Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-09 / 220. szám
1927. augusztus 9. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Nyolcévi fogházra Ítélték a rablógyilkos szuboticai asztalosinast A tizenhatéves Keller István nem tagadta tettét és azzal védekezett, hogy gazdája folyton ütötle-verte — „Nem gonosztevő az én fiam" — mondotta az anyja A gyilkos fiú hidegvérüen játszotta el a gyilkosságot a bíróság előtt Még nincs kilenc óra és a törvényszék főbejárata előtt már izgatott tömeg várja a bebocsátást. Keller István bűnügyét tárgyalja a “bíróság. Az elvetemedett tizenhatéves fin áll ma bírái elé, hogy elszámoljon borzalmas cselekedetéről. Az emberek a bűntettről beszélgetnek; tompán hullanak a szánakozó szavak. Sokan ponyvaregényeket emlegetnek, sokan az apa nélkül felnevelkedett züllött fiatalságot ostorozzák, mások a háborúról beszélnek, a borzalmas négy esztendőről, amely tiszta életeket döntött le és bűnözőket, gonosztevőket szült. Lidércnyomás fekszi meg a lelkeket, amikor a rablógyilkos fiút bevezetik a terembe. Felszisszen a tömeg és az előremeredt szemekben a szánalom és a csodálkozás lobban fel. Kalandorregények és apacstanyák szennyes hullámai csapódnak a telkekhez és a tulfeszült idegek véres fekete csatornák képét rajzolják fel a képzelet vásznára. Mindenki mást várt. Nagycsontu, rossznézésü, durva legénynek képzelték a gyilkost — de Keller István nem az. Arca pirospozsgás, nézése szelíd. A gyermek tekintete ez. azé a gyermeké, aki nem érzi a tettek súlyát. Keller István alacsony töm zsi fiú. Sötét ruhában, sárga félcipőben, ragyogó fehér ingben ül a vádlottak padján, ahová olyan hamar odasodorta Kain vére. Néz. Szelídség és jóság van nyugodt és szép fekete szemeiben, arcvonásai simák és derűsek, nem pózol, hiszen més gyerek ést nem tudja irányítani moz dulatait. Es ahogy ott ül a barna pádon a tizenhatéves fiit, akinek lelkén éz emberölés irtózatos árnya terjeszkedik szét. a nézőnek az a benyomása, hogy egy kedves iskolásfiuval áll szemközt, aki kissé megszeppenve, de a tudás biztonságérzetével a szivében várja tanítóját, hogy felmondja a leckét. Csak a szavai döbbenetesek. Csak amit mond és ahogyan mondja, az a visszataszító. Nyers és hideg, de cinizmusa nem a megrögzött gonosztevőé, hanem a gyermeké, akinek halvány sejtelme sincs arról, hogy elkövette a legirtózatosabb bűnt: az emberölést. Nem érez megbánást, mert nem tudja felfogni tettének súlyát, csak az Iái neki, hogy két pajtása, akiben bízott, elárulta. — Miért tetted ezt? kérdezte az elnök és Keller azt felelte, bogy nem tudja, mi volt vele akkor. Szavaiból kiérzett, bogy ezt annyi gyerekes öntudatlansággal mondja, mintha csak egy törött^ játékba bárói lenne szó. mintha a kis pajtásának élete egyenlő lett volna egy vásári kőcbaba életével. •& A tárgyalási terem zsuffolva volt és a rekkenő hőségben a százakra menő tömeg türelmesen és lélekzet visszafojtva hallgatta a gyilkos fiú vallomását. Különösen sok nő jelent meg a főtárgyaláson, fis az anyák, akik féltő gonddal nevelnek gyermeket. most látták a szenvedő anyát, Keller István anyját, a vékony öszszetört mosónét, aki alig hallható hangon suttogta: »Jő fin volt és haza. adta a pénzét.« Minden széni könnyes lett, minden szívben a fájdalom, a szánalom, a bánat és a titokzatos holnap sejtése dobbant. Az anya sirt. A testvér sirt. Halálos csönd volt a teremben. Fehér zsebkendők itták fel a meghatódottság könnyeit és ebben a pillanatban senki sem gondolt, egészen biztosan nem gondolt arra a másik anyára, a dalmáciai anyára, Qrbics Dusán anyjára, aki délről északra küldte fiát tanulni — és még csak el sem jöhetett — a temetésére. Ki tudja, melyik anya fájdalma nagyobb? A halott fiú anyjáé, vagy a bűnös fiú anyjáé, aki görcsösen zokogva ott állt fia mögött, akit ő szült, akit anyai szeretettének melegével álmatlan éjszakákon felnevelt és aki tizenhatéves korában megfojtotta társát. * Két tanú: Keller két pajtása. Két vézna, sovány rövidtiadrágos kisfiú. Egyik a beretvát hagyta ott, a másik a szabóollót és elmentek ártatlanul a gyilkossal Szentára fürdeni. Most ijedt szemrebbenéssel vallottak. Kisfiúk, tizennégyévesek és már epizódszerepet kaptak a kis füszeresinas drámájában, melyet Keller István rendezett. A tárgyalást végighallgatta egy katholikus misszionárius társaság nő tagja is, aki az Ítélet kihirdetése előtti szünetben odalépett Kellerhez és egy kis füzetet adott neki ezekkel a szavakkal: — Isten megbocsát, imádkozzál! A tizenhatéves gyilkos kinyitotta a füzetet. Zsoltárok voltak. Keller felnézett a feketeruhás asszonyra és zsebébe dugta az imákat. Délben két zokogó ember ment ki a törvényszék kapuján: Keller István édesanyja és a bátyja. Szegedi Emil A főtárgyai ás Délelőtt kilenc órakor vonult he az itélötauács. élén Pavlovics István törvényszéki elnökkel. A tanács tagjai voltak Radovics Szretétn és Sztolanoyics Radovan törvényszéki hirák. Amikor a bíróság megjelent a teremben, már elfoglalta helyét a vádat képviselő Makszimovics Szvetiszláv államügyész, a szuboticai államügyészség vezetője és Kurta Ádám dr. védő. A vádlott Keller István feszes tartásban állott a bírói emelvénnyel szembefordulva. Pavlovics elnök: Megnyitom a főtárgválást az előre megfontolt szándékú emberölés bűntettével vádolt Kelter István bűnügyében. Vádlott, mi a neve? — Keller István — válaszolta nyugodt hangon a fim. mintha iskolában lenne. — Maid elmondotta, hogy 1911 december hónapban -született Szuboticán, a napöt nem tud'ja. Az apja meghalt, csak az anyja él. Három testvére van. Két elemi iskolai osztályt végzett. Az általános kérdések után az elnök ismertette a vádiratot, amely szerint az ügyészség előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés bűntettével vádolja Keller István, amit 1927. év turnus 27-én követett el. azzal, hogy übrics Dusánt lecsalta egy csatorna-üregbe és tudta, hogy 1734 dinár Pénz van nála, belefojtotta a csatorna vizébe, maid a pénzt elrabolta tőle. »Nem érzem magam bűnösnek« Az elnök: Bűnösnek érzi magát? A vádlott: Nem érzem magam bűnösnek. mert a gazdám ütött, mindég vert, hogy vagy megszökök, vagv meghalok. Az elnök: Nem talált más utat, hogy megszabaduljon? A vádlott: Nem. Az elnök: Mikor ment maga asztalosinasnak? 1925. évben, Istvdncsics János asztalosmesterhez léptem be. Két évig voltam ott. Otthagytam, mert kénytelen voltam. Mi volt a fizetése? — Első évben havi negyven dinár, a második évben haii nyolcvan dinár. A pénzzel, amit keresett, mit csinált? — Odaadtam az anyámnak. ■ Miben állott a gazdája rossz bánásmód ia? — Akárhogy is dolgoztam, megvert. Ha jól dolgoztam, azért vert meg. mert jól dolgoztam, ha rosszul dolgoztam, akkor azért vert meg, mert rosszul dolgoztam. A verés mindég megvolt. Megrugdosott, aztán ütött a kezével, ahol ért. — Olvasott maga könyveket, regényeket? — Nem. — Járt maga moziba? — Igen, de ritkán. — No. most mondja meg. hogy mikor fegamzott meg a gondolat magában, hogy szökni kell a gazdájától? — Több mint egy éven át foglalkoztam a gondolattal. — fis mi volt a terve, hova akart szökni? — Nekem mindegy volt. akárhává Ér csak el akartam menni. Elmenni SzuboticáróL — Na nmst elérkezett a szerencsét len junius 27-ike. Milyen nap volt ez? — Azt hiszem, hétfő. — Mikor kelt fel? Reggel hat órakor. Felöltöztem, mint rendesen és elmentem. Otthon azt mondottam, hogy dologba megyek. A gyilkosság — Hova ment hazulról? — "Kimentem a tarlóra. — Hol van az -a tartó? A If-ik körben, a vasúti töltés oldalán. — Mit csinált ott? — Leültem a slipperfákra. Akkor jött két lakatosinas. — Kik voltak azok? — Csak azt tudom, hogv az egyiket Gvuszinak, a másikat Józsinak hívjak. — Mit beszélgettek? — Igazán nem tudom. — Tovább mi történt? — Akkor gyütt ez n Dusán! — Ezt a Dusánt ismerte? — Ismertem. Egy ajtót csináltunk a gazdájánál, Andriia Szabó fűszeresnél. Akkor megismerkedtünk. — Többször is találkozott Grbics Dusánnal? BIenda! — Igen! Mindég -azt kiabálta rám: BIenda! — Mi az BIenda? •- Néni tudom. — Maga azt sem tudja. Hogv mit jelent az a BIenda és mégis haragudott? — CsiHö’mi akart. — Amikor azon a hétfői napon a sán odajött, ahol maga ült. mi történt? — Latöt ő is a talpfákra, tőlem srégen jobbról. Beszélgettünk. Közben arra jött Prcsics Vince inas. akivel szintén ismeretségben voltam. A Vince kérdezte Dusántól, hogy mi járatban van. Dusán azt mondta, hogy trafikért megy. Vince erre otthagyott bennünket, fin kérdeztem Dusántól, hogy mennyi trafikot hoz. Nem tudja mennyit — mondta — a gazdáia fö'lirta. csak azt tudja, hogy a gazdája adott neki 1700 dinárt. A pénz egy újságpapírba volt csomagolva, a trafikra pedig egv zsákot tartott a Dusán a hóna alatt. A Dusán kérdezte, tőlem, hogy le mernék-e menni a kanálisba. Azt mondtam, merek. Akkor lementünk. Ö ment előre. En utána. Kór lépés volt köztünk. Mi történt a csatornában? — A csatorna oldalfala mentén haladtunk. A csatornában félméter mély viz lehetett. Vagy ötven lépést mentünk a csatornában. Mindég Dusán ment elől. Amikor úgy öt-hat lépést lehettünk egymástól, Dusán megállt. A'em tudom., mi lőtt rám. megfogtam hátulról a ióbb kezemmel és benyomtam a vízbe. — Hátulról fogta meg? — Igen. Az elnök felhívására a vádlott itt megmutatta, hogyan fogta meg és hogyan végzett áldozatával. Erre a célra a hallgatóság egv tagját kérte fel az elnök. ,4 vádlott hidegvérrel mutatta meg a halálos fogást. Jobb kezével a nyakat fogta hátidról, a balkezével pedig ugyancsak a nyakat elölről. — így fogtam. Lógott a feje a vizbo — mondta a vádlott. — Meddig tartott? — Pár percig. Akkor a hóna alól kiesett a zsák. amibe a trafikot ajtart» hozni és akkor eleresztettem és elvettem a pénzt. A pénz is a vizhe esett. Onnan vettem tó a papircsomagot, amiben a pénz volt. — Meddig tarthatott az egész? — Negyed óráig. Amikor a pénzt elvettem. kajabált. — Hogyan? Hát akkor még élt? — Igen. Amikor én otthagytam, kor még élt. Én élve hagytam ott. — Így vallott maga a rendőrségnél és a vizsgálóbírónál is? — Nem így. Ott másképen mondtam —- Hogy vallott ott? — A rendőrségnél azt mondott»*, hogy vártam, amíg meghal, mert hitem, hogy' megvernek. —• A vizsgálóbírónál megverik? — Nem. De ott áHt ahogy most mondom, meg. Nem egészen— Mikor kijött a kanálisból, mf tént? — Feljöttem és elmentem Urban Dezső rokonomho^aki borbélyinas. A vádlott azután elmondotta. ho$rtr Urbánnal és Prcsics Vincével együtt efmentek Szentára, ahol elfogták őket. Ezzel véget ért a vádlott kihallgatása. akis félt, hogy az őr. Úgy van Nem fojtottál* tör-A borbélyinas vallomása Tanúként elsőnek Urban Dezső tizennégy éves borbélyinast hallgatta ki a bíróság. A tanú, aki távoli rokonságban áll a vádlottal, az elnök kérdéseire részletesen elmondta, hogy Keller számtalanszor panaszkodott neki, hogy gazdája minden ok nélkül megveri. A kritikus napon Keller kilenc órakor ment fel Urban Dezsőhöz, de öt nem találta otthon. Dél felé újból elment Urbánhoz és nagy titokzatossággal elmondotta, hogy sok pénzt talált, amit meg is mutatott a tanúnak. ülnök: Mit mondott a vádlott, hol találta a pénzt? A tana: Azt mondta, hogy a vasúti sínek között hintázás közben találta. Urbán Dezső ezután részletesen elmondotta. hogy Keller rábeszélésére Pertics Vincével hárman elutaztak Szentáea, hogy megfiirödjenek a Tiszában. Az elnök: llát Palics az nem jó? A tanú: Dezső azt mondotta, hogy jobb lesz a Tiszában fürdeni. A tanú elmondta még. hogy Szentán a rendőrség letartóztatta őket és három napig fogvatartotta. A harmadik napon Keiler beismerte Urbán és Pertics előtt, hogy a pénzt nem találta, hanem gyilkolt érte. Elmesélte, hogy találkozott Grbics Dusánnal, a Szölö-uccdba hívta ahol futballozni szoktak, azután a kanálisba csalta Grbics Dusánt azzal, hogy ott puskagolyókat fognak kihalászni a vízből. Grbics Dusán ment előre és amikor öt-hat lépést mentek, nyakánál fogva leteperte és ódig tartotta, amíg meg nem fulladt. Grbics Dusán csak egyszer mondta hogy: eressz eil — többel nem szólt. Az elnök ezután elrendelte a tárni és a vádlott szembesítését. Hazudsz! — Nem úgy volt, ahogy elmesélted — mondta idegesen a vádlott — mert még otthon a díványon elmeséltem, hogy történt. Emlékezz csak vissza, még a pénzt is megolvastuk. — Nem igaz — válaszolta csendesen a tanú. — Hazudsz.’ — kiabált mérgesen a vádlott és visszaült a vádlottak padjaira, — Nem hazudok — szólt újból csendesen a kis borbélyinas és ezzel a szembesítés végett ért. A síró tanú A másik tanú Pertics Vince tizenhat éves szabóinas. Vézna, heteges kinézésű, hajlott hátú gyermek, zavartan, főve állt a bírói emelvény elé. Hangja reszketett majdnem sírt. Ö is hasonlóan mondja el a történteket. Neki is csak a szentai rendőrség fogházában mondta e! Keiler, hogy honnan van a pénz és mihelyt Szuboticára szállították őket ö és Urbán kihallgatásra jelentkeztek a bűnügyi kapitánynál és elmondották, hogy honnan van Kelte rnek pénze. A bíróság Perticset szembesítene a vádlottal. Nem bánta meg tettét a gyilkos Dr. Momirovics Veljkó főkapitány helyettest. a rendőrség jaezetőjét haügatakí ezután a hiróság. Az elnök kérdéseire részletesen elmondta, hogy Urbán és Pertics mondották neki, hogy Kell» komi*» szwente a pénzt
