Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-16 / 288. szám
í 18. oldal - - v BÁCSMEGYEI NAPLÓ ' ________________ 1927 október 16 * Látogatás a beteg Gorkij maximnál Dr. Emm. d. Bőm, holland író, aki nagy szerepet látszik a tlamand kisebbségi mozgalomban is, nemrégiben meglátogatta az Olaszországban élő Gorkij Maximot. Az érdekes találkozásról a holland iró ezeket irta a Neuwe Rotterdamoké Courantban. mesterét tiszteli benne. Oroszországból ládaszám kapja az uj könyveket és ő mindegyiket az utolsó sorig pontosan elolvassa. — Mit tud az uj orosz irodalomról — kérdi, amikor ráterelem a beszédet. Bevallom neki, hogy az újak közül csak keveset ismerek, a régieket azonban annál jobban. — Pedig érdemes foglalkozni velük. Néhány nagyszerű tehetség van köztük A beszélgetés végén meghívom, jöjjön el Hollandiába, nézze meg az országot, a mi nemzeti mozgalmunkat. Mosolyogva utasítja vissza a meghívást — Nem érek rá, Oroszország minden időmet elrabolja. És én szívesen áldozom neki azt a rövid időt, amit Palermo ajándékoz nekem. Régi vágyam volt, hogy egyszer szemtöl-szembe kerüljek Oroszország nagy írójával, Gorkij Maximmal. Most végre beteljesedett ez a vágyam: itt áll előttem ez a hatalmas, jól megtermett muzsik, különös, éles mintájú arcával, halivány szürke szemével — épen olyan, 'ahogy magamnak elképzeltem. Nem látiszik rajta a hosszú betegség, csupa léplek ma is ez az óriás-orosz. A szeme jóságosán fordul felém; tudja, hogy ■ nagy tisztelettel és szimpátiával vaígyok irói munkássága iránt és csak ; azért jöttem Olaszországba messzi északról, hogy vele találkozhassam. Melegen megrázza a kezemet és mosolyogva átnyújt egy szál virágot, melyet gomblyukában hordott. Egyszerű vadvirág, Palermo valamelyik napos völgyéből hozta magával Gorkij, aki minden nap rendszeresen bebarangolja a vidéket, hogy beteg szivét gyógyítsa és föhdditsa. Gorkijjal nehéz megértetnem magam. ]A nagy orosz iró nem beszél idegen jnyelveket: csak oroszul tud. Szerencsédre akad tolmács, Gorkij egyik kísérője, aki szívesen vállalkozik arra, hogy átjforditja az orosz iró szavait. Mert csak jő beszél, kedvvel, bőségesen. Nem törő■dik a közbevetett kérdésekkel, elmondja .véleményét Európa minden valamirevaló ^kulturális törekvéséről és eseményéről. jÉs közben mindig mosolyog. De ez a mosoly: szomorú, fáradt, szkeptikus, bölcs. A beszéd ráterelődik Romain Rollandra és Gorkij megjegyzi: — Én nem ismerem személyesen, de már évek óta levelezem vele. Nyugatieurópa legkülönb Írójának tartom, aki nagyon hasonlít hozzánk oroszokhoz. Akárcsak mi, ő is mindig és mindig az emberi élet tragikus sorsait írja meg. [Sokat hisz és mégis hitetlen. Gorkij elmeséli, hogy egy vidám könyvet akart Írni, de nem jutott rá ideje. . Nem felületes, vásári tréfára gondolt, hanem egy hatalmas munkára, melyben az egész életet szerette volna megmutatni. \ — A megelégedés — filozofál az orosz iró — szerencse. Népeknek, melyek megelégedettek, szerencséseknek kell leniniök, bár a szerencse nem mindig a legfontosabb. Hamarosan kiderül, hogy Gorkij keleset tud Hollandiáról és a fiamand mozgalomról. Röviden ismertetem az ország helyzetét, magyarázok neki, elmondom, hogy milyen harcokat vivunk a fiamand nép szabadságáért — ön boldog lehel, mert tud harcolni. A harc mindig szép. De tulajdonképpen ki ellen küzdenek? — kérdi naivan. — A nép meghódításáért harcolunk, a függetlenségért. Gorkij elgondolkozik. — Hasonló dolgok Oroszotjzágban is lejátszódtak az utolsó években. Azelőtt azt mondották, hogy kis népek nem tudják magukat kormányozni. A forradalom megmutatta, hogy ez súlyos tévedés volt. Mert lehet, csak meg kell próbálni egyszer... A holland irodalomról érdeklődik az orosz iró. Megkérdi: mi a véleményem Charles de Costerról és rögtön hozzáteszi: — Bizonyára nagy hatással van az ön népére! Nagyon elcsodálkozik, amikor megmondom neki, hogy Costernek egyáltalán nincs sikere Hollandiában. Nem értik, túlságosan »irodalom« nekik. Costeren kívül Verhaerent és Eckoudot is ismeri Gorkij. — Nagy iró, nagy ember — mondja őszintén — jól ismerem. Minden munkája le van fordítva oroszra. Gorkij szoros összeköttetést tart fenn az orosz írókkal, akikkel szüntelen levelez. Minden fiatal orosz .iró és költő Egy halálos ítélet margójára A toráki méregkeverő asszony a bitófa árnyékában Az alacsonytermetü, jóltáplált román asszony csöndesen, nyugodtan ült a vádlottak padján, szemben Bunics Ivó becskereki törvényszéki elnökkel. Egy éve, hogy a fogházban iii, az arca ezalatt megsápadt, de az utolsó tárgyaláson is épp olyan szemtelen, hideg a tekintete, mint az elsőn ezelőtt félévvel. Akár javára vallanak a tanuk, akár terhére, ő merev mozdulatlansággal hallgatja, egyetlen szava sincs, a szeme se rebben, a keze sem reszket. Ez a hdeg, idegeknélkiili román asszony Szubu Katica, akit a tárgyalás befejeztével a becskereki törvényszék kötéláltali halálra Ítélt. Asszony, akinek nincsen lelke A vád az volt ellene, hogy megölte az urát, Szubu Jont. Arzént kevert az ételébe, amitől kétheti betegeskedés után meghalt. Ha ez az asszony elkövette a szörnyű bűnt, ami minden jel szerint megtörtént — akkor Szubu Katica megérdemli a halált. Mert szinte látom ezt a hallgatag, konok román asszonyt, amikor minden felizgulás nélkül hideg megfontolással, minden lelki emóció nélkül kimondja a szót önmaga előtt: — Megölöm az uramat. És épp olyan hideg nyugalommal végre is hajtotta az elhatározást. Hiszen ebben az asszonyban, ahogy itt előttem ül, szenvtelen arccal, nncsen semmi érzés, nincsen semmi emberi vonás, csak vágyainak, ösztöneinek él, akár egy állat és mereven néz, mikor felelősségre vonják és nem érti, mit is akarnak tőle. Szubu Katica szerelme A bűntett rugója ismét a szerelem. Ez az egyetlen érzés, amely befurakodott Katica hideg szivébe. Ez a szerelem nem olyan volt, amilyennek azt gimnazista lányok elképzelik. Katica szerelme éhes, mohó, képes állati ösztön, az uj him megállítása és rohanás holttesteken át a kielégülés felé. Hiszen láttuk az egyik tanú vallomásából, hogy Katica szerelmes, Gilezán Petru már a temetés napján elfoglalta a meggyilkolt Szubu Jón véres ágyát Dr. Mrkusics József védőbeszédében rámutatott arra, hogy milyen a román parasztok szerelmi élete. Egy férfinak öt-hat szeretője van egyszerre, de egy román asszonynak még annál is több van. Szubu Katica még viszonylag erkölcsös asszony volt a toráki nők közt, mert neki a férjén kívül csak egy szeretője volt és még ezt a két férfit sem bírta egyszerre a lelkére venni, tehát a férjet eltette láb alól. A toráki Don Juan A nagy pörnek egyik legérdekesebb figurája Gilezán Petru, a dráma hősszerelmese, aki miatt Szubu Jonnak meg kellett halnia. Petrunak két felesége volt Tórákon, az egyik Szubu Katica, javakorabeli negyvenéves asszony és Gusza Mija, egy tüzesszemü, csinos fekete húsz és egynéhány éves leány. Petru, a Don Juan, először Katicával élt, azután Gunához költözött, aztán visszatért Katicához, de amint őt letartóztatták, szépen visszasétált Gunához a szerlemes legény. Az ember ezekután azt hinné, hogy Gilezán Petru valamilyen daliás, tüzes, jóarcu legény, akit két asszony fogad tárt karokkal, aki miatt megöltek egy embert és akinek hűtlenségét alázatosan bocsájtják meg asszonyok. De mekkora csalódás ért bennünket, mikor az elnök felhívására előlép Gilezán Petru, a toráki Don Juan: Petru ötvenévkörüli, görnyedthátu, savósszemü, kopottruhás, töpörödött piszkos román paraszt. És egy ilyen szánalmas rokkant, öreg paraszt körül nagy szerelmi tragédiák zajlottak, egy embert miatta meggyilkoltak, egy másikat pedig éppen most ítéltek halálra. Egy hamis tanú Szubu Katica sötét bűne is Petru miatt került napvilágra. Szubu Jón már hatodik éve nyugodott békésen sírjában, amikor Petru elhagyta a szép Guna Miját és visszatért első szerelmeséhez, Szubu Katicához. Guna bizonyára boszszut akart állni vetélytársán, amikor elmondta a meggyilkolt nővérének, Buja Joanának, hogy Katica megétette az urát —• Egyszer nála voltam — mesélte Mija Joanának — és panaszkodtam, hogy mily nehéz a két gyerekemet eltartani. Azt felelte erre Katica, hogy azon könnyű segíteni, csak be kell tenni egy kis mérget az ételükbe. Én is csak úgy tettem az urammal, pedig nem volt érdemes, mert az a Petru még olyan sincs, mint az uram volt. Persze Joana mindjárt elment Mijával a csendőrségre és feljelentést tett Katica ellen. Mija ott is megismételte a vallomását, sőt később a vizsgálóbíró előtt is, azonban közben visszatért hozzá Petru és attól fogva Mija is másként beszélt Már a főtárgyaláSoH úgy adta elő a dolgot, hogy Buja Joana beszélte rá, hogy tegyen vallomást Katica ellen. Az egész mesét Jonana találta ki és neki nagy ajándékot Ígért, ha sikerül Katicát elveszíteni. Ez tehát egy hamis tanú volt. Vagy a vizsgálóbírónál hazudott, vagy a tárgyaláson. Bunics elnök meg is kérdezte dr. Párvány államügyészt: — Ügyész ur, nem kíván indítványt tenni a tanú letartóztatására hamis tanuzás miatt. Párvány ügyész feláll és rövid habozás után azt mondja: — Nem. Kinos kémiai problémák Az izgalmas bűnügynek legérdekesebb epizódja a vegyészeti laboratóriumok analízisének kérdése lett. A meggyilkolt Szubu Jant háromszor exhumálták és maradványait háromszor küldték be analízisre először a beogradi, azután a zagrebi vegyészeti laboratóriumba. A három anilizis — legalább laikus szemmel nézve — egymással homlokegyenest ellenkező eredményekéit produkált. Az első analízis a belekben óriási menytokban és rézgombokban semmi arzént nem talált, a harmadik pedig a csontokban és a gombokban is a normálisnál nagyobb mennyiségű arzén jelenlétét állapította meg. Ámde jött dr. Mokranjac Momcsilo, a beográdi vegyészeti laboratórium vegyészmérnöke és mindent megmagyarázott. Azt mondta: hogy mi nem találtunk arzént a csontban, az nem azt jelenti, hogy csakugyan nincs benne arzén, hanem hogy nincs benne több, a normálisnál. Ha mi azt mondjuk, hogy nincs benne arzén, az azt jelenti, hogy van benne arzén, csak normális mennyiségben. Hogy a zagrebi laboratórium a normálisnál több arzént is talált a csontban, az azért lehetséges, mert valószinüleg más csontot kapott mint mi, és abban talán több arzén volt. Hogy a zagrebi laboratórium talált arzént a gombokban, mi pedig nem. az azért van, mert a zagrebi laboratórium valószínűleg más módon analizálta a gombokat, mint mi. Azonkívül a zagrebi laboratórium valószínűleg mérhetetlen mennyiséget talált, mert máskép bizonyára feltüntette volna e mennyiséget is. Ezek a valószínűségek kétségtelenül bizonyítják, hogy ellentét az analízisek között nincsen. Dr. Mrkusics védő kérte a bíróságot, hogy á zagrebi laboratórium szakértőjét is hallgassa ki, mert öt egy zagrebi laboratóriumi vegyész levélben értesítette, hogy bizonyos ellentétek igenis fennállanak. Ezt az indítványt a bíróság azonban elvetette, mire dr. Párvány államügyész kérte, hogy kobozzák el az ügyvédtől a levelet és indítsanak eljárást a zagrebi vegyész ellen. Szerencsére ezt is elutasította a bíróság. Szubu Katica bűnössége szempont-> jából talán nem volt szükség a zagrebil vegyész kihallgatására, de nagyon jój lett volna annak a kérdésnek a tisztá-, zása érdekében, hogy meg lehet-e bízni| a beográdi laboratórium analízisében.1 »Legyen elkészülve!« Mikor a törvényszék a terhelő tanukat vallomásaikra megeskette és méginkább amikor a védő indítványait elvetette, nyilvánvaló lett, a törvényismerők előtt, hogy Szubu Katicára halálbüntetés vár. A büntetőtörvénykönyv 287 paragrafusa a szándékos emberölés bűntettére csak egy büntetést ismer: a halált. Életfogytiglani fegyházat csak akkor lehet a gyilkosra kiróni, ha olyan enyhítő körülmények vannak jelen, a melyek az enyhítő szakasz alkalmazá-j iát indokolják. De mindenki tudta, hogy Szubu Katica esetében enyhítő körülmények nem merültek fel, legfeljebb az asszony büntetlen előélete volna az, de azt ellensúlyozza az a súlyosbító körülmény, hogy az asszony saját férjét ölte meg aljas motívumokból Mrkusics védő éppen ezért már az első tárgyalási nap estéjén felvilágosította az asszonyt arról, hogy mi vár reá: — Legyen elkészülve asszonyom a legrosszabbra. Minden jel szerint halálra fogják ítélni. Szubu Katica meghallgatta a szörnyű szavakat, egy perc tizedrészéig mereven nézett maga elé, aztán vállat vont és újból felvette közönyös, unott kifejezését: , — Majd meglátjuk — felelte halkan és nyugodtan visszaült a börtönőr mellé a vádlottak padjára. Másnap délben pedig elkövetkezett az Ítélethirdetés ideje. A törvényszék tár-‘ gyalóterme tele volt közönséggel: több-' nyíre jogászok és nők. A jogászok valószínűleg az indokolás iránt érdeklődtek, a nőket pedig a szerelmi tragédia izgalmas részletei vonzották. De azért mindenki visszafojtott lélekzettel állt a helyén, a teremben halotti csend volt, mikor Bunics elnök olvasni kezdte az ítéletet: , — őfelsége a király nevében... Azután számos dátum, paragrafus és egyéb formalitások felsorolása után következett az Ítélet rendelkező része. — Szubu Katica előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés bűntettében, amiért a törvényszék kötéláltali halálra ítéli. Az ítélet felolvasása véget ér. A siri csend, azért még tart: a halál árnyéka, amely a termen átvonult, megrémítette az embereket. Végre feláll Mokuszics és bejelenti felebbezését. A jegyző némán írja be a tárgyalási jegyzőkönyvbe. Végül Szubu Katicát szólítja elő az elnök. Szibinác törvényszéki tolmács román nyelven megmagyarázza neki: Minden szem Szubu Katicára van szegezve. Az asszony sápadtan, kifejezéstelen üres tekintettel áll, amig a tolmács beszél. Amikor pedig az befejezte, azonnal megszólal: — Nem1 tettem semmit. Ártatlan vagyok, felebbezek. Szavában nincs semmi rezgés, semmi pátosz, semmi elérzékenyülés vagy kétségbeesés. Nyugodtan megy vissza őre mellé és mivel a tárgyalás már be is van fejezve, indul a börtönörrel vissza a cellába. De ekkor végre történik valami, ami emberivé, sajnálatra érdemessé teszi a bűnös asszonyt: egy könnycsepp jelenik meg a szemében. Katica letörli blúza ujjával a kibuggyant könnyet és őrével együtt eltűnik az ügyészség folyosóján. a börtönajtó felé. Dr. Hesslein József. ti
