Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-16 / 288. szám
20. oldal, 1927 október 16 ' BÄCSMEGYEI NAPLÓ Beszélgetek velem? árnak névértéken malomrészvényeket, de csak tizet. Ez eset óta ez utóbbi nagyon megváltoztatta véleményét a barátságról, s a Baronyiéról különösen. Ahelyett, hogy köszönettel vette volna az előzékenységét, telelármázta a .várost ennek az embernek (akit a barátjának tartott) a hálátlanságával. Bepanaszolta őt mindenfelé, mint lelketlen kufárt, aki rideg önzésében nem hagyja élni a felebarátját, sőt a legjobb barátját sem, s aki ahelyett hogy megosztotta volna vele a részvényeit, amint az illett volna, potom tiz darabot dobott neki oda. így bízzon az ember a barátaiban! Botrány! A második eset Egy másik úriember a maga esetét beszélte el. V * A feleségemet, akit imádok, súlyos betegségében a Pajor-szanatóriumban ápolták, s már azt beszélték mindenfelé, hogy haldoklik s a napjai meg vannak számlálva. Szerencsére a vészhirnek nem volt alapja, — a betegem jobban lett s az orvosai kijelentették, hogy minden veszélyen túl van. Ennek hallatára boldogan jártam az uccán, ahol megszólított egy hölgy, egyik barátnője a feleségemnek, és gondtelt arccal mondta: — Éppen a szanatóriumba készültem ... Hogy van a szegény Margit? — Köszönöm, sokkal jobban, — feleltem. A hölgy arca még komolyabb lett s szinte kételkedve kérdezte: , — Jobban? A hanglejtése világosan elárulta, hogy csalódás érte. Abban a percben szívesebben hallotta volna, hogy nincsen semmi remény, s hogy Margit már felvette a halotti szentséget. Nem volt ez rossz asszony, s bizonyos, hogy nem kívánta a feleségem halálát, de ezen a napon mégis kellemetlenül érintette, hogy a beteg, akinek már a haláíahirét rebesgették, jobban lett, Szőke nő volt, még elég fiatal, aki igen jól fest gyászruhában, s valószínűleg föltette magában, hogy tekintettel az intim barátságra, amely Margithoz fűzte, úgy fogja gyászolni, mintha unokanővére volna, négy hétig, talpig feketében. S most elesett szegény ettől a lehetőségtől s várni kell neki a jóisten tudja meddig, amig egy ilyen jó barátnő vagy cousine hasonlóan kedvező alkalommal kedveskedik neki... De félre a tréfával, talán nem ilyen ledér motívum okozta a csalódását. Nem haragudtam meg rá. Tudtam, hogy nincs éppen rossz szive, mirigyünk se volt, sőt talán jóakarónk. De a szenzációban való gyönyörködés vágya nagyobb volt nála a baráti érdeklődésnél. Talán kiváncsi volt, hogy én hogyan fogom elviselni a csapást és hogy meg fogok-e házasodni újra? Vagy arra. hogy az elhunytnak ki lesz utóda abban a vezető állásban, amelyet Margit egy jótékony egyesületnél betöltött? Esetleg arra, hogy hány koszorúval lesz ékes a ravatala? Nem tudom, mire volt kiváncsi, de az volt. S talán ezért nem palástolhatta a csalódását. Jobban esett, volna neki. ha azt mesélheti tovább (mint a család beavatott bizalmasa), hogy a betegem agonizál, mint azt, hogy meg van mentve. Pedig — semmi kétség — az utóbbit kívánta. Jndranska Plovidba D. D. Adria Tengerhajózási R. T. Sušak Táviratcím: JADROPLOV. 8 ktllflnié'e nagyságú göchajó. Rendszeres gőzhajó járatok az Adriai tengeren, elegáns és kényei es gőzhajókkal. Gyorsjára'ok Dalmáciába és az öss es fürdőhelyekre. Da'máctéfca gyors személy ő.’.ös indul minden vasárnap Í45 órakor a 2 csavaros „Karadinrdje* gőzhajó és minden csütörtökön 14.45 órakor a „Zagreb“ gőzhajó, közvetlen esat.akozással a boogradi gyorsvonathoz. Állandó cözhaiójára' > c szeméiv- éa teheriru forgalomban Triesltel, Aib nidval és Görögországgal Igazgatóság Sósak. Masad vagy és az este Nézed a nőket Illatosak és beléd ütődnek Mint a vágy, vagy a gond S ott fönt a hold Mint halottnak arca ijeszt Valaki vár: Egy fehér lány Kopott szegényes Lüktet a vére: Éhes, De nem tudsz kenyeres csókot adni Ezen a nyári délutánon olyan volt az ég, mint egy öreg, kopasz fej. A nagyobbik része, a koponya, csupaszon ragyogott a napfényben, de a széleken és hátul, a tarkón, úgy lógtak a szürke felhők, mint bodros, őszülő hajfürtök. Csakhogy a hajfürtök ritkulnak, ezek a felhők pedig egyre nőttek, ijesztő gyorsasággal. Olga felnézett az égre és megállapította, hogy vihar lesz és meggyorsította lépteit. Vihar előtt mindig sietünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy hiába, úgyis megázunk. Olga a temetőbe sietett, a Szücsnéhez, aki ott fekszik már évek óta, holtan. Mint a legtöbb faluban, itt Ordason is a temető az, ami Pesten a Zugliget. A találkahely benne a Szücsné sírja, amelynél nagy szomorufiiz áll, alatta kicsiny paddal, amely sok-sok kezdőbetűvel és névvel telekarcolva olyan, mintha elmúlt szerelmek közös fejfája volna... A falu végén egy pillanatra megállt a lány és azon tanakodott, vájjon nem volna-e jobb, ha visszafordulna. Nem a közelgő eső miatt, hanem taktikából, Géza miatt. Ez nagyszerű bosszú volna és egy kis győzelem is, ha. most hagyná őt, hogy hiába várjon. De nem fordult vissza mégsem. Hátha nem végleges még a dolog, gondolta, hátha jóvá lehet tenni még mindent. Hiszen annyiszor összevesztek már ők ketten és néhány napra rá újra megtalálták egymást; mért ne lehetne most is kibékülni? Erre vall az is, hogy ezt a találkát ő, Géza kérte azon a címen, hogy adják vissza egymásnak a leveleiket. És ezek a levél-visszakérések, Olga jól tudta, mindig a szakítás bizonytalanságát jelentik, aki végérvényesen szakítani akar, annak minden mindegy, az nem kéri vissza a leveleket, amelyek nem is olyan fontosak és csak ürügyül szolgálnak arra, hogy ki lehessen eszközölni velük még egy találkozást... Géza már várta őt. Amikor meglátta, eldobta a cigarettáját és eléje ment néhány lépést. Ott megállt és végignézett rajta: kék berakott szoknya, szürke selyemharisnya és szürke antilop-cipő volt Olgán. Hogy a blúz és a kalap milyen volt, az nem érdekelte; ő általában csak csípőtől lefelé szokta nézni a nőket. És ez jól esett neki, hogy a lány az ö ízlése szerint öltözködött ki. »Tetszeni akar« — állapította meg és növekvő önbizalommal szólt: . — Köszönöm, hogy eljött. Itt vannak a levelei. Ezt csak mondta, de nem adta át őket. — Én is elhoztam a maga leveleit — válaszolta Olga, de szintén nem adta át őket. Azelőtt kettesben tegezték egymást, de most jól jött ez a magázás, amit maguk közé húztak spanyolfalnak, hogy elbújhassanak mögéje és komédiázhassanak. A fiú folytatta: —- A magyarázatot talán elengedi. Nem tehetek mást, beláthatja. Egyszer meg kell halni és egyszer meg kell nősülni; talán azért, hogy ne fájjon úgy a halál... Maga pedig... ebbőlaszem-Neked se adott senki szépet Nehéz panasz öreg kamasz Furcsa dolog az élet Most várni kell, ha jön az élet S füledbe súgva mondja: Gyere bolond Olcsó a hold Bújjunk mi is egy sarokba volt részemről, ezt magának nem lett volna szabad komolyan vennie. Egy szűz lány csókjáért sok mindent Ígér az ember, amit később nem lehet beváltani ... Nekünk szakitanunk kell, mert mi nem vagyunk egymásnak valók, most már végleg meggyőződtem róla. Ami eddig volt, azt nem lehet folytatni, az céltalan. Ahhoz, hogy a szeretőm legyen, maga nem szeret eléggé engem és ahhoz, hogy a feleségem legyen, én nem szeretem eléggé magát. Ez nem most jött neki, ez a mondat. Ezt ő már régen kigondolta és most ráhúzta a lányra és figyelte a hatást, ahogy a varrónő ráadja vevőjére az elkészült ruhát és nézi, hogyan áll neki. És meglehetett elégedve a hatással, mert Olga arcát elöntötte a vér. »Hát nem elég, gondolta, hogy elhagy? Még neki áll feljebb, még szemtelenkedik is?« — Kérem, honnan veszi ezeket a szavakat? — mondta kissé fátyolos hangon. Mi az, hogy feleség és mi az, hogy szerető? Én nem leszek soha a maga szeretője, jól mondta, mert nem akapom, de nem leszek soha a maga felesége sem, rosszul mondta, nem azért, mért maga nem akarja, hanem azért, mert én nem. akaróm. És nem akarjak a szüleim sem. ök eddig is Elemért akarták, de én ellenkeztem velük. Most belátom, hogy tévedtem, most bele fogok egyezni. Ez hazugság volt, Elemérről soha szó nem esett náluk. Ezt pusztán önvédelemből lökte ki magából, miként a tintahal is ösztönszerüen piszkos levet fröccsent a támadójára. És most ö figyelte a hatást, ami szintén nem maradt el. Ez valahogy mellbevágta Gézát, ez a váratlan fölfedezés. Erre ő sosem gondolt, ö mindig úgy képzelte, hogy a lány öngyilkos lesz szerelmi bánatában, vagy legalább is apácának megy. ö egyáltalában elképzelt mindent, csak azt nem, ami a legtermészetesebb, hogy Olga is másé lesz, ha ö mást vesz el. Mert ez borzasztó volna, ezt nem lehet elviselni. Most, hogy kezdett kisiklani a kezéből, most érezte csak, mit jelentett ez a lány neki. És ebben a percben elhatározta, hogy Olga mégis az övé lesz. Annyival azonban tartozik a megsértett önérzetének, hogy ezt ő nem fogja kérni a lánytól, hanem majd úgy intézi, hogy a lány kérje ő tőle... Mint minden válságos pillanatban, most is szeméhez illesztette a monokliját és udvariasan és előkelőén így szólt: — Ha ez igaz, ezzel az Elemérrel, akkor engedje meg, hogy gratuláljak. Mondhatom, nagy örömömre szolgál és el vagyok ragadtatva az izlésé öl. Az a fiatalember jó megjelenésű, kellemes társalgó, kitűnő táncos, tehetséges kártyás és még tehetségesebb kiblc, i agy szerű tenniszező — Istenem, mit is Kívánhatnia'.még egy. falusi gavallértól?! Petsze nem szereti őt, de szereti, a saját szüleit és tisztelnirbecsülni fogja a jövendőbeli jét. így szokták ezt maguk valmnenynyien. Ezzel . a tisztelettel-becsülettel tesznek szerencsétlenné féltucat embert: önmagukat, a férjüket és azt a négy gyereket, ami jönni fog. A gyerek... Nagy és. szent, szó. Ott reszket minden lány szivében, mint tengeri kagylókban a gyöngyszem, amely ad életüknek. A gyerek... Az ő gyereke és... és a Géza gyereke. Igen, a Gézáé és senki másé. Az nem lehet, hogy neki egyszer gyereke szülessék, amelynek egy ilyen Elemér, vagy egy másik Elemér az apja. Hogy jön ő ehhez? — kérdezte magában Olga. És mit hazudik és komédiázik itt, amikor talán a sorsa dől el? Micsoda hencegés ez? Itt le kell borulni a fiú előtt és eldobni a gőgös álarcot és megmutatni neki az igazi, a szenvedő arcot és kérni, hogy ne menjen el, hogy vigye magával... Érezte, hogy szédül. Leült a padra. — Eső lesz. Haza kellene menni — mondta a fiú, minden meggyőződés nélkül. Igaza volt. Az ég közben Részen beborult: a kopasz ember parókát tett a fejére. A szél pedig nagy tölcsérekben kavarta fel az ut porát... A lány'a fejét rázta: — Én nem megyek haza... így •>. soha... \ Ez már a megadás jele volt. Géza mosolygott magában, most már biztos volt a győzelmében. Ebben nagy fiú volt, a nőkkel tudott bánni, mint egy zeneművész, aki minden hangszeren játszik. Leült a lány mellé, egészen szorosan és megfogta a kicsiny kezét és az ujjai hegyével lassan végighuzott a lány rózsás ujjain, mint egy zongora billentyűin. Azok az ujjak megremegtek és belül átvették a rezgést a finom ideghurok és bevitték az agyba, ahol egy pillanatig iszonyú hangzavar támadt, mig végül a vonagló ajkakon kitódult a legszebb dallam: a női sirás. Olga sírt. Géza két tenyere közé fogta a lány fejét, hátrasimitotta a haját — ilyenkor talán minden férfi ezt csinálja — és lecsókolta a könnyeket, amelyek a lecsukott szempillák alól kibuggyantak. Olga feje lehanyatlott és odakuporodott a férfi mellére és betemette magát annak kabátjába. Itt vége volt a hazudozásnak és hencegésnek és mindennek. Ez a szerelmes, zokogó lány a férfi mellén nem volt más, mint egy vergődő, szegény kis galamb, amely az eresz alá bújik a vihar elől... — Szeretsz? — kérdezte Géza. — Ne kérdezd... Hiszen tudod... — És az Elemér? * ■' , — Hazugság volt._ — Szintén. Hát lehet mást szeretni? Hát lehetne már az én kicsi feleségem, mint te... te... — Mondd már: te falusi liba. Ezzel szokta becézni Olgát. Kezdetben »buta kis csirke« volt, később »fa-’ lusi liba« lett. De ennél többre sosem vitte, a libánál nagyobbra nem tudott megnőni... — A levelek? Olga felkacagott, boldogan és hirtelenül, ahogy csak a nők tudnak átmenni a sírásból rögtön a nevetésbe. — Pszt! — súgta Géza komiszán. Pszt!... A Szücsné... Most már mindketten kacagtak. Mit bánták ök a Szücsnét és az esőt, amely zuhogva megeredt és mit bánták ök az egész világot? Így ketten, egymás karjában, érezték, ez a világ és a többi minden fölösleges, a többi csak a díszlet a színpadon, amelyen ök most eljátszák a legszebb darabot, amit jókedvében irt a jó Isten ... Amikor elállt az eső, kart -karba öltve elindultak haza. — Nézd, szivárvány! — mondta a fiú. — Szivárvány! — visszhangzott Olga lelkében. Olyan, mint egy nagy diadalkapu, amit számunkra emeltek. — Látod: hogy szivárvány támadjon, ahhoz előbb esőnek kell lenni, hogy nevetni tudjunk, ahhoz előbb sirni kell megtanulnunk. Ezt kár volt neki emlegetni. Olga arca megint elborult kissé. Eszébe jutott, hogy mennyit sirt ő már Géza miatt és mennyit fog még sirni! És egyszer talán mégis komoly lesz az ilyen össze-; zördiilés, egyszer, ha ő is megmakacs-! kodik... Mi lesz akkor?... És halkan, nagyon halkan mondta a: fiúnak: — Vigyázz, Géza... El ne felejtsd, hogy sokszor van eső és jaj, még sincs szivárvány.., pontból... ugye?.'., nem jöhet számításba. Igaz, hogy házasságot ígértem magának, de ez elhamarkodott dolog értelmet és értéket Herceg János. SZIVÁRVÁNY Irta: BLAZSEK FERENC
