Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-12 / 254. szám
Bflituriiw (Wadena u gTtovwn I HÉTFŐI KIADAS » ARA I1/, DINAR Telelőn: Kiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10. 8—52, 370. Megjelenik mindennap reggel, ünnep után és hétfőn 1*.<\>/ár negyedévre 165 din. Szerkesztőség, kiadóhivatal és kőnyvosztály. Szubotlca Zna] Jovln trg. 3. (Minerva palota) Nagy győzelmet aratott a kormánykoalíció A radikálisok és demokraták tekintélyes többséget kaptak az uj parlamentben — A radikálispárti képviselők túlnyomó része a kormány híveiből áll — Előre tört a demokrata párt — Trifkovics Márké és Mileties Sziavko kibuktak a parlamentből — Vu kiese vies Velja miniszterelnököt, Szubotics Dusán dr. igazságügyminisztert és Sztankovics Szvetozár föklmivelésügyi minisztert mind a három kerületükben megválasztották — A Radics-párt nem kapott mandátumot a Vajdaságban — A németeknek eddig hat mandátumuk van — A szuboticai kerületben bárom radikális, egy magyarpárti és két demokrata képviselőt választott — A demokrata listán megválasztották KeVepesy Vincét Két mandátumot szerzett a magyar párt Vasárnap folytak le az országos képviselőválasztások, az eddigi jelentések szerint teljes rendben, nyugodt hangulatban, minden különösebb zavaró incidens nélkül. Végleges eredmények vasárnap éjszaka természetszerűleg még nem alakulhattak ki, annyi azonban már most is teljesen bizonyos, hogy a két kormányzó párt a radikális és a demokrata párt nagy többséget kapott a parlamentben. Ez az eredmény annál értékesebb, mert a választások tiszták és szabadok voltak, úgyhogy a kisebbségben maradt pártok nem tulajdoníthatják a kormány győzelmét erőszakosságnak. Az eddig beérkezett jelentések szerint ' a kormánykoalíciónak már mintegy százhetven tagja van és ez a szám minden valószínűség szerint jelentékenyen emelkedni fog. Az éjfélután egyig beérkezett jelentésekből még csak felületes képet lehet alkotni a választások eredményéről. Az általános benyomás azonban az, hogy Vukicsevicsnek sikerült többséget ■ teremtenie, amennyiben a radikálisdemokrata koalíciót munkaképesnek lehet tekinteni. Az eddig ismeretessé vált eredményekből kiderül, hogy a radikális párt megválasztott tagjai között túlnyomó számban vannak a kormány lóvéi, ámbár a Pasicscsopcrt tagjai is sok mandátumhoz jutottak. ■ A vezető politikusok közül Triikovics Márkó végkép kibukott a parlamentből. mert sem. Szomborban, sem Bánjainkén nem kapta meg a hányadost. Alakszimovics Bózsót viszont két helyen is megválasztották: Beogra iban és a Szerénységben. Mileties Szláv,kó dr. megbukott úgy a noviszadi kerületben, mint a két felsőbánáti kerületben. Szubotics Dusán dr. igazságügyminisztert mind a hárem kerületben: Szubot'cán, Szomborbao és Kragujevácon megválasztották. Uzunovics Nikola volt miniszterelnököt nehéz küzdelem után megválasztották Nisben. Radruics Jován dr„ a szuboticai kerület volt listavezetője, kibukott a parlamentből. Magát Vitkicsevics Velja miniszterelnököt mind a három kerületben: Bánjaink án, Pirotbsn és Szkopljében megválasztották. A nemzeti kisebbségek közül • a magyarok két mandátumot kaptak, a németek eddig hatot, de ez a szám valószínűleg emelkedni fog. Ha Szubotics Dusán dr. lemond szuboticai mandátumáról, akkor a magyarok megkapják a harmadik mandátumot is. Igen jó eredményt értek cl a muzulmánok is, akik Boszniában összes pozícióikat megtartották, sőt nyertek is mandátumot és a Szandzsákban három mandátumot nyertek. A demokrata párt nagyon megerősödött. Meglepetés számba megy a demokraták szuboticai és felsöbánáti második mandátuma. A noviszadi kerületben két, a szomboriban egy mandátumot nyertek és a Vajdaságban megháromszorozódott mandátumaik száma. Nagy tért hódítottak a demokraták Szerbiában is. Crrol Milánt Szuboticán kivid a kumanovói kerületben is megválasztották. Bcogradban egy, a beogradi kc-Szuboticán a szavazás meglehetős lanyhán folyt le; a szavazóknak csak kis százaléka járult az urnák elé. Leszavaztak összesen 6527-cn; a szavazók száma a szavazóhelyek és listák szerint a következőképp oszlik meg: I. szavazóhely: Pribicsevics 19, Radies 19, radikális 139, Radonics 30, független munkások 9, disszidens Radies 2, szocialista 2, néppárt 0, földmives 4, demokrata 55, Plcszkovics 10. II. Pribicsevics 18, Radics 13, radikális 149, Radonics 26, független munkás 9, disszidens Radics 1, szocialista 2, néppárt 0, földműves 0, demokrata 35, Pleszkovics 15. III. Pribicsevics 11, Radics 19, radikális 152, Radonic 23, független munkás 7, disszidens Radics 2, szocialista 1, néppárt 3, földmives 3, demokrata 64, Pleszkovics 10. IV. Pribicsevics 5, Radics 50, radikális 152, Radonics 23, független munkás 7, disszidens Radics 0, szocialista 0, néppárt 12, földmives 1, demokrata 74, Pleszkovics 14. V. Pribicsevics 4, Radics 55, radikális 96, Radonics 28, független munkás 14, disszidens Radics 0, szocialista 5, néppárt 8, földmives 1, demokrata’ 37, Plcszkovics 11. VI. Pribicsevics 7. Radics 56, radikális 87, Radonics 32, független munkás 19, disszidens Radics 1, szocialista 3, néppárt 19. földmives 1, demokrata 26, Plcszkovics 9, 1 rületben két, a krajinaiban két, a kumanovóiban két, Nisben egy, Prjzrenhen egy, Szkopljében egy, Déldalmáciában egy és a timoki kerületben is egy mandátumot nyertek a demokraták. A Pribicscvics-pártról még nem lehet pozitívumot mondani, mert a horvátországi eredmények még hiányoznak. Meglepetés számba megy, hogy a Pribicsevics-párt elhódította Ljubljana mandátumát a klerikálisoktól. A földmives párt eredményei is ismeretlenek még, de úgy látszik, lrogy Boszniában erősödtek és Szerbiában is nyertek néhány’’ mandátumot. A Radics-párt, ugylátszik, megtartja pozícióit. A szlovén néppárt a ljubljanai és maribori kerületben jól áll. Nikics pártja teljesen megsemmisült. A kommunisták szépszámú szavazatot értek el, de a hányadost sehol sem érből, Radonics 23, független munkás 33, disszidens Radics 3, szocialista 5, néppárt 27. földmives 5, demokrata 45. Pieszkovics 7. VIII. Pribicsevics 11. Radics 70, radi- j kális 149, Radonics 22, független munkás 25, disszidens Radics 4, szocialista 6, néppárt 31, földmives 1. demokrata 43, Pleszkovics 14. IX. Pribicsevics 6, Radics 62, radikális 148, Radonics 20, független munkás 27, disszdens Radics 3, szocialista 4. néppárt 42, földmives 3, demokrata 46, Plcszkovics 2. X. Pribicsevics 12, Radics 63, radikális 157, Radonics 32, független munkás 15, disszidens Radics 3, szocialista 6, néppárt 19, földmives 13, demokrata 39, Plcszkovics 3. XI. Pribicsevics 11, Radics 50, radikális 173, Radonics 31, független munkás j 15, disszidens Radics 1, szocialista 4, néppárt 29, földmives 2, demokrata 43, Plcszkovics 11. XII. Pribicsevics 3. Radics 28, radikális 145, Radonics 70. független munkás 51, disszidens Radics 5, szocalista 8. néppárt 17, földmives 2, demokrata 46, Plesz- 1 kovics 16. XIII. Pribicsevics 3, Radics 28, radikális 121, Radonics 58, független • munkás 53, disszidens Radics 5, szocialista 2, néppárt 24, földmives 2, demokrata 42, Pleszkovics 6. 1 XIV. Pribicsevics 4, Radics 62, radikális 112, Radonics 52, független munkás 26, disszidens Radics 2, szocialista 3, néppárt 53, földmives 3, demokrata 6U Pleszkovics 17. XV. Pribicsevics 5, Radics 22, radikális 114, Radonics 28, független munkás 14, disszidens Radics 1, szocialista 1, néppárt 6, földmives 1, demokrata 50, Pleszkovics 25. XVJ. Pribicsevics 6, Radics (6, radikális 111, Radonics 41, független munkás 9. disszidens Radics 3, szocialista 0, néppárt 3,. földmives 1, demokrata 46, Pleszkovics 11. XVII. Pribicsevics 11, Radics 11, radikális 106, Radonics 38, független munkás 15, disszidens Radics 4, szocialista 1, néppárt 7, földmives 2, demokrata 42, Pleszkovics 9. XVIII. Pribicsevics 25, Radics 14, radikális 76, Radoncs 21, független munkás 14, disszidens Radics 3, szocialista 2, néppárt 1, földmives 0, demokrata 42, Pleszkovics 18. XIX. Pribicsevics 19, Radics 7, radikális 69, Radonics 45, független munkás 7, disszidens Radics 3, szocialista 1, néppárt 8, földmives 2, demokrata 45, Plcszkovics 19. XX. Pribicsevics 17, Radics 11, radikális 36, Radonics 38, független munkás 7, disszidens Radics 0, szocialista 3, néppárt 8, földmives 1, demokrata 59, Plöszkovics 28. XXI. Pribicsevics 26. Radics 6, radikális 26, Radonics 59, független munkás 9, disszidens Radics 0, szocialista 2, néppárt 0, földmives 2. demokrata 28, Pleszkovics 22. XXII. Pribicsevics 32, Radics 10, radikális 52, Radonics 63, független munkás 8, disszidens Radics 1, szocialista 2, néppárt 0, földmives 5, demokrata 60, Pleszkovics 44. Szubotica városban összesen a Pribicsevics-pürt 259 Radics-párí 740, radikálisok 2491, Radonics 818, független munkások 439. Radics disszidensek 47. szocialisták 63. néppárt 317. földműves-párt 55. demokraták 977. Plcszkovics dr. 321 szavazatot kaptak. Szubotica városhoz tartozó Halmokon független demokraták 40, Radics-párt 127, radikálispárt 780, Radonics 114, független munkások 29, Radics dissz. 25, szocialisták 92, néppárt 28. földműves-' párt 24,'demokraták 901, PleszkoMcs 21. Ridjica: független demokraták 138, Ra-' dics 0, radikálisok 273, Radonics 31,> független munkások i. Radics dissz. I, szocialisták 0, néppárt 1, földműves párv 8, derrrdteraíáfc 144, Pleszkovics 6. fék el. A vajdasági eredmények A szuboticai kerület VII. Pribicsevics 4, Radics 68, radikális