Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)

1927-08-14 / 225. szám

6. oldal BACSMEGYT3 NAPLÓ 1927. augusztus 14 Szaporodnak a csudík A mária schneei búcsún meggyó­gyult egy mankónjaró béna Ezen a nyáron, ugylátszik megcáfo­lódik a mondás, hogy nincsenek már csudák. Itt is, ott is történnek rendkívüli események, amelyéket az egyszerű em­ber hirtelenében nem tud megmagyaráz« ni s hajlandó csudának felfogni. Alsó- Bácskában most egyébről sem beszélnek mint arról, hogy a legutóbbi Mária« schnee-i búcsú alkalmával csuda tör­tént: egy béna ember az ájtatos imád kozás folytán visszakapta testi épségét S ma egész jól tudja használni lábait. Maria-Schnee a Fruskagora oldalán épült kis zarándokhely, amelynek festői fekvésű templomához Bácskából és Sze­­rémségből zarándokolnak a hívők. Az idei Maria-Schnee-i búcsúra Titelből is sokan mentek el, többek közt Kurcz Jó­zsef harminc éves titeli cukorkaárus is Kurcz néhány évvel ezelőtt munkaköz­ben eltörte a lábát, azóta egyik lábára megbénult s mankón járt, a Maria- Schnee-i búcsúra is kocsin vitték el ir­galmas emberek. A búcsú előtti éjsza­kái Kurcz ájtatos imádkozásban töltöt­te, sírva fohászkodott gyógyulásért. Ko­ra reggel, amikor a kis templom már teli volt hívőkkel, Kurcz hangosan felkiáltott' majd eldobta mankóit s örömében sírni kezdett s össze-vissza szaladgált a tem­plomban. azután leborult Mária szobra elé s hangos szóval hálaimát mondott szerencsés gyógyulásáért. A bucsusok százai rohantak oda Kurcz­­hoz, mindenki tudni akarta, mi történt s amikor a csodálatos gyógyulás hírét hallották, a szegény cukorkaárust aján­dékokkal halmozták el. Kurcz a búcsúról már gyalog térti vissza Titelre, ma is egészséges, lábait jó! tudja használni s meg van róla győ­ződve, hogy egyedül az imádság gyó­gyította meg. Szegényedik a gazdag Bácska Egy szombori cég ötmillió, egy no­­vlszacli hétmillió dinár passzívával Jelentett fizetésképtelenséget A noviszadi Hitelező-védegyletnél most két nagyobb fizetésképtelenségi bejelen­tés történt, amelyek érthető módon fel­tűnést keltettek. Az első fizetésképtelenséget még au­gusztus harmadikén jelentették be, de azt eddig a legnagyobb titoktartással kezelték, noha a Hitelező-védegylet nyomban megtette a szabályaiban előirt intézkedéseket. Ezt a fizetésképtelenségei Szombor egyik legnagyobb és legtekintélyesebb j fűszer- és gyarmatáru nagykereskedése. | a Rades György cég jelentette be, a j mely már régóta áll fenn és üzleti tisz­tessége, korrektsége következtében úgy a kereskedelmi világban, mint a társada­lomban általános becsülésnek örvendett A háború előtt Racics és Crvkusics név alatt ment a cég és csak néhány évvel ezelőtt a másik cégtárs kiválása foly­tán vezeti Racics György egyedül.- Dr. Müller János szombori ügyvéd augusztus harmadiki kelettel a Racics­­cég fizetésképtelenségét hivatalosan is bejelentette a noviszadi Hitelező-véd­­egvletnek. Raskó Lajos, a védegylet igaz­gatója a bejelentés megtörténte után azonnal Szomborba utazott, ahol szak­értők bevonásával könyvvizsgálatot tar­tott és nagyjában megállapította a sta­tust, továbbá az üzletet felügyelet alá helyezte. A jelenleg megállapított status sze- j rint, Racics György passzívája 4,590.000 dinár, amelyből 2,800.000 készpénztarto­zás, főleg bankoknak és pedig a Narodna Bankának, a Szrpszka Bankának, az Országos Jelzálogbanknak és néhány ki­sebb banknak, amely tartozások mind be vannak kebelezve. A bankok 14—16— 20—22%-os kamatot számítottak a köl­csönökért. A cég továbbá tartozik áruk­ért 1,700.000 dinárral. Ezzel szemben a cég bejelentése szerint az aktivák 2,390.000 dinárra rúgnak és az első bejelentésben 5, 10 és 15 hónap múlva fizetendő har­minc százalékos kvótát ajánlott fel. A fizetésképtelenségnek tulajdonképeni okai, hogy a cég mintegy másfélév előtt az üzleti ház épületének renoválására aránytalanul nagy összeget fektetett be. továbbá a magas bankkamatok felették az üzlet jövedelmét és végül nagy künn­­levőségeiből, amelyek körülbelül két­millió dinárra rúgnak, 1,120.000 dinár behajthatlan. A Racics-cég főleg jugoszláv és olasz cégekkel állott összeköttetésben. A másik, ennél is nagyobb fizetéskép­telenséget a Kohn és k'iai noviszadi kéz­­müáru nagykereskedés jelentette be. A Kohn-cég néhány évvel ezelőtt P'utakról jött be NovisZadra és mint igen gazdag és legjobb hirnek örvendő kereskedő volt ismeretes, aki egyre fejlesztette a céget és azt nagykereskedéssé növesz­tette. Szomborból jelentik: A zagrebi rendő"­­ség szombaton reggel táviratilag arról értesítette a szombori rendőrséget, hogy Zágrebban öngyilkosságot kíséreli meg dr. Stein Nándor negyvenötéves szom­bori ügyvéd. A távirat közli, hogy dr. Stein levetette magát az Esptanád-szálló első emeletéről és súlyos sérülésekkel a zagrebi kórházban fekszik. Dr. Stein Nándor öngyilkossági kísér­letének hire hamarosan elterjedt Szombor ban és a szerencsétlen ember iránt, akit kiváló jogásznak ismernek és aki vezető­­szerepet játszott a város társadalmi éle­tében, általános részvét nyilvánult meg. Dr. Stein, már évek óta súlyos idegbaj­ban szenved. Legutóbb bicsérdista lett és az életmód talán még jobban megvi­selte idegeit, állapota egyre rosszabbo­dott és legutóbb idegrohamában leugorva a Szuboticáról Szomborba robogó vonat­ról, hiányos öltözetben futni kezdett, míg cl nem fogták. Ekkor családja felvitte Budapestre és az egyik szanatóriumban helyezte el, ahonnan látszólag gyógyul-: A Kohn Ignác-cég a Wiener Kredito­­renvereinnál bejelentette közel hétmillió dináros fizetésképtelenségét, amely nem érinti a jugoszláv piacot, mert a hitele­zők kizárólag külföldi gyárak és nagy­­kereskedők. I A bejelentésre a bécsi Hitelező-védegy­let azonnal leküldötte Noviszadra Läu­fer igazgatót, a bécsi Hitelező-védegylet zagrebi fiókjának vezetőjét, aki meg­kezdette a status revidiátását és az üz­letet felügyelet alá helyezte. Egyúttal Noviszadra érkezett Weinberger Adolf bécsi egyeztető, aki megkezdette a cég és a hitelezők közti egyeztetési tárgya­lásokat. Az egyezkedési tárgyalásokba a noviszadi Hitelező-védegylet is belekap­csolódik. tan, friss életkedvvel, néhány héttel ez­előtt tért haza. Nemrégen ismét rosszabbodott álla­pota, mire felesége rábeszélte, hogy­utazzon cl Zagreí'ha és vizsgáltassa meg magát egy idegspecialistával. Dr. Stein kedden este egy polgári ruhás rendőr kíséretében, akit ő kért maga mellé, el­utazott Zagrebba. Megérkezésük után levelet irt feleségének, hogy csütörtökön délben keresi fel dr. Heszler idegspecia­listát. Egyben közölte azt is, hogy tel­jesen jól érzi magát és két-három na­pon belül visszatér Szomborba. Mint utóbb kiderült, csütörtökön rosszabbra fordult állapota, mire kísérője bevitte a Zagladna-kórházba. Innen eddig még kideritetlen módon visszaszökött a szál­lába és első emeleti szobájából le­vetette magát. Szombaton újabb jelentés érkezett Zagrebből és ez a jelentés arról számol be, hogy dr. Stein Nándor, akinek álla­pota pénteken éjjel válságosra fordult, szombaton reggel a kórházi ágyon meg­halt. a rendőrség egész személyzetét és szom­baton este a rendőrkapitányok vezeté­sével razziát tartanak a Tuskanacban. A rendőrség reméli, hogy ezen a razzián sikerülni fog nyomára akadni a meg­szökött fegyencnőnek. A vrbászi iparkiáSiifás Nagy előkészületek történtek a ke­reskedelemügyi miniszter fogadására Vrbaszról jelentik: A vrbaszi iparki­­állitás megnyitására minden előkészület megtörtént már. A kiállítás ünnepélyes megnyitásán megjelenik dr. Mchmcd Spahó kereskedelemügyi miniszter is, akinek ünnepélyes fogadtatást készíte­nek elő. A kiállításon a Vajdaság minden ré­széből szerepelnek iparosok és iparvál­lalatok gyártmányaikkal. így többek közt Apatinból 93, Bács-Palánkáról 48, Bácska-Topoláról 23, Báoski-Bresztovác­­ról 33, Bácsko-Petrovoszelóról 1, Beli Monastirról 13, Buljkesről 26, Crvenká­­ról 95, Feketicsről 6, Filipovóról 2, Ka­­ravukovóról 11, Krnjajáról 4, Kucuráról 4, Kuláról 9, NovisSadról 10, Novivrbasz­­ról 101, Odzsaciról 15, Pasicsevóról 9. Szekicsről 6, Szomborból 9, Szrbobrán­­ból 8, Szrpszki-Mileticsről 9, Sztanisics­­ről 10, Sztara-Moravicáról 3, Sztari- Vrbaszról 41, Sztari-Becsejről 28, Szu­boticáról 7, Túrijáról 3, Torzsáról 20 kiállító vesz részt. A kiállítás megnyitására Mehmed Spa­hó kereskedelmi miniszter vasárnap reg­gel 9 óra 43 perckor érkezik Vrbászra. A minisztert Lukics Predrag tartományi főispán már Noviszádon várni fogja és a Bácska nevében ott üdvözli. Vrbászon reggel 8 óra 30 perckor indulnak ki a különböző testületek és klubok a pálya­udvarra a miniszter fogadására. Az üd­vözlő beszédek elhangzása után a me­net a községházához vonul, ahol a mi­nisztert Rumpf Pál, képviselőtestületi tag a képviselőtestület nevében német nyelven üdvözli. A menet ezután tovább vonul a kiállítás színhelyére, ahol Ko­­szics Mirkó dr. egyetemi tanár, a novi­szadi kereskedelmi és iparkamara főtit­kára üdvözli a minisztert. A kiállítás megtekintése után félegykor bankett les? az ipartestület helyiségében. LEGÚJABB-------- ,—•.■>.nM»«THMiaaattiMWMIgíiiBK^BSiS^ltü53XlClinir’iBiiii !»■ ............­Öngyilkosságot követett el Zagrebban dr. Stein Nándor szombori ügyvéd Idegrohamában levetette magát a szálló emeleti ablakából és sérülése be a kórházban meghalt Revolver-harc a portugál minisztertanács illésén Párisból jelentik: A legújabb lissza­boni jelentés beszámol a portugáliai föl­kelés részleteiről. A fölkelés azért tört ki, mert Cammone generális miniszter­­elnök Passos Susa hadügyminisztert a köztársaság alelnökévé nevezte ki. A monarchista érzelmű tisztek egy cso­portja Sarmento hadnagy vezetésével behatolt a miniszterelnökség épüle­tébe, ahol éppen minisztertanács volt. Az összeesküvők felszólították a miniszterelnököt, hogy a kinevezést haladéktalanul vonja vissza. A hadügyminiszter kijelentette, hogy lázadókkal nem tárgyal a kormány, mire Sarmento hadnagy revolvert rántott és több lövést adott le a miniszte­rekre. A golyók megsebesítették a pénzügy­minisztérium egyik államtitkárát, Pas­sos Susa hadügyminiszter revolvert rán­tott, rálött a lövöldöző hadnagyra, akit azonban a golyó nem talált. Az elö­sietö teremörök végül is leiegyvc­­rezték Sarmentót. A többi összeesküvő a pánikban kime­nekült az épületből, Sarmento hadna­gyot letartóztatták. Az összeesküvők Carmena táborno­kot diktátorrá akarták kikiáltani. A kormány a helyőrséget még idejé­ben mozgósította és leverte a zendü­lést. Megszökött a zagrebi fegyházból dr. Markovics Vukasin húga Aut,ótaxin szöktették meg a rablógyilkos nőt Zagrebből jelentik: A zagrebi női fegyintézetből péntek este eddig még kideritetlen módon megszökött Marko­vics Sztojana, dr. Markovics Vukasin húga, akit a múlt évben több rendebli gyilkosságért huszévi fegyházra Ítélt a cetinjei biróság. A rablógyilkos nő szö­kése nagy izgalmat keltett Zagrebban és a rendőrség nagy apparátussal indította meg a nyomozást. A rendőrség megállapította, hogy két ismeretlen ember egy autótaxival a női fegyintézet közelébe ment és Markovics Sztojanát rövid idő múlva másik két fiatalember a karján hozta oda, majd az autóba tették és a sóffőrriek azt mond­ták, hegy beteget szállítanak. Az autó ezután a Tuskanacba ment, ott egy ut­­keresztezésnél megállt, a négy fiatalem­ber s a lány pedig kiszálltak és a villák között egy mellékutra tértek. A soffőr, akik kifizették, autójával visszatért a városba. A rendőrség a soffőr kihallgatása után az összes detektiveket szétosztotta a vá­ros körül. A detektívek a városból tá­vozó és a városba menő embereket mind leigazoltatják. A nyomozásba bevonták A magyar munkásság kitart követelései mellett A sztrájkoló munkásság küldöttsége Vass József miniszterelnökhslyettesnél Budapestről jelentik: A sorozatos bér­harcokkal kapcsolatban szombat délben a munkásság hét tagú küldöttsége felke reste Vass József népjóléti minisztert, a miniszterelnök helyettesét. A küldöttség, melyet Peyer Károly országgyűlési kép­viselő, a Szakszervezeti Tanács főtitká­ra vezetett, azért kereste fel a minisz­terelnökhelyettest. hogy megkérje a kor­mányt. hogy érvényesítse befolyását a tűrhetetlen alacsony munkabérek meg­javításának érdekében. Ezzel kapcsolat­ban emlékiratot nyújtottak át a minisz­­tereinökhelyettcsnek, amelyben részletes adatokkal világították meg, hogy 1926. június óta az egyes árucikkek mennyivei drágultak és hogy a munkásság erre való tekintettel 25 százalékos béremelést követel. Vass József miniszterelnökhelyettes megígérte a küldöttségnek, hogy ameny­­nyiben az Andrejka Károly főkapitány­helyettes által vezetett egyeztető tár­gyalások keddig nem vezetnek ered­ményre, ö maga veszi a kezébe az ügyek irányítását. A küldöttség távozása után, Peyer Ká­roly kijelentette az újságíróknak, hogy a munkásság a leghatározottabban el van szánva a végsőkre és ha nem lesz béremelés, akkor ki van zárva, hogy e munkások újra munkába álljanak. A legkülönbözőbb elsőrendű hangszórók díjtalan be­mutatása minden délután KONRATH D. D. SÜBOTICA

Next

/
Oldalképek
Tartalom