Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-11 / 253. szám
4. oldal 1927. szeptember 11 BÁCSMEGYEI NAPLÓ Tízezren zarándokolnak a vrsaci nagy búcsúra KcddBn reggel indul Becskerekről a zarándokok kUlönvonata Vrsacról jelentik: A vrsaci nagy búcsú /előkészületei lázasan folynak. Az előkészítő-bizottság minden intézkedést megtett a Vajdaság minden részéből Vrsacra zarándokló katholiknsok ezreinek méltó fogadtatására és elhelyezésére. Egyházi körökben a szeptember tizennegyedikén keresztfelmagasztalás napján rendezendő nagy búcsún közel tízezer zarándok részvételére számítanak. Az egész Vajdaság területére a kormány ötven százalékos vasúti kedvezményt engedélyezett a búcsú résztvevői számára és Becskerekról különvonat fogja a zarándokoknak egy nagy csoportját Vrsacra szállítani. A különvonat kedden szeptember tizenharmadikán reggel nyolc órakor indul. Ezzel a vonattal érkezik Vrsacra Kovács István egyházkerületi vezérvikárius, pápai prelátus és apátkanonok nagy kíséretével és Bruneth Ferenc bncsuvezetö. Az egyházi ünnepségek részletes programja a következő: Kedden egész nap gyóntatási A különvonat érkezése után délután templomi menet és nagy bucsuprédikációt tart Bruneth Ferenc plébános bucsuvezető. Délután öt órakor processzió a hősök temetőjébe, ahol Kovács István magyar, és német beszédet tart, utána gyászistentisztelet. Este hét órakor a lámpás körmenet a katholikus temetőbe, ahol a bejáratnál a prémtordai plébános magyar prédikációt tart, a temetőben pedig a Rókus-kápolnában Kovács István apátkanonok német nyelvű prédikációt tart. Utána gyászénekkar. A temetői processzió után a katholikus templom bejáratát kivilágítják, majd toronyzene lesz és toronyének, amelyen katholikus templomi énekkar fog közreműködni. Szerdán szeptember tizennegyedikén rt gSÜf‘négy órától 'huszonkét pap gyóntatást végez, öt órakor vezéráldozás. Hat órakor magyar mise, utána proceszszió vonul fel a kápolna helyén álló Kegykápolnához, ahol a felállított tábori oltáron Szakáll jermenovoci plébános misét mond, majd magyar prédi-Viszontlátás Irta: Lucia Mindennap találkoztam vele. Csak annyit tudtam róla, hogy Jedlicskának hívják és valami írnok féle. Valahol mifelénk lakott. Ha este hazafelé Jöttem a kis erdőn keresztül, rendesen abban az időben jött ő a hivatalból. Kezeit hátán összefonta, nem nézett se jobbra se balra, hosszú szikár alakja kissé meghajlott, nagy lépésekkel ment, sietni látszott, holott tudtam, hogy nem várja se asszony, se gyerek. Egyszer valami dolgom volt abban a. hivatalban, ahol dolgozott. Az egyik Íróasztal mögött megismertem korán ráncos arcát, fakó szőke haját és zwikkerje csillogását. — Kérem Jedlicska ur — fordultam hozzá. — Csodálkozva nézett rám. megadta a kért felvilágosítást. Ettől fogva köszönt. Nem szívesen tette, ez látszott rajta Úgy tett mintha az utolsó percig nem látná, vagy nem akarna látni Azután, mikor már csaknem elhaladtunk egymás mellett, látható erőfeszítéssel széttépte hátán összefont kezeit, a balt ott hagyta hátul, a jobbal pedig megérintette kalapja karimáját. Közben ferdén elnézett felettem, mintha azt mondaná: mi közöm hozzá? Azután sürgősen visszalóditotta a karját hátra, mintha balkeze már türelmetlenül várta volna és fejét vlsszahullata a föld felé, hatalmas, kissé meggörnyedt vállai közé. Télen ritkábban láttam, de nyáron Így volt minden nap éveken át. A kis erdőben, vagy ha korábban jöttem az országúton, találkoztunk, ö messziről föltűnt, fejét előre lógatta, kezeit hátul összekulcsolta, azután oda ért, jobb kezét kelletlenül előre lendítette, megérintette a kalapja szélét, elnézett ferdén a fejem fölött — mi közöm hozzád? — kációt tart. Hét órakor német mise a katholikus templomban, azután ismét processzió a Kegykápolnához, ahol Karp ernesztováci plébános német szentbeszédet mond. A különvonat délután két órakor Inmondta a tekintete. A jobb kar még ugyanazzal a mozdulattal visszalendült hátra, a hosszú sietős lépések tovább vitték. Soha nem láttam barátokkal vagy éppen nőkkel. Néha elgondolkoztam rajta. Micsoda rettenetesen száraz, savanyú ember. Hogy is él az ilyen? Egyszer megemlítettem egy barátomnak, a kivel együtt jöttünk, mikor Jedlicskáva! találkoztunk. Szokott modorában köszönt. Némi belső küzdelem után: a jobb kar fellendült, ferdén elnézett felettünk: mi közöm hozzátok? A bal vissza lendült. Kész. — Micsoda furcsa ember — mondtam — Ismerem — mondta a barátom — járok a házigazdájához. Azt mondják, soha senki nem látta mosolyogni. Nem jár sehova csak a hivatalába és valami kis korcsmába, ahol étkezik, Nincs barátja, se társasága, se kedvtelése, se szenvedélye. Utálatosan száraz kedélytelen ember. A házigazdája szereti, mert csendes, pontos ember és nem jár hozzá senki. — Rettenetes lehet igy élni — mondtam. Pár nap muiva véletlenül megint hallottam Jedlicskáról. Egy ismerősömnek volt dolga a hivatalában és az panaszkodott rá, hogy milyen udvariatlan és komisz volt. Egyszer meg véletlenül tanúja voltam, mikor durván rákiabált két kis kölyökre, akik valamikép oda lábaflankodtak játék közben az útjába. Ettől fogva nagyon utáltam és már cseppet se sajnáltam az elhagyatottságáért Sokáig nem történt semmi és Jedlicska számomra nem volt más, mint az uccának egyik ellenszenves momentuma. Nem több mint egy hirdetésoszlop, vagy villanyos megálló tábla. Jött. ferdén elnézett felettem, köszönt, tovább ment. Egy nagyon meleg nyári napon, kissé későbben jöttem haza a dúl vissza Vrsacról Veliki-Becskerekre. Délután papi gyűlés lesz, amelyen huszonöt katholikus pap vesz részt. A gyűlés napirendjén igen fontos egyházi ügyek szerepelnek. erre táviratilag kérték a temesvári rendőrségtől letartóztatását. A pénteki nap folyamán meg is érkezett a temesvári királyi ügyészség válasza, amelyben közük, hogy Szekerest előzetes letartóztatásba helyezték és átszállították az ügyészség fogházába. Az orvos ottani vallomásában beismerte a selyemnagykereskedö kirablását és elmondotta azt is, hogy a selyemáru egy részét egyik budapesti selyemkereskedésben adta el. A kereskedőcég főnökét kihallgatták a rendőrségen, aki azonban igazolta Jóhiszeműségét. Éjféli látogatás Civilruhás csendőrök egy bánáti községben behatoltak békés polgárok lakására és a házbelieket összeverték Becskerekről jelentik: Rejtélyes ügyben rendelt el vizsgálatot a becskereld államügyészség. Az ügyészséghez az utóbbi napokban tömeges feljelentés érkezett Magyarcernya bánáti községből civilruhás csendőrök ellen, akik éjnek idején behatolnak békés polgárok lakásaiba és a házbelieket összeverik. Kedden éjjel történt az első támadás, amikor több civilruhás férfi behatolt özvegy Márton Mátyásné házába és az egyedül élő öregasszonyt súlyosan bántalmazta. Ugyanezen az éjjelen behatoltak Csiszár Imre és Csiszár István lakására is, akiket szintén megvertek. Másnap éjjel Martonosi János háza került sorra, ahol még Márton István és Kovács István földművesek is ott tartózkodtak. Ezt a három embert Is teljesed összeverték. Harmadnap éjjel Mészáros Qyörgy házába zörgettek be, de nem akartak nekik ajtót nyitni. Erre a támadók feltörték az ajtót, behatoltak a lakásba és nekiestek Mészárosnak, valamint a feleségének. Mészároséknak a támadójc elöl sikerült kimenekülni az uccára és a sötétben elfutottak. A támadók egyideig üldözték őket, majd visszatértek az üresen hagyott házba és Mészároséknak ágyban fekvő két gyermekét kegyetlenül összeverték. Az összevert emberek támadóikban valamennyien felismerték a csendőrség több tagját, akiket a feljelentéseikben meg is neveztek. Egy román orvos a vonatba elaltatta és kirabolta barátját A tettes a kirabolt kereskedő áruit Budapesten adta el Budapestről jelentik: A budapesti rendőrség különös bűnügyet nyomozott ki, amely Bukarestből indul ki, Párisban, Lyonban folytatódott s a román bíróságon fog véget érni. Jonescu Sándor bukaresti selyemnagykereskedő állandóan Párisban szokta végezni árubevásárlásait. Két héttel ezelőtt Jonescu újból elutazott Párisba, azonban erre a bevásárló útjára egy jóbarátját, dr. Szekeres Tódor temesvári főorvost vitte magával. Szeptember 5-én Jonescu Sándor Szekeressel együtt megérkezett Budapestre. Alig tartózkodtak itt huszonégy órája, amikor Jonescu Sándor közölte barátjával, hogy pénzkészlete fogytán van, kénytelen lesz most a Párisból feladott, Budapesten keresztülhaladó selyemáru egy részét kiváltani és azt eladni. Elmentek tehát együttesen a vámházba, néhány vég selymet kiváltottak és azt Budapesten értékesítették, hogy pillanatnyi pénzzavarukon segítsenek. Hogy a Bukarest felé robogó gyorsvonaton Jonescu Sándor selyemnagykereskedővel mi történt, arról az a rendőrségi feljelentés ad felvilágosítást, amelyet Jonescu küldött a budapesti főkapitányságnak és amelynek alapján a nyomozást megindították: Jonescu Sándor feljelentésében közölte a főkapitányság bűnügyi osztályával, hogy amikor már majdnem Bukarest határában voltak, a vasúti kupéban egyszerre csak mély álomba merült. Buka-rtst közelében mély álmából magához tért és meglepődve tapasztalta, hogy Szekeres nem tartózkodik már a vasúti kocsiban, ellenben kézitáskája, kalapja, sőt felöltője is ott lóg a fogason. Amikor hazaérkezett, megdöbbenve konstatálta, hogy a belső kabátzsebében lévő összes fuvarlevelek, feladóvevények, amelyek a Párisban vásárolt selyemárura vonatkoznak, mind eltűntek. Ijedten rohant fel a bukaresti rendőrfőnökségre, elmondotta fantasztikus kalandját, barátjának különös eltűnését, a vasúti kocsiban történt elalvását és most már határozottan ama gyanújának adott kifejezést, hogy Szekeres Tódor valami kábítószerrel elaltatta és a fuvarleveleket zsebéből ellopta. A bukaresti rendőrség elsősorban is a bukaresti államvasutaknál érdeklődött, hogy mi történt a Párisban feladott, Budapesten keresztül szállított selyemáruval. A vasút felvilágosítása úgy szólt, hogy a Budapestről elindított tranzitó selyemárut táviratilag visszarendelték Budapestre és a jelek szerint ki is váltották. Ezután a budapesti főkapitánysággal léptek érintkezésbe és arra kérték, hogy inditsa meg a nyomozást és Szekeres Tódor temesvári főorvost azonnal tartóztassa le, a kiváltott selyemárut pedig további intézkedésig vegye zár alá. A detektívek megállapították, hogy Szekeres, amikor a fuvarleveleket Jonescu Sándortól ellopta, a legközelebbi állomáson leszállt a ,vonatról, a visszafelé jövő legelső gyorsvonatra felszállt és visszautazott Budapestre. Érintkezésbe lépett Szunyogh Viktor vámkezelővel, akinek átadta az összes feladóvevényeket, majd táviratilag visszarendelték a már Budapestről elindított árut és amikor az értékes selyemkészlet megérkezett, kiváltották és-Szekeres a drága selyem méterét három-öt pengőig árusította mindenfelé Budapesten. A detektívek Szekerest mindenfelé keresték, azonban elfogni nem sikerült, mert, mint kiderült, a selyemáru eladása után Szekeres Temesvárra utazott és szokottnál, a kis erdő meglehetős néptelen volt már. Messziről megpillantottam Jedlicskát. ö nem látott, mert szokása szerint a földre nézett Egyszerre megállt, láttam, hogy érdeklődve fordul az utszéle felé és ott leguggol. Vájjon mit nézhet? — találgattam. Percekig tartott, míg odaértem, de Jedlicska még mindig ott guggolt és mintha beszélt volna valakihez. Már egészen ott voltam és még mindig nem vett észre. Két kezét maga elé támasztotta, már nem is guggolt, hanem négy* kézláb állt, arca szokatlanul színes volt és ■valami furcsa nyelven, ami félig magyar, félig tót volt, gügyögött, mintha kis gyerekhez szólt volna. Hangtalanul megálltam. A Jedlicska szájáról édes meleg hangok ömlöttek, a hazatérő fiú, a szerető, az apa becéző szavai. A száját össze csücsörítette, kopott nyakkendője vége a földet seperte és kinosan tiszta nadrágjával nem törődve lassan mászni kezdett a bokrok közé. Előtte a földön hatalmas szarvasbogár mászott. Én csak a terrnészet;ajzkönyvemben levő fotográfiájáról ismertem rá. — Mi az Jedlicska ur? — szólalt meg visszatartva a nevetést. Fölnézett. Ekkor vettem először észre, hogy még csaknem fiatal. Cseppet se jött zavarba. Inkább örülni látszott nekem. — Nem tetszik látni? — És boldogan mutogatott a bogárra. — Szarvasbogár? — kérdeztem. — Igen, valódi szarvasbogár. Gyönyörű. Nem is tudom, hogy kerül ide, erre nincs ilyesmi — egy kis megvetéssel mondta azt, hogy: erre. Feltérdelt Harminc éve nem láttuk egymást Nem láttam — javította ki magát. Én ugyanis odavaló yagyok — a kezével találomra, messzire elmutatott — a hegyek közé — tetszik tudni . . . Levette a evikkerjét és nagy olcsó zsebkendőjével megtörölte. Arca igy evikker nélkül nevetségesen, meghatóan gyerekesnek tűnt. Kis világoskék szemei vizesen csillogtak, fakó szőkehaja a térdelés közben előre hullott, hosszú volt és kócos. — Bizony . . . oda való vagyok én • — motyogta. — És harminc év óta nem volt a hegyek közt, Jedlicska ur? —- kérdeztem, — Miért? Rám nézett. A tekintete furcsán szemrehányó volt. — El fogok menni — mondta. — Egészen elfogok menni. Majd ha nyugdíjaznak. Mindig akartam, de olyan sokba kerül és messze van, mindig gondoltam majd ... és vártam . . . Sohase volt elég a pénz. Most meg már megvárom, míg nyugdíjaznak és akkor — úgy sugi ta mint egy édes titkot — egészen hazamegyek! Hirtelen lenézet a földre. A szarvasbogár közben bemászott a bokrok közé, sehol se láttuk. — Haza akartam vinni, — dünnyögte — mi lesz itt vele egyedül, idegenben... az rémes. Az rémes... — sóhajtotta mégegyszer, szinte önmagának. A. bokrok közt hajuldozott, keresgélt. Én még mindig ott álltam. Egyszerre meglátott. Mintha akkor látott volna meg. Hirtelen hátra igazította a haját, feltette kalapját, ami odagurult valahova az útra, bedugta a nyakkendője végét a mellényébe. Köhintett. Mintha mondani akart volna valamit. Meggondolta. Kezével megérintette kalapja karimáját, ferdén elnézett a fejem fölött, mintha azt gondolná: Mi közöd hozzám. Hirtelen összefonta hátul a két kezét, fejét leszegte hatalmas vállai közé és hosszú gyors lépésekkel elsietett
