Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-14 / 225. szám
1927 augusztus 14 17 oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ A balatoni reve o (Saját tudósitónktól.) Magyarországon a sok jelszó egyik leghangosabb ja az úgynevezett Balaton-kultusz. Ezt a szót bizonyos hivatalos és félhivatalos körök amolyan nagy, öblös hangon szokták kimondani, mintha gargarizálnának. A Balaton! Én és a Balaton! Kezdik már télen, aztán folytatják tavasszal az ankéteket, amiknek hallatára Csajthay szerkesztő ur idegesen rándul össze. Mert ebből mindenekelőtt néhány rossz vers születik, amiket kultuszban és poézisben egyaránt amatőrök követnek el s megtömik irataikkal a szerkesztő ur zsebét a kaszinóban, ahová ezen okból félve lép. — Annyi baj legyen! — mondta a régi időben Böhm ur, akiadóhivatali főnök. Legalább nem tolakodnak honoráriumért, a grófi, vagy a bárói név pedig egészen jól fest vers alatt. így indul meg az akció, amelyben az a lényeg, hogy a Balaton valóban csodálatosan szép. Márhogy az a része, a mit a fölséges atyaisten megteremtett s amihez olyan végtelenül keveset adtak az emberek. A sok emlékezés ugyanis merő nagyképűsködés, mert amagyar tenger környéke csupa primitívség és nem vonzhatja az idegent azon egyszerű oknál fogva, hogy a vízben való gyönyörködés egymagában nem elég. A kulturembernek kényelemre van szüksége s* ebből jut részére a legkevesebb. A kényelem a jó hotelekkel kezdődik, berendezett szobákkal és nem kalitkákkal. Az utépités haladt ugyan valamit, de sehol annyira, mint Bála-telepen, a hol miniszterek és hasonszőrű emberek szeretnek nyaralni s olykor talán azt hiszik, hogy az egész Balaton őmiattuk van. Szó sincs róla, akkora a viz varázsa, hogy azért ezrével lepik el az emberek az egyes helyeket. Akinek módja van hozzá, az külön villát épit magának s azt úgy rendezi be, ahogy a gusztusa kívánja. De a nagy tömeg mégis csak idegenek ellátására szorul s mivel a szállodaépítés évtizedek óta álom, hát meghúzódnak elképzelhetetlen odúkban, amiket panzióknak neveznek. Ezeknek a szobáknak az a jellegzetessége, hogy ha hárman tartózkodnak bennük, kettőnek ki kell menni. A hivatalos urak néha lerándulnak Füredre, nagy lakomákat csapnak és tovább szavalnak a kultuszról. Füreden a szanatórium valóban szép és modern, ezzel azonban ki is merült minden. A i Stefánia-botel megható relikvia olyan ' szobákkal, amelyekben semmit sem mozdítottak el a helyéről, amióta itt mulatták az időt a Kisfaludyak, esetleg Deák Ferenc mint jurátus. A díványok | viászkos vászonból valók fehér porcéi- [ lán-gomb díszítéssel s lefekvés előtt az í ember önkéntelenül az ágy alá néz, hogy nem maradt-e ott Sóbrinak valamelyik embere. Nem ott vannak, hanem a vendéglőkben, meg az üzletekben, aztán a piacokon. Mindig reszelődik valaki a kormánybiztosi titulusért, aztán vannak1 fürdőbiztosok is, de egyiknek sem adtak í annyi hatalmat, hogy torkonragadják a szemérmetlen uzsorát. Augusztus elején Siófokon az üzletekben még mindig 10-- 12 fillért merészelnek elkérni egy zöldpaprikáért, amikor Budapesten a Dunát rekesztik vele. A fürdőbiztosnak nincs is más dolga, minthogy megfitogtassa az autóját, vagy a fogatát, rendelkezésére álljon a hatalmat képviselő vendégeknek s nagy szemforgatásokkal elénekelje:-- Ah, a Balaton! Az, amikor Wlassics költő ur olyan meghatóan rossz verseket ir. De hogy tömegek jól érezzék magukat s ne szenvedjenek meg háromszorosan azért a gyönyörűségért, amit a viz egyszer nyújt — arra még nem eszméltek rá. Egy világkereskedelmi szellemmel rendelkező náció intézményei révén ide csőditette volna már az egész világot, azonban a nyugati kényelemhez szokott világjáró szedheti a sátorfáját, ha a Sió, vagy a Hullám — kétsr"frienül elsőrendű — hotel már nem aüíiat szobát. Almádiban csináltak néhány sor turista-szobát, de kiadták valamennyit drága áron, hosszabb tartózkodásra érkezetteknek. Az ágyon kiviíl nem fér el bennük más, ablak nincs az ajtókon, csak felül egy kis nyílás, mint a börtöncellákon. Vihar esetén — amiből pedig jut elég ezen a nyáron — szánalom a lakók élete, bele vannak kergetve az egérfogóba, ahova becsap az eső. Ezek a szegény emberek mondják el aztán valahogyan ősszel, pukkasztva az ismerőseiket: — A Balaton mellett nyaraltam! Vájjon elfelejtik a sok kínlódást, a kellemetlenségeket, vagy restellik bevallani? Jövőre mégis eljönnek megint, kizárólag a vízért, amely úgy Simogat körül mint gyönge leánykéz. Eljönnek a gyerekek kedvéért, akikből rengeteg ezer edződik az idén is a Balatonban, a somogyi finom fövenyen. Gondtalan, disztingválni még képtelen aprószentek, akiket a felnőttek ízléstelensége sem zavar. Az uszódreszben korzózó, vendéglőkben este is igy megjelenő túlfűtött sok néni, a ruzsozást teljes nyilvánosság előtt gyakorlók, a sziri és alkalmi előadásokon gallér és kabát nélkül — de legalább vedlett nadrágtartóban — megjelenő ősapák, a bid ’ ázurás ősanyák, akik evés nélkül is olyanok, mint a kétfenekü dob. Valamikor mesék szárnyaltak diszkrét balatoni regényekről, gáláns kalandokról. Nagyon valószinii, hogy ebben a tekintetben ma sem változott sokat a világ, annyi azonban bizonyos, hogy a démonok már nem a Balaton mellett célozzák be a sziveket. Azok a külföldre járnak, ahol szebben és olcsóbban élnek meg. Eleganciának, disztingváltságnak épp úgy nincs nyoma, mint ahogy csinos nőt is alig látni. Földvár sem exkluzív terület már. Sokan eladták a villá-II. Másnap úgy szakadt az eső, mintha csöbörből öntötték volna. Ilyenkor veszi elő az ember a nyilvánosan számadó vállalatok adójának évrehajtási utasítási tervezetét, mert hejh! nincs is annál szebb ol\ asmány. Az amerikánusokról nem tudtam egyebet, mint hogy az idegenforgalmi vállalatnak beizenték, hogy múzeumokat nekik ne mutassanak, ha szükségük lenne rá, ők vesznek maguknak. Ezért az élelmes Cooc és Társa előbb á vásárcsarnokba vitte el őket. friss zöldséget nézni, azután felkaoaszkodtak a várbeli Mátyás templomba s mikor megint levezették őket Pestre az országházhoz, kijelentették, hogy parlamentet _ csak kívülről akarnak látni. (Az igazat megvallva ez nem is vall egészen rossz gusztusra.) Délután pedig aludni akarnak. Végre is az jutott eszünkbe, hogy a magyar Rotary klub estére meghívja a Margitszigetre Dollarika boldog vándorait. Egy láthatatlan kéz lassan kijavította az egek megrepedt csatornáit s az eső elállt. Kedves. cuppogó viztócsák között lépdeltünk ki Szent Margit szigetére s mire megtaláltam a yankeeket, éppen arra kötöttek fogadásokat, hogy lehetne-e éjjel regattát rendezni a sziget körül. A banketten jobbról egy nagyszerű charleston-táncosnöt ültettek meliém, baloldalomon kit látok? Miss Uejhó. Az asztalnál senki sem értette egymás szavát s ezért ideje volt, hogy elkezdjem a Rotary-toastokat, mert ahány rotáriánus, annyi dikcióval kell köszönteni. Úgy próbálkozom, ahogy ők szokták túl a Nagy Vizen s személy szerint rohantam meg őket egy-egy knockabout bolondsággal. Mikor kinevették magukat, rájuk kiáltottam: — Ezért jöttek önök hozzánk hajójukon? Ugyan mi a neve a hires gőzösnek? — Transsylvania! — kiáltott kacagva Miss Wo. — Transsylvania! — és vége lett jukat és Bála-telepen, meg Fonyódon tömörülnek. A finomabb helyek közé tartozik Lclle is, ellenben Boglár a külső Terézváros letelepedési helye. Siófok sem a régi már, csak Batthyányi Elemér tart ki mellette, valahol a nyolcvanadik év körül. Valamikor Európa legelső gavallérja, aki többet élt mint egész másik ember egész emberöltő alatt, látott és megszerzett mindent, ami szem-szájnak ingere, — itt érzi magát a legjobban és dupla dioptrikás szemiive gén át gyönyörködik a legeslegújabb női generációban. Hogy az ilyen ember — VII. Eduárd és Rudolf trónörökös mulató-cimborája — nem ir naplót! Nyújtani Siófok sem nyűit semmit a vizén kivül, játékkaszinójában anyagi zavarokkal küzdő, kényszeregyezséggel álmodó fővárosi kereskedők engedik lejebb azt a százalékot, amelyben majd meg fognak állapodni Fejlődik Siófok, azonban — Szond felé. Maga a nyaralóhely ugyan Veszprémben van. mihelyt azonban átlépi az ember a Sió h'dját, már Somogy vármegye következik Balaton-Küiti községgel. Itt rohamosan épül egyik gyönyörű villa a másik után, itt nem kell drága kurtaksát fizetni, egész különleges a Yilmatelepen a közönség is, amelynek nagy része jól el van akár a külön strandon akár a finom fenyvesben. A házhelyeket a déli vasút parcelláztatja, a faluban évenkint uj uccák nyilnak, — ez Siófok jövője egységes árakkal, nem úgy. mint odaát, ahol öt helyen öt különféle árban mérik ugyanazt az árut s öt pengő (ötven dinár) egy gyerekfeinagyságu görögdinnye. bolondos kedvemnek — Transsylvania. Tudják ez a szó nekem mit jelent? Tudják, hogy már ezer esztendeje laktak ott iikeim? Tudják, ki az önök Wiisonja, ki elszakitott onnét?... Nagyon sokat beszéltem (mint mindig), de már nem emlékszem semmire most, annyira megzavart egy furcsaság. A jobb kezemmel erősen ágáltam, a balt leszorítottam az asztalra, s meg nem fordulhattam, mert mindegyiknek szúrósan a szemébe kellett néznem, mikor azt érzem, hogy a bal kisujjamat megfogja valaki, azután a gyűrűsujjat, majd a középsőt, átfogja a mutatót, majd a hüvelyket. Mire a hármas »Hurráinkhoz érek s mind felállunk, az én balkezem is felemelkedik s forró melegség fut rajta át, oly simogatom mintha hamvas barackot öleltek volna hozzá. Megfordulok. Miss Angelica arcához szorította a tenyerem, elkaptam a kézét, ajkamhoz vontam perzselő szédületben estem le a székre. A többiek — jól hallottam — az amerikai csillagos Himnuszt énekelték. Mi történik velem? Tréfa már nem lehet. Nagyzási bolondság káprázata? De hiszen a többi amerikaira nem tudok hatni, ősi láng, mely valahol öntudatom alatt szunnyadt r. most fergetegül támad reám? Talán a Vad Nyugat vad leánya ösztönösen megérezte ősbánatom, melyet Ös-Kelet adott? Csönd, csönd, figyelek. Mondják, hogy egy délafrikai ur tart hosszabb köszöntőt. Nem hallok belőle semmit. Mister Young, az egyik amerikai acélfe.iedelem beszéli el, hogy ötvenezer munkást foglalkoztat, köztük harmincezer magyart: tehát ő a legnagyobb magyar munkaadó. Máskor ez nagyon érdekes lehet. Én egy párbeszédet hallok: — Önt Miss Angelicának hívják? — mondja az ajkam. — Igen — feleli az övé. — Liliomvirágot szokott hordani? — Liliomvirágot. Miss Angelica, Wo Novella, amelyből egy szó sem igaz Irta : He edüs Lóránt Többet nem hallok. Nem beszélünk. Lassan elszélednek körültem — holnap visszautaznak Amerika felé, némelyikük repülőgépre ül. Éjfélre járt az idő, mind elmentek s üres volt a sziget, amikor Odry Árpáddal találkoztam, ö az egyetlen magyar színművész, kit eddig a Nagy Rotary fölvett; játszott az este, azért késett. Lassan lépegettünk ketten a csatakos utón, miközben a holdat nagy felhők rohanták meg. mintha dühös kutyák akarnák felfalni, de a hold mindig kitért előlük s végül is liláskék fátyolt borított ki maga körül. Odry nagyon érdekesen beszélt Azt magyarázta, hogy a francia tragédiának, Racine, Voltaire, Corneille szomorú játékainak különös merevségét, mozdulatlanságát az a francia színházi szokás okozta, hogy a színpadon is voltak páholyok, a királyé és más előkelőségeké, ennélfogva a színészek illetlenség nélkül nem fordulhattak meg. Ezért merev lett a tartásuk, mozgás helyett szavaltak s mert az írók ehhez alkalmazkodtak, ezért a francia klasszikus szinmü oly mozdulatlan, rideg s nekünk érthetetlen. — Képzeld el azt — folytatta — hogy itt a színpad, kőröskörül királyné, király, hercegek, hogy forduljon akkor a színész, hogy meg ne sértse őket? Ezért nem mozdul sehogy, hanem mereven néz és tart egy . . . — Egy liliomot — vágtam közbe. — Miért liliomot? — kérdezte Árpád. — Azért gondoltam, mert igy tartják a kezükben a liliomot Éra Beato Angelico rajongó angyalai, melyeket a florenci San Marco celláiban festett földöntúli hevületében. És ezek néha megjelennek az ember előtt. — Látomások — mondotta Odry. S azután nem szóltunk egy szót sem, mert értettük egymást. III. Másnap még félórám volt a v» natindulásig. Autótaxin felvertem * virágkereskedéseket s jó kocsiderék szálas liliommal érkeztem meg a szállodába. Newyork, Pennsylvania és Kalifornia hölgyei nagyon megörültek, hogy egy-egy szál virággal bocsátottam őket a nagy útra, hirt mondani. Cook embere sürgette őket órával a kezében az autók felé csak Wo-t nem láttam sehol. Végül, mikor egymás sarkán mind eltávoztak, szétnyílt a hall plüskárpitja s ott állt Angelica: most csakugyan palást volt a vállán, rózsás hajnalszinü — éppen úgy, épper úgy, mint a firenzei kolostor rajongó hajnalán. Csak ketten voltunk már, mint Fra Fiesole és az ő látomása, ö volt, ő volt. Beato Angelico barát látta őt utoljára, a Megjelentő Angyalt s lefestette Szent Márkus kolostorában. A lilomnyalábot a kezébe adtam Ajka lehuzódott s parázsló szemébe két könny szökött; hirtelen szájához szorította a liliomok kelyhét s azután didergőn az én ajkamra nyomta őket. Megcsókoltam szirmukat önfeledten. — Elfelejt? — Soha. — Várom önt az Istenek kertjében. Én ott iakom. Uejjoó! Ezzel eltűnt. A múlandóság nagy. hirtelen szédületét éreztem s mire felocsúdtam, már nem volt sehol. Csak messziről hallatszott csodás, velőkig ható varázsló sikolya: Uejjoó! Mikor a szerkesztőségben most gépbe mondom ezt, jól hallom a bil lentyük kopogását, messziről idezengenek a nyomda mamuth-gépei körülöttem a metroinpás szalad ke felenyomattal — s mégis meg kell állnom s mig végighuzom arcomon a tenyerem, úgy érzem, mintha a liliom sárgás himporát törölném le vele. Mindebből egy árva szó sem igaz
