Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-09 / 281. szám

Tö27. október 9, ttÄCSMEGTET WWW jl9. oldal A budai ház kitárul Mindig felfedezés, újságos a bolyon­gás a Vár tájékán. A pitoreszk szerpen­tinek, melyek bandukoltatják az embert a magaslatok felé, a lépcsőző közök kicsiny uccálc, melyek úgy bukkannak elő, hogy meglendítik a barangolást, szunyókás és hallatlanul frissen ható szépség, pihenő csönd a harsogó város .fölött, igézetes furcsaság, mely vetek­szik az öreg metropólisok leghíresebb ódonságaival. Az ilyen sétifikálásnak ki­térője a várakozás, hogy valamelyik címeres kapu megnyikordul és a szen­dergő udvarokból a varázslat ránkfor­­:dul, őrködő, ósdi függönyök meglibben­nek és a halk szobákból kipillant felénk 'a különösség. Mi találkoztunk az egzó­­tikummal. ; A lapuló Donászy-ucca lejtőjén men­­j’degéltünk, a házacskák amint fölfelé kapaszkodtak, mindinkább elbújtak a föld alá, ablakok .elé értünk, melyek már majdnem az egész házat mérik, kitá­rultak, függöny nem vigyáz és mégis az első pillanatban tarkálló, szövevé­nyes sűrűség állja el tekintetünket. Nyi­tott szárasai madarak rajban, mered­ten, az ablakok előtt, fölött, mögött, négy-öt szobára való, különös kalitkák 'dermedt paradicsom madarakkal, kese­lyükkel, sasokkal és a madárszárnyak közül kidugja az arcát egy szives ifjú, invitál. Bekerültünk a gyűjteményes kü­lönösségek színhelyére. Hiszen az sem mindennapi, hogy amint benyitunk az első szobába, egy nagy fehér ló ágaskodik velünk szembe. Vá­logatott szép paripa, a hó nem fehé­rebb, a feje kényes, hatalmas, nemes, amilyeneket pompás asszonyi állatok köré festett Rubens, a bokái bizony for­­mázottabbak, mint a párisi attrakciói jdémoné, Backer asszonyé. A ló meg­emeli egyik lábát olyan kecsességgel, hogy mindjárt tánc lesz belőle, de a paripa gőgös nekiinduiása veszteg ma­rad, nagyszerű vonalai nem mozdulnak, a csipke-rózsika-fuvallat érintette meg talán? ha nem tudnám, hogy kitömött állat a felséges példány. Azonban igy , Is érdekes találkozás, A feliér paripa* IV. Károly király koronázási lova, ame­lyen fölvágtatott a dombra és megbil­lent a koronája. Megbillent a koroná­ja... az iramlás megdermedt, a meny­­nyezetig fölérö fehér monstrum, igy döbbent ránk a tragédiával, a históriás ló nem régiben elpusztult és a Hadimu­­zeutn kitömette ugyanolyan testhordo­zással, mint ahogyan a koronázási dombon ficánkolt és lefotografáiíák. A misztikum világosodik, de a hely ahová bepottyantunk, igy is mutogatja elég homályos ábráit. Tudományos in­tézet, mely elhullott állatok preparálá­sával foglalkozik, egyetlen Budapesten, sőt az országban. Laboratórium, foly­ton változó muzeum, mely egyszersmint emberi groteszkségeket is mutogat. Pél­dául a föl nem mérhető gj'ász humoros fintorát Is itt pillantjuk meg. A folyton zokogó gyász alanya, egv házinyal. El pusztult a tapsifüles és főúri gazdája megbízta a tudós preparátorokat, hogy teremtsék vissza a házinyul alakját, úgy, ahogy ő megszokta. A: tudás ősz­­szes fortélyaival a megbízatást precí­zen elvégezték és a föur vigasztalhatat­­; latiul látogatja kitömött kedvencét. Igen 'ám az ilyen megrendült szomorúság alig is tudja megtalálni a gyászolás for­máit. A preparátor jelentette, hogy a házinyulnak belei, be'sö hozzátartozó) is varrnak és mit cs'tuTon velük. A föur metés kiskutyáktól kiskutyákig. Tizenkét mopszli, pincsi és egyéb tör­­peség áll, ügyel, hunyászik, fordul és apportíroz a preparátor polcain, holtan, kitömötten is élnek az úrnő elevenebb kutyáival együtt, a hölgy rendszeresen látogatja felejthetetlenjeit, tizenkétsze­res fájdalom, szinte némultan is vonit a halhatatlan felsorakozás — mennyi bá­nat tud elnehezedni egy érzékeny női lélekben... A jegesmedve bozontos irhája, a zsi­ráf csillogó bőre, mely átnyúlik a szo­bákon, kevély vadásztrofeumok és ér­tesülünk', megérkeztek Ázsiából, Afriká­ból marcona grófjaink, hercegeink. Vol­na még itt bámészkodni való az üvegek mögött, madárfalkák között, de a leg­különösebb mégis annak a csimpánznak a csontváza, melyet úgy üdvözöltünk, hogy végre embert is megőriznek a házinyul, kutya, vagy lótulajdonosok. Mát csimpánz ez az ember! Érdekes tévedés, mert most már hisszük, lehet teremtés koronája a majomból. Ennyire lehántva, csigolyákkal, koponyával elénk csupaszodva nem hinnénk, hogy akár a legválogatottabb emberpéldány is kü­lönbözzék a csimpánztól. Voronoffnak igaza lesz. ö is ilyen lesz. Révész Béla mzrsmm Flesch Ilonka: Rnyám, ha tuőnáő! Ha tudnád, anyám ha tudnád, az éjsza­l hál mat Amint utat keresek az örök sötétben Óh, ha tudnád, miként építem lelkemben Oszlopsorait az Isten templomának Ma felém ömlenek tárt titkai az éjnek Tépett felhők sírva morajló szárnyán Ha tudnád anyám, mily közel a halál Ha végtelen csókért remeg a vérem Hogy az élet tőlem, mily messzi, messzi liúr Ha tudnád, anyám, mi az élet nekem Ha tudnád anyám, merre van szín, sugár Ha tudnád anyám, ne mondd el nekem rendelkezett és az elhunyt nyulacska összes belsőségeit is konzerválta a tu­dományos Intézet, üvegben spirituszban éktelenkedik a belső nyúl a külső nyúl mellett és c'öilök, a lesújtott visszama­radott, aki évek óta fizet és fájdalma Ham csillapodik. Tragédia! Olyan színezetű, mint ama hő g' é. aki elpusztult elehe t kirdi ide örök restaurálásra. Az úrnő husz-har­­m ne kiskutyával társalkodik a budoár­­jában és az ilyen seregletben fölbukkan a törvényszerűség, hogy egy-egy drá­ga jószág elunja az ugatást és meghal. A preparátor, a sajátos budai házban már várja balzsamaival a tetemet, évek óta Idekerülnek az úrnő elvakkaut kis­kutyái és mert a létszám a budoárbm soha nem csökkenhetik szüntelen a te-Szellemkéz világit a pezsgőspohár fölött Beszélgetésem Cazzamalli és Schrenk-lVotzmg tanárokkal a metapszihlkai világkongresszuson Prof. Charles Richet, egyetemi tanár, tnembre de HInstitut, kinek szikár szer­zetesi alakja, himlőhelyes aszkétafeje oly idegen, szinte döbbenetes a pikkely­ruhában csillogó estélyi hölgyek és par­­fümös urak között, a villanyfényben káp­­rázó büffé előtt, most magasra emeli peszgüspoharát.,, .»Midőn szívből üd­vözlöm a Harmadik Nemzetközi Meta­­pszhikai Kongresszus minden résztve­vőjét ez estélyen, amit oly kiváló ven­dégszeretettel rendezett meg számunkra Prof. Osty barátunk, párisi metapszihi­­kai intézetünk vezére, engedjék meg, hogy külön hangsúlyozzam a kongresz­­szusunknak egy külön fontosságát is: a Sorbonne vendégei vagyunk mi itten, ama Sorbonneé, mely Jeanne d’Arcot égette meg valaha és mint az ortodox tudomány rideg őre, kegyetlenül üldözött mindég minden hereziát. A Londoni Tu­dóstársaság hivatalos elismertetése után is, még mindig jól esik látnunk, hogy a Sorbonne mily fenntartás nélkül nyitotta meg kapuit a metapszihika, az uj tudo­mány előtt, mely most már külsőleg is mint egyenrangú fél foglal helyet a sok­százados ortodox tudományok között.« Amint végignézek e minden ország­ból egybesereglett tudósok gyülekezetén, azt kell, hogy gondoljam: miért volt en­nek a tudománynak valójában oly nehéz a »hivatalos tudományágak« sorába be­vonulhatni? Ez a ragyogó és mégis in­tim tudóstársaság a diófával burkolt go­­tizáló teremben, a hölgykoszoru odaát a fehér szalon empire mennyezete alatt, miben sem különbözik tudósok és párisi haute-voiée más megszokott estélyeitől: Simuló frakkok, csillogó ezüstfátylak márványos hölgykarokon, az urak mel­lén a becsületrend vérpiros rózsája, a hölgyekén pedig a most divatos ezüstös, aranyos művirág, mely mintha japán me­sékből költözött volna Páris szalonjaiba és oly csodásán harmonizál az arany­­bronzosra fiirtözött hajjal. Nyugodt, ko­moly tudósfejek töltik be a szobát és Leichtenbcrg herceg Henry Quatre-sza­­káilal, nyulcsontu arisztokratikus lénye e környezetben csaknem oly szép, mint unokahuga, a csodás kékszemü, ifjú her­cegnő, ki mozgékony kifejező arcocská­jával a simuló, fekete toqe alatt, egy Pi­­erette, — baronesszek mesekönyvében illusztráció. Hanem a nagy fénylő képek a terem falán, mire ez a tündérnö bámulva sze­gezi imbolygó tengerszemeit, azok sem élből a világból valók. Álmainkból is­merjük talán a világitóarcu, napszemü egyiptomias nőket, kiknek sugaras ke­zén az ujjak mint a lótusz széthajtó szir­mai, a pagodás fehér falakat, miket misz­tikus lángok emésztenek a nyugvó fő­papot, kinek fején a világitó turbán szimbolikus jelentőséget sejtet a gonosz szellem duzzadt négerajkait és a kez­dődő reinkarnációk köd fátyolos egy. másba olvadó sorozatát; szintúgy i_ kápráztató arabeszkeket is, melyek Va­lami régi elfelejtett nyelven látszattak hozzánk szőlani, hogy akaratlanul is se­besebben dobban tőlük a szív. Mintha mélyen az öntudat alatt kelne válasz bennünk ismeretlen igékre, mik szó és nyelv elkerülésével közvetlenül szóianak lelkűnkhöz. Csak apránként válik ben­nem tudatossá, hogy Tornville tanár médiumai trance-ban festették tele e vászna­kat és mikor a képek hatása alatt nézel, vé­gig a termeken, mintha a sablonos estély maga is uj, szimbolikus jelentőséget nyerne hirtelen. A szőkefürtös zenész, Florizal Reuter, kinek művészi hegedű­­játékát oly lelkesen tapsolják e percben, ma délelőtt a Sorbonne körtermében szellemfotografiákkal aratott ugyanily tapsot, mikor képeket vetített, melyeken távol idegen országban élő emberek ma­terializálódtak meg. De ez a kongresszus és ez az estély nem spiritiszták együttese, hanem ko­moly tudósoké! Itt mellettem a bárso­nyos pamlagon is a nagy német tudó­sok egy példányképe ül: Kemény töp­rengő arcából messzire néznek a nyu­godt kék szemek és csak a krétaszin nyugodt szakáll árulja el korát. Schrenli- Nolzíng tanár. Csak unszolásomra beszél a magi csodás uj eredményeiről, melyekről kongresszuson számolt be. — »Har­­m'ncöt levitációs kísérletről adhattam számot, mondja. Repiüö-fenomének ily nagy szám­ban soha eddig néni álltak rendel­kezésre kisérieti anyagul. De va­lóban uj dolog az, hogy te’ekineti­­kus fcnoménjeini nem a médium trance-áüapotban születtek. Már nem altatom cl a médiumot. A fő­nömének nem ötletszerűen produkálód­nak, mint eddig, a médium hangulata szerint. Tudatos akarat idézi őket e'fl. A Yoghik ősi tanát vontam be mun­kámba segítségül és felélesztettem ma­gamban az alkotó akaratot: Ébren és akaratom hatása alatt törnek meg az anyag törvények Az ember felemelke­dik a földről, a tárgy megmozdul a kon­centrált akarat kisugárzása nyomán. Az emberi agynak eddig nem Ismert ké­­pességei kezdenek megnyilvánulni. Vég­telen lehetőségek nyílnak...» — És a cél? A metapszihika célja? ,-s »Erre nem lehet válaszolni. A tudo­mány mint az élet maga, célt és határt nem ismer. Amin mi dolgozunk, az nem filozófia, hanem praktikus kísérlete, még nem ismert agyműködések felfede­zésére és meghatározására. A magyará­zattal nem iogiaikozom... Viszont az én kísérleteim lelki, szellemi kísérletek, nem fizikai laboratóriumi eredmények, Cazzamalli tanáré. E kettő egymáshoz nem hasoulitható..,« Aki a gondolatokat fényképezi Én azonban a nagynevű müncheni professzorral ellentétben úgy látom, hogy Cazzamalli csodálatos ereményei, más utón bár, de hasonló eredményeket mutatnak. A fiatal comoi tudós feliedcze­­se a kongresszus igaz világszenzációja. Ez aránylag fiatal olasz tanár készülé­kei kétségbevön’ntatlanul látszanak bizo­nyítani, hogy az emberi agy bizonyos körülmények között elektromagnétikus sugarakat bocsát ki. Cazzamalli manó­­métere pontosan megállapítja, megraj­zolja, megméri e sugarat és kimutatja, hogy egy méteres apró rádió-hullámo­kat termel, továbbit és vesz fel az agy. »Ötödik éve, hogyvelkezdtem e kísér­leteket, feleli kérdéseidre a nagyon tem­peramentumos fekete oíasZ tanár. Akko­riban a római intézetben az emberi test emanáeióit tanulmányoztam és nagy megdöbbenésemre oly emanációkra is leltem, (habár igen kis mértékben), mik­nek nem forrása a test s miket nem magyaráz a tudomány. Ma már tudom és bizonyíthatom, hogy e rövidvonalu rejtélyes rádióhullámokat az agy bocsát­ja ki nagyon erős inger pillanataiban. A médium például a trance tetőpontján a mediális megnyilatkozást megelőző pil­lanatokban, vagy a Peyotl nevű bóditó­­szer élvezése után, mely egyébként jel­legzetes fényhallucinatiókat okoz. Sőt ma már nem csak felveszi szerkezetem e hullámok rajzát, de meg is tudom kü­lönböztetni a Peyotl-bödulatban fejlő­dött hullámot a mediálistól és / szerkezetem az agy hullámok egész sorát jegyzi fel, mik különb-kü­lönb típust mutatnak.« A telepáthia magyarázata Lefényképezett és elolvasott gondola­tok...! »Nevezheti igy, mosolyog a tu-J dós. Hiszen látta szerkezetemet, a rop­pant izolált fémskatulyát, melybe beül­tetem a médiumot és a nézőt, látta a finom drótot, mellyel a médium agyát közelítem meg, az uj, általam feltalált, amptiiikátort, mely az apró rezgést ész* lelhetővé teszi és a magam feltalálta jel­zőkészüléket, mely asszillálásairól meg­rajzolja a gondolathullám erejét és alak­ját. Most azon dolgozom, hogy a kine­­matografikus felvevőt kapcsoljam szer-| kőzetembe, hogy jobban sikerüljön meg­állapítanom az egyes agyhullámok kö­zötti eltéréseket...« — Hogy elolvassa a gondolatot — mondom megdöbbenéssel. Hisz az ön kí­sérletei nem csak beigazolják, de meg is magyarázzák eszerint a telepatikus tüneményeket! »Azt mindenesetre minden kétséget kizáróan sikerült beigazolnom, hogy az emberi agy különös rádióhullámokat tud felvenni és leadni. Szupponálható tehát, hogy például a halálveszélyben forgó ember agya e roppant feszültségben, ha ily hullámot lead, azt (bármily távolság­ra) a kongeniális agy felveheti: és ez egyszeriben megmagyarázna minden távolbalátást és telepdthiát...« A tudós, ki óvatosan megmarad az elért pozitív eredményeknél, nem szíve­sen követett a szuppoziciók és alkalma­zások terére. De én előttem mintha egy uj világ nyílt volna meg e pillanatban, az igazi gondolatszabadság és feltétlen őszinteség világa, melyben a felszabadí­tott emberi agy letörve tér és idő bilin­cseit. szavak hazug tolmácsolása nélkül, rádióhullámokon nyilatkoztatja ki a ma­ga győzelmes igazát! ... Csak attól tartok, hogy ebben az őszinteség eszményi és titokmentes vilá­gában sem házasság nem fog létezni, sem törvénykezés és rendőri nyomozás — de legkevésbé pártpolitikai agitáció! Bened.k Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom