Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-25 / 267. szám
18. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. szeptember 25 Beográdi mecénások támogatják Dosztojevszki nyomorgó unokáját A legnagyobb orosz író családjának tragédiája — Dosztojevszki felesége éhenhalt és csa'ćdiaijait mind megölte a nyomor, csak egyetlen unokája küzd még az élettel és ennek tüdőbajos éd?sanyja, aki angol órákból tengeti életét Dosztojevszki menyének levele Dosztojevszki Mihájlovics Fjodor, az oroszok legnagyobb Írója, mint a zseniális ábfándok többi lovagjai, keserű és bánattal teli életet élt. A boldogság első sugarai Dosztojevszki halála előtt néh^tiy évvel melegítették fel életét, .amikor nőül vette a nálánál kétszer .fiatalabb Grigorijevna Annát. És amikor a világ megértette Dosztojevszki :nagy müveit és amikor a dicsőség pompázó fénye vette körül »a mindenkori orosz nép legnagyobb gondolkozóját«, akkor múlt ki a nagy iró, özvegyen hagyva rajongásig szeretett feleségét és fiát Fjodort. A sors azonban kegyetlen volt minden Dosztojevszkivel szemben. A forradalom, amelyet Dosztojevszki müveiben megjósolt és aminek bekövetkezésétől mindig megborzadt, megbosszulta magát Dosztojevszki családián. 1921-ben, amikor Dosztojevszki születésének száz éves évfordulóját kellett volna megünnepelni, egy elhagyott nyomorúságos kis szobában halt éhhalált Dosztojevszkiné GrigorPevna Anna. Nemsokára ezután meghalt a nagy orosz iró egyetlen fia, Fegya és végül az emigrációban Rómában, a legnagyobb nyomorban halt meg Dosztojevszki egyetlen lánya is, akit a római orosz emigránsok közadakozásból temettek el. A sors azonban mégis megkímélte Dosztojevszki egy leszármazottját. Ez Fjodor második fia Andrej, aki most múlt el tizenhétéves. Az orosz lélek legnagyobb ismerőjének unokája hihetetlen nyomorban él Oroszországban beteg édesanyjával. Ebben az évben fejezte be gimnáziumi tanulmányait és most a politechnikára készül, azonban minden remény nélkül, mert Szovjetoroszországban is ismerik a numerus clausust és Dosztojevszki Andrej nem munkáscsalád gyermeke, ami ott a felvétel feltétele. Dosztojevszki utolsó leszármazottjának viszontagságairól értesültek az előkelő beográdi körök, amelyek akciót indítottak Dosztojevszki Fjodorovics Andrej tanulmányainak biztosítására. Az ifjú Dosztojevszkinek és beteg anyjának már küldtek is bizonyos összeget, amit Dosztojevszki Fjodorné Jekaterina egy levélben köszönt meg ismeretlen jótevőinek. Első levelében a következőket Írja a kétségbeesett anya: — 1921. év elején halt meg férjem és néhány hónapra rá októberben elvesztettem legnagyobb kincsemet: idősebbik fiamat Fegyát. Rendkívül éles eszü, tehetséges gyermek volt: nagy ősének méltó utóda. Most Andrej az egyetlen gyermekem. Angol órákat adok és most abból élünk. Keserves évek után sikerült lehetővé tennem, hogy gyermekem elvégezze a középiskolát. De most jön a legnehezebb: a politechnikai fakultásra kellene bejuttatni. A felvétel roppant nehéz. Kilencven hallgatót vesznek csak fel és már kétezerötszáz jelölt van. Dosztojevszkiné ezután elmondja, hogy egész napon át dolgozik, angol órákat ad, de az orvosok megtiltották neki, hogy sokat dolgozzék, mert szivtágulása van. — Érzem, hogy csak az energia, az ambíció táplál és félek, hogy nem tudok a végéig kitartani; a szív minden percben megbénulhat... A másik levélben ezt írja Dosztojevszkiné: — Az állami bank ma 71 rubelt és 78 kopejkot fizetett ki. 0, ha tudná, milyen jót tett nekem. Ha tudná milyen keservesen éltünk. Grigorijevna Anna is éhhalált halt. Napokig nem evett semmit, azután egy kis pénzt kapott kölcsön. Elment a pékhez, forró kenyerei vásárolt és nem tudta kivárni, mig kihűl. Megette a két font forró kenyeret, amitől bélgyulladást kapott és másnap meghalt. Férjem is a legnagyobb nyomorban halt meg. Ha egy kis pénzhez jutottunk, azt orvosságra adtuk és egy kopejka sem maradt kenyérre. A történelmi muzeum temettette el... — Azt hiszem megérti uram, hogy mit jelent Andrej és az én számomra az ön adománya. Dosztojevszki Jekaterina harmadik levelében elmondja, hogy fia korán reggeltől késő estig készül a felvételi vizsgára. Főleg a matematikát, fizikát és Három évtizeddel ezelőtt olyan magyar színészete volt az akkori Délvidéknek, hogy ma is becsületére válnék akármelyik nagy városnak. (A szuboticai állandó színházról ne is beszéljünk, hiszen boldog volna bármelyik budapesti szinház az akkori együtteseiért.) Tele volt a vidék tehetségekkel, akik vándorolni voltak kénytelenek, mert nem juthattak Budapestre. A magyar fővárosban az Operaházon kívül csak a Nemzeti Szinház, meg a Népszínház működött, később szervezték meg a Vígszínházát. Amazokban szilárdan őrizte pozícióját mindenki, játszva a naivát nagymama korában is, úgy hogy csak a kihalási rendszerre lehetett építeni az elkövetkezett generációnak, — viszont a Vígszínházát vidéki erőkkel nyitották meg. Micsoda mulatság volt ez! Hogy fölényeskedtek a pestiek! — Ripacsokkal kísérleteznek! Egynéhány hónap múlva aztán odafagyott egyaránt a szakemberek és a közönség ajakára a gúnyos mosoly. A vidéki ripacsok vertek mindenkit és uj hangjukkal, üdeségükkel a színészet élére szökkentek. Ugyanakkor ki lehetett volna állítani még legalább öt-hat hasonló nivós társulatot. A budapesti színészek csak később szaporodtak — és tegyük mingyárt hozzá — sekélyesedtek el. Amikor üzletté vált a szinésziskola s minden házmesterkisasszony, meg műkedvelő házi lány azt hitte, hogy neki is sikerül az, ami Küry Klárának sikerült. Ma nem tud a vidék a régiekhez hasonló társulatot összehozni. Először is mindenki Budapestre törekszik, mert ott még tart a deszkákról áradó varázs és a pénzt könnyen keresők abban a boldog hiszemben élnek, hogy a színésznő barátsága nélkül nem élet az élet. A tőzsdei konjunktúra idején színésznő barátnőt tartott minden mezitlábos ügynök, — képzelhetni hát, hogy milyen. áldozatra volt képes az a bejegyzett cégre vadászó kalandornő, hogy bármilyen cérnavékony jogcime, vagy köze legyen a színészethez. De abban a szép időben még hivatás volt a színészet és nem üzlet. A délvidéki városok alig várták a társulatokat, amelyek ideje rövid hónapokra volt beosztva. Aszerint, amit megtudtak a sziniszövetségben egyezni Nagybecskerek. Szombor, Lugos. Versec, Fehértemplom, vagy időnként egy-egy más város. Az esztendő folyamán aztán állandóak voltak a vizitelések: a becskereki aranyifjak például a szezon után mentek Versecre, de ment ott több házasember is, akinek hirtelen dolga akadt az idegen városban. El kell árulnom azt is, hogy a harmadik városba már nem igen látogattak el. Akkorára ugyanis a verseciek legyőzték a becskerekieket s ők rendeztek utószezont ,a következő évben pedig, Istenem, hogy pályáztak már a hűtlen Hetérák és Gerolsteini nagyhercegnők! Két direktor aranykorára emlékszem. Deák Péter az első, apró komikus figura, aki állandóan sopánkodik, hogy tönkremegy s a szubevnciót izgatottan a politikát tanulja. (Oroszországban a politika a legfontosabb tantárgy.) Az orosz nyelvből és irodalomból fel van mentve, mert »oly sokat olvasót? és olyan szép stílusa van, hogy felmentették e két tantárgyból.« Azelőtt verseket •s irt, de egy évvel ezelőtt, mintha elvágták volna, abbahagyta és prózát kezdett irni. Reális és élénk irodalmi munkái vannak. Boldogult bátyja is irt es tizenkétéves korában jó versei voltak. Azok a küzdelmek és szenvedések, amelyeken keresztül mentünk, olyan hatást gyakorolt rája, hogy versei is a nagy fájdalom és a bu visszhangjai. Hihetet len, hogy ily„n versík egy gyjrrrek elméjében szü'ettek meg.« A legutolsó, a napokban érezett levelében Dosztojevszka Jekatarina betegségéről is ír és közli, hogy az orvos tuberkulózist állapított meg és kórházba utalta. Az aszsony azonban nem ment el a kórházba, mert angol órákat kell adnia. »Fiamnak tanulni kell, még nem dolgozj batik, nem akarom jövőjét megsemmisíteni. Inkább én áldozom fel magam...« hajszolja. Szubvenció nélkül nem volt szinház, viszont azt az összeegt sohasem fordították a társulat költségeinek fedezésére. Azt a direktorok a maguk külön jutalomjátékának honorálásaként tekintették. Deák Péter októberben, szezonnyitás elején, hosszú fekete szakállal és kacskarmgós bajusszal jelent meg Becskereken. Nyáron, mikor nem játszottak, megspórolták a borbélyt. Általában a legfukarabb emberek közé tartozott, csak a feleségétől nem sajnált semmit. Vidd Gizella ragyogó szép asszony volt, körülrajongott és tehetséges primadonna, szemefénye a szegény kis öregnek, akit valamelyik délvidéki városban ott is hagyott. Budapesten is voltaK sikerei, aztán eltűnt a szinpadról. Egyetlen leányuk, Deák Flóra, szintén színésznő lett. Vézna kis teremtés, nem az anyja formáját örökölte, hanem az apjáét. Szerelmi csalódásában néhány év előtt Szegeden agyonlőtte magát. Vlád Gizella, a román származású ragyogó primadonna, egész repertoárt és teli házat jelentett, főleg trikós szerepekben. Mikor már elvált az urától, kegyelemből akkor is fellépett néha-néha, ha gyenge volt a szezon. Mondják, hogy a szerelmes Deák Péter ilyenkor egészen különleges kikötésü szerződéseket akart kötni, ám Flóra asszony — számitva a fellépti dij lerimánkodására — a honoráriumot fölszedte előre s öltözője ajtaját szigorúan bezárta. A másik nevezetes igazgató Halmay Imre volt, maga is kitűnő színész, főleg francia darabokban. Az ő kettejük hasonlatából valók az alábbi nevek, ha mingyárt a sorrendet, meg az évjáratokát nem is lehet hirtelenében pontosan tudni. Mindenekelőtt az állandó vendég Kopácsy Juliska, a Népszínház nagy művésznője, nemkülönben a másik, Margó Célia. Az utóbbi, Verő György karmester és zeneszerző felesége, tüneményes képességei mellett sem csinált nagy karriert. Nem volt éltető eleme a szinpad könnyed levegője. Egész egyénisége ép oly finom és cizellált, mint az alakja. Primadonnája volt egy szezonban a délvidékieknek az eleven báj. örley Flóra, majd Ligety Mari is, aki szintén a Népszínházból érkezett. Túl ugyan a hamvas ifjúságon, azért képességei teljében. E sorok íróját egyszer hosszasan kergette a Torontál szerkesztőségében az íróasztal körül s napernyőjével meg akarta verni. E sorok Írója ugyanis mint erkölcsös ifjú szörnyen felháborodott azon, hogy a művésznő trikó nélkül domborította Szép Helénát s ezen erkölcsi görcsének szigorú kritikában adott kifejezést. — Te málészáju. kiabált Mária, hát a te ereidben tán aludt-tej folyik, hogy nem tetszettem? Alig lehetett megbékíteni. Pálfy Nina szubrett hire is messzebb terjedt a néhány kis városnál. Istenem, hányán bolondultak utána, micsoda mulatságokat rendeztek a tiszteletére. Talán az egyetlen, aki még él abból a gárdából. Elhagyatva, szegényen, bogarasán,„egész, s.ereg macska társaságában. Pedig milyen macska volt egyszer 5 maga is! Zomborban ép intézkedett előadás előtt a színpadon, háttal a közönséget elválasztó, felsodorható szimpla függönynek, — aztán a munkások nem vették észre, kezdték felhúzni a kordinát, amely belekapott a szoknyájába és vitte is a derekáig. — Éljen Pálfy Nina! — zúgta a publikum, amely csak derékig látta ugyan, de ráismert — a bokájáról. Ma alig várja a karácsonyt, amikor az elagott színészeket meleg kávéval, meleg kendővel, cipővel vendégelik meg a Newyork kávéházban. Az a Kövesy Albert honosította meg ezt a kegyeletes szokást, aki kedvence és barátja volt mindenkinek s aki népszerű bohózataiban Brdjjer Lajos, Végh Lajos, Pollák Viktor, Billitz Béla tréfáit, kiszólásait örökítette meg. Kevés ragyogóbb operaénekesnőt Réti Linánál, akinek a hangja szebb volt a1 nővére, Réti Laura, hangjánál is. Szerény, igénytelen alakú, csak azzal gyönyörködtetett, amivel megáldotta a teremtő, az érvényesüléshez, a primadonnák fogásaihoz nem értett. Ma is boldog volna Budapest, ha Ruzsinszky Ilonkája volna, képes a legnehezebb művészi feladatok megoldására. Kápolnay Irén Becskerekröl került fel Porzsolt Kálmán idején a Népszínházba, Csegus rendőrfőtanácsos feleségeként halt meg hirtelen. Hányán emlékeznek még a Serfőzi meg a Foktán-lányokra, a legjobb népszínmű énekesnőre, Karácsonyi Mariskára, Tóthné Pogány Jankára, a csupa-báj Lévay Sárira, a szép Fodor iio—, nára, na és Gallgassy Paula csodálatos koloraturjára? Gallgassy a felesége volt Környey Bélának, ő fedezte fel és csiszolta a tehetséges szobafestő fiú hangját. De irányította az egész művelődését is. Környey abban az időben még baritonista volt, mindenkit magával ragadó. Krecsányi Ignácné pedig járta az országot, senkinél sem jelentkezett, megváltatta a szállodaportással színházi jegyét az utolsó sorban, az első felvonás után igy látogatott fel Becskereken is a színpadra. — Kedves Környey, irjá alá ezt a szerződést. Sose tudták, hol és mikor bukkan fel, lazsáló tagjaikat azzal tartották féken a direktorok: — Egy gyanúsan bujkáló asszonyt láttam a szinház körül, nem tudom, hogy nem a Krecsányiné volt-e? Úgy ment erre az előadás, hogy gyönyörűség. Hiszen nyáron többnyire Krecsányié volt Buda, ahol az egész főváros láthatja az előadásokat. Onnan pedig már csak egy lépés — esetleg egy kis szerencse — a Mekka: a Népszínház, vagy a Nemzeti. A férfiak közül Ferenczy Frigyes, Leövey Leó, B. Szabó József emelkednek ki, de van-e párja még ma is Bokody Antalnak, az öreg Mikének, Rónaszéky Gusztávnak? Bokor József volt a karmester, aztán Huber, majd Donáth és a nagyon tehetséges zeneszerző, Várady Aladár, Blaha Lujza pedig minden szezon vendége több estére. A drámai hős Molnár László, mellette Szakács Andor, Tóth Elek, Szarvasi Soma Sándor, aztán egy egész tehetséges kezdő, Tassay Frigyes. -* Hahnel Aranka, Szohner Olga, Csige Böske együtt egy-egy darabban, Kápolnay Juliska finom szépségét csak Holéczy Ilona királynői megjelenése múlja felül. (Itt van férjnél valahol a Vajdaságban.) ... Folytathatnám még, ha színészettörténetet írnék, de csak nagyjából akartam néhány nevet felsorolni annak igazolására, hogy Bácska-Bánát mindig különösképen el volt kényeztetve színészet dolgában. Ennek a vidéknek az urai bejárták az egész világot, körülbelül mindenkit láthattak, aki valamit jelentett a művészetben, — ha tehát meg voltak elégedve a kis társulatokkal is, azoknak kitünőeknek kellett lenniök. Kifogás legföljebb női részről merült fel. Amig ugyanis egy szezon tartott, sok szerelem lanyhulni kezdett, kötelékek bomladoztak, amennyiben a férfjnép is bomlott. Annál édesebb volt utána a békülés, esetleg az uj szezonig. Istenem, minek ennél hosszabb terminust kívánni1 öreg riporter R becskereki színészei' fénykora
