Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-18 / 260. szám
fos 80S ott úszott a tenger szinén, a hajóról nagy kacagás hangzott. Ott látta a fedélzet szélén Tüküli Juszufot, aki vidáman kiáltott le hozzája: — Aztán vigyázz, Pali, hogy szerecsen ne váljék belőled! Pali ijedten megnézte a karját, hogy a Fekete tenger vize nem festette-e valóban feketére, de mikor látta, hogy az éppen olyan fehér, mint volt, nevetve kiáltott fel a hajóra: — -Máskor tedd bolonddá a tarka cicát, Juszuf bácsi, ne engem. Tiiküli Juszuf hosszú kötelet bocsátott le a hajóról. Pali megkapaszkodott a kötélbe és olyan fürgén kapaszkodott fel a hajóra, akár egy mókus. Odafent a kapitánnyal az élén a hajó egész személyzete fogadta. A kapitány komoly hangon igy szólt: — Fiam, ez volt a te hajóinasi keresztelőd! Mert tudd meg, hogy ősi szokás szerint minden hajóinast, aki először látja meg a tengert, belelöknek a matrózok a habokba, hogy igy megkereszteljék. Te a keresztelőt nagyszerűen állottad meg. Ezzel a hajóskapitány kezet fogott a kis hajóinassal, utána pedig a kormányos és a többi matróz is sorra megtette azt. Útját azután a hajó nemsokára a tengeren folytatta. Nemsokára Bulgária partjai mellett haladtak, majd keresztülmentek egy hosszú tengerszoroson. — Itt vannak a dárdanyelek, — mondta nevetve Tüküli Juszuf. — Micsoda dárdanyelek? — kérdezte kíváncsian Külics Pali. — Ne higyj neki, — avatkozott bele a dologba a segjéjlkormányos, — a Dardanellák tengerszorosában vagyunk, nielyet tréfásan dárdanyeleknek keresztelt el. A hajó pedig tovább siklott a vizen és nemsokára egy mesebeli város márványpalotái tűntek fel előttük. A törők matrózok örömmel nézték az előttük kibontakozó gyöiiyöíjfr séges képet és áhítattal sóhajtották: '111 1 í — Isztambul! Isztambul! - L Aztán pedig megmagyarázták, hogy Isztambul-.a -török neve Konstantinápolynak. j. ° Hk). <.; Nagyon tréfás história az, amit most elmondok. Érdemes meghallgatni, mert én is jót mulattam, mikor elbeszélték. Az öreg Körösi nevezetes birkakupec volt az Alföldön. Sokszor látták, hogy gyönyörű, göndörszőrü birkákat hajt a sárréti falun keresztül. A birkák előtt kolomppal a nyakában egy vezérürü lépdelt. Amelyik birka vagy bárány a sorból kilépett, azt egy kis fekete pulikutya haragos ugatással azonnal visszaterelte a nyájba. Mikor az öreg Körösi megjött a birkanyájjal, sok tréfát tudott elmondani az útjáról. Volt a hallgatók között egy Tatár Dömötör nevű ember, ki ismeretes volt arról, hogy még a levegőt is irigyli mástól. Képzelhető, milyen irigyen nézte Tatár Dömötör azokat a szép birkákat, miket Körösi uram a Bánátból felhajtott. Egyszer meg is kérdezte Körösitől: — Ugyan hol szerezte kigyelmed ezt a sok szép jószágot? — Mindenfelől, öcsém — hangzott Körösi rövid válasza.-- — Aztán nagy árt fizetett értük? — tudakolta tovább az irigy ember. — Nem fizettem én értük egy megveszekedett lyukas krajcárt se. — Hát ingyen adták? — csodálkozott Tatár Dömötör. Körösi furfangosan igy válaszolt: — Dehogy adták. Senki se bolond, hogy birkákat adjon ajándékba. Úgy kerültek. — Hogy kerültek? — Hát úgy kerültek, hogy a vezérürüt egyedül viszem el az útra. A nyakába felakasztom a koloinpot. Ennek a kolompnak olyan csábítóan csengő hangja van, hogy ahány birka meghallja, mind oda siet a vezérürühöz és el nem szakad tőle, mig csak a kolomp szól. így — fejezte be szavát Körösi uram — ingyen jutok a legszebb birkákhoz, amelyeken aztán ió pénzen túladok... Ezek a szavak nagy szeget ütöttek az irigy, kapzsi ember fejében. Egész éjszaka azon gondolkozott, hogy miképen szerezhetné meg Körösi uramtól ezt a csábos hangú kolompot? Másnap korán reggel be is állított a birkakupechez. Egyenesen a dologra tért: — Körösi uram — kérdezte — mennyiért volna hajlandó A koíomp méltóságteljesen haladt fölfelé a Duna irányában. Ott ahol a Száva beleömlik a széles Dnuába, Pali a hajón a város felé fordult még egyszer. A fölkelő nap sugarai arany szilinél vonták be a paloták tetőit, a fin pedig kezével búcsút intve felsóhajtott: — Isten veled te gyönyörű város, melyben engem olyan sok csalódás ért! Ki tudja látlak-e még valaha?... Kilics Pali bizony akkor még nem sejtette, hogy meg sokkal nagyobb csalódások és megpróbáltatások várakoznak reá a széles nagy világon. Vig volt, mert munkája közben gyönyörködött a sok szép vidéken, amely a Duna két partján elébe tárult. A Duna egyre szélesebb és szélesebb lett és néhol bizony alig lehetett látni a két partját. Akkor már messze bent jártak Romániában és Paliék Hajója több nagy kikötőben is megfordult. Azonban egyikben se tartózkodtak sokáig, mert hajójuk sehol nem vett föl újabb rakományt. Egyik napon Tüküli Jusztif matróz azzal fogadta Palit: 1 — No, öcskös, holnap meglátod a Fekete tengert. Ez a Tüküli’Juszuf tréfás egy fickó volt. Egyre huncutságokon járt az esze. Szeretett olyanokat mondani, amitől mások nagyokat nevettek. Amellett azonban nagyon derék ember volt ám. Pali is hamarosan megbarátkozott vele. Sokat tanult tőle törökül és sok mindenfélét meg tudott tőle, mert Tüküli Juszuf szívesen szeretett magyarázgatni. Most is, mikor bejelentette, hogy közelednek a Fekete tengerhez, meg akarta vicelni Palit. — Aztán vigyázz, — mondotta neki, — hogy bele ne essél a Fekete tengerbe, mert aztán többé az édesanyád nem ösmer rád. — Miért? — kérdezte Pali. — Azért, mert a Fekete tenger vize olyan fekete, akár a szurok és aki egyszer megfürdött benne, szerecsenné vál* tozik. Pali nem tudta, hogy Tüküli Juszuf komolyan beszél vagy pedig tréfál. Másnap aztán Pali meglátta a tengert. A merre nézett: mindenütt csak viz és viz. Ott állott a hajó peremén és bámulta a tengert. Egyszerre csak érezte, hogy hátulról valaki % megragadja és a tengerbe dobja. Nagy loccsanással élte Pali a vizet és a következő pillanatban már fent úszott a tetején. Amig ugyanis a hajó a Dunán haladt, a matrózokkal naponta fürdőit és kitünően tanult meg úszni. Mikor most ' 500 REJTETTKÉP Ho a kocsi gazdája? kigyelmed eladni nekem azt a bizonyos kolompot? Nem sajnálnám érte a pénzt. Körösi uram ijedt képet csinált. — Jaj öcsém — mondotta — száz aranyért sem adom én azt, magamnak is három ezüst dinárom van. Egy cigányvajdától vettem. — Mát nem adja el? — Nem én. Nincs annyi pénz az egész Sárréten. Hiszen tökkel ütött lennék, ha áruba bocsátanám azt a holmit, amelynek annyi hasznát látom. Hanem azért nem akarom, hogy üres kézzel távozzál. Van-e valami jeles vezérürüd? — De van ám! — ütötte Tatár Dömötör a mellét. — Noliá'í akkor kölcsön adom neked a kolompot egy napra. Szerezz vele annyi birkát, amennyit tudsz. Nem sajnálom tőled — a másét. Körösi uram, mint afféle mókamester, így tanította ki az irigy, kapzsi embert: — Akaszd a bűvös kolompot a vezérürü nyakába. Tereld 500 r
