Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-12 / 284. szám

2. oldal BÁCSMEGYK1 NAPLÓ . ...________________’927. októbei 12 olvasta Vukicsevlcs Velja miniszterelnök hozzá intézett levelét, mely a következő­képp hangzik: Elnök ur! A mai Politikában olvas­tam »Bizalmas körrendeletenu-et. Számomra ez a körrendelet újság, va­lamint mindenki más számára is, mert a körrendelet elejétől végig koholt és teljesen hazug. Olvastam, hogy ezt a panaszt Szubotics Dusán volt képvi­selő irta alá, akinek alkalmat fogok adni arra, hogy a bíróság előtt bizo­­'nyitsa be, ennek a körrendeletnek a létezését, őt nem védi az immunitás, mint másokat, akik, háborítatlanul rá­galmaznak- Remélem, a jövőben el­megy a kedve a rágalmazástól Van szerencsém ezt önnel, mint az igazolóbizottság elnökével közölni. Vukicsevics Véli a, a királyt kormány elnöke. A levét felolvasása után Bitdiszavlje­­vics Szrdján Pribicsevics-párti felkiált:, -r- Tessék idejönni a miniszterelnök urnák, majd akkor beszélgetünk. Okanovics Cséda földmivespárti meg­állapítja, hogy a banjalukai kerületben az összes pártvezérek jelöltették magu­kat és a. főispán kíméletlenül agitált a miniszterelnök mellett. Saját szemeivel látta Boszanszki Novin, amikor egy ci­vilbe ütközött rendőrtisztviselő , kihall­gatta Trifkovies • Markó beszélgetéseit barátaival. A rendőrség két ízben is le­­boütátta a Trifkovics számára erneit diadalkaput és Trifkovics még helyiséget sem tudott szerezni, hogy elvbarátaival konferenciát tartson. Gradiskán a íő­­_ szolgabiró azt mondta, hogy- a király „Trifkovics Márkó fejét kívánja. Voltak olyan esetek is, hogy egyesek többizben szavaztak. Ankerbizottság kiküldését ja­vasolja. Kobaszica Sztepó radikális rámutat arra, hogy a körrendelet létezését a mi­niszterelnök már megcáfolta. A radikális párt a kerületben mindössze 27.000 sza­vazatot kapott, holott a- múlt választá­sokon Pribicseviesékkel együtt 52.000 szavazatot szerzett. Budjszuvljevics: Ez annak a bizonyí­téka, hogy a radikális párt tönkre megy. Kobaszica: Trifkovics Márkénak soha nem a helyiség, hanem a publikum hiány­zott. A panaszok elvetését javasolja.- ■ QetfUjtroyies Jurái Pribicsevics-párti a~ Vizsgálat megindítását 'követeli. A mi­niszterelnök ma megcáfolta a körrende­let létezését, de a panaszt három volt képviselő irta alá, akikkel, mint komoly emberekkel számot kell vetni. Radics István: Ha. a radikálisak a vizsgálat ellen vannak, akkor a körren­delet valódi. Demetrovics szigorú .eljárást javasol. Dr. Sutelj Radics-párti élesen támadja a radikálisokat és azzal . vádolja őket, hogy Boszniában leromboljak a bírói te­kintélyt. Amikór ' néhány járási főnök­iről, mint kacsátokról és rablókról be­­„ szél, a radikálisok élénken tiltakoznak. Radies' koncentrációt sürget Radics István nagy beszédet mond, amelyben a mandátumok megsemmisí­tése mellett foglal állást, de rátér- az ál­talános politikai helyzetre is és kon­centrációs , kormányalakítását sürgeti. Végül a bizottság az összes panaszo­kat elveti és a mandátumokat igazolja. A délutáni ülésen a biliácsi mandátu­mok kerülnek sorra, A panaszok felolva­sása több mint két óra hosszat tárté Ezek között a legérdekesebb az, amelyet Ko­­kanoviefs Cséda hívei nyújtottak he •amiatt, hogy két községben a Választási akták eltűnése miatt uj választásokat fenddtek el és a választásokat úgy ve­zették, .hogy egy földmivespárti helyett egy radikális jött be a parlamentbe. A jelentések, felolvasása után Szubo­tics elnök szünetet rendelt el. amely másfélóráig tartott. A szünetben a kor­mánypártok megállapodtak, hogy bele­mennek a vizsgálat elrendelésébe a bi­­hácsi választások ügyében. Az ülés megnyitása után Markovics Péró demokrata terjesztette elő azt a ja­vaslatot, hogy a parlament öt tagú bi­zottságot válasszon és a bizottság bá­rom hónap múlva tegyen jelentést a vizs­gálat eredményéről. Jovanovics Vásza radikális képviselő, a kerület'listavezetője több közbekiáltás­ra 'kijelentette, hogy öt ,sohasem válasz­totta meg rendőrség és belemegy a- vizs­­gáíaíba, Radics István felszólalásában kijelen­tette, hogy nincs szükség semmiféle vizsgálatra. Javasolta a Jovanovics Vá­sza listáján megválasztott képviselők mandátumainak megsemmisítését. Kokanovics Cséda földmivespárti 1 hosszabb beszédben védekezett a radi­kális párt részéről ért vádakkal- szem­ben. Budiszaxljevics független demokrata Radics álláspontjára helyezkedett felszó­lalásában. Házkutatást tartottak Bernolák Nándor volt magyar népjóléti miniszter lakásán Lengyel Zoltán feljelentést tett Bernolák ellen, hogy egy hagyatéki ügyben vesztegetett és csalásra szövetkezett zást az európai liirü szélhámos ügyében lefolytatta,- Berányi Adalbertét szomba­ton átkisérték Szubotieára. A szélhámost dr. Mcmirovics Veljkó hallgatta ki, de a kihallgatás részleteiről a nyomozás ér­dekében semmit sem közöltek a nyilvá­nossággal. Birinyi Adalbert de Herényit hétfőn átadták a szuboticni ügyészségnek. A vizsgálóbíró már megkezdte a szélhámos előéletének felderítését és bünlajstromá­­nak összeállítását és érintkezésbe lépett több jugoszláviai nagyváros rendörsá gével, hogy a vizsgálathoz szükségei anyásokat- beszerezze. Budapestről jelentik: A budapesti rendőrség az ügyészség utasítására egy rendkívüli bűnügyben indított nyomo-. zást, amelynek alapja az a családi há­borúság, ámely a kecskeméti hires Ung- Vííry-család hagyatéka körül tört ki. Az ügy megértéséhez tudni kell, hogy 1019- ben meghalt Kecskeméten Ungváry László, aki egyszerű csizmás kisbirto­kos volt, de egy élet munkájával gjjj­­nyörfl faiskolát, gyümölcsöst és pincé­szetet teremtett, ezenkívül készpénzva­­gyont is hagyott hátra, úgyhogy ha­gyatéka legalább háromszúzmilliúrd ko­ronát képviselt. Ungváry vagyonát csa­ládjára hagyta, de a- családtagok nem tudtak megegyezni és a hagyaték perre került. A hagyatéki perben a kiskorú, gyer­mekek, Ungváry unokái is érdekelve voltak, akiknek ügygóndóhkául az ár­­vaszéi: Bernolák Nándor dr. ‘budapesti ügyvédet, volt népjóléti minisztert ren­delte ki. A kiskorú árvák nevében Ber­nolák vitte a pert és vele szemben a többi örökös jogi képviselője. Lengyel Zoltán volt országgyűlési képviselő volt. A per nagy elkeseredéssel folyt a fcköbok között és azzál Végződött, hogy a kecskeméti törvényszék első fokon ■1 elyt- adott a Berrro’i'k álfa! 'képviselt 'isitornak keresetének és dr. Bernolák Sándornak .7.259 millió perköltséget ítélt Még'. Ezt az ftéletet: helybenhagyta a budapesti Ítélőtábla is és a hagyatéki ivr, movemherbto kerül sa kiírja elé. amely f Ezzel az üggyel kapcsolatban Lengyel rZölíán most bűnvádi fcHclcn.iírt tett az ügyészségen, amelyben ismeretlen tet­teseket megvesztegetés, hamis szakértői becslés, csalásra való szövetkezés bűn-A szuhoticai rendőrség utasítására a zagrebi rendőrség letartóztatott és a szuhoticai rendőrség fogházába szállított egy Birinyi Adalbert nevű, szuhoticai származásn hírhedt szélhámost, aki az egész világot bebarangolva ~a szélhámos­ságok egész sorát követte cl. Ririijyit az európai fővárosok rendőrsége} .is ke­resték, de a szélhámosnak műiden eset ben sikerűit az igazságszolgáltatás eb" elmenekülnie. A szélhámos karrier: ■ valóságos regény és egy szuhoticai c’­­uészmühdlyíől egész a hercegi, paloták''" Lit az az ut, melyet igazi nevén Herényi András szuhoticai cipész segéd bejárt, mig évek után újból visszakerült szülő­városa ügyészségének fogházába. . • Cipészegédböl báró, ditto irata, tengeresztiszt Birinyi Adalbert SzubOticán kezdte tucsszeivclő pályafutását. A roppant in­telligens, jómegjelenésü ember itt dolgo­zott évekkel ezelőtt Sznboticán, mk.t egyszerű Berényi András és még tná is sokan emlékeznek az érdemes, szimra­­' tikus fiatalemberre.' aki egyszer eltűnt a városból és nekivágott a nagyvilágnak-. -Nem -jött felőle semmi liir. Birinyi Adal­bert de Beréhyi valóságos férfiszépség: harminchárom éves, magas, elegáns, 'tö­kéletesen müveit és nyolc nyelvet beszél. Tud angolul, franciául, olaszul, németül, “Pa.nyolul, oroszul, magyarul és egy ki­csit szerbül. Berényi megjelenésével, fi­nom . -modorával, előkelő gesztusaival és Tútri alürjeivel bejutott a legelőkelőbb hüKöldi társaságokba, ahol eleinte I mint báró, • később mint diplomata szerepelt tettével és más bűncselekményekkel vá­dol meg. A feljelentés alapján a buda­pesti ügyészség elrendelte a nyomozást, amelynek első fázisaként a rendőrség hétfőn este és kedd délelőtt házkutatást tartott Bernolák Nándor dr, volt nép­jóléti miniszter lakásán és ügyvédi iro­dájában, valamint Milosevics János volt nemzetgyűlési képviselő mátyásföldi vil­lájában, aki úgy kerüli az ügybe, hogy feleségül vette Ungváry László elhunyt fiának, özvegyét. Ezenkívül házkutatást tartott a kecskeméti : rendőrség Monos­tori Károly dr. kecskeméti törvényszéki bíró lakásán, aki első fokon Ítélkezett a hagyatéki ügyben, végül házkutatást fo­ganatosítottak Matnscvlcs Gyula erdő­mérnök szegedi lakásán is, aki ebben az ügyben a törvényszék által kiren­delt zárgondnok volt. A rendőrség egy­úttal kedd délelőtt beidézte dr. Berno­lák Nándort és részletesen kihallgatta a feljelentésben foglaltakra vonatkozó­lag. A budapesten és vidéken lefoglalt ira­tokat a rendőrség már kedden átadta az ügyészségnek, az eddigi értesülések szerint azonban semmiféle olyan ada­tot nem találtak, amely megerősítené Lengyel Zoltán vádjait. Bernolák a rend­őrségről való távozása után azonnal 1 oanaszt emelt az ügyvédi kamara elnö­kénél. mert irodámban házkutatást tar­totok és tiltakozása ellenére átvizsgál­ták a más ügyekre vonatkozó iratokat Is. amelyekre nézve az ügyvédi titok­tartás kötelezi. Ezért'az ügyvédi torna; rától kért védelmet. A nyomozás^ első. stádiumában még át nem tekinthető ügv teMeményei iránt az. ügvhen szereplő személvekre való te­kintettel Budapesten óriási érdeklődés nyilvánul, meg............. és főúri barátait kisebb-nagyobb kölcsö­nökkel becsapta. Később üzleti vállalko­zásokba kezdett, nagy cégekkel lépett ; összeköttetésbe-' Eleinte minden simán , merít: Berényi mulatott, óriási 'összege­ket elkártyázott, barátnőket tartott és !iűlíilétező birtokaival dicsekedett. Mikor égni kezdet talpa alatt a töld. óriási adósságok hátrahagyásával eltűnt és gy másik városba tette át tanyáját, 'tol csakhamar .kedvelt tagja lett a leg- 1 kelőbb társaságoknak. * Eíü;; "uíását mindig a nők segítet­ték elő. ''ejárta az egész világot és a legkülön­bözőbb és legfantasztikusabb, fogásokkal ‘ csalta lépte áldozatait. A honvágy Evekig járta a világot Birinyi de Adal­bert, mig a hónvágy visszahozta Jugo­szláviába. Először á dalműt tengerparti .‘il ’élőhelyen működött és hetekkel ezelőtt Sznboticán bukkant le! és • tense-, résztisztnek adva ki magát, több is­mert szuhoticai embert nagyobb ösz­­szeggel becsapott. Szuboticáról Zagrefcba ment Berényi és a szuhoticai rendőrség a feljelentések ■ lmján kérte a zagrebi rendőrséget, : hogy Birinyi Adalbert taugt: észtisztet tartóztassa le. A zagrebi rendőrség három héttel ezelőtt I letartóztatta Berényit, akiről kiderült. ihogy . . . j Zagrebban is több szélhámos:ágat I követett el. i Miután a zagrebi rendőrség a nvóriío-A nyomor miatt a halálba Szombori nriass o-uj tragédiája Szombcrból jelentik: Tragikus öngyil­kosság történt Szómborban, Svirác Jó­váírná negyvenkét éves szombori mi­asszony a nagy nyomor miatt belevetet­te magát a Péter király-csatornába, ahonnan nem sikerült már kimenteni. Svirácni, akinek férje a noviszadi pénziigylgazgatóságuál tisztviselő, nagy nyomorral kíizködött, mert férjétől ke­vés pénzt kapott és ebbö) két kis leá­nyát is el kellett tartania. Hétfőn kiment a csatornához és egy'ideig a hídon jár­kált. Ekkor arra ment Jasenovics János volt rendőr, akinek feltűnt az asszony ideges viselkedése és odaszólt: — Mit csinál itt? — Semmit, sétálok, mert fáj a fejem.. — hangzott a válasz, mire Jasenovics -tovább ment. Amikor az asszony magára maradt, odakiáltott a már távolabb haladó Jase­­novicsnak: — Szóljon odahaza, hogy beugrottam a csatornába! — a következő pillanat­ban pedig keresztül vetette magát a hid karfáján és eltűnt a hullámok között. Jasenovics, aki nem tudott úszni, se­gítségért kiáltott, de a szerencsétlen asz­­-ízonyf már nem lehetett kimenteni,- Az egykor jobb napokat látott szerencsétlen asszony holttestét kedden délbén fog­ták ki. Letartóztatták Ausztria egyik közgazdasági előkelőségét Részvényekké! csalást követett el Wutte volt képviselő Becsből, jelentik: Nagy szenzációt kelt, hogy Grácban a rendőrség kedden dél­előtt letartóztatta Wutte Viktor dr. volt nemzeti tanácsost, a Grác—köfflachi vas­úttársaság és bányavállalat elnöklgazga­­téját, aki ellen csalás miatt tettek félje­lentést. Wuttet a rendőrtisztviseiök ak­kor tartóztatták le, amikor lakásáról hi­vatalába indult és a gráci országos tör­vényszék fogházába szállították. A letartóztatás Becs közgazdasági és politikai életében bombaként hatolt, mert Wutte egyike az osztrák politikai és köz­­gazdasági élet legsűrűbben emlegetett vezető egyéniségeinek. Wutte lelke és vezére volt annak a stájerországi üzlet­­csoportnak, amely tevékenységét Stájer­­ország egész iparára, kereskedelmére és mezőgazdaságára kiterjesztette és va­gyona szinte felbecsülhetetlen volt. Wutte ellen azért tettek feljelentést, mert mint a Grác—köfflachl vasúi.ársa súg c'.nöklgazgatója, a társaságnál tőke­emelést vitt keresztül és ehhez.a pénz­ügyi tranzakcióhoz megnyerte a Pénz­ügyminisztérium hozzájárulását -is, azzal í! fettétellel, hogy az.uj részvények zá­réivá maradjanak és ne kerüljenek piáé­ra. Wutte azonban néhány nap múlva már megjelent annál a banknál, ahol a részvényeket őrizték és azzal áz indoko­lással, hogy erre a pénzügyminisztérium­tól engedélye van, sikerült a részvénye­ket magához váltani. Amikor a részvé­nyesek ezt méstudtk, felelősségre von­ták Wuttét, aki ekkor is arra hivatkozott, hegy pénzügyminisztériumi engedélye' van, azonban azt nem tudta felmutatni. A ielügyciőbizottság ezért, feljelentést tett ■Wutte ellen csalás címén és ennek a fel­jelentésnek az‘alapján'.következett be a letartóztatás. ------------------------------------------ ....... IH ipi3t.ll.il ».nn,­­-------------------------------------A kaptafától a diplomata-frakkig Nsrnzeilcnzi sz 'lhámo t fogott el a szubo* cni rendőrsé'-

Next

/
Oldalképek
Tartalom