Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-16 / 196. szám
1927. julius 16 BAGS MEGYEI NAPLÓ 5. oldal Szomborban is működik az adóprés A városi tanács szigorú rendelete az adóhátralékok behajtásáról Szóm borból jelentik: Szembor város tanácsa pénteken rendkívül szigorú rendeletet adott ki az adóbehajtásokra vonatkozóan. A rendelet a pénzügyi törvény 79. szakaszára való hivatkozással közli, hogy az adóhátralékokat végrehajtás terhe mellett be kell fizetni 'a pénzügyigazgatóság pénztárába. Ezzel egyidejűleg a pénzügyigazgatóság elrendelte, hogy azoknál az adófizetőknél. akiknek ingatlan vagyonuk van, akiknek adóhátraléka meghaladja az ötezer dinárt, a hátralékot be keli kebelezni az adóhátralékos ingatlanára. A városi tanács és a pénzügyigazgatóság rendeleté következtében a városi adóhivatal teljes személyzetét az adóbehajtási munkálatok elvégzésére rendelték ki. A szigorú rendelkezések nagy nyugtalanságot keltettek a 'szombori adófizetők körében. Testvérek tragédiája Két testvér a vizbefult a harmadik megörült Szkopljéből jelent.®: Három muzulmán fivér: Szalih Jója, Musztufa és Neozad pénteken a Vardar folyóban fiirödtek és fürdés után már hazaindultak, amikor Musztafa meggondolta- magát, visszafordult, levetkőzött és újból a vízbe ugrott. Két testvére egyideig szemlélte, majd hirtelen azt vették észre, hogy fulladozik és elmerül a‘ hullámok között. Kétségbeesett kiáltozására Nozad ruhástul utánavetette magát és lebukott a mélybe, ahol derékon ragadta a fulladozót. Csakhamar mind a ketten felszínre kerültek, de a következő pillanatban ismét elmerültek. A harmadik testvér, Jója csak későn eszmélt rá, hogy mi történt: mindkét fivére belefult a folyóba. A borzalomtól és testvérei elvesztése feletti fájdalomtól Szalih Jója eszét vesztette és őrjöngve futott he a városba, ahol nagy küzdelem árán sikerült ártalmatlanná tenni. Az uj Pribicsevics A névvsgyelemzés feltalálója az anyanyelv Jogiról, a választási kilátásodról, a kerinthiai szlovének autonómiájáról is a nemzetiségi kisebbségei r3l Noviszadról jelentik: Pribicsevics Szvetozár pénteken este Dungyerszki Gyókó lakásán fogadig, a Bácsmegyci Napló munkatársát s az aktuális politikai kérdésekről nyilatkozót. — Milyennek látja miniszter ur a parlamenti választások kimenetelét? — Azt hiszem, hogy a kormány vereséget fog szenvedni. A rendőrségek nem képesek olyan erőt kifejteni, mint a kormány reméli. A Vajdaságban a kormány sikere kizárólag a nemzeti kisebbségek magatartásától függ. A szerbek részéről annyi szavazatot se fog kapni, amennyi a hányados eléréshez szükséges. Délszerbiábau tisztán a rendőrségek enyhébb, vagy erősebb nyomásától függ, hogy mennyi szavazatot karinaid. — Miniszter ur nem vállal Noviszadon jelöltséget? — En a I.ika-ban maradok, amely mindig kitartott mellettem, azonkívül Eszak-Dalmáciában és Banjalukában le- j szék listavezető. Az utóbbi helyen valamennyi pártvezér fellép. A noviszadi listavezető, dr. Popovics Szvetiszláv nagy koncepciójú reálpolitikus, a gazdasági kérdések komplexumának egyik legjobb ismerője. — Mi az álláspontja a nemzetiségi kisebbségek kérdésében? — Annyi jog illeti meg a nemzetiségeket, amennyit fajtestvéreink részére követelünk külföldön. Nem kérhetek olyat másutt, emit itthon megtagadok. — Az iskolai autonómiának elvi ellensége vagyok, mert akkor nemcsak a nemzetiségeknek, hanem a felekezeteknek is meg kell adni az autonómiát. En mint liberális politikus, ellensége vagyok a felekezeti iskolának s az állami iskolának vagyok a barátja. — Mi legyen az állami iskolában az oktatási nyelv? — Minden népfaj, minden nemzetiség a saját nyelvén tanítson az elemi iskolában, azonban természetesen az államnyelvet is intenziven tanítani kell. Ha azonban nem az anyanyelven tanítanak, ez csak tortúra lenne a kisgyermekek számára, — De lassanként nem tesz tanerő, aki a nemzetiségi iskolákban tanítson. — Az ellen senkinek sem lehet kifogása, hogy magyar és német tanítóképző állittassék feJ. — Karinthiában a szlovén nemzetiség már széleskörű autonómiát kapott. Lchet-c arról szó, hogy a példát nálunk is követik?- Nem ismerem még a karinthiai uj törvényt. Az erről szóló jelenségek nagyon szűkszavúak. Nagyon örvendek. hogy a szlovéneknek iskolái lesznek, a melyben anyanyelvükön taníthatnak. Mielőtt azonban a kérdésben nyilatkoznék, be akarom vári a hivatalos jelentéseket. Pribicsevics még Korosec állítólagos akciójáról beszélt, amely szerint autonómiát követel a szlovének számára. Pribicsevics szerint ez oktalanság, aminek megvalósításáról szó sem Irha. A beszélgetés végén inég egyszer nagy elismeréssel szólt dr. Popovics Szvetiszlávról, a noviszadi listavezetőről, mire az interjú véget ért Szubotics Dusán igazságügyminiszter elfogadta a szuboticai jelölést Radonics Jován külön listát állit a szuboticai kerületben Beogradból jelentik: Szubotics Dusán igazságügyminiszter pénteken tanácskozást folytatott Vukicsevics Velja miniszterelnökkel. A tanácskozás után az igazságügymi- ! niszter kijelentette, hogy elfogadta \ a szuboticai listavezetői jelölést. A j jelölésről véglegesen a szuboticai I ! kerületi konferencia fog dönteni. Értesülésünk szerint Radonics Jován önálló listát állit a szuboticai kerületben. Vukicsevics Velja miniszterelnök pénteken délután fogadta Manojlovics Dusán szuboticai főispánt, akivel véglegesen megállapították a radikális pártnak a magyar párttá! való együttműködésének feltételeit. E szerint a magyar párt a közös listán az egye’sitett szentai járási és sztarakanizsai városi jelöltséget és a topoiai járásban a helyettesi jelöltséget kapja meg. A miniszterelnök jóváhagyta az egyezményt. A király kihallgatáson fogadta Marinkovies külügyminisztert A demokraták sürgetik a vajdasági községi választások kiírását Radies radikáliü-demokrata-szlovén-horvát koncentrációt ajánlott Bledben Beogradból jelentik: A lázas választási előkészületek közepette ebben a pillanatban a politikai világ érdeklődése Bled felé fordul. Radics István audienciája, Vukicsevics, Marinkovies és Korosec utazása egyaránt odavonzotta a közvélemény figyelmét. Radics István blédi utjával kapcsoatban pénteken beogradi politikai körökben olyan hírek terjedtek cl, hogy Radics. javasolta őfelségének, hogy még a választások előtt hozzák létre azt az uj kombinációt, amelyben Vukicsevics, Marinkovies, Korosec és Radics vennének részt. Ebben az elhatározásában — mint beszélik — Radicsot az vezeti, hogy miután pártja iránt rendkívüli részvétlenséget tapasztal a szavazó tömegeknél és miután az ország minden részében listákat állított fel, a kormányhatalom utján akar sikereket elérni. Radics, aki a választási agitáció során a parasztfront kiépítését hangsúlyozza, most lilédben koncentrációs kormány megvalósítása mellett tört lándzsát. A politikusok gyakori blédi látogatása azzal is összefüggésben van. hogy szükségesnek tartják bizonyos politikai kérdések sürgős tisztázását, amelyekről úgy vélik, hogy e pillanatban könnyebben rendezhetők, mint a választások után. A kormánykoalíción belül is rendkívül fontos kérdések kerültek napirendre, igy a boszniai, valamint a vajdasági községi választások ki. írása. Ebben a kérdésben a demokraták meglehetős türelmetlenséget tanúsítanak. A Novosti egy demokrata miniszter föltűnő nyilatkozatát közli, amely többek közt a következőket tartalmazza: — Vukicsevics miniszterelnök Kon-Feltünést keltett politikai körökben, hogy Nincsics Momcsiló volt külügyminiszter, valamint Markovics Lázár volt igazságügyminiszter pénteken kihallgatáson voltak Vukicsevics miniszterelnöknél. Ez alkalommal az északbánáti kerület radikálispárti listájának összeállításáról, illetve a hercegovinál választások előkészítéséről volt szó. Mint értesülünk. Nincsicsnelc sikerült megnyerni a miniszterelnök hozzájárulását ahhoz, hogy ő legyen a listavezető a felsőbánáti kerületben. Vajdasági jelöltek a miniszterelnöknél A miniszterelnök pénteken délután fogadta Lalosovics Jócó volt képviselőt, akivel a szombori jelölésekről tárgyalt. Lalosevics beszámolt a német párttá’ folytatott tárgyalásairól, amelyek hir szerint sikerrel jártak. Később a miniszterelnöknél megjelent Mijo'dcs Áca szociálpolitikai miniszterrel együtt Grol Milán, a szuboticai kerület demokrata jelöltje is. IJjabb ellentétek a kormány és a Pasies-csoport között Trifkovies Márkó és a baujalukai rendőrség közötti konfliktust Beogradban élénken tárgyalják és a Pasics-csoport rossz néven veszi, hogy a kormánysajtó folyton arról ir, hogy a béke létrejön a Pasics-frakcióval és közben Triíkovics Márkot molesztálják. A kormánykörökben viszont Trifkovies kijelentéséi tettek rossz benyomást. Hir demokrata—Radicspárti koalícióról Zagrebból jelentik: A Vccscr azt a szenzációs beállítású hirt közli, hogy a Vukicsevics és Korosec közt létrejött paktum ellensúlyozására a demokraták tárgyalásokat kezdtek a horvát parasztpárttal abban az irányban, hogy a demokrata egyesülést a Radics-pártra is kiterjesszék. Az uj blokk a lap prognózis» szerint abszolút többséggel rendelkezne a parlamentben és sikerrel vehetné fel a küzdelmet a radikális-klerikális szövetség ellen. Marinkovies blédi audienciája előtt az olasz követtel tárgyalt Bledböi jelentik: Marinkovies Vaja külügyminiszter pénteken délelőtt a bWi 1 oplice-kávéliázban hosszabb megfcftszélest folytatott Bodrcro beogradi öt»»» követtel, aki a szlovéniai fürdőhelyen tölti nyári pihenőjét. Később Marinkovics a királyi kastélyba ment, ahol őfelsége két órás audiencián fogadta A kihallgatás után közölte az újságírókkal a külügyminiszter, hogy szombaton délelőtt részletes expozét fog adni a sajtó számára a kül- és belpolitikai helyzetről. A szintén Bledben időző Prince amerikai követ ebéden látta vendégül a külügyminisztert. Felgyújtott egy embert a magasfeszültségű villanyáram Tragikus szerencsétlenség tíecskereken seccel paktumot kötött és ezzel a demokrata pártot befejezett tény elé állította. ,4 demokraták sem Hihetnek tovább ölhetett kézzel és nem várhatják, mig Vukicsevics uiabb befejezett tény elé állítja őket. A mai kormány összeállítása alkalmával mindkét fél arra az álláspontra helyezkedett, hogy egyik pártrak sincs szüksége arra, hogy valamely harmadik párttal kössön megállapodást a választási kampány alatt. Érthető, hogy Vukicsevics a klerikálisok számára tett engedményei folytan nem tudja beváltani a demokratáknak adott igé'eteit és igy nem lehet csodálkozni azon, ha a demokraák elégedetlensége egyre növekszik. Bccskerekről jelentik: Megrendítő szerencsétlenség történt pénteken reggel öt óra tájban Becskereken. Vigyázatlanság következtében a villanyáram teljesen összeégetett egy embert, aki néhány perc alatt sérüléseibe belehalt. Pénteken reggel Kirtyánszki Daniló becskereki gazdálkodó udvarából egy cséplőgépet vontattak ki az uccára. A cséplőgépet vontató gőzös kéménye leszakította az udvaron keresztül húzódó villanydrótot, amelynek egyik fele összegubancolódva az egyik félszerbe perdült. Ugyanakkor a félszerben tartózkodott Evresán Milutin harminchárom éves béres, aki a villanydrótot félreakarta dobni. Közben a drót a derekára csavarodott és minthogy magas feszültségű áram volt benne, a szerencsétlen ember pillanatok alatt meggyulladt. Valóságos fáklyaként égett már, amikor segítségére siettek és fejszével elvágták a drótot. Evresánon azonban már nem lehetett segíteni. Borzalmas égési sebeibe belehalt. A rendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, bogy a szerencsétlenségért kit t&rhel a felelősség.