Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)

1927-09-28 / 270. szám

1927. szeptember 25 4. aaa___ __________ nacsmegyet napló Női énekkar-egyesület alakul Noviszadon Ingyenes hangversenyek a nagy kü* zfinsóg részére Novtszadról jelentik: Noviszadon né­hány lelkes kezdeményező munkájá­nak eredményeképen a közeljövőben mej fog alakulni a noviszadi női énekkar egyesület. Az alakulás élén Waldner Edit hegedümüvésznő és Pastydn Szve­­tolik karmester állanak, akik köré a no­viszadi társadatom legjavából már igen szép számmal gyűltek össze az ének­karba belépni szándékozó hölgyek. A Bdesmegyei Napló az egyesület céljá­ról és programjáról beszélgetést foly­tatott Waldner Edit hegediimüvésznövel, aki a következőket mondotta: — A noviszadi női énekkaregyesület úgy Noviszadnak, mint az egész Vajda­ságnak már régóta érzett hiányát fog­ja pótolni. Az egyesület, távol minden dillettantizmustól, csakis komoly, az igazi művészetnek szentelt munkát kí­ván kifejteni, hogy ezzel a valóban ze­neértő és zenekedvelő közönségnek már régen kifejezett óhaját váltsa valóra. Munkarendünk keretei a következőkre terjednek ki: az énekkar kizárólag hölgytagokat vesz fel, felekezeti és nem­zeti különbségre való tekintet nélkül, a tagok olcsó dij ellenében tetszés sze­rint részesülhetnek zeneoktatásban is. Hogy a zene iránti érdeklődést és szc­­retetet minél szélesebb körben feléb­resszük és annak élvezetében a társada­lom minden osztályát részesíthessük, az egyesület kizárólag nyilvános és díjta­lan hangversenyeket fog rendezni. Ezek­nek a hangversenyeknek a keretében karének, szólóének, valamint hangsze­res zene (szóló és együttes) fognak szerepelni. A vezetőség már az idei kou­­certidényben meg akarja kezdeni mű­ködését és máris összeköttetésbe lépett a legkiválóbb hazai és külföldi művé­szekkel. Az énekkaregyesület első összejövete­lét már a közeli hetekben megtartják és mindazok, akik az egyesületbe be akar­nak lépni, írásban forduljanak Waldner Edit hcgedümüvésznöhöz, az egyesület jelenlegi titkárához, (Qajcva ulica 8.) vagy Pástján Szvetdik karnagyhoz, (Laza Koszücs-ucca 32.) Falevelek rta . 11'és E dre Kettesben ültünk az ismeretlen öreg urml e~y fehérre lakkozott pádon. Egé­szen magunkban voltunk, a szivünket megf :*a a csend. Az öregur felemel­te lassan a szemeit. A szállingózó leve­lekre mu'.atott és halkan, szomorúan fe­léin fordult: — Nézze csak... a legtöbbje sárga­ságban, hal meg! Bólintottam.-■ Csakugyan... sárgaságban! Kissé furcsa volt ugyan a szomorú­sága! átszőtt nehéz sóhaj. De két is­meretlen között az első szavak mindig nehezen indulnak: néni időztem hát so­káig a tétova mozdulatnál. Inkább a í<\ ...t ke m. — Pedig a sárgaság emberi beteg­ség! — fűztem tovább az előbbi szava­kat. — Az emberek tülekednek a konc­ért s az embereknek fáj, ha a másik elér valamit. Már a kisgyerek is megkapja első napjaiban a sárgaságot: irigyli azt, aki előbbre van. Akinek kibújtak már a fogai. Homályosan emlékeztem rá, mintha hallottam volna valal.d, hogy az öreg­ur orvos volt azelőtt. Itt a kisvárosban dolgozott: munkában, hajszában, por­ban telt el az egész élete. És amire megöregedett: jött az uj generáció. Jöt­tek a fiatalok, az erősek, a könyörtele­nek. Öt félretolták az útból. S néhány éve már c...ik magának él. Valahol a város mélyén, egy eldugott, rozoga ház­ban. Senki nem látogatja, senkit nem 4r ”.,d. Azt hittem, most megered a nyelve és mond magáról egyet-mást, de ő hevesen Intett, törékeny, vézna tes­té. egészen álfüfötte a fellcbh:’"t láz: — Nem, nem! Az emberekről nein Rmig egy szinöarab eljuf oőáig Hmerifcában egy éue látszanak? egy bukott darabot, ötszáz­ezer öolldrt fizettek rá és azt hiszik, hogy a második éuben uilágsikert fog elérni Newyorkból jelentik: Amerika a leg­nagyobb szélsőségek hazája. Ott levesz­nek a műsorról színdarabot, ha a napi költségen alul csak egy dollárral is ke­vesebb a bevétel, de viszont akkor is adnak darabot, amint az az alábbiakból kiderül, ha ötszázezer dollárt is ráfi­zetnek. Igaz, hogy ilyen darabvásár csak egy­szer volt, van és lesz Newyorkban. A darabot »The Ladder «-nek hívják (A lét­ra) és ezidőszerint a Cort-szinházban játsszák. 1926 október 22-ikén volt pre­mierje, nemsokára tehát egy éve van műsoron és alig látta valaki, alig be­szélnek róla, csak most kezd mint kü­lönösség nevezetességre szert tenni és amilyen furcsa város Ncwyork, még le­hetséges, hogy egyesztendős bukása után nagy sikere lesz. A két Davis A darab szerzője J. Frank Davis — igazgatója, illetőleg előadója, vagy ahogy amerikásan mondják: producere Edgar B. Davis. A szerző is Davis, az előadó is Davis, de mint a riporterek kinyomozták, semmiféle rokonság nincs közöttük a névrokonságon kívül. Csak­hogy éppen az előadó Davis jóbaTátja a szerző Davisnak és barátságból adja a darabot. Mert mért ne adná? Csekély 12,000.000 dollár vagyona van és ötszázezer dol­lár költség a jóbarát darabjára már nem igen teszi se szegényebbé se gazda­gabbá. elhatározta, hogy petróleum után fog kutatni. —■ Petróleum Texasban?... Csak őrüli emby gondolhat erre! — mondták megint a szakemberek. Újra az őrültnek volt igaza és egy­­kétévi sikertelen fúrás után, a két Davis gazdag petróleumkutakra bukkant. Ed­gar, mint tulajdonos, Frank, mint kisérő és jóbarát. The Ladder A kisérő és barát Davis, miután ki­­tartottan és gond nélkül élt, tűnődni kez­dett, hogy mi lehetett ő az előbbi életé­ben. így jutott a gondolatra, hogjr az in- Karnációról darabot ír. így született meg »The Ladder«. — Well! — mondta a gazdag Davis a szegény Davisnek — nem azért áru az áru, hogy el legyen dugva. Piacra vele! És kibérelte a Mansfield színházat, szí­nészeket szerződtetett és a legnagyobb részvétlenség kíséretében előadta barátja darabját. Tökéletes bukás, a legüreseb.b ház! Nem baj! — vigasztalta a gazdag Davis a szegény Davist, — Megyünk egy másik színházba, más uccába. És kibérelte a Waldorf Theatret sé liétről-hétre ott bukott tovább »A létra«; — Minden vállalkozásomnál kitartot­tam, magj-arázta az otajkirály, most se hagyom csak úgy könnyedén abba. És harmadiknak kibérelte a Cort-szin­­házat, ahol a mestermüvet még ma is adják és ahol október 22-ikén megüli bu­kásának egyesztendei jubileumát. A »producer« Davis furcsa ember! Edgar B. Davis huszesztendös korában Amerika egyik legnagyobb cipőüzemének volt hirdetési igazgatója, ami nem kis hivatal, mert csak huszonötezer dollár évi fizetés járt érte. Amikor már elég pénze volt, otthagyta ezt az állását és földkörüli útra indult. Elérkezett Szu­­matrába, ahol gummiültetvényes lett Gummi Szuniatrában? Davisnak igaza volt és néhányévi dsungelélet után meg­­milliomosodva tért vissza Newyo.r.kba Jóbarátja lett J. Frank Davisnek, aki­vel leutazott Texasba. Ott lenn délen akarok hallani semmit. Én már csak a faleveleimnek élek. Lehajolt s egy duzzadóan erezett, vastag gesztenyelevelet vett fel a föld-A legbőkezűbb producer A Brodway környékén csodákat me­sélnek a milliomos Davisról. Ilyen pro­ducer még nem született se Newyorkban se másutt a világon. Amikor társulatává' kivonult a Mansfield és a Waldorf szín­házból, mindenkit gazdagon megajándé­kozott, akinek csak köze volt a darabbal kapcsolatosan a színházépülettel. Még. a takaritóasszonyokat is. Ez a csodaember a szerzőknek ez az álma, aki, fájdalom, csak egy példány­ban van a világon, eddig ötszázezer dol­— Menjünk talán haza... — Indít­ványoztam végül. Az öregur gyanútlanul ráállt: — Jó, menjünk! ről. — Nézze például ezt a rajzolatot!... — emelte szemeim elé a levelet. — A "r:'*rr>e lombja már nem sárgaságban hal meg. Itt feltűnően vastagok az erek! Vékony ujjaival vigyázva összesodo­­rintotta őket. — Kopognak is, ugy-e? Ide lerakó­­lőtt a mész! Megállt egy pillanatra. — És nincs... nincs menekvés».. A levél kiesett a kezéből, gondolkozva nézett utána. Tervem azonban nem sikerült; nem tudtam egyhamar tőle szanadulni. Út­közben minden egyes fánál akadt va­lami látnivaló. Már kiértünk a parkból. El akartam búcsúzni, de ö még visszatartott. S né­hány pillanatra megálltunk. Hatalmas, sárga tenger volt innen kívülről a színesedő fák összeakasztott lombja. Ahogy visszanéztem: az öregur sze­meiből valami furcsa, zavaros fény lobbant a magasba. — Élt egy fél évig: a nyáron át. Megüresedett. Érelmeszesedés. Vége. Egy másikat húzott közelebb a bot­jával. — Ez meg egészen vörös már.. - Szinte lilásba hajük, akár az asztmá­sok. Úgy látszik, roham lepte meg, nem kapott elég levegőt: megfult. Attól ilyen lila. Egyre jobban elcsodálkoztam, ám ö egyre inkább be'.emelegedett. Akarat­lanul Is az emberekre tért át. — Úgy halnak meg ezek a szegény levelek, mint az emberek. Felugrott. — Jöjjön! — intett frissen. És sietve vonszolt magával. Egy felfelé futó vadszölőbokornál álltunk végre meg. A széles leveleket piros pettjmivel eljegyezte már az ősz. Az öregur rámutatott a foltokra. — Látja... itt vérzés támadt! Talán belső szerv sérülés. Napok óta akar­tam elhárítani: nem sikerült. Megpróbálkoztam: hátha sikerül más­felé terelni ezt a furcsa beszélgetést. De nem jutott az eszembe semmi. — Félrctclliattak az útból: mégis vannak betegeim. Látja... — és a le­velekre mutatott, — ezer meg ezer! Dü­hönghetnek az irigy kutyák: még egy könyvet is írok: a »Falevelek betegsé­gedről. Hatalmas lesz! S felemelte a karját. A sárga tengerből néhány fenyő zöl­déit csak ki. Az öreg, mint a láng, csa­pott rá a zöld foltra. — És látja ott azokat a fenyőket? Azok megtalálták már az élet titkát. Örökké élnek! Kipirultan, szélesen kezdett hadonászni. — Én is meg fogom találni a titkot! És meggyógyítok minden falevelet. Csak az embereket nem! Soha, soha! Pusz­tuljanak valamennyien! Lázasan belémkarolt, — Jöjjön... jöjjön! Egy pillanatra felvezetem a szobámba, meg fogom mutatni a munkámat! Már a második kötetet írom ... És vitt, hurcolt Is már magával. Rozoga, düledező ház előtt álltunk meg. Fából ácsolt, nyikorgó csigalépcső vezetett fel az emeletre. A dolgozószo­bában alig volt valami bútor. Csak a lárt fizetett rá barátja darabjára. Úgy intézte a dolgot, hogy a jóbarát körül­belül harmincezer dollár tantiémet ka­pott eddig az üres házak után. Most át-' Írja a remekművet és az őszi szezont uj formájában kezdi meg a »The Lad­der«. Newyorkban már beszélni kezdenek a lurcsa és eddig soha nem hallott eset­ről, az ötvenéves Edgar B. Davis neve-; zetesség, megírják róla hogy nőtlen hogy testvére látja el háztartását és hogy kitartóan bízik abban, hegy ba-. rátja darabja ez idén megérdemelt si­kert arat és a második évben vissza! fogta kapni az ötszázezer dollárt! És amilj-en lehetetlen világ a színház világa, még megtörténhetik, hogyy a »The Ladder« csakugyan nagy siker lesz. „Vér’: akaró: látni!“ Egy szegedi színé z nngő/ü’t, a kávé­­házban levetkőzőt: és nála közbet held' a! fenyegette a p'repreket Szegedről jelentik: Ötvös Aladár, a szegedi színház művésze, tragikus körül­mények között megőrült. A fiatal színész valami nézeteltérés miatt eltávozott a színháztól. Néhány nappal ezelőtt ideg­betegség tört ki rajta. Napok óta szótla­nul járkált, majd szónokolni kezdett és ez nccákon beszédet tartott arról, hogy ő a világ legnagyobb színésze. Tegnap az egyik legnagyobb szegedi kávéházban kitört rajta az idegbaj. Ing­ujjra vetkőzött, felállóit egy székre és hangosan ordítozni kezdett: — Vért akarok látni! Meztelen női tes­teket adjatok a művésznek! A kávéházból mindenki ijedten mene­kült és a zongorista is el akart távozni. A szerencsétlen fiatal színész azonban ráorditott: — Te itt maradsz és játszani fogsz ne­kem! A zongorista halálos rémületben verej­tékezne engedelmeskedett és egjunásután játszotta el a színész kedvenc nótáit. Közben Ötvös Aladár őrültsége egyre fo­kozódott, betörte a tükröket, a kirakato­kat és a pincéreket halállal fenyegette. Végre előkerültek a mentők — akik heves küzdelem után ártalmatlanná tet­ték és beszállították az elmegyógyinté­zetbe. középen terpeszkedett egy nagy asz­tal s a sarokban húzódott meg egy ócs­ka ágy: Székek, szekrény. És a földön, az ablakpárkányon, a bútorokon, min­denfelé elszórt papírlapok. Az asztalon is egy nagy csomó. Az öreg diadalmasan ütött a hal­mazra. — A munkám! Udvariasan az utolsó lap fölé hajol­tam. Olvasni kezdtem a szöveget.... es ekkor fölágaskodott bennem a rémület. Megdöbbentem. A sűrűn -teleirt papírlapon egyetlen mondat ismétlődött sokszoros egymás­utánban. Egyetlen felkiáltójel: »Csak azért is dolgozom! Csak azért is dolgozom! Csak azért is dolgozom!« Egyszer, kétszer, ötször. Sokszor, Az öreg ördögien elfintorította az ar­cát és diadalmasan kacagott a hátam mögött. — Óriási, mi? S azzal a kéziratnak esett Dobálni kezdte a lapokat, szertehányni a teleirt iveket. Valami láthatatlan cél felé túrt. A beállott zavarban köszönés nélkül, észrevétlen álltam odébb. Akkor már tudtam, arait másoktól is hallottam később: az öregnek, már évek óta, örök homály borult az agyára. Nem bírta el, hogy kiöregedett a sor­ból. Hogy az emberek nem keresik már fel. Hogy újak, fiatalok jöttek az e helyébe s neki félre kellett állni. Megzavarodott. De nem bántott senkit. Hagyták hát a házában és nevettek a rigolyáin. Élt még két évet. Egy kezdődő szeptemberi alkonyaton halt meg. A szobájában akadtak rá: az Íróasztala mellett, a kéziratára dűlve. Nagy munkájának már az ötödik kö­tetét irta.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom