Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)

1927-08-10 / 221. szám

1927. augusztus 10 BÁCS MEGYEI NAPLŐ Sztrájkba léptek a budapesti Danubius-gyár munkásai Andrejka főkapitányhelyettes megkezdte a lásokat a munkások és munkaadók között 2. oldal a halálos végii verekedések. Ez maga is i'íg arra, hogy a halálra ítélt olasz munkásakról, ak'k ezenfelül anarchis­táknak vallják magukat, elhigyjék azt, amivel megvádolták őket. A két halál­raítélt anarchista elvbarátainak soro­zatos merényletei még inkább fokozzák az ellenszenvet. Most derült ki az is, hogy a Lloyd-téren a Commercial Union Assurance hatemeletes palotájának be­omlott építkezésénél netn angol építő­­munkások, hanem olasz kommunisták dolgoztak. A közvélemény összefüggést lát az épület összeomlása és a soroza­tos merényletek között. A londoni földalatti vasút egyik ál­lomásán kedd délelőtt tíz órakor bomba robbant fel, azonban az eddigi jelentések szerint nem történt sebesülés. Újpest futballcsapata nem jöhet Szuboticára A budapesti jugoszláv konzulátus a csapattól magtagadta a beutazási engedélyt Budapestről jelentik: Újpest proficsa­pata, mint ismeretes, augusztus 14-én és 15-ikére Szuboticán két mérkőzést kö­tött le: egyet a SzAND-al, egyet a Szu­boticai Sporttal. A csapat vezetői ked­den megjelentek a jugoszláv konzulátu­son, hogy a szükséges vízumokat be­szerezzék. A konzulátuson nagy meglepetésükre kijelentették nekik, hogy külön en­gedély nélkül beutazási engedélyt nem adhatnak. Újpest hiába hivatkozott arra, hogy a Hungária, mely vasárnap Beogradban játszik a BSK-val a középeurópai ku­páért, megkapta külön engedély nélkül is a vízumokat, a konzulátus elutasította a csapat kérését. Magyar sportkörökben az a vélemény, hogy amennyiben a jugoszláv hatósá­gok Újpestet nem engedik be Szuboti.­­cárá, az OTT letiltja a Hungária beogradi játékát és :á magyar hatóságok jugoszláv csa­patnak többé nem adnak beutazási -en­gedélyt Magyarországba. , Ki sikkasztott? A ielebbviteli bíróság felmen­tette Tatics Pavlet Noviszadróí jelentik: A noviszadi re­­lebbviteli bíróság kedden tárgyalta Ta­tics Pavle volt münkáskamarai titkár bűnügyét, akit a noviszadi törvényszék sikkasztás miatt Itat hónapi börtönre ítélt. Tatics Pavle ugyanis 1924 decembe­rében a szuboticai munkáspénztártól 6311 dinárt vett fel a noviszadi munkáskama­ra részére, a pénzt azonban, nem adta át A noviszadi' munkáskamara sürgetni kezdte á szuboticai munkáspénztárnál a j pénz kiutalását és éltkor kitűnt, hogy 1 Tatics a pénzt már felvette és azzal | nem számolt el. Tatics, akit felelősség­re vontak, azzal védekezett, hogy a pénzt átadta Gyorgyevics Dimitrijének, a kamara pénztárnokának, de nyugtát nem kapott tőle. Gyorgyevics Dimitrije tagadta, hogy ő a pénzt átvette volna és az ügyet bejelentette a szociálpolitikai minisztériumnak, amely vizsgálatot ren­delt el. A vizsgátat megállapította, hogy Tatics a pénzt felvette és nem szolgál­tatta be a kamarának. A szociálpolitikai minisztérium erre büntető feljelentést tett a noviszadi ügyészségen Tatics el­len és a bíróság hathavi börtönre ítélte el Tatiesot. A felebbviteli bíróság Maries Rafo tanácselnök-tanácsa kedden tárgyalta a felebbezést. Tatics védője azt az ál­láspontot foglalja el, hogy a szociálpoli- j ti kai minisztérium nem volt illetékes fel- j felentést tenni Tatics ellen, mert aj munkáskamara nem közhivatal és csak j a kamarának lett volna joga Tatiesot feljelenteni. A felebbviteli bíróság elfo­gadta á Védőnek ezt az álláspontját és feljelentés hiányában Tatics Pavlét fel­mentette. Budapestről jelentik: A vasmun­kások sztrájkja ügyében Andrejka Károly főkapitányhelyettes kedden egész nap tárgyalásokat folytatott a munkások és munkaadók megbi­­zottaival, hogy létrehozza a szem­ben álló felek közt a megegyezést. A tárgyalások folyamán a délelőt­ti órákban jelentették Andrejka fő­kapitányhelyettesnek, hogy a Ganz- Danubius vagongyár munkásai is sztrájkba léptek. A munkások bizal­­miférfiai memorandumot adtak át az igazgatóságnak, amelyben a mun­kabéreknek a drágaság arányához mért emelését kérték. Amig a bizal­miférfiak a gyár igazgatóságával Londonból jelentik; Thomas, munkás­párti képviselő hétfőn egy muiikásgyii­­lésen, amelyen több külföldi munkás­­vezér is résztvett, beszédet mondott. Beszédében többek között kijelentette, hogy a genfi flottc-konferencia kudarca cspk átmeneti jellegűnek tekinthető. Azt a feltevést, mintha Anglia és, az Egyesiilt-Államokr közti viszonyt hábo- j rus veszedelem fenyegetné, nevetséges­nek tartja. Rapid Cityből érkezett jelentés sze­rint Coolidge elnök és Wilbur tenge­részeti államtitkár tanácskozásának tár­gya az Egyesült-Államok legközelebbi Berlinből jelentik: A porosz pénz-! ügyminiszter kedden váratlanul bi­zonytalan időre elhalasztotta az ál­lami osztálysorsjáték húzását. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert mint a rendőrség meg­állapította, bűnös manipuláció folyt az osztálysorsjáték húzásainál. Az osztálysorsjáték két hivatalnoka, Böhm és Schleichenstein a maguk számára bűnös utón megszerezték a százezer márkás tavalyi főnyere­ményt és az idén tavasszal is sike­rült nekik egy 25.000 márkás nyere­ményt kihúzni. A csalást úgy követ* Kikitidáról jelentik: A jugoszláv-ro­­mán határ mentén véres események játszódtak le, amelyeknek egy román katona esett áldozatul. A nákovói csendőriségnek már többször jelentették, hogy a román határ köze­lében a szántóföldekről lopják a véle­ményeket. A csendőrség elhatározta, hogy végére jár a dolognak és hétfőn este hárcmtfgu csendörjárör rejtőzött el a földek között és várta a tolvajokat. Nemsokára neszt hallottak a csend­őrök és legnagyobb meglepetésükre, három román katonát pillantottak meg, akik közül kettő puskával volt felfegyverezve, egy pedig puska he­lyett zsákot vitt a hátán. A csendőrök még vártak egy ideig 0« amikor a román katonák a szántóföldön Ganz­* IS békéltetőtárgya­tárgyaltak. a munkások tízperces tüntető sztrájkot rendeztek. A tár­gyalások befejezése után a bizalmi­­férfiak közölték a munkásokkal, hogy az igazgatóság nem hajlandó követeléseiket teljesíteni. A munká­sok erre beszüntették a munkát és jelenleg 2.500 munkás sztrájkol a Ganz-Danubius gyárban. Az újabb sztrájkról nyomban értesítették An­drejka főkapitányhelyettest, aki most a Ganz-gyár és sztrájkoló munká­sai közt is felveszi a békéltető tár­gyalásokat. A sztrájkoló munkások közt teljes a rend és fegyelem és incidensre seholsem került sor. flottaépitési programja volt. A Fehér Házhoz közelálló körök úgy tudják, hogy a konferencia szakértőinek tanácsa alap­ján busz darab tízezer tonnás cirkálót és több háromezer tonnás tenger­alattjáró építését határozták eh A hajókat kéíszáztizes ágyukkal lát­ják ti. Az erre vonatkozó javaslatot leg­közelebb a szenátus elé terjesztik. Hir szerint Coolidge már jóváhagyta a flotta­épitési programmot. de a szenátus több tagja kijelentette, hogy mindenáron meg fogja akadályoz­ni a hajók építését. ték el, hogy a húzás alkalmával nem a kerékből vették ki a papírtekercset, hanem előre elkészített sorsjegy­­számot adtak át a húzást ellenőrző bizottságnak. Az osztálysorsjáték eddig 70.000 darab százhúsz már­kás sorsjegyet adott el. A pénzügy­miniszter most azt tervezi, hogy miután ilyen nagymennyiségű sors­jegy van forgalomban, az idei osz­tálysorsjátékot megsemmisíti és egész uj játékot rendel el egész uj húzással. Böhmöt és Schleichensteint a rend­őrség letartóztatta. burgonyát kezdtek szedni a zsákba, hir­telen eiőroihantak és megadásra szólí­tották fel a románokat. A két román katona a felhívásra tüzeléssel felelt, de szerencsére golyóik nem találtak, j Erre a csendőrök is lőttek és az egyik román katona golyótól ta­lálva összerogyott. A másik kettő látva, hogy kisebbség­ben maradtak, futásnak eredt, de rz egyiket sikerült a csendőröknek elfogni még mielőtt elérte volna a román betart, a másikat azonban nem üldözhették to- í vább, mert román területre tértek. Amikorra a csendőrök az elfog itt katonával visszatértek az összeütközés színhelyére, már halott volt. Agyonlőttek a csendörök egy román katonát,aki lopni jött át Jugoszláviába A mánk tolvajt elfogták, a harmadik elmenekült — A le­lőtt katona holttestét átadták a román hatóságoknak Húsz óriási cirkálót épittet Amerika Cooliclge elnök már jóváhagyta a flottafejlesztési ' tervet Magának húzta ki a főnyereményt a porosz osztálysorsjáték két tisztviselője A foglyot és a román katona holttes­tét Nákovóra vitték, ahol megállapítot­ták, hogy az elfogott román katonát Luca Ádámnak hívják. Az elesett kato­na holttestét felboncolták és megállapí­tották, hogy szivén találta a csendörgolyó. Kedden délután vegyes bizottság száMt ki a határra a vizsgálat lefolytatására. A bizottság tagjai jugoszláv részről Moszkovita Jerko államiigyésZ, Nd­dusdi Gyúró főszolgabíró, Jerotijevics vizsgálóbíró, dr. Petrovics Sándor .or­vos és RadulovTcs Petko osendörőrnagy voltak, míg a román hatóságokat két őrnagy, két százados- és egy főhadnagy képviselték. Az érintkezési nyelv a né­met volt. A bizottság megállapította, hogy ' az összeütközés jugoszláv területen történt, százkét lépésre a határtól és a románok, akik krumplit akartak lopni, a jugoszláv területen a cseri­­örök felszólítására nem adták meg magukat. Mindkét bizottság jelentést tett az >n­­cidemsről felettes hatóságaiknak, az el­fogott Luca Ádámot pedig átadták a szuboticai hadosztályparancsnokságnak. Az agyonlőtt román katona nevét nem sikerült megállapítani. Felgyújtotta szállodá­ja egy tiroliv?ndéglös N így ember hamuvá égett Innsbruckból jelentik: Holzgauban va­sárnap éjjel kigyulladt a Hirschen nevű ismert tiroli szálloda! A szálloda ven­dégei nagyrészt külföldiek voltak. Óriási pánik keletkezett és mindenki menekülni akart az égő épületből. Miután az eme­letre vezető falépcsö néhány perc alatt lángokban állt, a vendégek az emeleti ablakokból ugráltak ki és súlyos zuzó­­dásokat, valamint kéz- és lábtörést szenvedtek. A szálloda vendégei közül négyen súlyosan, tizenkét ten könnyen sebesültek meg. A hegyen épült elhagyatott helyre hajnal felé érkezett meg a tűzoltóság. Az égő épület egyes szárnyai nagy ro­bajjal omlottak össze. Közben velötrázó sikoltások hallatszottak a füst- és láng­­tengerből. Hajnalban végre sikerült el­oltani a -tüzet és ekkor négy megszene­­sedett női holttestet találtak a romok közt. A szálloda tulajdonosát, Hammerle Leót gyuftogatús gyanúja miatt letar­tóztatták, mert valószínűnek tartják, hegy az iszákos szállodás gyújtotta fel a szállodát. Kodelka gyilkosának életbizto­sítása Érdekes polgári per indult a budapesti törvényszéken Budapestről jelentik: Érdekes polgári per indult meg, amely azt a kérdést fog­ja tisztázni, hogy a rablógyilkosságért kivégzett Léderer Gusztáv főhadnagy baleset áldozata-e, vagy sem. Ezt a pert a Léderer-házaspár hitelezői in li­­tották az egyik biztositó társaság ellen. Amikor ugyanis Léderernét elszállítot­ták Mária Nosztrára, megmozdultak a hitelezők és követeléseiket be akarták hajtani. Lédereréik ingóságai dobra ke­rültek, de az árverésen összegyűlt pénz kevésnek bizonyult, több hitelező nem kapta meg követelését. Ezek a hitelezők tovább kutattak Lá­­dererék esetleges vagyona után é's meg­tudták, hogy Léderer az egyik buda­pesti biztosító intézettel ezerötszáz dol­láros életbiztosítást kötött, azzal a kikö­téssel, hogy amennyiben erőszakos ha­lállal halna meg, az öröKösöknek há­romezer dollárt tartozik fizetni a bizto* sitó intézet. A hitelezők felszólították a biztositó intézetet, hogy folyósítsa a biztosítási összegei, de a biztosító ezt megtagadta, arra való hivatkozással, hogy Léderer Gusztávot birói Ítélet alapján kivégezték. A hitelezők erre pert indítottak és az érdekes per főtárgyalását valószí­nűleg szeptemberben tartják meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom