Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-01 / 273. szám
4. ÓT35T 1927. október 1 BÄCSMEHYEJ NAPLÓ Tízmilliós kölcsön kell a Bácsi Tiszai Ármentesitő Társulatnak A társulat szentel közgyűlésének határozatai Szentárói jelentik: Csütörtökön tartotta Szentán a Bácsi—Tiszai Ármentesitő Társulat évi rendes közgyűlését Branovacski Szteván gazdasági tanácsnok alelnök elnökletével. A múlt ülés jegyzőkönyveinek hitelesítése és tudomásulvétele után az elnök bemutatta az ármentesitő társulatok központi választmányától érkezett átiratot, amelyben azt kérdezik, mekkora összeg szükséges a társulat töltéseinek megerősítésére és fölemelésére. Az elnök szerint körillbetül tízmillió dinárt kellene a társulatnak felvennie, hogy a szükséges építési tőke teljes összegben rendelkezésére álljon. Mivel a társulat a sztarakanizsai és a szén* tai öblözetek töltéseinek emelését tovább már nem halaszthatja és a Horgos —martonosi töltés még el nem készült részeit be kell fejezni, hat és félmillió dinárt a társulat felvesz abból a kölcsönből, melyet a földmivelésügyi minisztérium az ármentesitő társulatok részére fog beszerezni. Pfeiffer István igazgató-főmérnök előadta, hogy a sztarakanizsai töltés felemeléséhez kétszázezer köbméter, a szentai öblözetben ugyanannyi, a Horgos—martonosi öblözethez harmincháromezer köbméter földmunka szükséges. A földmivelésügyi minisztériumtól és az agrárreformminisztértumtól azt az Ígéretet kapta a központi választmány, hogy a vizi társulatokkal szemben 1926 év végén fennálló huszonegy és félmillió dinárnyi agrárreform hátralékot, mihelyt a kifizetést a minisztertanács engedélyezi, ki fogják fizetni. Az elnök előadja hogy a vizi társulatokat leginkább az akadályozta feladataik elvégzésében hogy az agrárreform sorún kiosztott ártéri földek hozzájárulásai éveken át nem folytak be a társulatokhoz. Ennél a társulatnál, melynek évi költségvetése másfélmillió dinár, az agrárreform hátraléka csaknem két és félmillió dinárra rúg. A számvizsgálóbizottság jelentéseiből kitűnik, hogy a társulat bevétele 1926. évben 1.318.597 dinár volt, kiadása pedig 36.000 dinárral kevesebb. A társulat 1928. évi szükséglete 1,374.000 dinár. Szíarakanizsán az évi holdanként! hozzájárulás 100, Szentán 80, Mólón 60, Petrovoszelón 43, Sztaribecsejen 36 dinár. Elhatározta a közgyűlés, hogy az Adorján alatti partszaggatások megakadályozására szolgáló munkák azonnali megindítását kérelmezi a földmivelésügyi minisztertől. Ezután megválasztották a tisztikart három évre. Elnök lett Vujics Szávó földbirtokos, Branovacski Szíevánt és Iskruljev Tosó petrovoszelói jegyzőt alelnöknek választották. Választmányi tagok lettek; Bikár Mirkó, Reök Andor, Kunossy Jenő, Peírovics Jefta. Tatics Alekszander, dr. Peczárszki Branko, Mohácsi Pál és Bugarszki Petar. Megszűnik a sajkásföldkűzosség A sajkástelepesek örökáron megváltják a községek földjét Zsabaljon és Petrovoszelón magyarost is kaptak főidet Titelről jelentik: Nagyszabású és nagyjelentőségű mozgalom folyik a sajkásközségekben. Most van folyamatban az évszázados sajkás földközösség likvidálása. A sajkástelepesek ivadékai, akiknek ősei közös földtulajdonul kapták a földet Mária Teréziától most örök áron megváltják a földeket a közösségtől és a magukmüvelte föld a jövőben telekkönyvi tulajdonuk is lesz. A sajkásközségeket 1763-ban telepítette Mária Terézia és a tizennégy község lakosságának összesen mintegy negyvennégyezer hold földet adományozott közös tulajdonul. A sajkáskerület, mint közigazgatási egység 1873-ig állott fenn és csak akkor olvadt bele a vármegyébe de a földközösség továbbra is fennállott a sajkásvidékeken egész 1920-ig, amikor az agrárreform rátette kezét a sajkásközségek földjére. A községeknek járó makszimumon felüli földet felosztották, azonban nem más országrészcgekböl érkezett telepeseknek, hanem az ottani földmivesek között. A földosztásban amelyet az agrárreform hivatal intézett a magyarok és a németek nem részesültek, csak szláv sajkástelepesek, azonban a föld — mint az agrárreform által felosztott valamennyi föld — megmaradt a régi tulajdonosnak a sajkásközségeknek tulajdonában, a telepesek csak ideiglenesen birtokolták. Amikor a kormány kiadta a fakultativ földeladásról szóló rendeletet, a sajkásközségek lakossága elhatározta, hogy a földet örökáron megveszi a községektől 1926-ban kezdték a föld megváltását egymásután a következő sajkásközségekben. Csurog, Zsabalj, Qospodjincl. Gyurgyev, Sajkásszentiván, Gornjikovilj. Bolnjíkovilj, Titel, Gordinaci és Káty Az agrárhivatal kiküldötteiből és a község képviselőiből álló bizottság először azt állapította meg, hogy melyik családnak és mennyi földre van igénye. Ekkor csak az eddigi birtokosokat vették figyelembe, a sajkásközségek magyar és német lakosságából csak elvétve vették figyelembe egy-két család kívánságát. A bizottság ezután felmérette a rendelkezésre álló földet és ez a munka, amelyet egy szuboticai és egy titeli mérnök végeznek, még folyamatban van. Csurugon, Zsabaljon és Dollijikoviljon a munka iegnagyob része már befejeződött, különösen előrehaladott stádiumban van a munka Zsabaljon, ahol a föld felmérése már befejeződött és megkezdték a földeknek a telepesek közötti felosztását. Egy katasztrális holdat ötszázkilencszáz dinárért váltanak meg örökáron a telepesek, a vételárat azonban több évi részletben fizetik meg. Zsabaljon már nyilvánvaló, hogy a rendelkezésre álló föld több, mint amenynyi az agrárreform által részesített telepeseket megilleti és Zsabalj község a jegyző kezdeményezésére elhatározta, hogy a felszabaduló földeket a község magyar földmiveseinek adja el ugyanolyan feltételek mellett, mint a szláv telepeseknek. A község határozata nagy örömet keltett a magyar lakosság körében és remélik, hogy a többi sajkásközség is követi Csurug példáját annál is inkább, mert az egykori földközösségben ép úgy részesek voltak a magyarok és a németek, mint a szlávok. A sajkásközségekéhez hasonló akció folyik Bácskopetrovoszelón is, amelynek képviselőtestületit még augusztus 20-íki ülésén kilencszáz munkáscsaládnak családonként fél hold földet szavazott meg. A képviselőtestület kedden, szeptember 27-ikén ismét tárgyalta a szegény munkásság földügyét és harmincnégy szavazattal őz ellenében megszavazta. A második határozatra az 1886. évi XXII, törvénycikk érteimében volt szükség, mert a községi vagyon eladását két határozat erősítheti meg. A képviselőtestület ez alkalommal hét magyar hadirokkantnak családonként hét-két holdat szavazott meg. A községi elöljáróság az első határozat után Sztankovics földművelési ni'niszterhez fordult, aki a négyszázötven hold földnek azt a részét is, amely eddig legelőül szolgált, teljesen a község rendelkezésére bocsáj tóttá, illetve elvileg hozzájárult az eladáshoz. A kilencszáz munkáscsalád a közel jövőben átveszi a megszavazott földet. Uj hivatali beosztás a szuboticai rendőrségen Piukovics István, az uj szuboticai rendőrfőkapitány a rendőrkapitányi kar hivatali beosztását a következőkép állapította meg: A rendőrség elnöki osztályának vezetője Piukovics István főkapitány. A politikai osztály vezetését Cankovics Miodrágtól dr. Momirovics Veljkó főkapitányhelyettes vette át, hatásköre azonban kiterjed a bűnügyi, jogi kérdésekre, továbbá ő állítja ki az erkölcsi bizonyítványokat és ellenőrzi a rendőrségi fogdát és pénztárt. A bűnügyi osztály vezetője Turanov Lázár rendőrkapitány lett. A kihágási ügyek osztályát Cankovics Miodrág és Prodanovics Mladen rendőrkapitányok vezetik. Az iparhatóság vezetője Tikviczki István maradt. A bejelentő hivatalt Miatov Tósa rendőrkapitány vezeti és ő adja ki a fegyverviselési engedélyeket és láttamozza az útleveleket A rendőrlegénységi ügyeket Csupurdia Milán felügyelő intézi. Kubi halat jo%... Irta . K istáig stván Hogy erre mifelénk, a Tisza mentén milyen szomjasak az emberek! No, de van is elég csárda. Miben különbözik a csárda a korcsmától? Sokat tudna arról beszélni Kubi koma. Kubi koma egyébként egészen rendes ember — csak . . . No igen — ez a csak, ha ez nem volna! Hát igen: ő is újabban csak a csárdában tudja a bort meginni. Minthogy pedig bort muszáj inni — muszáj a csárdába is járni. Egyszer-kétszer könnyen tehette. nem volt feltűnő a dolog. Harmadszor azonban már gyanús volt az eset — a feleségének, aki meg is kérdezte: mondd te Kubi. mit keresel a csárdában? Kubi titkolódzó arcot vágott: csak erről ne beszéljünk. Legalább egyelőre ne. Tudod, ma a falaknak is fülük van és nem szeretném, ha valaki tudomást szerezne róla, hogy mit keresek én ott. Kubi, én letöröm a derekadat, ha valamit észreveszek. Kubi arra gondolt, hogy a felesége nem tréfál, mert hiszen ő lenne a sorban a harmadik, akit a felesége eltemet. Az már szent, hogy nehéz volna megszabadulni a kezéből — erős az ölelése. Ei is szontyolódik Kubi ... mit csináljon? ... a csárdába el kell menni el — mert viszi a szive. De mi lesz, ha ezt a szivet összetöri itt ez a ... ez a . . . és azon nagyot akart gondolni, hogy semmi sem jutott eszébe. Majdnem könnyezett, mikor a szivére gondolt, mert a szív vajból volt. Az asszony erős nézéssel figyelte Kubit, mert hát nagy gyakorlata volt a férfiak körül. Tudta: ha borról avagy asszonyról van szó — akkor minden kitellik tőlük. Már pedig Kubi a bort szerette, jól tudja ezt ő, hiszen Kubit a bornak köszönhette, mert neki még csak ellenállott volna — de a bornak, a mivel csalogatta és amit minden napra ígért — az ellenállhatatlaná tette. De vájjon most nem-e másról van szó, hiszen a borporciókat rendesen kapja? Az ördög soha sem alszik — gondolta — de lássuk csak, mi van a dologban? Mégis, nekem csak elmondhatnád hogy miről is van szó. Kubi tudta, hogy ez az asszony kérdez, hát akkor felelni is kell. Jaj, de mit, de mit? . . . Hát tudod, nagy titkot tudtam meg, vakart egyet a füle tövén. Egy halász mesélte, hogy itt rejtőzködik, a csárda alatt levő füzes gyökerei között a Tiszában egy csodálatos hal. Aki azt elfogja, örök életére gazdag lesz. Az asszony nem szólt semmit, Kubi liát egészen nekibátorodik — tudod: azt mondja, hogy a ha! gyomrában egy gyémánt gyűrű van, a gyémánt alatt pedig föl van irva az a hely, ahol nagy kincs van elásva. Te Kubi — nekem ez a mese ismerős. De Kubi már benne volt a mesében és különben is mesélni kellett — mert most ettől függött minden — persze, hogy ismerős, éppen ez a jó benne, mert kevesen hiszik el. De engem nem lehet elijeszteni — én mégis megfogom azt a halat. És ha megfogom — Kubi majd leszédült a székről, olyan vérnyomása támadt — akkor... Akkor?... nézett le, egészen a veséjéig az asszony. Akkor... és Kubi csodálatos gyönyörűségeket érzett, akkor... No, mi lesz akkor? Akkor nem bánom, hogy nerp hitted el ezt a titkot. Én nem segíthetek? Isten ments! — ijedt fel Kubi. akkor vége mindennek. Hiszen a halász is megfogta volna, de ott volt a felesége. Neki már többé meg sem jelenik. Amint aszszony közeledik — vége! És mikor szándékozol megfogni? ó, ha tőlem függne! Hát kitől? Tőled. Tőlem? Igen. Ha például megfogadnád, hogy estig á kertben gyomlálod a salátát, mindig háttal fordulva a Tiszának, közben szívből kívánnád, hogy kezemre járjon a szerencse — akkor a szerencse nem is maradna el. Hej, gyémántba tudnálak öltöztetni akkor! Igazán? — gyulladt föl az asszony szeme. Próbáld meg — vakmérősködött Kubi. De adjál száz dinárt — rohamozott a mégingott várnak — mert az idő múlik és még valaki elhalássza; pénz nélkül meg nem lehet semmit sem kezdeni a halászok miatt, le kell őket kenyerezni egy-két pohár borral, hogy másfelé menjenek. Az asszony átadta a pénzt... Olyan szépen kérte és a szeme is hogy ragyogott Kubinak... Gyémántba tudnálak foglalni — erősködött mégegyszer — aztán nekivágott toronyiránt a csárdának. Mikor feleuton volt, megpödörte a bajuszát és kicsit a jobbszemére húzta a kalapját. Mert semmit sem ér a bor asszony nélkül, mosolygott a bajusza alatt, mikor kinyitotta a csárda ajtaját. Éppen senki sem volt a csárdában, a csárdásné az ablaknál unatkozott. Kubinak veszettül dobogott a szive. Adjon Isten, szép asszony! — egyem a lelkedet, gondolta magában. Hozta Isten! hát csak erre jár mifelénk? mosolygott hamiskásan az asszony Kubi szemébe, mikor a bort elébe tétté. Hát — nyelt nagyot a borból, mig szeme a csárdásné hajladozását kisérte és mivel nem tudott szólni a gyönyörtől, csak ivott, amíg volt a pohárban -~ hnzzék csak még egyet! Hozom mán, de szomjas kend. Nem oltja el az én szomjamat a bor. Talán valami bántja kendet. Eltalálta lelkem. Hej, ha ilyen feleségem lenne — szállt fejébe a bor, no meg a kisértés. Alit csinálna vele? Egész nap ölelném, a tenyeremen hordanám, csókkal etetném. De szépen tud beszélni — ült le melléje az asszony — hol tanulta? Nem kell ezt tanulni, benne van az emberben, csak olyan légyen az aszszony, mint akit én nézek most. Ej, de hízelgő kend, nem szeretnék a felesége lenni. Én meg majd meghalok egy ilyen äszszonyért — és átölelte az asszonyt. Az engedte, kicsit tán jól is esett néki ez a hízelgő melegség, no meg Kubi sem volt ám utolsó ember. Menjünk el innen, szökjünk el — lángolt ki a szó Kubiból. Dolgozni fogok, mint tiz más ember, lesz kis házunk és abban mi leszünk a galambok — és meg akarta csókolni az asszonyt. Az szép csendesen kiszabadította magát: nem lehet, nekem már van párom. Holnap jön Amerikából — és a szeme tüzelt, mint egy megbomlott csillag. Kubi megtáiitorodoít, tán a szótól, tán a bortól, aztán kirohant, lé, egyenesen a Tiszához és belevetette magát. Egy sikoltozás hallatszott — amitől Kubi egyszerre kijózanodott — tiszamenti ember létére jó úszó volt, elkezdett tempózni. A parton felesége állott, aki mikor alkonyodul kezdett — gyanakvó lett és eljött megnézni, mit csinál Kubi? Miért ugortál a vízbe? Most jelent meg a hal és ha nem jöttél volna — meg is fogom. Aliért is jöttél ide?! Kedves macskám, nem kell nékem semmi, csak te gyere ki abból a hideg vízből. Te vagy az én gyémántom! Kubi elérzékényedett... a borra gondolt, ami iMr várja otthon és amit minden nap meg fog kapni otthon... és kiúszott. Hej, sóhajtotta — nincs is semmi egyebe a szegény embernek — csak a bor!
