Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-07 / 218. szám
24. oldal 1927 augusztus 7 BÁCSMEGYEI NAPLÓ Leszoktatás Már most azt kérdezzük: leszoktathatjuk-e a játékost szenvedélyéről? A válasz igenlő: le lehet szoktatni, ha ehhez megnyerjük az illető beleegyezését, akaratát is. Vannak, akik azt hi szik, hogy hipnózissal leszoktatható a játékos — beleegyezése ellenére is. Szó sincs róla! Már magához a hipnózishoz is hozzájárulás szükséges. A hipnózisos kezelésnél jobban bevállt a Freud-féle lélekelemzés, amely a múlt és jelen legrejtettebb, titkolt élményeit veti a felszínre: a játékszenvedély lassankint fel oldódik, vészit intenzitásából, a felzaklatott idegek fokozatosan megnyugszanak. A lélekelemzés — amit csak hozzáértő szakorvos művelhet — nagyitó lencse alá fogja a legegyszerűbbnek látszó eseteket is és kihámozza a betegből a kedélyőrlő, féltve őrzött »rettenetesnek látszó« titkokat (M.) Kintorna-pályázataink iránt állandóan fokozódik a közönség érdeklődése. Hogy a humoristáknak újabb alkalmat adjunk vicceik elhelyezésére, ma újabb pályázatot hirdetünk. Ezen a héten a következő négy képhez kell megfelelő adomát beküldeni: i£Í’ í. V TERE-FERE 3. A pályázatok csütörtökig küldendők be a Bdcsmegyei Napló szerkesztősége ci mére. A pályázat eredményét jövő vasárnapi számában közöljük és a legjobb adomák beküldőit ismét könyvjutalomban részesítjük. Az élelmes börtönös. Egy kis cseh városkában igazán cifra eset történt, börtön foglyait Hrua Antal börtönőrre bízták. Ez üzleti buzgalmában bérbe adta a börtön pincéit egy zöldségkereskedőnek, aki rendszeresen bért fizetett neki. Csakhogy a busás jövedelemmel sem érte be, hanem egy éjjel a zöldségeket eladta más kereskedőknek. Mi után följelentették, a törvény elé ke. riilt. A tárgyaláson egymásután sültek ki ellene a Cifrábbnál-cifrább dolgok. Többek közt az is. Hrua ur vasárnap esténként eljárt a kisebb korcsmákba egy Ticl János nevű fogollyal, akit több hónapi fogságra ítéltek. A fogoly citerázott, az élelmes börtönör tányérozott s a pénzt megtartotta magának. Éjfélre kelve azután börtönőr és fogoly karonfogva hazaballagott. * Kutyáknak is van már bárjuk. Ezt is az angolok teremtették meg. Londonban fölállítottak több közkutat, afféle itatót, mely kizárólag arra szolgál, hogy a ladyk és lordok sétáló kutyái, melyek útközben megszomjaznak, olthassák szórajukat anélkül, hogy haza kellene vinni őket. A felírás ez: Dogs Bar. Az ebek a nagy melegben is hűvös vizet kapnak, mert a víz hűtéséről gondoskodnak. A kutyák — legalább az angol kutyák nem panaszkodhatnak. Kicsoda mondja ezután egy nyomorgó emberről, hogy olyan élete van, mint a kutyának? * Politikusok. Abban az időben történt, mikor Lloyd George még nem tett szert arra a népszerűségre, mellyel mostan rendelkezik. Egy rendkívül viharos gyűlésen kellett beszélnie: Wales-ben. A hallgatók között igen sok nő volt, aki elégedetlenkedve, idegesen állandóan zavarta a különböző szónokokat. Ezek a suífragette-ek öklükkel fenyegették a politiku. j sokat, akik nem föltétlenül magasztalták a »gyöngébb nem«-et. Úgy sivalkodtak, akár a fúriák. Lloyd George beszédét is megzavarta egy hölgy. Fölállt székéről és dühöngve, magából kikelve ordított feléje: — Ha ön volna a férjem, mérget adnék magának. —■ Asszonyom — szólt Lloyd George rendkívül udvariasan — legyen meggyőződve, ha ön volna a feleségem, be is venném. ' # Nemrégiben egy politikai társaságban Briand pacifizmusát dicsérték. Egyik hive elmesélte, hogy annakidején egy cirkálón kirándulást tett a Földközi-tengeren. — fin — mondotta a politikus bámuióia — ?z cstoreli erdőben találkoztam vele. Briand föl volt háborodva, hogy a madaraknak mindenütt tőrt (állítottak föl. A vérontást elitéli. Ekkor láttam, mennyire kegyes szivü. Ha a tőr megfogott egy madarat, azonnal kiszabadította. Briand egyik ellenfele, aki végighallgatta a dicsériádát, igy szólt: — Igen. de a tőröket azért otthagyta. Ilyen az ő pacifizmus” * Doumergue nem sokkal a kormányválság után. mikor a hatalmat nem akarta a szocialistákra bízni, Briando't hívta meg, egy délfrancia képviselőt fogadott, aki áradozva bókolt az elnöknek. — Elnök ur, legyen meggyőződve, hogy egész Franciaország önnel van. — Pardon — szólt az elnök szerényen — én vagyok egész Franciaországgal s higyje el, uram, hogy ez merőben más. Egy politikai napilap szerkesztősége megkérdezte Clemenceaut, hogy vélekedik a kormányról. A Tigris csak ennyit válaszolt: — Hogy képzelheti, kedves kartársam, hogy megmondjam a véleményemet azokról, akik hatalmon vannak?. Odakanyarintotta a nevét, de aztán utóiratul, ezt a számtani képletet bigy gyesztette: tH-o+o+o+o+o=o * Micsoda kellemetlen? Auréléin Scholl nak, az elmés újságírónak kötetbe gyűjtötték szétszórt írásait. Ez a kitűnő sza tirikus többek közt egész lajstromot készített az élet apró-cseprő kellemetlenségeiről is. íme néhány válasz arra vonatkozólag, hogy micsoda kellemetlen: Kellemetlen az, ha egy szalonban egy bandzsító ur mellett ülünk 5 válaszolunk neki, mikor máshoz beszél. Kellemetlen az, ha tréfából ujjúnkra huzzuk egy hölgy brilliáns-gyiirüjét melyet csak megmutatott nekünk s aztán nem tudjuk levenni. Erre a szomszédos ékszerészhez kell mennünk, hogy lefürészeltessük és azonnal visszahozzuk neki. De az .uriasazony — nagyobb biztonság okáért — velünk küldeti az inasát is. Kellemetlen az, ha a legsilányabb ócskakenyves kirakatában, hol »mélyen leszállított árakon« kaphatók a kimustrált munkák, megpillantjuk egyik »könyviin kel. melyen saját dedlkációnk látható: »Legjobb barátomnak — örök emlékül.« Kellemetlen az, ha eltávozván a ven dégségből, udvariasságból visszaküldjük a házigazdát azzal, hogy ismerjük itt a járást s iningyárt az első lépcsőfoknál orra bukunk. Kellemetlen az, ha tükörbe tekintünk s kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy magunkért senki se szerethet bennünket. Kellemetlen az, ha bemegyünk egy kávéházba megnézni, vájjon megjelent-e nagyobb tanulmányunk egy folyóiratban s az a folyóirat teljesen föl van vágva, kivéve az a harminc oldal, melyen épp a mi tanulmányunk olvasható. Kelemetlen az, ha csalódásig hasonlítunk egy úrhoz, akit fölpofoztak a korzón s azt látjuk, hogy mindenki vigyorog ránk. Kellemetlen az, ha egy vasúti kocsi ban fölébredünk s a nők mosolyából észrevesszük, hogy kicsit horkolhattunk. Kellemetlen az, ha egy családhoz sürgősen s föltűnő, majdnem érthetetlen udvariassággal vacsorára hívnak, aztán mikor leülünk az asztalhoz, észreveszszük, hogy mi vagyunk a tizennegyedik * Kinairk között. Coxon, az angol utazó, sokáig élt Kínában, alaposan ismeri a kínai nyelvet és népet. Visszaemlékezéseiben számos kedves történetet mesél el. Egy nagyon forró napon valami kínai nevezetesség tiszteletére ebédet adtak az angol nagykövetségen. Ez igen jeles ember volt, de nem ismerte eléggé a nyugati szokásokat. Fullasztó hőség uralkodott, a vendégek mind tikkadoztak. Szellő se rebbent, csak a szellőztető gépek berregtek. A vendég egyre kellemetlenebbiil feszengett. Sárga bőréről valami zöldes izzadtság szivárott. Végre a hölgyek fölkeltek. Alighogy kiléptek az ebédlőből, a kínai megragadta az előtte levő kézmosótálat és tartalmát lassan, vigyázatosan a gallérja mögé öntötte, az inge alá. Coxont fölszólította, hogy utánozza és csodálkozott, hogy nem fogadta meg tanácsát. A Kínában -élő európaiaknak mindig sok bajuk volt amiatt, hogy a keletiek nem ismerik a távolságokat, vagy legalább is nem tudják fölbecsülni európai mérték szerint. Coxon elbeszéli, hogy alig találkozott kinaival, akinek tudatlansága ebben a tekintetben ne lett volna kétségbeejtő. Ha fáradtan, fölmarj ült lábbal rótta az országutakat s megkérdezett egy embert, milyen messze van a legközelebbi falu, ezt felelte: —• Öt kakaskukoritásnyira . A másik, aki már ismerte az európai szellemet, igy válaszolt: — Két puskalövésnyire. Mikor közelebbi magyarázatot (kéri. (kalauzai eképpen igazították útba: — Addig sem tart az ut, ameddig egy kis rizsföld termését leszedik, vagy ameddig egy ember megőröl egy véka búzát. Coxon ilyenkor megállt az ut közepén s arról gondolkozott, milyen meszszire hallatszik el egy kakaskukorékolás, aztán az eredményt megszorozta öttel. # Mi újság? Bécs egyik piacán, a Hochmarkt-on villamosórát állítottak föl. Az üj órában zeneszerkezet van, mely minden óra elütésekor indulót, dalocskákat játszik s történelmi figurák ugranak ki az óralapon. Parádés öltözetben egymás után megjelenik Marcus Aurélius, aztán Nagy Károly, aztán Lipót és igy tovább. Tizenegy órakor azonban Haydn, a zeneszerző tűnik föl. Szerepel ezenkívül Rudolf trónörökös is, Miksa császár, Savoyai Eugén. Néhány óra alatt az egész történelem lepereg. £ Aki csodálkozik azon, hogy a mai női divat a pehelykönnyű ruhákat kedveli, ne gondolja, hogy korunk eredeti. 1795-ben, a rémuralom bukása múltán, a nők a súlyos angol divat után előszeretettel keresték a könnyű kelméket. Azt mondották, hegy az öltözkö- Idésben a klasszikus hagyományokat, akarják követni s a meztelenség divatját honosították meg. Egymással versengtek abban, ki használ kevesebb anyagot. 1800-ban egy elegáns hölgy, aki adott valamit magára, csak olyan ruhát ölthetett fel, mely a cipővel, ékszerekkel együtt legfeljebb kétszáz gramot nyomott. Hannoverben 1801-ben egy hölgy az uccán úgy jelent meg, hogy minden öltözéke egy selyeming volt, meg egy legyező. * Vájjon a kecsketej csakugyan többet ér-e, mint a tehéntej? Németországban eddig azt hitték, hogy a kecsketej sokkal táplálóbb, egészségesebb. Azt állították, hogy a kecsketejben nincs gümőkóros baktérium, öszszetételénél fogva pedig nagyon hasonlít az anyatejhez. Egy kecskét könynyebb fölnevelni, mint egy tehenet, ennélfogva a teje is olcsóbb. A kecsketejnek most hadat üzent Behrend német tanár. Kimutatja, hogy benne sokkal kevesebb vitamin foglaltatik, mint a tehéntejben. Ezzel lehet megmagyarázni, hogy azok a gyermekek,, akik kizárólag kecsketejjel nevelkedtek, többnyire vérszegények, rosszul tápláltak. # Ki a nagyobb optimista? Két angol vitatkozik erről a fontos kérdésről: Furbiston és Whichwich. — Ön nekem pessimizmusról beszél — szól — szól Furbiston — pedig halvány sejtelme sincs, micsoda egy igazi optimista. Látja, az én barátom, Woolby; az optimista volt. De milyen .optimista. Mondja, ismerte ön Woo’byt? — - Nem volt hozzá szerencsém. _Hát kérem ... Abban a városban, ahol az én barátom lakott, a hölgyek jótékony tombolát rendeztek. Tízezer jegyet bocsátottak ki. Az első dij egv Rolls Royce automobil volt. Barátom, Woolby vett egy jegyet — 'egyetlenegy jegyet — ele másnap rögtön építtetni kezdte a garázsát. Whichwich ezt végighallgatta, de egyáltalán nem csodálkozott rajta. így szólt: — Ez a történet eszembe hozza a derék Joe Kallyt. Mondja, hallott már róla valamit? — Még nem. — Hát kérem ... Ez a Joe afféle szegény ördög volt, aki éjjel-nappal gürcölt, nyomorgott. Mikor a hónap végeztével egyetlenegy vörös penny sem volt a zsebében, bement London egyik legelőkelőbb éttermébe s osztrigalevest rendelt. Tudja, hogy miért? — Fogalmam sincs. — Abban bizakodott, hogy az osztrigában drágagyöngyöt lel s azzal fizeti ki az ebédjét.
