Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-24 / 204. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ Szerkesztői Szenetek Hajfelt. Á községi pótadó körül a legnagyobb káosz van. A törvény szerint & községi pótadó nem lehetne több. mint az állami adó 200%-a (kéítszáz). Ehhez azonban iskolaadó. útadó és tartományi adó címén minden községben különböző összegeket számítanak. Tanácsoljuk. hogy küldöttségileg menjenek lei úgy a belügyminisztérium BBB osztályának főnökéhez, mint a pénzügyminiszterhez Beogradba és ott panaszolják el. hogy 1500%-os pótadót kell fizetniük. E. D. D. Lendava. A vizűm érvényessége attól a naptól számit, amikor azt a jugoszláv köevtség kiadta és nem az országba való belépés napjától. így tehát az ottani csendőrség álláspontja helyes. J. K. Kotoriba. Beogradban fennáll a »Pravda Srpska Privatna Soferska Skola, Kosovska ulica 37.« A tanitás és a vizsgálat nyelve szerb, német és magyar. Szíveskedjék bővebb felvilágosításért a fönti címhez fordulni. K. J. Bogojevó. A levele érthetetlen okból csak most jutott hozzánk. Közöljük. hogy a Magyarországra utazók dinárban 300 dinárt vihetnek magukkal, továbbá 3000 dinárnak megfelelő idegen valutát. Ami a magyar útlevelét illeti, legcélszerűbb, hogyha minden ügynöki közvetítés nélkül a beogradi követséghez küldi. Az útlevéllel együtt beküldendő 120 dinár a vízumra. 30 dinár költség és 5 dinár portó, amelyeknek ellenében az útlevelet önnek vízummal ellátva visszaküldik. Dj. T. Kula. Fia Zagrebban mérnöknek tanulhat s a diákmenzán olcsón étkezhet. Állami ösztöndíjra nem számíthat. Szíveskedjék talán eziránt bővebb felvilágosításért a zagrebi egyetem dékánutásához fordulni. Forró nyár. Kis türelmet kérünk, mig a cimet megtudja. F. M. Bac-Petrovoseló. Amennyiben nagybátyja végrendelet hátrahagyása nélkül halt meg. a szerzemény! vagyont az özvegy örökli és az elhunyt házastárs rokonai semmit sem igényelhetnek. Egészen más a helyzet, ha a nagybátyja által hátrahagyott vagyon u .n. ági vagyon, vagyis ő is örökölte valamelyik közös hozzátartozótól. Ez esetben az elhunyt férj rokonai az ági vagyonra örökösök. Ha azonban nagybátyjának a felesége végrendeletileg hagy önre valamit. ezt az ő rokonai nem támadják meg. mert ő is szabadon rendelkezhetik vagyonával. H. 1. Alibunár. Forduljon Szécsi E. bélyegkereskedőhöz Szubotica. N. P. Vei. Becskerek. Szíveskedjék az inzultálás ügyében a bácsmegyei főispán úrhoz fordulni; Olvasó. Beograd. Az orvosi kérdésben az a tanácsunk, hogy addig ne használjon semmiféle gyógyszert, mig azt orvos nem ajánlja, illetve nem Írja elő. — Baedeker köszöni és viszonozza üdvözletét. % ! K. M. Szombor. A lakástörvény úgy rendelkezik, hogy a háztulajdonos és gyermekei részére elsőbbség van biztosítva. A törvénytelen gyermeket azonban nem lehet ebből a szempontból a háztulajdonos gyermekének tekinteni. A háztulajdonos nem köteles tűrni, hogy házában a lakók verekedjenek, vagy pláne az ő gyermekét verjék, ebben az esetben fel lehet mondani. Ha a háztulajdonos beteg, arról is intézkedik a törvény, hogy nagyobb lakásra van joga. Niš. Ä legtöbb szót a magyar irodalomban Arany János használta: az ö müveiben 16.000 szó fordul elő. Ennél több szó csak Shakespeare-nál 18.000. Az az állítás, hogy a magyar nyelvnek kicsiny a szókincse, nem állhat fenn. sőt ellenkezőleg a magyar irodalom szókincse egyike a leggazdagabbaknak.-•^K---------------T. Z. Ez sem közölhető még. 1927. július 24 K. I. Vei. Kikinda. Magyar nyelven a legjobb grafológiai könyv: »Grafológia« Románné Goldzieher Klárától. Ára ötvenöt dinár, portó és vám tiz dinár. T. Gy. Az ön állampolgársági ügye meglehetősen komplikált. A törvény szerint SHS állampolgárság nem illeti meg. mert 1910 után jött az állam területére. A községtől községi illetőséget meg kellene kapnia, de abban a községi jegyzőnek igaza van. ha az állampolgárság igazolását kívánja előbb. A mi tanácsunk az. hogy próbáljon olyan bizonyitványt szerezni, a jegyzővel beszélni és öt rábírni hogy az 1870. évi 50. törvénycikk értelmében egy olyan bizonyítványt adjanhk önnek, amelyben 1 kilátásba helyezik, hogy amennyiben az állampolgárságot megkapja, abban az esetben a községi illetőséget megadják. A bizonyítvány birtokában azután önnek keli Beogradban összeköttetést szerezni, hogy az állampolgárságot megkapja. B. J. Gyenge humor, még gyengébb verseié». Sz F. Közöljük. Keresztsoros rejtvény 55 Vl t>7 1©-H ál , ü* 15 Tb Vízszintes: !. julius. augusztusi probléma 7. itt időzik délelőttönként a ráérő ■szépség 13. ilyen folyadék a sósav. 14. ez a hivatalos ruha a 7 vizszint. 18. a keresztrejtvényhez is kell ... és contra női becéző név próféta katonai vezényszó első fele. sokszor hallottuk a k. u. k. hadseregben külön hivatal a törvényszéken kérdő névmás a strandvendéglősök a zivatart is ilyeneknek tekintik kettős mássalhangzó a strandfürdőben van ilyen deszka a 25. vízszintes mindenikének van filmkomikus-pár egyike a .niVia eev része 39. asszony idegen nyelven 40. a törvényszéken sok van 42. kettős magánhangzó 43. megyek angolul 45. időmérték 46. buzdító szó 47. sok strandon is van 48. testrész 50. kereskedelmi szó. a tucat többszöröse 52. a szerelmi költészet múzsája 54. dal árija idegen szóval 55. dolog latinul 56. nem épen udvarias szó az indulezinonimáia 58. francia rang (főnét.) 60. kötőszó 61. helyhatározó szó 62. római pénz 64. annak a bizonyos bányavárosnak fele 65. a 7. vizsznt. első és utolsó betűje 66. helyhatározó szó 67. paraszti ruhadarab 69. váltójogi kifejezés 71 Algír egyik kerülete 23. indiai í>a neve 77. amerikai nagytó 81. vonatkozó névmás többese 82. rag 83. egv praktikus célt szolgáló filozófiai irány 87. mint 43 csak klasszikus nyelven 88. német segédige 90. régi magyar király neve 91. a vizsint. 64-et hozzátéve —: közös haszonra vonatkozó keresk. kifej. 92. német kötőszó 93. bányásszák 94. női név 96. ilyen termék a 101-es 98. gyógyszer 100. eredeti közhaszn. idegen szóval 101. az ‘olaszok kedvenc tésztája Függőleges: 1. ezt is el lehet érni a strandon 2. a strandon nem konjugálják, inkább gyakorolják 3. rag 4 a dalosok és zenészek jelvénye fordítva 5. ruhadarab 6 rövidítés — rövidítve 7 ételhez szükséges 8. hires mosópor márka 9 igy búcsúzik az olasz szállodás a fürdővendégtől 10. tiltószó 11 nem kellemes lelki tulajdonság 12. igy vásárol, aki az 50 vizszt. veszi 15. házi állat 16. francia személyes névmás többese 17. ha kopogtatnak ezt kérdezzük 20. európai főváros régi neve 22. mutató szó STRAND-FÜRDŐRUHÁK legolcsóbban kaphatók KLEIN JENŐNÉL Novtead, Vei. Becskerek és Senta. 24. 26. 28 29. 30 81. 34. 38. 39. 41. 44. 45. 4/. 49 51. 53. 57. 59. 63. (KI 68. 70. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79 80. 81. 84. 85. 86 89 93 95 96. 97. 99. Poe E. Holló-ia mondja mint 98 vizsz. mint vizszt. 87 papirmérték olasz folyó ____ hires modern magyar zeneszerzőművész monogrammja ezen alapszik a fotbal a virág és {anélküli kert ilyen a strand vasárnap délután a szerteszét elterülő apró birtokok egybefoglalása női név ilyen ember könnyebben ól meg szín rúd. korlát franciául folyó — spanyol neve cimrövidités fokozó szó közhaszn. idegen lufe.iezés ilyen a hamis ember ilyen meg a szűk gallér magyar szabadsághős zivataros, hideg napon ilyen a strand számnév németül tiltó szó férfi név keleties női név szüli az okozato' háborúban a harcvonal mögötti terület (főnét) ugyanaz, mint függ. 15, de fordítva akit vernek igv kezdődik a legrégibb magyar nyelvemlék az is az, ami a 79. füg.-el kezdődik mint 62 vízszintes becéző férfi név templom van, ahol ez hangzik alkotmány szerb nyelven (utolsó betű hijján) ugyanaz, mint vízszintes 88, de fordítva léghajós társaság neve (főnét) huzza a szegény embert idegen neveknél nemesi cimet jelent mutató szó betű főnét