoskodik tulajdonképpen ennyire? Hiszen magas fizetése van!

MaX' írjproi'^qgya népéit a láuyp?

— Azt hiszi, hogy azok a nők, akikkel azelőtt dolga volt, nem kerültek sokba?

Ez a megjegyzés jogosan felháborította Lidotskát, de Max csillapitólag folytatta:

— Istenem, hiszen Mastakow fiatalember, a szive nincs köböl és a nők — bocsásson meg Lidotska — buták. Többször megkérdeztem az asszonyoktól, hogy mért nem tetszik nekik Mastakow? Valamennyi az orrát fintorgatta. »Olyan gusztustalan — rr.ond.ia mind — mindig piszkos a keze.« Mintha ez volna a legfontosabb! Ehelyett tiszta a lelke. Igaz, megígérte nekem, hogy gyakrabban fog fürdőbe járni. Határozott egyéniség ez az ember: nem akarja a körmeit úgy tisztogatni, mint más. Anarchista, harapdálja a körmeit. Ezenkívül tyúkszemei is vannak. Gyakran mondom neki, vágassa ki őket. de ilyenkor azt válaszolja: »Hadd nőj jenek meg, ha Isten úgy akarja.« Valóban nemes és tiszta lelkű ember.

Lidotska lehajtott fejjel hallgatta Maxim Petrowics tirádáit. Ebben a pillanatban belépett az anyja. A beszélgetés egyrészét hallotta. Néhány perccel később Mastakow is visszaérkezett. Az arca boldogságtól sugárzott és nagy doboz cukorkát hozott. Lidotskához sietett, melegen megszorította a lány kezét és igy szólt:

— Fogadja el ezt a csekélységet. Legnagyobb sajnálatomra a nagy cukrászdák már zárva voltak és igy kénytelen voltam a cukorkát egy kis, gyanús élelmiszerüzletben venni.

Lidotska kedvetlenül vette a kezébe a dobozt és gúnyosan megjegyezte:

— Ott bizonyára olcsóbb volt a cukorka. Nem, köszönöm, egye meg maga a cukorkáit!

És a földhöz vágta a dobozt.

Maxim Petrowics felvette a skatulyát, megkóstolta a cukorkát és az anyát is megkínálta. Mastakowot annyira meglepte a jelenet, hogy alig talált szavakat.

. *- Lidotska — isazán nem tudom

— dadogta — biztosíthatom... hogy én ... én ...

Lidotska dühösen nézett Mastakowra és kitört:

— Ki maga tulajdonképen? Mit akar tőlem és kinek hozta ezt a cukorkát? És különben sem vagyok magának Lidotska!

Mastakow álmélkodva nézett a lányra, majd akadozva megszólalt:

— Szóval megrágalmaztak! Talán azt mondták rólam, hogy nütlen vagyok magához?

Lidotska elfordult és kis szünet után igy felelt:

— Hiszen épen az a szomorú, hogy semmi ilyesmi nem történt.

Mastakow letörölte a verejtéket a homlokáról és elkeseredetten szólt:

— És én még siettem, hogy visszajöjjek, szinte hajszoltam a kocsist!..,

Lidotska haragosan válaszolt:

— Azért hajszolta a kocsist, hogy rövidebb ideig tartson az ut és kevesebbet kelljen fizetnie!

Maxim Petrowics beleszólt a beszélgetésbe:

— Lidotska — bocsásson meg, hogy igy nevezem — maga igazságtalan — mondotta. — Hiszen csak az imént bizonyítottam be, hogy Mastakow ur ritka jellem és csodálkozom, hogy ilyen rosszul bánik vele. Hát hiába beszéltem az érdekében?

Mastakow kérő tekintettel nézett Lidotskára és megragadta a kezét, azonban a lány hirtelen mozdulattal kirántotta a kezét a férfiéból, zsebkendőt vett elő és sírástól remegő hangon mondotta:

— Hagyjon! Mindenki hagyjon békében, hiszen olyan boldogtalan vagyok!

Lerogyott a kerevetre és arcát a párnák közé rejtette.

Mastakow kínlódva nézte, de Lidotska elfordult tőle. Ekkor Maxim Petrowics odament a kerevethez és igy szóit:

— Lidotska, maga igazságtalan. Nemes jellemű embert utasít vissza és nekem kötelességem figyelmeztetni önt: Térjen észhez! Sohasem fog jobb férjet találni Mastakownál. Született családapa, házias, nagyszerűen ért a bevásárláshoz, ispieiji az élet prózai oldalát, tudja még azt is, hogy hol kell venni a főzejék-et.iés hal a hagymát, hogy azt valamivel olcsóbban kapja meg az ember, egy szóval, ideális férj. Mellette nem csaphatná be magát egyetlen cseléd

sem.

Lidotska ajkai remegtek a dühtől és szinte kiabált:

— Menjen! Hagyjon!

Mastakow sértődötten kérdezte:

— Én is menjek?

Lidotska felugrott a kerevetről és a fiatalember elé állt:

— Micsoda hang ez? Ki maga? A férjem, vagy a szeretőm? Hála Istennek még egyik sem ... és különben is ... adieu!

Arcát zsebkendőjébe rejtette és kifutott a szobából. Mastakow egész leverten állt egy helyben, a kalapját forgatta a kezében és nem tudta, mit tegyen. Ekkor odalépett hozzá Maxim, elébetartotta a cukorkás dobozt és vidáman igy szólt:

— Jó napot. Mastakow ur. Eddig nem volt időm önt üdvözölni. Hogy van? Parancsol egy kis cukrot?

Mastakow értelmetlenül nézett rá és igy válaszolt:

— Mondja el mi történt... Magyarázza meg, minek tulajdonítható Lidotska magatartása?

Maxim Petrowics megveregette Mastakcw vállát:

— Kedves barátom, én dicsértem magát, elmondtam a legjobbakat, de Lidotska néni akar magáról tudni semmi szin alatt.

Mastakow egy szót sem felelt, hanem udvariasan köszönt Lidotska anyjának, aki közben újból bejött a szobába, hűvösen elbúcsúzott Maximtól és sértődötten elhagyta a szobát. Maxim Petrovics hunyórgatott a szemeivel és igy szólt az anyjához:

— Nem csináltam ezt ügyesen? Ez volt a legjobb orvosság, amit alkalmazni lehetett, hogy az ön leányát ebből a szerencsétlen szerelemből kigyógyitsuk.

*

Egy hónappal később Maxim Petrovics kérte meg Lidotska kezét és nem kapott kosarat