Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-23 / 234. szám
PoStarina plaćena u gotovomi 12 OLDAL * ARA I1/, DINAR XXVHI. évfolyam. Szubofica, 1B27. KEDD, augusztus 23. 234. szám Tel#lon: Kiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10, 8—52, 370. Megjelenik mindennap reggel, ünnep után és hétfőn Is. Ebi etés! ár negyedévre 165 din. Szerkesztőség, kiadóhivatal és könyvosztály, Szuboiica Zitiai Jovin trg. 3. (Minerva palota) Kozbeszól^s Vukicsevics Vei ja az ő szokott lakonikus modorában nyilatkozott arról a demokraták által felvetett kérdésről, vájjon nemzeti szempontból nem aggályos-e, hogy a szerb Becskereket magyar párti politikus képviselje a parlamentben. A miniszterelnök kijelentette, hogy Várady Imre dr. nem magyar párti vezér, hanem radikális. A magyar párt bizonyára nem teszi magáévá a miniszterelnöknek azt a felfogását, hogy Várady nem a magyar párt jelöltje, mégsem mondható teljesen önkényesnek a miniszterelnök megállapítása. Szuboticán és Becskereken a radikálisokkal, Szomborban a demokratákkal megy a magyar párt, Noviszadon pedig önálló listát állított. A tartománygyülésen Várady a radikális klub tagja, Deák Leó ellenben alaposan összerugta a patkót a radikálisokkal. A magyar párt keretei megvannak, de tartalma differenciálódott a szláv közvélemény ama kívánságának megfelelően, hogy a magyar kisebbség ne mint nemzetiségi egész, hanem a többi párt közt megoszolva lépjen a politika porondjára. A magyar párt, mint olyan, nem foglalt állást a szláv pártok versengésében és leprülptowkérit a helyi vezetők politikai orientációja döntötte el, hogy a magyar jelöltek melyik párt listájára kerüljenek. Ilyen körülmények között nem csoda, ha Vukicsevics Velja Váradyt a radikálisok jelöltjének tekinti, mintahogy a demokraták Deák Leót a maguk táborához tartozónak minősítik. Ami azután azt a bizonyos angol lordot illeti, arra igazán nem lehetnek tekintettel sem a jelölésre illetékes tényezők, sem a választók. Ha a becskereki kerületben a magyarság van olyan erős, hogy — mint az ottani demokrata listavezető feltételezi — Nincsics listáját diadalra viheti, akkor Várady becskereki képviselősége minden kétséget kizáró módon igazolva lesz, akármit mond is a NortclFfe-lapok örököse. Végül: duód nni jnstum, alten veqinim — ha a demokratáknak konven;ál Deák Leó Szomborban, akkor Várady becskereki jelölését csak pártérdekből és nem hazafias skru- ! pulózitásból kifogásolhatják. Mennyire elütnek a kortesfrazeo-! lógiától és milyen nemesen csenge-' nek azok a szavak, amelyeket a de-' mokraták egyik illusztris vezére, i Marinkovics Voia dr. kíilügvminisz-1 tér szentelt a kisebbségi kérdésnek j Becskereken. — Országunk szerencséjének tartom — mondotta Marinkovics — hogy vannak kisebbsége-1 ink, mert ha a kisebbségek tudásu-! kát, munkásságukat és tehetségüket! fi.z állam szolgálatába álütiák. az a j szláv népnek is javára válik. A ma- j gyár kisebbség legfőbb célkitűzése.; hogy a polgári jogegyenlőség révén | nkadályfalanul fejthesse ki a benne! rejlő politikai, kulturális, szociális és pazdasági értékeket az állam nagy közössége érdekében, ame’vnek fel- ’ virágzásától függ az ő boldogulása ás. Amikor olyan nagytekintélyű államférfim mint Marinkovics, ennek : i kisebbségi programnak jelentősé- j rét méltányolja és hozzáteszi, hogy * kisebbségi kérdés még nincs meg- j hldva, szinte anakronizmusként hat- , fiák azpk a mondvacsinált .eUenve^; tések, amelyek rést akarnak ütni a nemzetiségek alkotmányos küzdelmének hitelén. — Segítsenek nekem, hogy én is segíthessek önökön — mondotta a magyar választóknak Sztankovics Szvetozár földművelésügyi miniszter sztaribecseji programbeszédében. A do ut des egészséges politikai elve ez, amelyről különösen a kisebbségeknek nem szabad egy pillanatra sem megfeledkezniük. A földművelésügyi miniszter hivatkozott arra, hogy a régi Magyarországon a szerbség csak a kormány támogatásával tudott eredményeket elérni és ezt a példát ajánlja követésre a magyar kisebbségnek is. A figyelmeztetés ezidőszerint csak a noviszadi kerületben aktuális, ahol a magyar párt külön listát állított és igy eltéríteni igyekszik a kerület magyarságát attól az úttól, amelyet a többi kerületben ő maga jelölt ki. A sztaribecseji magyarság azonban — úgy látszik — azzal akar hűséget tanúsítani a magyar párt iránt, hogy a központi vezetőség bölcsebbik taktikáját fogadja el és a földművelésügyi miniszterrel való együttműködés reális feltételeit keresi. Sztankovics Szvetozár vajdasági politikus és kimagasló gazdasági szaktudásán kivül van érzéke a kisebbségi jogok iránt. Érthető, hogy a sztaribecseji magyarság őt akarja támogatni annak a támogatásnak ellenében, aminek Ígérete többek között abban a miniszteri kijelentésben is megnyilvánul, amely szerint a gyermekek anyanyelvét az anyák határozzák meg. A sztaribecseji magyart sem lehet elütni attól, hogy ugyanazt tegye, amit szuboticai vagy becskereki fajtestvérétől a nemzetiségi szolidaritás nevében megkívánnak. Aaglia és Franciaország nem tadnak megegyezni a rajnai megszálló csapatok létszámcsökkentése ügyében Anglia 14,000, Franciaország csak 5,090 katonát akar visszavonni a megszállt területről Londonból jelentik: A Daily Telegraph diplomáciai tudósitója arról értesít, hogy lord Crave párisi angol nagykövet vasárnap közölte a francia külügyminisztériummal Anglia álláspontját a rajnai megszálló csapatok létszámapaSztásának kérdésében. Az angol felfogás szerint a rajnavidékröl 14,000 katonát kellene visszavonni I ebből 11.000 fő esik Franciaországra, 3000 pedig Belgiumra és Angiira, A Daily Telegraph értesülése I szerint ezzel szemben I Franciaország a megszálló haderőnek legfeljebb ötezer fővel való csökkentésébe volna hajlandó belemenni, de ez a létszámapasztás sem vonatkozhatik a sorkatonaságra, hanem ez a redukció is kizárólag az adminisztratív jellegű alakulatoknál lenne végrehajtható. Megenyhült a Imre Vukicsevics és Davidovics között A miniszterelnök nemi támadta Davidovlcsot vasárnapi beszédében — Eorosec feltünéstkeltő külpolitikai kijelentései Marinkovics nem beszélt a kormánynak választások utáni egviittmaradásáról, sőt támadta a radikálisokat. amiért továbbra is mint ellenzéki pártot kezelik a demokrata pártot, holott szeptember 11-ikén meg fogja a párt mutatni, hogy ő is itt van. Davidovics támadása három radikális miniszter ellen Davidovics Ljuba vasárnapi beszédében mérsékletet tanusitítt ugyan, de mégsem hagyta abban támadásait a választási erőszakosságokkal kapcsolatban. Ezenkívül a kormány radikális része ellen külön támadást is intézett, felemlítve, hogy három radikális miniszter az egész vagyonát a feleségére íratta és igy nem nyújtanak garanciát arra, hogy az állam vagyonával gazdálkodni tudnak. Korosec Alekszandar király Őíelsége és Borisz bo-gar király müncheni találkozásáról Beogradból jelentik: A vasárnapot az összes pártok felhasználták intenzív agitációra és csaknem va- * [amennyi nevesebb politikus fontosább kijelentéseket tett. amelyeknek azonban választ ások előtt kevesebb kihatásuk van a politikai helyzet mint normális időkben lenne. A politikai közvélemény ezeket a beszédeket és nyilatkozatokat csak agitíciós eszközöknek tekinti, abban a meggyőződésben, hogy a politikai helyzet további alakulása a válasz- j tusok kimenetelétől függ, nem pedig j a politikusok nyilatkozataitól. Ennek ellenére rendkívüli nagy érdeklődés kisérte a miniszterelnök, a külügyminiszter és a többi pártvezér beszédeit. Vukicsevics Velja miniszterelnöki beszédét ezúttal is az a fölényes! hang jellemezte, amellyel Politikai J ellenfeleit kezelni szokta. Feltűnőd keltett az a kategorikus kijelentése, hogy a kormány a választások után is megmarad, mint munkakormány és végrehajtja programját. Emellett figyelemreméltó, hogy Vu-j kiese vies abbahagyta Davidovics elleni támadásait és inkább Pribicse- j vies és Rad.ics ellen fordid, aminek az is magyarázata, hogy olyan vá-; lasztókeriilctben beszélt, ahol a ra- j dikálisoknak a független demokraták I és P -.dicsek az e'!enfe'ei. ■marinkovics Voja külügyminiszter beszédét is jelentősnek tartják és po-: iitikai körök aláhúzzák, hogy 1 A legnagyobb feltűnést Korosec! nek Ptujban tartott beszéde keltette, í Korosec rámutatott arra a fontos I szerepre, amelyet az ország külpolitikájában betöltött. A szlovén néppárt vezére a maga érdemének tudja be, hogy elhárult az a háborús veszedelem, amely Olaszország részéről fenyegetett. Elmondotta, hogy budapesti Htjával fordulatot idézett elő Magyarországnak Jugoszláviával szemben folytatott politikájával, szófiai utjával pedig a jugoszláv-bolgár közeledést egyengette, aminek gyümölcse volt Alekszandar kiráiy és Borisz bolgár király müncheni találkozása. I Különösen a müncheni találkozásról szóló kijelentés keltett nagy figyelmet, miután a találkozást eddig félhivatalosan cáfolták, Korosec egyébként ismét igen meleg hangon beszélt a radikálisokkal való együttműködésről és élesen támadta Pribicsevicset. Dr .Ribar akciója a noviszadi kerületben A demokrata párt, mint Noviszadról jelentik, élénk agitációt fejtett ki vasárnap a noviszadi kerületben. Dr. Ribar Iván listavezető, dr. Dimitrijevics Sáca járási jelölt kíséretében Ogrovac, Tovarisevó, Bukin, Plavna és Novoszeló községekben tartottak gyűléseket. Dr. Nikolics Brankó kerületi pártelnök és dr. Micsatek Lajos jelölt Pasicsevó, Sztarisóvé, Petrovác és Begecs községekben mondottak agitációs beszédeket. A gyűléseken. a szónokok szerb, német és szlovák nyelven beszéltek s főkig a német pártot támadták.