Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-18 / 229. szám
1927 augusztus 18 2. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ Egy főnyi többségét kapott az ir kormány A parlament elnökfnak szavazata msntette meg az ir kormányt a bukástól Londonból jelentik: Az ir parlamentben napok óta tárgyalták De Valera pártjának bizalmatlansági indítványát, amelyet a kormány ellen benyújtott. A parlament keddi ülésén az ellenzék elállt a javaslat feletti vitától, mert úgy látta, hogy többsége van és hirtelen a vita félbeszakítását és névszerinti szavazást kért. A szavazás azzal a meglepő eredménnyel végződött, hogy 71 képviselő szavazott a bizalmatlansági indítvány mellett és ugyanannyi ellene és a parlament elnökének szavazatával dőlt el a szavazás a kormány javára. úgyhogy 72 szavazat került a bizalmatlansági indítvány ellen s a kor'mány igy egy főnyi szavazattöbbséget nyert. Cosgrave miniszterelnök az eredmény kihirdetése után bejelentette, hogy a kormány a helyén marad, majd a parlamentnek november 15- éig való elnapolását kérte. Az elleniZék tiltakozására a miniszterelnök hozzájárult ahhoz, hogy a parlament elnapolása csak október 11-ikéig terjedjen, de egyben biztosította az ellenzéket arról, hogy amennyiben időközben a közeli választásokon az elílenzéki mandátumok megszaporodnak, a parlamentet még október lll-ike előtt összehívja. Ezzel a feltétellel az ellenzék is hozzájárult a parlament elnapolásához. A londoni sajtó szerint az ír politikai helyzetet csak a parlament feloszlatásával lehet tisztázni ;és Cosgrave nem tarthatja magát, 'ha az uj választások nem hoznak munkaképes kormánytöbbséget. Londoni levelek i. Fanyar előhang Nincsen oktondibb dolog, mint azért utazni, hogy élményeket szerezzünk. Az élményeket nem lehtt úgy gyűjteni, mint Például a bélyegeket. Azok már eleve bennünk lakoznak s ki tudja miért, mire rezzennek meg. Ha nem veszem nyakamba a világot, hanem bölcsen otthon a díványomon hevei észek, lehetséges, hogy most több, hamisítatlanabb újságról számolhatok be neked. Egyes utaimról emlékek maradtak, melyek évek során, véletlenül alakultak ki valami előttem ismeretlen lelkivegyészet hatása alatt. Ezeket az emlékeket hajszolni, mesterségesen előidézni nevetséges is, céltalan is. Az emberek homlokára, a tárgyakra, a műkincsekre nincs fölirva: »én leszek majd a te emléked«. Egy jelentéktelen holmi gyakran jobban megragad, mint egy szé kesegyház. Tehát találomra botorki.'k. fölszedegetem az utszélről, ami elém akad. Amint láthatod, meglehetősen kiábrándultán vágtam neki utamnak. Tudtam, hogy a kamaszkor múltán, mikor az ember úgy iszik be minden újat, mint itatóspapír a \izet. egy táj, egv vár's egy nép sem okozhat olyan meglepetést, melytől föltétlenül eltátjuk a szánkat. Aki ma él, még a gyermek is, szükségszerűen koravén. Miután a távolságok megszűntek, az utazás elvesztette regényes voltát, az élet, a műveltség, a szokások, iparcikkek, ételek meglehetősen egységesedtek és senkinek sem adatott meg, akinek osak egy fikarcnyi képzelete van, hogy valami olyan tárgyilagosan rendkívülit fedezzen föl. mint a tizenhatodik, vagy tizenhetedik századbeli világjárók. Untig ismerjük a világot, barátom, legalább külső arányait, • színeit, könyvekből. kénekből, moziból, rádióból, vagy hallomásból. Ha megérkezünk valahová, sohasem a szűz benyomás fogad. Amit észlelünk, azt nyomban összehasonlítjuk azzal, amit olvastunk, vagy hallottunk. Minthogy pedig a képzelet mindig nagyobb mester, mint a valóság, csalódást érzünk. Bevallom, hogy mikor húsz esztendős koromban először pillantottam meg a tengert, egyáltalán nem voltam meghatódva. Sőt egy kissé nagyobbnak képzeltem. A palicsi tó annakidején sokkal nagyobb volt. Ezt bocsátom előre, minek előtte vallók. Még valami nyugtalanított, de azt már elintéztem magamban. Vájjon van-e jogom föltárni londoni tapasztalataimat Szomborból jelentik: Kedden megjelent Crvenkán a kulai főszolgabíró megbízásából az egyik járási szolgabiró és a belügyminiszter rendelete alapján fel akarta oszlatni az épen ülésező községi elöljáróságot. Amikor ezt a község dobrovoljácok meghallották, fenyegetően Ütitek fel a miniszteri rendeletet foganatosítani akaró szolgabiró ellen. A szolgai biró a fenyegetők ellen rendőröket és csendőröket hozatott, akiknek segítségéi vei feloszlatta a községi képviselőtestületet és annak harminchat tagját kivezettette. A feloszlatás megtörténte után a dobrovoljácok gyűlést tartottak, amelyen tiltakoztak a feloszlatás ellen és küldöttséget menesztettek Lukics Predrág ke-Bécsből jelentik: Néhai Károly ex-császár születésnapjának évfordulóján szerdán a kapucinusok; templomában gyászmise volt, amelyen az osztrák arisztokrácia tagjai és a monarchisták nagy számban vettek részt. A gyászmise után Wolf ezredes a császárhü néppárt elnöke, a kapucinusok temploma előtt beszédet akart mondani, amelyben azonban csak a következőkig jutott el: A szuboticai városi adóhivatalnál működő pénzügyigazgatósági tisztviselők, akiket a pénzügyminiszter ismeretes adóbehajtási rendeletének végrehajtásával bíztak meg, csütörtökön kezdik meg a késedelmes adófizetőknél a végrehajtásokat. Csütörtökre öt árverés van kitűzve. A végrehajtást törvényes eljárás előzte meg. Az adófizetőket először felszólították, hogy hátralékos és esedékes adójukat fizessék be. Amikor ennek nem tettek eleget, a pénzügyigazgatóság végrehajtó közegei foglalást eszközöltek sok helyen, azonban ez a lépés is eredménytelen maradt. Az adófizetők kijelentették, hogy a gazdasági válság miatt nem tudnak annyi pénzt előteremteni, amennyi adóra kell, erre kitüztik az árverést, ami csütörtökön fog ’efolyni. Ilyen tömeges árverésekre évek óta nem volt példa Szuboticán, ezért azonban csak legkisebb mértékben hibáztathatok az adófizetők. A mai súlyos viszonyok következménye az, hogy nem tudnak adót fizetni, amire a mértékadó köröknek is tekintettel kellene lenni. A gazdasági válság előidézésében nem kis része van a mai rossz és elavult adórendszernek, ami nemcsak hogy meggátolja a gazdasági élet fejlődését, hanem tönkreteszi a mezőgazdaságot, a kereskedelmet és az ipart. A pénzügyminisztériumot jobb belátásra kellene bírni az arra hivatottaknak, mert képtelenség, hogy a Vajdaság, ahol az utóbbi kilenc év alatt beruházás alig történt. nekem, aki csak bekukkantottam ebbe a titáni városba, kutyafuttába? Azt niszem, van. A többiek, akik évtizedek óta itt élnek, körülbelül nyolc és félmillió lélek, annyi, amennyi egész Magyarországot lakja, egy testet alkot vele, megszokta, nem veszi, nem veheti észre, mint ahogy mi sem látjuk, láthatjuk önmagunkat. Hagyják ezt a londoniak mi ránk. Végre mi sem Írunk budapesti útirajzokat. Közvetlen környezetünk rejtély. A férjek nem tudják, hoéy kicsoda a feleségük. Hozzájuk is többnyire mások írnak verseket. Ennélfogva elkezdem. Kosztolányi Dezső rületi főispánhoz, akitől a szolgabiró hatálytalanítását kérték. Lukics Predrag főispán megígérte a küldöttségnek, hogy ki fog menni a helyszínére, hogy meggyőződést szerezzen vájjon történt-e törvénytelenség. A dobrovoljácok gyűlésükből két tiltakozó táviratot küldtek. Az egyik táviratban, amelyet Vukicsevics Velja miniszterelnök-belügyminiszternek küldtek a történtekért a jegyzőt okolják a dobrovoljácok s azzal fenyegetőznek, hogy amennyiben sérelmeik orvoslást nem nyernek, akkor a község mellett elhúzódó Péter király-csatornában nem viz hanem vér fog folyni. A másik táviratot Davidovics Ljubának a demokrata párt vezérének küldték. — Pusztuljon a vörös nép, éljen a fekete-sárga zászló! Álljon helyre a Habsburgok uralma! A rendőrség ezeknél a szavaknál felszólította Wolf ezredest, hogy hagyja abba beszédét, mert különben karhatalmat használ és egyben oszlásra szólította fel a hallgatóságot, amely békétlenkedve engedelmeskedett a rendőrség parancsának. ma is a rekordot tartsa az adófizetés terén. A pénzügyminiszter ismeretes rendeletében elö'rta, hogy junius 28-ától augusztus 31-ig tiz millió dinár adót kell behajtani Szuboticán. A rendelet alapján junius 28-ától julius 28-ig két millió dinárt fizettek be. Julius 28-ától augusztus 16-ig pedig 3.S59.311 dinárt, illetve augusztus hónapban napok szerint a vetkező összegeket: 1-én 114.718 dinárt, 2-án 218.570 3-án 157.428 4-én 165.195 » 5-én 296.647 » 6-án 235.417 8-án 401.990 •» 9-én 366.086 » 10-én 189.388 » 11-én 411.910 » 12-én 215.890 13-án 469.730 » Összesen 3.583.462 dinár. Amint a kimutatásból látszik ebben a hónapban tizenhat nap alatt több mint egy millió dinárral több adót fizettek be, mint az elmúlt negyven nap alatt. Ennek az az oka, hogy az aratás elmúlt, a búza már a piacra került és a földmivelők pénzhez jutottak. így nemcsak a földmivelő van abban a helyzetben, hogy adófizetési kötelezettségének eleget tegyen, hanem az iparosok, kereskedők és mindazok, akiknél megfordul a termelő pénze. A befizetések gyorsabb tempója iga„A csatornában víz helyett vér fog folyni“ Karhatalommal os látták fel a ervenkai községi elöljáróságot Mo n arch ista-tüntetés Becsben Wolf ezredes láziió beszédet akart mondani néhai Károly excsászár születésnapjának évfordulóján Megperdül a dot» Augusztus első felében több adót fizettek be Szu« botié n, mint az előző negyven nap alatt, csiitörtö* kön mégis megkezdik az adóórveréseket zolja, hogy a szuboticai polgárság akar fizetni, a hatóságoknak nem lehet céljuk, hogy az adóalanyokat tönkretegye és igy sürgősen intézkedni kellene, hogy az árveréseket — legalább ideiglenesen elhalasszák. Korteskedés — letartóztatással Eljárás indult a karavukovói jegyző ellen Szomborból jelentik: Karavukovón kedden Szuvajdzsics Dusán jegyző intézkedésére a csendörség letartóztatta Biró József gazdálkodót, az ottani német párt elnökét és Seifried István gazdálkodót, a német párt választmányi tagját. A letartóztatásra az adott okot, hogy Hess Márton karavukovói nyugalmazott tanító, aki a kormánytámogató radikális párt odzsaci járásának listáján dr. Lalosevics Jócó helyettese, több német gazdának ajánlkozott, hogy az esetben, ha a radikális párt listájára szavaznak, közbejár, hogy adóügyeiket kedvezően intézzék el. Biró és Seifried Hessnek erről az eljárásáról elítélően nyilatkoztak és azt erélyesen visszautasították, mire Hess panasszal fordult Szuvajdzsics jegyzőhöz, aki Bírót és Seifriedet letartóztatta és csendőrökkel bekisértette az odzsaci főszolgabírói hivatalba. Dr. Krafft István német párti elnök a német párt kerületi elnökével, Jejsel Henrikkel panasszal fordultak Lukics Predgrad bácskai főispánhoz, akinek telefonintézkedésére az odzsaci főbíró a két letartóztatott gazdát azonnal szabadlábra, helyezte. A főispán egyben elrendelte a legszigorúbb vizsgálatot. Jajsl Henrik, a tartományi választmány tagja ugyancsak ebben az ügyben Írásbeli följelentést tett a tartománynál, kérve a jegyző ellen a fegyelmi vizsgálat elrendelését. Dr. Majer szombori ügyvéd a szombori törvényszéknél feljelentést tett Szuvajdzsics jegyző ellen hivatalos hatalommal való viszszaélés miatt. * Három év óta várja kivégzését egy halálraítélt színész Newyorkból jelentik: A chicágói fegyházban évek óta szenved egy magános rab, akinek sorsa teljesen hasonló Sacco és Vanzetti sorsához. Ezt a szerencsétlen rabot Russel Scottnak hívják, tagja volt egy stagione-társulatnak, bejárta vele Amerika összes városait. A társulat Chicágóban játszott éppen, amikor egy este holtan találták a színház pénztárosát, aki hazavitte magával az egész napi jegybevételt, körülbelül ezer dollárt. A gyilkosság gyanúja Scottsra irányult, aki ugyanaz nap este minden bejelentés nélkül elhagyta Chicágót. A rendőrség letartóztatta a színészt, aki kétségbeesetten védekezett. — De hát akkor miért szökött meg? — kérdezték tőle. — Ezt nem mondhatom meg — válaszolta Scotts. A szinész később mégis bevallotta hogy szerelmi ügyben hagyta el a várost és megnevezte annak a hölgynek a nevét is, akivel az éjszakát együtt töltötte. A rendőrség megállapította, hogy a nő azon a bizonyos éjszakán valóban eltávozott a városból, a férjének azt mondta, hogy vidéki rokonait látogatja meg, a rokonok azonban nem látták. A rokont nem lehe-1 tett kihallgatni, mert közben váratlanul meghalt. A bíróág Scottsot halálra Ítélte. A szinész védőjének sikerült ujrafelvételt ^elérni, a második Ítélet azonban megerősitette az elsőt. A kivégzés előtt huszonnégy órával az ügyész levelet kapott Scotts öccsétöl, (melyben megesküszik hogy nem bátyja, hanem ő követte el a gyilkosságot. A kivégzés: elhalasztották és elfogató pa-ancsot adtak ki a fiatalabb Scotts ellen. A rendőrség le is tartóztatta, kiderült azonban, hogy csak félrevezette a hatóságokat, hogy bátyját megmentse. A kivégzés határidejét most már végérvényesen kitűzték. A szinész ekkor őrültséget szhv’ált még pedig olyan si-! kerrel. hogy berv állították egv idegszanatóriumba. Az orvosok azonban rájöttek, hogy Scotts szimulál és a napokban visszaszállították a fegyházba. aliol a kivégzést végiéi ajtják.