Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-17 / 197. szám
1927. julius 17 19. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ Ifjúság Bibi kas'zirnő volt egy negyedrangu kávéháziján, ahol kóristák kártyáztak disífnókupecekke;, továbliá tehetséges Í0gász gyerekek készültek az alapvizsgára. Az éjfélhez közel eső órákban fiatal katonatisztek is megfordultak itt, igen hangosan csörtetve a kardjukat. A kávéháznak egyébként füstös volt a menyezete $ a lámpák tiillfátyolát ottfelejtették nyár óta a régi helyen. Egyébként minden hódolat Bibit illette, ezt a tót arcú, csengő csiszéjü leányt, akinek sötétkék szemében volt valami tébolyitó bárgyuság. A vastag szőke haját (alig tudta fésülni), csak egyszerűen felcsavarta a koponyájára, úgy, hogy az a művészi rendetlenség gyönyörűségével hatott. Amúgy szórakozott lány volt és idegesen tudott kacagni. A tisztek azt mondták rá. hogy gerlebusías a hangja, de egy fiatal medikus kellemetlen következtetéseket vont le ebből a kacajból. Szerepelt a levezetésben Bibi anyja, még inkább az apja és szerepeltek olyan valószínű történetek, amiknek illusztrálásától az orvos, szülők gondosan óvják-apró gyermekeiket Azért mégis Bibi volt az éjszaka királynője, állandóan pezsgőztették, mert komoly hite szerint a pezsgőnél kezdődik az ital. Egy korán önállósult kereskedő már este nyolckor beült a kávéházba, hogy ő legyen ott az első vendég. A famíliáját elhanyagolta Bibiért, a húgai -gyedül jártak színházba s komoly- házassági tervek törtek meg a lányért való epekedésében. Bibi azonban csak nevetett, mint a hogy kinevetett mindenkit. Akkor mulatott a legjobban, amikor Frosch bakakapitány felajánlotta számára a lakását, bizonyos szerény, de tiszteletteljes havijáradék kíséretében. — Gondolja meg, kisasszony, igen alaposan gondolja meg. Mindenki elmegy egyszer a szerencséje mellett, hátha kegyed épp most van a válaszúton! A lány alig hallotta, a szeme égő lánggal tapadt két kóristára, akik a sarokban borzasán .és dühösen sakkoztak s minden pillanatban Noa doktorra hivatkoztak, aki régen szaktekintély volt. — Az én szerencsém másnak alakul kl. I — Ne mondja! — Színésznő leszek, jelentette ki fö-1 fényes hangon Bibi. Egy színész ur már mondta, hogy pompás az alakom, a hajammal pedig frizurát csinálok. Azon-1 kivü! csinos hangom is van. Csodálatosan elterjedt a lány híre. Öreg urak, akik apró kocsmákba rendeztek polgári kimenőket, éjfél után, mikor már ballagtak volna hazafelé, még befértek ide egy feketére és egymást lökdösték a könyökükkel. — Mit szólsz hozzá? Hát te? Emelkcdettebb^szellemü menyecskék, | akik úgy érezték, hogy ők már minden-1 ről beszélhetnek. Bibi feliii faggatták a ■ gavallérjaikat. — Beszéljen róla valamit. Csakugyan j »olyan« lány? Bibiről azonban senki se tudott roszszat, még csak gyanúsat sem és azok aj kifogástalan tisztességül asszonyok oda voltak a gyönyörűségtől. —- No, már ilyet! Egy kaszirnő és mégis! Ifjú jogászgyerekek keservesen szén- \ védték, hogy milyen csuful bánik velük | Bibi. Velük, akik Pestről megjövet, ezer, édes kaland szálait szinezgették meséik-; ben s ellenállhatatlanok voltak. Néha. mikor nyüzsgött a kávéház, a ; leány otthagyta trónusát és a kávéház előtt sétált. Júniusnak minden perzselő tüze egyszerre érkezett meg, a szemközt levő parkban hársfák hódítottak az illatukkal, éjjeli baglyok vágtak el a levegőben. Egy denevér majdnem beleakadt Bibi hajába. — a lány hisztérikus epekedéssel kivánta, hogy bár csak beleakadt volna. — Kisasszony, a kasszához! — üvöltött a kávés, aki állandó rendőri gyanú , alatt állt, mint balkáni lánykereskedő. ! Azonfelül vastag óralánccal pántolta át a hasa domborulatát. — Várjon! — kiáltott vissza Bibi. A kávés várt. Mert ha gorombáskodik, még elmegy a lány és vele megy a vendégsereg. Azok is, akik nem vették volna szívesen, ha közhírré jut, hogy ebbe a lebujba járnak, amelynek hamiskártyásokkal teli szeparéjában megtollasodott néhány detektív. Bibi odakünn az éjszaka hangulatát szivta magába s amig a szinház sötétbe fúródó körvonalait nézte, sóhajtozva álmodott primadonna-sikerekről. Azonban a pezsgő-durranásra bevonult, sőt kegyesen engedélyezett is néhány dallamot azokból a tömeges dallamokból, amelyekkel egyszer megtébolyitja a világot. Az ének hamis volt. nyers is, de az ilyesmit éjfél után nem szokás észrevenni. — Fönntartom indítványomat, igen tisztelt kisasszony, mondta Frosch bakakapitány. Azonban három óra. úgynevezett fájramt, amikor nagysád liazavonul. Vonuljon hát az én karomon. — Ne feledje Bibi, hangoztatta a korán önállósult kereskedő, hogy a színiiskola sok pénzbe kerül. Fn szeptember hetedikén a magam embere lettem, nálam a pénz mellékes. — Bibi, huszonötéves vagyok! — kiáltotta egy cingár ügyvédjelölt. Singer bácsi, a valutaspekuláns, duny-Talán ötször-hatszor beszéltem öszszesen az apámmal. Pedig már elmúltain tizennyolcéves, amikor meghalt. És sohasem laktam idegeneknél. De nem szerette a fölösleges locsogást. Társalgásaink fele arra a húsvéti vakációra esik, amikor tízéves koromban, mindegy előzetes bejelentés nélkül elutaztam Velencébe. Apa utánam jött és elcsípett este a fiumei korzón. — Kezitcsókolom, mondtam kissé megszeppenve, amikor elém állt. Nem válaszolt, hanem megindult velem szállodája felé. Fönt, a szobában aztán megkérdezte: — Mjert szöktél meg? Ha azt mondja, hogy hozz egy pakli gyufát, akkor is dobogott volna a szivein. Nagy dolog volt az, ha beszélt hozzám! Hogy mit, az már nem is volt fontos. Meg se próbáltam hazudni. — Nekem megígérték, ha jó lesz a félévi bizonyítványom, apa elvisz Velencébe. Egész télen spóroltam a pénzt. Most aztán a mama azt mondta, hogy apa nem akar eljönni, hát elindultam egyedül. — Mennyi pénzed van? — Százhúsz korona. — Add ide! Másnap este a hajón ültünk. Egy hétig szívtam magamba Velencét, együtt mászkáltunk mindenfelé, drága, mocskos sikátorokban. Egész idő alatt egyetlen szót sem beszéltünk egymással. Visszafelé erősen hullámzott a ten- j ger. Apa a fejem fölött aludt. Éjfél felé ! lemászott ágyából, rumot csöpögtetett néhány darab kockacukorra és ideadta: — Ilyenkor nem árt az alkohol! Fiúméban megnéztük a piacot. Egyszerre csak azt mondja: — Te mindig futballozol, hát lássuk, meg tudod-c rúgni ezt a narancshéjjal, hogy annak az autónak a kereke épp átmenjen rajta? A narancshéj a járda szélén feküdt. Belerúgtam. A következő pillanatban szétfröccsent a kerék alatt. Mindaketten tudtuk, hogy soha ennél véletlenebből még nem sikerült semmi, de azért kimondhatatlanul büszke voltam. Láttam rajta, hogy tetszik neki a dolog. Otthon rögtön clujságoltam anyámnak, hogy apa háromszor beszélt velem az utón. Anyám sirni kezdett. Különben is mindig szemrehányásokkal gyötörte: — Más apa örül, ha foglalkozhat a gyerekével. Te évszámra nem szólsz a fiadhoz. Úgy nő fel, mint valami árva. Ez nem volt igaz. Anyám pofozott kettő helyett. Meg aztán, ha nem is beszélgettünk apával, állandóan nála ültem az irodányogva mutatott egy zálogházból kiváltott karperecét. — Úgy éljen az unokám, hogy igazi brilliáns. Na, mit szól hozzá? — Imádlak! — súgta égfelé fordított szemmel az éjjeli szerkesztő, aki éppen zárás előtt érkezett meg. Bibi rendbehozta a kontyát, épp a kalapját tűzte föl. — Sose strapálják magukat az urak, alászolgája. Leszállt a trónusról, még egyszer körülnézett, hogy mit felejt itt. Akkor megnyílt az ajtó s belépett egy fiú. Gyerek még, rózsás arcú. de termetre gránátos. A kalapja félre van csapva, sötét árnyu szeme mosolyogva simogatott meg minden ócskaságot, ártatlan [ önbizalommal. Széles váilával majdnem [súrolta az ajtót, fiityörészett. — Diák. mondta halkan a szerkesztő. 1 Ma tett érettségit. A diák odalépett Bibihez, megsimogatta az arcát, aztán beléje karolt. Úgy j haladtak kifelé. — Papp Oszkár vagyok, mondta az 'uccán. Merre megyünk? A lány félig dermedt öntudatlanságban, félig ismeretlen érzések bizsergető ■ lázában simult hozzá. Később fölnézett ■ rá félénken, mosolyogva. íjában. Ha jött egy harmadik, bezártuk ! az ajtót és iórumoztunk. Néha délután kettőtől este tizig. Hetenkint négyszer! ötször. Persze nem tanultam. Amikor jeles bizonyítványt vittem ! haza, akkor se szólt semmit, amikor í egyszer megbuktam, akkor se. Anyám j szerint * ugyan kijelentette ekkor előtte, jhogy »szép dolog!« — de ezt, őszintén {szólva, nem hittem el. Anyám magasabb célok érdekében el- I tekintett olykor a kötelező igazmondásj tói. ! Első gimnazista koromban száz koronás ösztöndíjat kaptam. Az évvégi j záróünnepélyen adta át a főigazgató. I Anyám előző nap könyörgött neki, ki! sérjen el a gimnáziumba, most az egyiszer, hadd lássam, hogy érdeklődik a dolgaim iránt. Nem jött. Három év múlva már rossz tanuló voltam, amit az is mutat, hogy az orjszágos tornaversenyen ezüstérmet nyer\ tem magasugrásból. Ezt is a záróünne! pélyen osztották ki. Ott volt. Egyszer osztályfőnöki megrovást kapjtam Írásban, hogy sokat verekszem. El- I olvasta és szó nélkül aláírta. Négy nap! ra rá odavetve megjegyezte: — Az nem baj, ha valaki verekszik, 'csak ne huzza a rövidebbet. Apám hivatásos pedogógus volt. Iskolaigazgató. Soha semmit meg nem tiltott. Nem iszom, nem dohányzom, nern kártyázom. Nem volt szükségünk rá, hogy hangosan beszéljünk. Tudtuk egymás'gondolatait is. Például, amikor meghalt... Katona voltam. Kora reggel elindultam a kaszárnyába: anyámtól, amikor jbekészitette a reggelit, elköszöntem, apa [még aludt. A gyakorlótéren reggel fél itizig nyugodtan lovagoltam, akkor egyezerre leszálltam a nyeregből és odaj mentem az iskolaparancsnokhoz: — Főhadnagy urnák alázatosan je- I lentem, haza kell mennem. Az apám [meghalt. — Honnan tudja? — Az irodából most üzenték ki küldönccel. Anyám betelefonáltatott. Ebből egy szó se volt igaz. — Hazamehet, de ha kisül, hogy ez a telefonálás... Nem fejezte be. El se tudta képzelni, hogy valaki ilyesmivel vicceljen. A villanyoson már gondolkozóba estem azon, micsoda ostobaságot követtem el. Miért halt volna meg az apám? Este még kutyabaja se volt__ A keletinél átszálltam egy 53-asra. Közben vettem egy Fidibuszt. Belenéztem és szégyenkezve eldobtam: (Akinek az apja félórával ezelőtt halt meg, ne olvasson disznó vicclapokat). rünk a hulival! Irta: Diószeghy Tibor Amikor a Rottenbiller-ucca sarkán leugrottam a kocsiról, kinevettem magamat. Micsoda babonás ostobaság. »Megérezni«, hogy meghalt az apám... Viszsza akartam fordulni. Szorongás fogott el. Mentem tovább. A Sziv-uccában borbélyunk felesége ott állt a kirakatuk előtt. Hogy meglátott, ijedt arccal beszaladt a műhelybe. Ez már tudja! Futottam az iskoláig. A kardot kezemben vittem, hogy ne akadályozzon. Becsöngettem lakásunkba. Anyám nyitott ajtót, kisirt szemmel: nézett, honnan kerülök elő? — Meghalt? — kérdeztem. Zokogva rám borult felelet helyett. *• Beretválkozás közben halt meg. Állítólag ólommérgezésben. Gyönyörű napsütésben temették. A ház előtt félórahosszat állt a kocsi. Várni kellett a papra. Anyám ájuldozott. A fekete paripákat bámészkodók, kis mezítlábas csirkefogók kibicelték körül. Megjegyzéseket tettek a koszorúkra. Szerették volna már a zenét hallani. És az egyik türelmetlen kis jassz megszólalt: — Mi lesz? Zseriink a hulival! Elnevettem magam az apám temetésén. Erősen ki van bennem fejlődve a komikum iránti érzék. Debreczeni József: KÉT VERS Szolgaság De jó a hónak null alatt, De rossz nekem a hó alatt De rossz nevetni, vagy ami Csak egyre megy: borongani De jó felhőnek, faragott becézni Isten szép napot és felölthet száz alakot. De rossz nekem, becézni nincs kit, se lányt, se selymes pincsit. De jó erdőnek gond nélkül Más dolga nincs: festőknek ül. Toronynak is jó, lát eget És vándort állni domb megett. És rossz nekem, kit némelyek, hogy minden izem émelyeg domb megett megfogva tártnak. Csengőnek jó. mert nesze van Istennek, mert oly messze van És rossz nekem, mert nincs neszem a kenyeremet itt eszem és elmúlásom itt leszen. Apróhirdetés az,.állást keresők“ rovatban Szép, mint a naplemente Daliás levente Viirge, akár az evet És tegnap óta nem evett. Jó, mint egy falat kenyér, Jó, mint a komlókenyér. Mint Bolyai olyan okos És mostan henyél, henyél. Ismeri Shawt és Franceot, beszél németül és szerbül, megveti a táncot, a ílancot és most a gondtul gerince ferűül. Ir gépen, könyvel, levelez Elmélyedésre nevel ez, készít jelentést, mérleget és mostan kölcsönt kéregét. Végzett kurzust és töreált És most, hogy fejtetőre állt E bus világ, e fénytelen Állást keresni kénytelen.
