Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-02 / 274. szám
TO. ol3al BÄCSMEGYEI NAPLÖ 1927. október 2. LELKÜNK ÜDVE /irta Móra Ferenc Ugj/értem a lelkünket, hogy a mienk újságíróké. S nem veszem senkinek se íTossz néven, ha elneveti magát rajta és azt mondja, hogy de most már csakugyan elvesz a világ, ha már az újságírók is a lelkűk üdvössége iránt érdek lödnek. Lehetne pedig bennük anny: szemérem, hogy azt rábiznák a sajtótön vényre, ami úgyis tisztán csak arra való találmány, hogy az újságírók menny* beli jussára vigyázzon. , Igaz, hogy annál is hiába való az igyekezete, mert már az is kérdéses, hogy az újságírónak egyáltalán van-e lelke? Ha e tekintetben rendelnének el nép-* szavazást ez alighanem balul ütne ki a sajtóra. Ami pedig azt illeti, hogy ha 'véletlenül mégis szorult volna bele valami kis lélek, hová kerül az a nagy deleatur után, az nem is kérdés. Az szent bizonyos, hogy neki semmi keresni valója azon a boldogságos lielyen, ahová a rendes emberek reménykednek. Ott ■örök harmónia van s oda a gondviselés be nem eresztheti az örök kontrabontot Nem is jó arra gondolni, mi lenne a mennyországból, ha újságíró szabadulna bele. Ha mindenáron a lelke sorsával akar foglalkozni a sajtó, akkor odalent kereskedjen. Ott bizonyosan extra szurkot fóznek a számára a Bellái katlanában. Hát, ami engem illet, aki valamennyire magam is érdekelve vagyok, sajnos, én se igen biztathatom jóval a fajtánkat. Én már elolvastam az Adamus Weber Centurr fontes-át is, aki nagyon tudós norinbergai doktor volt e maga idejében, úgy kétszázötven esztendővel ezelőtt. Ö 'tőle tudom, hogy a lelkek odafönt pirosban járnak, héberül beszélnek, — no azért nem kell rosszat gondolni, nem szombaton tartják a vasárnapjukat és megeszik a disznóhust is. (Lásd pag. 42., tudom én, mi illik, ha az ember tudós dolgokkal foglalkozik.) Sajnos, arról egy szót se szól Adamus Weber, hogy melyik traktusban laknak az újságírók. Igaz ugyan,' hogy ’ az ő idejében néni föltak még újságírók,: csak á postamesterek és' a patkőtó -kovácsok fcrjc^ztéífSi it európai pletykákat, (A szó közlünk maradjon, tovább is éltek akkor az emberek, már, akit időnek előtte agyon nem vertek, mint amióta az újságírás ki van taiálva.) Swedenborg mennyei tipográfiája is hiányos e tekintetben, sőt maga Mark Twain se riporterkedte ki az ügyet, pedig ő szép darab másvilágot bejárt Stromfield kapitánnyal. Mark Twain nagy humorista volt, de odáig még az ő humora se ment, hogy újságírókkal találkozott volna a menyországban. Nem is humorista az, aki még a sajtó számára i$ helyet biztosit az örök világosság helyein, hanem pap — igaz, hogy csak amerikai pap. Mr.'Morlimernek hívják azt a báitimorei tisztelendőt, aki — úgy olvasom — a minap prédikációt mondott a sajtóról és ázt a gyü'ekezet nagyobb épülésére ezzel a íoliászszal fejezte be : — Adj Uram örök nyugodalmat az újságíró lelkének, amely az örök nyugtalcnsćzban legközelebb van te hozzád! Adj örök üdvösséget azoknak, ak k ebben is hasonlók te hozzád, hogy mindenütt ott vannak és mindent tudnak! (Sainá'oip, de hiába tetsz:k oda gondolni, hogy mindent rosszul tudnak, Rev. Mortimer nem igy mondta.) ... Isten látja telkemet, a jenki pap nélkül mostanában igazán nem jutott volna eszembe az a kérdés, hogy hát az én esendő lelkemért imádkozik-é valaki én helyettem? Mert a jó szándék ha meg volna is bennem, mikor adnak nekem olyan áldott pillanatot ezek a megátkozott év k, hogy kinyissam az ajtót a lelkemnek és azt mondjam neki: menj te szegény gáiyarab és borulj az ölébe annak, aki az élethez szegzett téged, ő tudja miért és várd meg ott lehajtott fejjel, hogy keze elsiitiogassa rólad a szegek és bilincsek véres nyomát! — A nappal nem való erre, mert akkor zárva van az ég hidegkék kapuja, éjszaka pedig, mikor föl lehetne kapaszkodni a csillagok aranyablakába és oda borulni az egyedül való Igazlátó lábai elé, a nappalok gondjától elgyötört fej fáradtan bukik meddő búzamezőmre, a félig felszántott papirra. Lelkem veszendő üdvösségét dajkálja-e hát valaki helyettem? Dajkálja hát, tudom. Tudom, feleségem, lányom két összekulcsolt keze sokszor beföldte már az én bűnös fejemet az ítélet nehéz kardja elől. . Két liliomkacsó is, noha néha tejbegrizzel megkülönböztetve magát a mezők liliomaitól, kérleli az Istent »apupáért« és tudom, hogy valahol messze, messze, a csillagok fölött egy nagyon kicsi öregasszony, aki csak álmomban él már, minden éjszaka beleír! ; gatja a kötőcskéjébe az én forradásos lelkemet, úgy alázatoskodik vele jó Isten elé és azt mondja neki: — Édes Istenkém, ne haragudj erre az én rossz kis fiamra, hiszen te teremtetted olyan gyámolta'ankának, hogy semmire nem való a világon, csak éppen az Írásra. Hát az én lelkem üdvére csak van, jaki gondoljon. De hát a többiek? A fiuk, öregek és fiatalok, tépett, csapott gályatársaim a tintatengeren? E szegény, magányos lelkek, akik mellé nem rendeltettek őrangyalok. hogy szivük selymeivel simogassák fehérre se-FILM Vilmos császár és Hindenburg a főszerep ői az első francia — néme f mnek eszélgetés Anatol Zitvákka', a fiatal orosz regényíróval, aki Gogolyt és Kuprint dolgozza át filmre i*3Sad€R?£e fcMr- ^ assisire Gveneefeei te&«rmeiß3tje jen!?«, feefiaaesem bfteüär és feftöMesBoeaies lesz, äsa eiskta PEZ&ll-M feezcti. H» poatMMA beUiíJ* • hksnilstí uttsiUbL •e£yba« emeli & PERU intését Paris, szeptember hó Míg Genfben még egyre azon veszekednek az egymással szemben álló nagyhatalmak, hogy ki kezdje meg előbb a leszerelést, az európai filmkapitalisták már rég összebékültek és valóságos nemzetközi trösztté tömörültek, hogy annál bizíosabban vehessék föl a harcot az amerikai film ellen. A két legtekintélyesebb európai filmgyárnak, a berlini Ufónak és a párisi Ciné seliancc Filmnek egyesülése ma már nyilt titok és az első francia-német háborús film, a Verdun most készül. Ebben a filmben többek között Vilmos excsászár és Hinder.burg is szerepelni fognak, tendencia mentesen. Nem is csúfolják ki, de nem is dicsőítik őket, csak épen a háború borzalmait mutatják meg rajtuk keresztül, hogy elrettentsék vele az uj generációt. Ezzel egyidejűleg elkészül az F.zeregyéjszaka ciklus első fiíithjé is, német és früncia Színészekkel. Ezt a monstrum filmet, amely a boldogult Cezarinéí és a Hindu síremléket is felül fogja múlni, szintén az egyesült Ufa-CAF müvek állítják elő. Október végén kezdődnek a felvételek. Nizza, Kairó, Páris. Berlin, ezek a főbb állomások. A szeenáriumot a Parisba menekült orosz Anatol Fitrák irta. Ezt a fiatal orosz regényírót egészen elcsábította a film. A könyvei franciául jelennek meg, de az irodalommal úgyszólván teljesen felhagyott, fülig szerelmes a filmbe. Anatol Fitrákkal a CAF Avenue Trudaineon levő palotájában beszélgettem. A szobája fala tele van fényképekkel. Írók — ez még az irodalmi korszak — és moziszinészek dedikált arcképei. Legalább ötven válogatottan gyönyörű női arc mosolyog le rá minden oldalról. Könnyű lehet igy dolgozni. Az orosz emigráció, amely tiz éve szakadt el hazulról, külön életet él és ennek a hazátlan tábornak egy egészen uj sajátos irodalma és uj színművészeié (saját színházuk van Párisban!) fejlődött ki, egy uj orosz művészet, amely más mint a békebeli irodalom volt és más, mint a szovjetoroszországi proletár litteratura. Ezek a levitézlett arisztokraták a saját boriikon tanulták meg, hogy az élet nem mindig kellemes, hogy a betevő falatért milyen keservesen kell küzdeni és hogy dolgozni mennyivel nagyobb és csodálatosabb cselekedet, mint napot lopni a mások verejtékéből és Isten kegyelméből. Fitrákot nem is nagyon szeretik a »felsőbb« körök, mert szókimondó és volt bátorsága bevallani, hogy a »Szent Oroszország« rothadását nem a kommunisták, hanem a saját rosszaságuk és kíméletlen tudatlanságuk okozta. — A film — kezdi az interjút — a jövő zenéje. Hogy ma még nem üti meg a mértéket, anhák ééakis a közönség uninfelligenéíája az oka. A töm'egek olcsó, , hangulatos limonádékat, szerelmi történeteket és kalandokat kívánnak. Igazán irodalmi filmet csinálni : könynyelmiiség és luxus. Igenis: lehetne jobbat produkálni, de nem fizetődik ki. Üzletileg a ponyva-regény az igazi sláger. A filmnél ugyanez a helyzet. — Mit szól az uj orosz filmekhez? — Pompásak. Csak örülni tudok nekik. Mert hiába szovjet, azért mégis csak orbsz . . , — Az ön szcenárhima? — Igyekeztem becsülni a sablonokat, a keleti hastáncosnőket és a harcot a sivatagban. De vannak üzleti szempontok. amiket sose szabad figyelmen kivül hagyni. Sajnos . . . — Mi a legközelebbi terve? — Gogolyt és Kuprint dolgozom át filmre. Rengeteg feladat, ötlet, terv, csak oly rövid egy emberélet, bogy a negyedrészéi is megvalósíthassam ... (t. i.) A gyilkos siker Az uj Acía Li sen-fllm premierjén a rendező örömében meghalt Berlin, szeptember hó A T 'más Palástban csütörtök délután kezdődtek meg a »Kisvárosi bűnösökécünij uj film premierjei. Igen, premierjei: ötkor meghívott közönség számára, ez. afféle főpróba, hétkor és kilenckor pedig a nagyközönségnek. A kilencórai előadás az igazi premier. Az ötórai előadásra zsúfolásig megtelik a nézőtér színészekkel, mozitulajdonosokkal, újságírókkal, statisztákkal és egyéb kiváncsiakkal. A zenekar rákezd a nyitányra, a vásznon megjelenik a heti filmzsurnál, a nézőtéren sugdosva informálódik a publikum: — Ki rendezte a darabot? — Bruno Rahn. ■— Rahn? Rahn? Ki az? — Egy kezdő. Egész fiatal ember még. Mások többet is tudnak. Ez a fiatal ember, mondják, még viszi valamire Huszonkilenc éves, de tud. Színész volt. borzasztóan nyomorgott, pár év előtt került a filmhez. Pár kis kulturfilmet rendezett, amiket senki se látott, aztán ö rendezte egy évvel ezelőtt Ásta Nielicnnel a »Difnentragoedie«-t. — Úgy? Ásta Nielsennel? — Igen. ö játszá a főszerepet ebben a vígjátékban is. Ez érdekes lesz. Ásta Nielsen vígjainkban »., És a függöny szétmegy, kezdődik Bruno Rahn vigjátéka, a »Mciseken« cimü színdarab, után. Ásta Nielsen komika benne. Nagyszerű. Egy kisvárosi butikban korcsmárosnö, aki valami járadékot húz a nagyapja számára. A nagyapa már rég meghalt, de ezt eltitkolják s rendületlenül veszik fel nevében továbbra is a járadékot. Egyszer aztán Berlinből látogatóba jön az a kereskedő, akinek a járadékot fizetnie kell, hogy megnézze a százesztendős öreget, aki sehogy se akar meghalni. Ásta Nielsen erre felbérel egy öreg trottli a szomszédságból, hogy adja ki magát a nagypapának, ő pedig — mit lehet tudni — kikezd a berlinivel. Amit ebből az ostoba szerepből ez a nagy művésznő kihoz, leírhatatlan. Egy ordenáré kézmozdulata: életrajz. Minden percben tapsvihar szakítja meg a filmet s Ásta Nielsen személyes sikere mellett az ovációk nagyrészt a rendezőt illetik. A fiatal Rahn temérdek finom ötlettel gazdagította a filmet, de amikor az előadás után kitapsolják a lámpák elé, Ásta Nielsen mindannyiszor egyedül jelenik meg. A rendező nem mutatkozik. Fent ül egy emeleti páholyban: az örömtől olyan szívdobogást kapott, hogy nem tudott mozdulni. Egy sovány, sápadt gyerekarc. Nagy szemek. Kissé fáradt mosollyal köszöni meg a tapsokat. Az első darabjának csak mérsékelt sikere volt. Most futott be igazán. Most már tudja, hogy nagy karrier előtt áll. Eddig kilincselni kellett egy megbízásért. Holnap már meg fogják ro-* bánni. Nem lesz egy szabad perce soha. A legközelebbi filmjéért húszezer márkát kérhet. Az anyjának uj lakást vész ki. Ép ideje volt, hogy ez a darab beütött. A gardróbját is fel kell frissíteni... A mozi lassan kiürül és újból megtelik, kezdődik a hétórai előadás. Bruno Rahn ülve marad a páholyban. Az első felvonás után egy szolga odalép Büthe inhoz, a segédrendezőhöz: »Herr Rahn kéreti a .négyes páholyba.« A segédrendezö felsiet. Rahnt a szék karfájára rogyva találja. Még tud beszélni: »Gyere, vigyél gyorsan haza!« Autót! Előbb leviszik' a mozi irodájába. Egy orvos megvizsgálja. Nem veszélyes, — mondja. Kissé felizgatta magát, a nagy öröm, gyenge a szive. Adjanak neki altatót. A segédrendező hozza az altatószert. Beadják Rahnnak. Elalszik. Beszállítják a Mommsen-szanatóriumba. Az inspekciós orvosnak — vajdasági fiatalember, doktor Braumannak hívják — nem tetszik az eset. Nem fog többet felébredni, mondja az ápolónőnek. Másnap reggel jön Büthe a lapokkal. Csupa jó kritika. Bejelenti magát az orvosnál. Az orvos ránéz. — Kinek hozta a lapokat? A segédrendező megérti. LccsuszUíia az újságokat egy székre. Ott maradnak. A halott mellett ott sir az édesanyja. Tizenegykor megérkezik Ásta Nielsen. Ö is sir. Most nincs szükség glicerinre. És este a víiianyreklám ordít: »Regie Bruno Rahn.« Ásta bolondozik a vásznon. A közönség tapsol. Ez a taps ölte meg őt... (y.) E. Széesi „P HIL.ATELIA« béíyegkeréskedés Subotíea Ciriia Met oda trgő3 (Teréz templommal szembeni sorban). Nagy választók külföldi bélyegekben. Legaj ibb kladlöu a’bumo't minden nagyságban és katalógusok raktáron. 1417
