Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)

1927-08-04 / 215. szám

4- oldal_________________________________ BÁCSMEGYEI NAPLÓ _______________________1927. augusztus 4. Schopenhauert olvas a siralomházban a halálraítélt gajdobrai gyilkos Krnyács Misa nyugodtan vette tudomásul, hogy kivégzik és kijelentette, hogy semmi megbánást nem érez — Fényképfelvételek a siralomházban — A Bácsmegyei Napló munkatársa meglátogatta a halálraítéltet, aki borozgatással, vidám hangulatban tölti utolsó óráit Csütörtökön reggel fél ötkor hajtják végre a halálos Ítéletet — Mit érez? — kérdeztük. — Fél az Noviszadról jelentik: A noviszadi tör­vényszéken Radulovics törvényszéki bí­ró tanácsa szerdán reggel nyolc órakor hirdette ki Krnyacs Misa huszonnégy éves béreslegény előtt, akit Strausz Ja kab gajdobrai gazdálkodó és felesége bestiális meggyilkolásáért halálra itélu tek, a kegyelmi kérvény elutasításáról szóló végzést. A bíróság tagjai Radulo­vics A. Miloje tanácselnök, Obradovics Dusán és Jekics Jován szavazóbirák Pavlovics Braniszláv államügyész, vala­mint dr. Macák Mátyás védő és dr. Cseremov György törvényszéki orvos pont nyolc órakor vonultak be a törvény­széki fogház földszinti folyosóján levő fogházfelügyelői szobába, hogy ott hir, dessék ki a végzést a halálraítélt előtt. Ezt a folyósót kettős vasrács választ­ja el a fogház celláitól. A ikét vasrács között tiz-tizenkét szabadidős fogházőr állt és várakozott Krnyacs Misára. Lá­­zics Petár fogházfelügyelö kilépett a hivatali helyiségéből és kezével intett a kiváncsi fogházőröknek, hogy hagyják el a folyósót, mire azok sietve visszavo­nultak az őrszobába. Lázics fogházfel­ügyelő erre intézkedett, hogy Krnyacs Misát vezessék elő. Érdekes, hogy Kr­­nyacs, aki bizonyára megérezte, hogy napjai meg vannak számálálva, már na­pokkal ezelőtt és azóta is ismételten ar­ra kérte az ügyészséget, hogy helyezzék el egyes cellába, de ezt a kérelmét nem teljesítették. Krnyacs fogolytársai azt mondják, hogy Krnyacs az utóbbi na po-kban igen nyugtalanul aludt és álmái ban hangosan beszélt. Állandóan rémiái fását voltak és napközben is ideges volt és rabtársai azt hiszik, hogy azért kí­vánkozott külön cellába, mert öngyilkos­­sági tervekkel foglalkozott, amit egyes cellában könnyebben hajthatott volna végre. Az itéletkihirdetés Negyedkilenckor két szuronyos fog­házőr között, a folyósón megjelent Krnyacs Misa, akit az ott várakozó új­ságírók fényképezőgép elé állítottak. Krnyacs egy pillanatra megállt, szétfésül te a haját, kidüllesztette a mellét és szemmelláthatólag azon volt, hogy ez a fénykép jól sikerüljön. Majd továbbin­dult a fogházfelügyelői szoba felé, amely­nek ajtaja becsukódott mögötte. A csukott ajtón keresztül tisztán hal­latszott az elnök hangja: őfelsége a király nevében... Amikor a végzést felolvasták, az el­nök megkérdezte a halálraítélttől: — Megértette? — Igen — hangzott a válasz. Pavlovics Braniszláv ügyész még kü­lön is megmagyarázta, hogy csütörtök reggel végrehajtják rajta a halálos íté­letet; Krnyacs ezt is minden felindulás nélkül, közönyösen vette tudomásul. Radulovics elnök ezután intett a fog­házőröknek, hogy a hivatalos aktus vé­get ért és elvezethetik Krnyacs Misát a siralomházba. A siralomházban Pavlovics ügyész néhány perccel ké­sőbb szintén felment a siralomházzá át­alakított cellába, ahol megkérdezte Kr­­nyácsot, hogy kiván-e lelkészt maga mellé. —■ Nem kell — mondotta — nem kell semmi más, adjanak nekem egy filozó­fiaitól könyvet Schopenhauertől, azt sze­retném még elolvasni. A törvényszéki elnök intézkedésére Petrovicg Mirkó petrováci evangélikus lelkész mégis meglátogatta a siralom­­házban Krnyacs Misát. — Készüljön fel Misa, az utolsó napja érkezett el — szólt hozzá a lelkész. — Hallotta, hogy elutasították a kegyelmi kérvényét és igy huszonnégy óra múlva végrehajtják magán az ítéletet. Szálljon magába és könyörögje ki az Isten en­­gesztelését és bocsánatát és ma része­sülni fog az utolsó vacsora egyházi szer­tartásában. .— Nem kell nekem semmi — felelte mogorván Krnyacs Misa — nem volt ott akkor sem pap, amikor a tettet elkö­vettem, most se kell nekem se pap, se Úrvacsora, hagyjanak engem békében. Petrovics Mirkó lelkész erre kilépett a siralomházból, de nem hagyta el a fogházat, Krnyacs Misa közelében töl­tötte az utolsó napot. Beszélgetés Mauser Flórián hóhérral Radulovics tanácselnöknél valamivel kilenc ór után jelenkezett Mauser Fló­rián hóhér és segédje, Mard Károly. Mindketten hétfőn este érkeztek meg Noviszadra és azóta a törvényszéki fog­házépületben laknak. Mauser hétfő esté­től szerda reggelig egyfolytában aludt, azt mondja, nagyon fáradt és még most sincs kialudva. Gallér nélkül, kopott és foltos ruhában jelentkezett az elnöknél. Ötvenötéves, kopaszodó, szőke, barát­ságtalan külseje van az állami Ítéletvég­rehajtónak. Hard elegánsabban van öl­tözve, fekete felfelé fésült haja van, sárga szalmakalapot visel. — Hány embert akasztott? — kérdez­tük Mausert. — Jugoszláviában harminchatot, illet­ve Krnyacs lesz a harminchatodik. Az első embert, akit Jugoszláviában fel­akasztottam, egy neveszinai gyilkos volt. A régi monarchiában békében hat akasztást végeztem, a háború alatt hu­szonkettőt, összesen hatvanhatot... Foglalkozásra nézve ács voltam és Sza­rajevóban, ahol állandóan lakom, meg­ismerkedtem a monarchia volt hóhérá­val, Seifried Alois Ítéletvégrehajtóval, akivel összebarátkoztam és aki rábe­szélt, hogy tanuljam el a mesterségét. Azóta hóhér vagyok és nem undorodom és nem irtózom mesterségemtől, mert csak ítéleteket hajtok végre. — Megnézte már Krnyacsot? — Nem, mit nézzek rajta, nem vagyok rá kiváncsi, majd meglátom holnap reg­gel, idejekorán lesz hozzám szerencséje — mondotta, miközben szélesre derült az arca a mosolygástól. Az akasztófát ma délután ácsolom össze, itt is hasznát veszem annak, hogy ács mesterséget ta­nultam. — Mit érez egy-egy akasztásnál? — Érezni? Semmit — mondotta — ez is egy mesterség. Utána egész jóízűen reggelizek... Francia regényt olvas a halálraítélt Néhányan újságírók engedélyt kér­tünk Pavlovics államügyésztől a halálra­ítélt meglátogatására. — Nagyon szívesen — felelt a kérésre — bár nem csak tőlem függ — azzal be­ment Krnyyacshoz és megkérdezte tőle, hogy fogadja-e az újságírókat. Krnyacs mosolyogva válaszolt: — Nagyon szívesen látom őket, én szeretem az embereket. Pár perccel később már a siralomház­ban voltunk. Egyszerű kis cella, hossza két és fél méter, szélessége alig másfél méter. Egész berendezése egy vaságy, benne egy szalmazsák, egy takaró és egy szal­mapárna, aztán egy asztalka, egy szék. Az asztalon egy liter bor, mellette pohár­­két csomag cigarettadohány, két kis cso­mag szivarkapapir, két doboz gyufa. Krnyacs Misa a vaságyon ül, moso­lyogva, barátságosan fogad minket. Fel­kel és elénk jön. Valaki kezet fogott vele és bemutatkozott neki, Krnyacs elfogu­latlanul megrázta a kezét és illendően bemondja a saját nevét. Majd visszaül az ágyra. ítélet végrehajtásától? — Semmit se érzek, nem félek, mit is félnék, egyszer csak meg kell halni, ezt már Schopenhauer is mondta és én hi­szek neki. Kedvenc olvasmányaim közé tartoznak Schopenhauer, Darvin filozó­fiai munkái, de sokat olvastam Da Vin­citől és Michel Angélától is... Krnyacs abszolút unintelligens, két elemit járt, tud írni és olvasni, írása kezdetleges, mint amilyen egy béres Írása lehet. Soha Schopenhauert nem olvasta, sem Darvint, aminthogy Leo­nardo da Vincit és Michel Angelo fes­tőket összetévesztette írókkal. Bizonyára az ügyészségi fogházban, ahol többekkel volt közös cellákben, hallott Schopen­hauerről és Darvinról és hallhatott Leo­nardo da Vinciről és Michel Angeloról, akikről azt ihitte, hogy azok is filozófu­sok. Schopenhauerből csak egy pár frá­zist tud és azt ismételgeti folyton és azt a látszatot akarja kelteni, mintha ismerné a munkáit. Most Schopenhauer »Pesszimizmus« cimii munkáját kéri, bár Schopenhauernek ilyen cimü munkája nincs is. Az ágyán Hugó Viktornak »1793« cimü regénye fekszik, amelyet Petrovics M. fordított le franciából szerbre. — Lássa, ezt most olvastam ki, jó és érdekes regény, csak a befejezés nem tetszik nekem, én máskép végeztem vol­na a regényhössel. Ekkor egyik beogradi lap munkatár­sa felszólítja Krnyacsot, hogy maradjon pillanatig nyugton, mert Je .akarják fény képezni. Krnyacs előkapja a zsebéből a kis tükrét és kis fésűjét, megfésüli ma­gát és kérdi: »Jól lesz igy?« A fényképezőmasina kattog és Kr­nyacs Misa a háttérben két-három új­ságíróval meg lett örökítve a siralom­házban. Mosolyogva, megelégedetten ül vissza helyére. Magyarul válaszol további kérdé seimre: — Nem érzek megbánást, nem sajná­lom, ami történt. így kellett történnie. Én öltem, most rendben van úgy, hogy most engem ölnek meg. Ez a világ rend­je. ez az igazságtétel. Pap nem kell ne­kem, soha nem jártam templomba, csak ha ott jó társaságom volt. Nem félek a haláltól, bátran, egy arcizom sem fog megrándulni és a hóhér el fogja mond­hatni, hogy senki bátrabban nem halt még meg a keze alatt. Nincs semmi kívánsá­gom, hisz van bor, ennivaló, cigaretta. Egyik cigarettát a másik után szív­ja, szünet nélkül és ezzel is elárulja, hogy bensőjében mi dúl, hogy mégsem olyan nyugodt, mint amilyennek tartja magát. Rossz színész, aki utolsó szerepét jól akarja játszani. Mosolyog, sőt sokszor cinikusan nevet. Ekkor belép a siralomházba Lázics fogházfelügyelő két éves kis leányával: — Misa, ez a kis leányom, hozott va­lami tízórait. Krnyacs illedelmesen feláll, megsimo­gatja a szép kis leányt és azt mondja: — Köszönöm, látom-e még magát9 Ha nem találnám látni, úgy legyen fiam boldog, sok áldás... Az újságírók felszólítják, hogy jöjjön ki a folyosóra, csoportképet akarnak ké­szíteni. Krnyacs felugrik az ágyról megnézni magát újból a tükörben és délcegen, biztos lépésekkel megy ki a folyósóra. Krusedolac mester már be­­igazitja a gépet. Egy pillanat: fogház­őrök, újságírók, egy pár törvényszék) hivatalnok és a kép kész. Krnyacs meg­elégedetten dörzsöli a kezét. — Ma éjjel azt álmodtam, hogy pus­ka van a kezemben, amelyet három darabra törtem szét és úgy tettem az ..ágyamba, a párnám alá. Apámat 1920-ban, anyámat 1924-ben vesztettem el. Két nővérem és három fivérem van, azok Ilokon laknak... Hozzátartozói nem akarnak tudni a gyilkosról Kmjacsot délben valósággal elárasz­tották ajándékokkal, különösen élelmi­szereket küldöttek neki. Popics Milán gyógyszerész djuvecset vitetett be a si­ralomháziba és hozzá két üveg bort. A halálraítélt jókedvűen és egészséges ét­vággyal fogyasztotta el az élelmiszere­ket, különösen a bor ízlett neki, melyet az utolsó csöppig kiivott. A bortól igen jó hangulata támadt, folyton énekelt, a »Moj dilhere, rodjo moja« kezdetű macedón dalt dudolgatta. Kora délután nagy embertömeg, asz­­szonyok és férfiak vegyesen betódultak a fogház helyiségébe és bebocsátást kértek. Lázics Péter fogházfelügyelő nagyobb csoportokban beengedte a kí­váncsiskodókat, akik a fogház folyosó­ját elzáró vasrácsnál várták, hogy Krnjacs megjelenjen. A halálraítélt pár perc múlva kijött a folyosóra és állan­dóan cigarettázva, kedélyesen beszél­getett a közelében tartózkodó újság­írókkal. A tömeg kiváncsiskodtása szem­melláthatólag bántotta. — Mit néznek ezek? — fordult az újságírókhoz — olyan ember vagyok, mint a többiek. Mit bámulnak, nem va­gyok én indái fakir. Később kissé fölengedett és többekkel beszédbe elegyedett, de aztán újra ha­ragosan kifakadt: — Kissé túlzásba megy ez az érdek­lődés! Lázics fogházfelügyelő jóakaratulag felajánlotta neki, hogy menjen ki a fog­ház udvarára és a friss levegőn sétál­gasson, de Krnjacs nem élt ezzel a ked­vezménnyel, hanem visszavonult cellá­jába. Pár perc múlva közölték vele, hogy bátyja azt az értesítést küldte, hogy fivére és nővére nem akarnak ró­la tudni és nem fogják meglátogatni. — Kár — mondotta közönyös arccal Krnyacs — nem szeretném, ha csak holnap az akasztásomon jelennének meg, ... Gyorgyevics Dimitrije uj ságiró meg­szerezte Schopenhauer »A vallásról« ci­mü könyvet, melyet Vujaklin Mita for­dított szerbre. Krnyacs nagy örömmel kapott a könyv után, azonnal felvágta, de olvasásába nem kezdhetett bele, mert látogatói állandóan zavarták. Le is tette később a könyvet és beszélgetni kezdett a körülötte állókkal. — Életemet nem sajnálom — mon­dotta — bosszút álltam azokon, akik rosszat tettek velem, de azért nem va­gyok olyan gonosz, mint Lackovics, a pancsevói kéjgyilkos. Ilyenre sohasem volnék képes. Délután magához engedte Petrovics Mirkó lelkészt, aki igyekezett a lelké­re beszélni. Krnyacsot pár pillanatra meghatották a lelkész szavai, de aztán újból cinikus modort vett fel és moso­lyogva kiküldte Petrovics Mirkót a cel­lából, hogy több lelki vigaszra nincs szüksége. Száz belépőjegy A délután folyamán a fogház udvarán felállították az akasztófát, amelyet Mau­ser Flórián hóhér felülvizsgált, majd jelentette az ügyésznek, hogy a kivég­zésre minden előkészület megtörtént. Az ügyész a kivégzésre száz belépő­jegyet adott ki, melyeket a közönség percek alatt szétkapkodott. Mayor József Újból megjelent A KŐMÜVESMESTERSÉG TANKÖNYVE NÉMETHY JÓZSEF főmérnök kitűnő szakkönyve 535 oldal, 920 ábra. — Népszerű, alapos, kimerítő A kőműveseknek nélkülözhetetlen, összefoglaló vastag kötet ára 120 dinár Ezenkívül a köművesszakma minden magyar szakköny ve kapható aBácsmeg yei Napló kön^Vosztályánál Subotica, Zmaj Jovin trg 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom