Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)

1927-08-08 / 219. szám

2. oldal T927 augusztus 8 ÉÁCSME6TE3 NAPLÓ Revolveres hajsza után elfogtak egy cserkészruhás leánykereskedöt Izgalmas harc a sztarihecseji temetőben a rendőrök és a leánykereskedő között — A leány kereskedés szentai gyanúsítottját szabadlábra helyezték A szuboticai vasúti rendőrség — mint a Bácsmegyei Napló megírta — nagy­arányú nyomozást indított egy leány­kereskedő banda kézrekeritésére. A nyomozás során megállapították, hogy a leánykereskedő társaságot az egyik szombori nyilvános ház szervezte meg és csütörtökön letartóztatták Bicnenfeld Márton szentai cseládközvetitőt. aki ?1-másik G. Mariska tizenötéves újpesti születésű, mindketten Sztaribecsejen szolgálnak. A leányok elmondták, hogy a fiatalemberrel a vasúti parkban ismer­kedtek meg, cirkuszigazgatónak mutat­kozott be és azt állította, hogy a cir­kusza Vrbászon működik. Rábeszélte őket, hogy menjenek vele, artistanőkké képzi mindkettőjüket és néhány év múl­va sok pénzt kereshetnek. Ők elfogad­ták az ajánlatot és ngy határoztak, hogy pénteken este utaznak el Vrbászra. Az állítólagos cirkuszigazgató kihall­gatása alkalmával kiderült, hogy Schle­singer Ferencnek hívják, huszonhétéves rovottmultu csavargó. Schlesinger be­ismerte. hogy leánykereskedéssel fog­lalkozik és a két leányt Szomborba akarta szállítani. Kihallgatása után meg­motozták, mert azt hitték, hogy a teme­tőben ő használt fegyvert de a megmo­­) tozásakor nem találtak nála fegyvert. Később derült csak ki, hogy a temető­­) csősz lőtt, aki szintén észrevette, hogy egy gyanús alak járkál a sírok között. I Schlesingert a rendőrség letartóztatta ■ és a nyomozást tovább folytatja csetle- I ges bűntársai után. Több mint száz népgyülést tartottak vasárnap a szuboticai kerületben A radikális párt húsz helyen tartott népgyülést — Be­nyújtották listájukat a szombori kormánytámogató radikálisok — Koszics Mirkó nvi'atkozata len az a gyanú merült fel. hogy tagja a leánykeresked'ő bandának. Bicnenfeld két szentai leánnyal Szomborba utazott, de a szuboticai vasúti rendőrség egyik detektivje követte őket és amint leszáll­tak Szomborban a vonatról, mindhár­mukat előállította a rendőrségen. Bietienfeldet a rendőrségről átszállí­tották az ügyészségre, ahol azonban tisztázta magát és miután kiderült, hogy ő is jóhiszemű áldozat, pénteken sza­badlábra helyezték. A szuboticai vasúti rendőrség termé­szetesen tovább folytatja a nyomozást: és a leánykereskedők üzehneire felhívta J a vajdasági rendőrhatóságok figyelmét: is. A szuboticai vasúti rendőrségnek az a feltevése, hogy a Vajdaságban leány-: kereskedők működnek, helyesnek bizo« i nyúlt, mert a nyomozásnak már is újabb , érdekes fejleményei vannak. A sztarihecseji rendőrség — mint a Bácsmegyei Napló sztarihecseji mun­katársa jelenti — izgalmas hajsza után elfogott egy iiatalembert, akiről kide­rült, hogy leánykereskedéssel foglalko­zik és áldozatait Szomborba akarta szál­lkam. Nedulics Pá.ió sztarihecseji rendőrőr­­vezetö pénteken este észrevette, hogy egy cserkész ruhás fiatalember az állo­más felé vezető utón két fiatal leány­nyal beszélget. Figyelni kezdett, de a fiatalember ezt észrevette, mire sietve elbúcsúzott a lányoktól és betért egy közeli vendéglőbe, mig a lányok tovább menve, megálltak egy kirakat előtt. Később a leányok ismét visszafordultak és a fiatalember után betértek a vendég­lőbe. A rendörőrvezetö kis idő múlva utánuk ment, de a kotcsma.szobában j egyiküket sem találta. Megtudta, hogy; a Sztaribecsejen ismeretlen fiatalember a vendéglőstől két szobát bérelt. Erre benyitott az egyik szobába, ahol ott ta­lálta a fiatalembert a két leány társasá­gában. Minthogy az ügy gyanús volt előtte, felszólította az egész társaságot, hogy kövessék a rendőrségre. Amint kiértek az uceára, a fiatalember futásnak eredt és eltűnt egy közeli pakk­ban. A rendörőrvezetö az aprajám em­berekre bízta a két leányt, a menekülő után vetette magát, de a sötétben már nem tudta megtalálni a bokrok között. Visszatért a leányokhoz, akiket bekísért a rendőrségre, majd több rendőrrel visszatért a szökevény felkutatására. Bejárták az egész környéket, de ered­ménytelenül, a titokzatos cserkészruhás fiatalembernek nem sikerült a nyomára akadni. Késő éjjel indultak visszafelé Htjukról. Amikor a vasút közelében el­terülő temető mellett elhaladtak, a te­mető felől puskalövés hallatszott. Azon­nal revolvert vettek elő és benyomultak a temetőbe, ahol a sírok közt felfedez­ték a cserkészruhás fiatalembert. Az szintén észrevette a rendőröket, futás­nak eredt és már meglehetős nagy egér­­utat nyert, amikor az egyik rendőr utá­na lőtt. A következő pillanatban a fiatal­ember elesett. A rendőrök előbb azt hit­ték, hogy a golyó talált és csak később derült ki, hogy a menekülő egy sírkő­ben botlott meg. Már rá akarták vetni magukat, amikor az üldözött kitépett tgy korhadt fakeresztet és látva, hogy nem tud menekülni, a rendőrök ellen fordult. Csak nagy nehezen sikerült ár­­talmattanná tenni és a rendőrségre szál- Imrri, ahol nyomban megkezdték a ki­hallgatásokat. Először a két leányt hallgatták ki. Az egyik P. Rózsi tizenöféves szegedi, a A választási küzdelem során a politi-1 kai pártok vasárnap a szuboticai kerü­letben több, mint száz népgyülést tar- j tottak. A népgyülések legnagyobb ré­szé^ vidéken tartották meg, ahová az agitáció súlypontja erre a vasárnapra áthelyeződött. . * radikális párt mintegy húsz népgyülést tartott és ugyanennyit rendezett a lioryát parasztpárt is. Szu­­boticán csak a disszidens demokraták és Pleszkovics Lukács dr. pártja hirde­tett jelölőgyülést. A jelöléseket azonban nem tartották meg. hanem a pártvezető­ség egy későbbi dátumot tűzött ki a je­lölések megejtésére. A szuboticai kerületben hirdetett nép­­gyűlések az összes helyeken a legna­gyobb rendben, minden incidens nélkül, kisebb-nagyobb érdeklődés mellett foly­tak le. Koszics Mirkó válasza dr. Matics Misa nyilatkozatára Noviszadról jelentik: Koszics Mirkó, a noviszadi kereskedelmi és iparkamara főtitkára a következő nyilatkozat köz­lésére kért föl bennünket: —- A Bácsmegyei Naplóban múlt hó 31-én nyilatkoztam a Vajdaságot érdek­lő néhány általános és elvi jelentőségű 1 kérdésről és ügyvédek alkalmasságáról ezeknek az érdekeknek képviseleténél. Dr. Matics Misa noviszadi ügyvéd indít­tatva érezte magát egy erősen kiélezett nyilatkozatot közzétenni, amelyben né­hány megjegyzésem értelmét feltűnően félremagyarázza. Az elvi rész tisztázása szempontjából csak a következőket tar­tom szükségesnek erre a nyilatkozatra megjegyezni: 1. Úgy, mint annakelötte. most is vál­tozatlanul azt állítom, hogy a mi vajda­sági gazdasági érdekeinket csak gazda­ságilag tevékeny vajdaságiak, de nem okvetlenül neinzetgazdászok. hanem egyúttal gazdasággal foglalkozó gya­korlati személyek (úgymint intelligens mezőgazdák, kisiparosok, kereskedők és I gyárosok ...) alkalmasak szakértelem- I mel képviseltetni. Nem használ nekünk. ! La- a demokrata párt esetleg gazdasági ; kérdésekkel foglalkozó szerbiai ténvező- I két küld a nemzetgyűlésbe. Sőt ellen- I kezőleg: ez csak hátrányukra lehet, ! mert a mi gazdasági helyzetünk az ál- i latnban épp azáltal van karakterizálva, I hogy mi ki vagyunk aknázva és ci va­gyunk hanyagolva. 2. Úgy. mint annakelötte. most is azt I állítom, hogy nekem a Vajdaság gazda- I sági és szociális érdeke, mint ahogy az ! egész ország érdeke a Vajdaság felvi­­‘ rágzásáért fontosabb, mint a mindhaiá­­j lig való pártfegyelem, különösen, hu ezt I a fegyelmet olyan személyiségek kiván- I jak gyakorolni és követelik, akik mind­­j eddig semmivel sem bizonyították, hogy azok a vajdasági életkérdéseket helye­sen megítélik és azoknak megoldása érdekében tényleg fáradoznak is. 3. Nyíltan bevallom, hogy ügyvédek és a népképviselet közti kapcsolat rég­től fogva nem volt rokonszenves. Nehéz ugyanis egyes esetekben éles határ­vonalat vonni ügyvédi közbenjárás és választói érdekek politikai képviselete közé és még nehezebb azokat ellenőrizni. 4. Nevetséges dr. Matics Misa ügyvéd urnák az a törekvése: álláspontomat az­­za megindokolni, hogy nem lettem je­lölve. Dr. Matics urnák bizonyára nem lehet ismeretlen, hogy nekem két igen szép és igen jó járás jelöltségét kínálták föl, hogy a szokásos frázist használjam: » »népakarat* részéről. De én mégsem léphetek jobb meggyőződésem ellenére sorompóba oly jelöltlista érdekében, j amelynek összeállítása semmiféle meg- j értést nem mutat a Vajdaság legfőbb kérdései iránt. Jómagam mitsem tehetek azért, hogy a demokrata pártnak a Vaj­daság számára nem jutott sem több ér­deklődése. sem elsőrangú képviselői. j Különben is dr. Matics ur pártprogram- j fa hivatkozik —hol lehet azt megtalálni. Mi érvényes még abból? Mit adtak már) fel belőle? 5. Valóban szép dr. Matics úrtól, hogy j ilyen jó véleménnyel van szaktudásom S felől, de elefelejti, hogy semmiképpen sem illetékes szakképzettségemet meg- * bírálni, vagy azokat mások képzettsé­gével összehasonlítani. Épp azért nem i hihetem el puszta szavára neki, hogy a > noviszadi kerület ügyvéd-képviselő­jelöltjei éppoly erővel, képzettséggel és odaadással képesek a Vajdaság gazda­sági érdekeiért sikraszállani, mert ezek­nek az uraknak erejüket meg kell osz­­taniok irodájuk (ügyfeleik személyes ügyei) és a közérdek képviselete közt. Sohasem mutatták meg odaadásukat a Vajdaság gazdasági érdekei iránt (amint már mondottam: 192!—1926-ban.amikor mi a Vajdaság gazdasági elhanyagolt­sása és adózási -megnyomoritása ellen harcoltunk, egyáltalán mitsem hallottunk ezekről az urakról) és ami a gazdaság­politikai kérdések iránti képzettségeket illeti, azokat, bizonyára szerénységből, eddig csak a tarsolyukban tartották. ; Perrendtartás és gazdaságpolitika ugyanis nem egy és ugyanaz. Közben­járások külföldi alattvalók iparengedé- . Ivei érdekében, vagy agrárreformbeli ; zár alól- \ aló feloldás, vagy részvény- ; társasági alapszabályok jóváhagyása ér­­[ dókéban kiföitett tevékenységek még i jegyáltalán nem gazdaságpolitikai akciók.) I 6. Nincs szándékomban dr. Matics ur- I ral kissé komplikált problémákról, mint a • demokráciában a népakaratról, a számbeliségről és minőségről« vitatkoz­ni. Nem v >lna cseppet sem fair dolog ré­szemről egv gvniim'an neinszociológust ezen szr'••♦.‘'rillet ingére csábítani, mely terület különben kedvenc területem. De Ír. Matics urnák -meg kell értenie, hogy j senkivel sem hitetheti el. hogy a beo­­gradi ügyvédet: dr. Rihnr urat a »nép­akarat . vagy pedig a Vajdaság gazda­sági és szociális érdekei iránti hivatott­­: sága tette meg listavezetővé. A minores ) gení-iumról nem akarok itt beszélni, mert a legradikálisabb demokráciában is t an :> -jzemélyes értékeknek elvitathatatlan ! rangsora. Dr. Koszics Mirkó nyilvános rendes egyetemi tanár, a párisi 1,Institut International de Sociologie tagja. stb.. a bácskai és baranyai kereskedelmi-, ipar­és gyáripari kamara főtitkára. Benyújtották listájukat a szombori kormánytámo­­gató radikálisok Szomborból jelentik: A szombori hiva­talos radikális párt vasárnap délelőtt nyújtotta be listáját a szombori törvény­széken. A listát Bogaics biró tanácsa még a délelőtt folyamán felülvizsgálta és elfogadta, úgyhogy ezzel a kormány­támogató radikálisok a harmadik urnát kapják. A listán listavezető dr. Szubotics Dusán igazságügyminiszter, az apatini és szombori járás jelöltje dr. Racics Szima szombori orvos, helyettese Tim­­hovics Ignác, apatini földbirtokos, a ba­­tinai és dárdai járások jelöltje dr. And­rics Tivadar, batinai közjegyző, helyet-’ tese Kollár Ádám batinai földbirtokos. A kulai és odzsacii járások jelöltje dr. Lalosevics Jócó szombori ügyvéd, he lyettese Hess Márton filipovói tanító. Szombor város jelöltje dr. Magdics Cveto szombori ügyvéd, helyettese Ko­­vacsics Vitomir szombori földműves. A felsöbánáti munkás- és íödmüves-blokk listája Kikindárói jelentik: A felsőbánáti munkás és földműves blokk szombaton nyújtotta be listáját a kikindai törvény­székhez. Listavezető dr. Markovics Szima volt képviselő. Alibunári járás. Bischof Miklós szabó, helyettese Csikós István földműves. Becskerek város és járás: Binder József szabó, helyettese Makszimovics Dragutin rézműves. Ve­­likikikinda város és járás: Kovarsevics Nikola bőrmunkás, helyettese Tápai Mihály földműves novibecsej járás, jasatomicsi járás: Harkay Sándor hiva­talnok, helyettese Suvakov Dragoijub gyári munkás. Novak an izsai járás; Bor­bély Pál női szabó, helyettese Gáborov György Borbély Betiltották a munkás- és parasztblokk zagrebi néj>­­gy ülését Zagrcbból jelentik: A munkás és pa­rasztblokk vasárnapra népgyülést hí­vott össze, melyet a rendőrség betiltott. A betiltás dacára nagyobb tömeg gyűlt össze a gyűlés színhelyén, a rendőrök azonban szétzavarták őket. Szubotica—Vrsac 6:2 Szubotica bekerült az országos dön­tőbe és Zagrebbal játszik az elsőségért Az országos városközi sakk-verseny során Szubotica sakkozói vasárnap Vr­sac sakkozóival mérték össze erejüket Szuboticán. A versenyt a szuboticai sakk­csapat megnyerte és ezzel bekerült a döntőbe és Zagreb sakkcsapatával fog mérkőzni »az ország legjobb sakkcsapa­ta« címéért. A szuboticaiak győztes együttesét dr. Rafajlo^es JMilos főügyész, á szuboticai sakk-kör agilis elnöke állí­totta össze és az ő, valamint dr. Bé­­kcífy György alelnök érdeme, hogy a szuboticai sakkozók már másodszor kva­lifikálják be magukat a döntőbe. A versenyen, mely,»,délelőtt fél tíztől délután egy óráig tartott, Boschán (Sz) győzött Tóth (V) eilen, Steinberger (Sz) győzött Gerdcc (V) ellen. Engl (Sz) győzött Weidner (V) ellen, Steinfeld (Sz) győzött Scheitz (V) ellen. Csillag (Sz) győzött. Jovánovics Jócó (V) ellen, Marhorres (V) erős küzdelem után győ­zött Schreiber (Sz) ellen. A szuboticai sakkozó gárda fiatal já­tékosai közül Rohn Géza győzelme a legértékesebb. Lóverseny Szomborban Szomborból jelentik: A szuboticai Kralj Atckszandar < lovarcgylet vasár­nap lóversenyt rendezett Szomborban. A verseny iránt nagy érdeklődés nyil- Ivánult meg. Részletes eredmények: Bácska: gazául; versenye. 1600 méter, díj,: 5.000 dinár (9 induló): 1. Brzán ; (Dragisevics-istálló). 2. Vilma (Szkende- i rovics-istálló). 3. Busiok (Petrovics­­; istálló). Tot.: |0:12. Fölveritek versenye. 1800 méter, dii: 4.500 dinár (4 induló): L Cica öccse (Lel­­bach-istálló), 2. Alma (Futok Ergelta tu­lajdona). 3. Fúria (Petrovics kapitány I tulajdona). Tot.: >0:12. Vigasz-verseny. 1800 méter, dij: 4.500 ) dinár (6 induló): 1. Preíeránsz (Dun­­! gyerszky-istálló), 3. Édesem (Lclbach­­istálló). Tot.: 10:12. ) Nemzetközi verseny. 2000 méter, díj: )6.250 dinár (4 induló): L Sirocc (Dun­­ígyerszki Gyókó istállója). 2. Kohinoor 1 (Lelbach-istálló), 3. Vengcrka (dr. Voj­­)nics József tulajdona). Tot.: 10:19. Tiszti akadályverseny. 3000 méter, dij: )5.350 dinár (4 induló): 1. Roncta (Fur­­jtinger főhadnagy tulajdona). 2. Snaps {(Skackov kapitány tulajdona), 3. Ein ) Türkei (Markovics főhadnagy tulajdo­­)na). Tot.: 10:15. Kétfogatu ügetőverseny gazdák részé­ire. 3000 méter (4 induló): 1. Pein Lázó (Szivac), 2. Pein Dusán (Szivac).

Next

/
Oldalképek
Tartalom