Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-10 / 190. szám
20. oldal J3ÁCSMEGY& NAPLÓ 1927 július 10 Éhesek Május, dél, verőfény. A járda szélére ültetett pádon két férfi. Fiatalok. Az egyiken sárgás átmeneti felöltő eltagadhatatlan jeleivel, hogy ebben telelt ki a gazdája. Kalapja porszinü és az oszlásnak indult pántlika rajta barna zsirfoltokat izzad. Két meztelen keze vörös és gyászos keretet visel a körmei körül. Nyugtalanul ideges önkénytelen mozdulattal minden piilantban a zsebéhez kap. Reflex mozgás a cigaretta után amiknek végső maradványai is nyilván rég ki lettek kotorva a jobb és bal fenékből mert a kezek reménytelenül úgyszólván hosszú orral távolodnak el újból és újból a zsebek zord kietlen vidékéről. A másik férfi rendes öltözékü jelentéktelen horpadt mellű emberke olyan arccal és megjelenéssel, hogy köhögnie kell, ha azt akarja, hogy észrevegyék. ■Egy ideig figyeli a mellette ülő kínos zsebbenyulásait, aztán kiveszi a dohányos tárcáját és megkínálja vele az ismeretlen férfit. — Két hónapja nincs állásom. Meg kell dögleni. Ez nem élet igy... — Van felesége? kérdezte hirtelen felé fordulva a másik. — Menm'asszonyom van. — Szereti? — Nagyon; de várni kell. — Szép a menyasszonya? — Nagyon is. De hát a szépségből nem lehet... — Szereti magát? — Nagyon derék hűséges kis leány az, de hát mit ér... — Mit ér, mit ér maga boldogtalan boldog! Szeret, szeretik. Hogy mer még ennél többet is akarni az élettől? — De kérem mit ér a szerelem ha... — Ha, ha! Mit ér a szerelem. Hogy a szerelem mit ér! Az apró férfi kivörösödött, keze lába szélmalmozott, ahogy neki hevült a beszédnek. Leritt róla, hogy szivbéli ügye ez a téma, hogy most »benne« van. — Hát nézze kérem, itt volnék én, ahogy megnéz most. Van állásom, nyugdíjas, mindennap borotválkozom és hetnként kétszer fürdők. Spriccert iszok a vacsorám mellé és némi betétem is van betegség esetére. És hát mit gondol barátom mim van nekem mégis? Hát tudja meg, hogy semmim sincs nekem kérem, üres és értelmetlen a világ nekem. Hirtelen mozdulattl megragadta a sárga felöltős karját és hozzáhajolva mondta: — Figyeljen csak barátom. Nézze ezeket a kis nőket, ahogy itt ellibegnek lobognak előttünk. És lesse: Vájjon meg néz-e engem ezek közül egyetlen egy is? Na ugye. hogy nem? Nem néz meg engem egy se barátom, mintha nem is exisztálnék- De lám, magát vissza nézik ezen nők barátom pedig — őszintén — igen rossz kravátlija van kérem és menyasszonya van szép, ergo hiába nézik. Viszont engem egy csöppet se néznének hiába és tudja meg örök lakás és örök szerelem az mind megvolna nálam kérem. — Hát pedig asszonyt azt könnyebb szerezni mint kenyeret — sóhajtott a sárga kabátos mialatt a körmére égett cigarettlibő! próbált kipumpálni még egy sukkot. — Hogy könnyebb volna, az kizárt dolog kérem. Szerető hitvest kapni, egy ideált kérem, az a mai világban ritkaság és ilyen esetekben is a csinos férfiak előnyben. A magamforma szerény emberre nem mosolyognak biztatva, bátorítva a hölgyek kérem és csak úgy messziről nézi őket az ember mint kutya a vágott borjut a mészáros üzletben ... A déli harangszó zúgva lecsapott hatalmas hangja betöltötte a tereket, uccákat és kisodorta a házak, gyárak, fülledt irodák robotosait. A két férfi elhallgatva nézte a járda megsokasodott emberforgalmát és a déli verőfény melegébe feledkezett járókelőkkel egyazon ütemben érezték meg az ucca uj tavaszi indulóját. Most egy talyigás ember haladt keresztül az úttesten megrakva illatos friss cirokkal. A sárga kabátos egy darabig a tavaszi mámorból ocsúdva meredt szemmel bámulta. Gyomrába irtózatos marokkal vájt bele a kin, keze és térde megremegett. Fölállt, tikkadt csecserepes szája szegletében egy csepp nedvesség csillant meg. Sóvár nyálak gyülekeztek a szája medrében és hiábavaló nyelésekre ingerelték. Szemeiben óriás kenyereké dagadtak a cipók és mindegyik külön-külön saját kerekén gurult... Tágult orrcimpái mohón habzsolták a friss cipók ingerlő gyilkos szagát miközben dadogta: — Micsoda fölséges illat teremtőm! és öntudatlanul megindult a kenyeres talyiga nyomán. Mindezekből a másik férfi semmit sem látott, mert ugyanakkor egy bűbájos nő haladt el mellette talpig ibolyaparföm felhőben. Az apró úrral forgott a pad, ibolyaerdőben járt és a karcsú ibolyaszárak mind rózsaszín selyemha-1 Modern, Ízléses és tetszetős kiállítású németnyelvű évkönyv jelent meg nemrégen — Pallas Almanach estnischer Dichtung und Kunst. Pallas-Verlag Tartu 1927, mümellékletekkel — melynek célja, hogy az újabb észt művészetet és müirodalmat külföldön ismertesse. Kiadói és összeállítói a Tartuban (Dorpat) alakult Pallas-képzőmüvészeti iskola tanárai, akik között a legjelesebb észt költők, prózairók, esztétikusok és képzőművészek foglalnak helyet. Mint egy meghatározott művészcsoport — Pallas Kör — kiadványa, e kötet nem képviseli az egész észt irodalmat és művészetet. Mégis, a kép melyet nyújt, hü és jellemző. A szereplő irók a századeleji »Noor-Eesü« (ifju-észt) majd a háború utáni »Siuru« (az észt mitológióból vett jelképes állatnév) mozgalommal kapcsolatosak s akkor játszott vezetőszerepüket, a .Pallas Kör«-ben tömörülve, a mai napig is megtartották. A magyar nyugatosok törekvéseivel egyidőben, az 1905. évi orosz forradalom után lépnek az irodalmi élet színterére az »ifjú észtek, ama sokágú nemzetiség öntudatosodási folyamat egyik külső jeléül, amely a hatalmas szláv birodalmat már régen és eleve elrendelten a felbomlás felé sodorta. A cári államhatalom szempontjából tekintve, szociális törekvéseikkel kétségtelenül bomlasztó elemet képviselnek az ifjuésztek. Irodalom-elméleti és esztétikai elveik a magyar Bessenyei—Kazinczy korszak, másrészt a nyugatosok ideológiájának sajátos, a helyi viszonyokból fakadó keverődésrt mutatják. Kulturális öntudatosodás, a szociális és államadminisztrativ állapotokkal való elégületlenség — forradalom, ez az az ut, melyen minden szabadságra törekvő nép halad, s melyet megtettek az észtek is. »Legyün késztek és váljunk európaiakká!« ez a Gustav Suits (lírikus költő) kiadta jelszó mutatja az észtek népi tudatosságában beállott változást, magában rejtvén a törekvést: el Oroszországtól! Ami a nyugatba való bekapcsolódás ellenére a dekadencia felé hanyatlástól megmenti a nyugalmas lendülettel fejlődésnek induló észt iradolmat, az épen az a körülmény, hogy az ébredő ifjú népi energia — mondjuk a Bessenyeiszinezet — erőteljesebbén érvényesül. Az ifju-észt mozgalom töretlen erejű friss kezdés, amelynek politikai ideilógiája a független állami lét megteremtésében csúcsosodik. Alig másfélévtized múlva, esztétikailag pedig a nyelvújítás megindításával, uj formák, uj hangok, uj műfajok meghonosításával megteremti a modern észt müirodalmat. Ezzel szemben a magyar nyugatos mozgalom egy fejlődésének klasszikus fokára már eljutott irodalom továbbfinomulása városéleti kulturképlet, mely elszakadóban van a népies ősjellegtől s igy kényszerítőén, helyenkint, hanyatló tendenciát mutat. Politikai ideológiája — a szerencsétlen előzmények s a tragikus kísérő körülmények közepette — nem volt képes nemhogy az állameszme megteremtése, de csupán annak erélyes megvédése céljából sem, egy táborba tömöríteni a nép-nemzeti erőket. A Nyugat-mozgalom e lényeges hiánya kiderül s az észt továbbfejlődéssel a »Siuru«-mozgalommal szinte egyidejűleg jelentkezik a Táltos-kiadó uj célkitűzése Magyarországon. Az észt »Siuru« (1917) s a Táltos jelentése, irányzata, sorsa egyező vonásokat tüntet fel. Hivatásuk átmeneti jellegű. A »Siuru«mozgalom elültét az észt irodalmi élet minden nagyobb nehézség nélkül viselte el. Az orosz birodalom periferikus részeinek leválásával az önálló állami és kulturális élet berendezése terén újabb fejlődési lehetőségek adódtak. A »Norisynát viseltek. Millió ibolyafa selyemharisnyában. Fölállt és boldog szédüléssel szívta mellre az úszó ibolyaszagot — Micsoda isteni illat — motyogta extázisbán és megindult az ibolyás nő után or-Eesti« és a »Siuru« csoportok vezérkara Tartuban, az egyetem székhelyén, az észt szellemi élet központjában, a felállított képzőművészeti iskolában s a vele kapcsolatos Pallas-Körben találkozott az irodalmi és művészeti élet újraszervezésének, továbbfejlesztésének munkájában. Az észt müirodalom s ' művészet a nép kicsiny számának ellenére is, napjainkban erőteljesen fejlődik. Az évkönyvben az észt 'lira egyik izmos tehetsége, Henrik Wisnapun jól sikerült áttekintést ad erről. A meglepően és szinte kimerithetetlenül gazdag népköltészetből ered az észt müirodalom. A népdal, a népies melódia és a nép művészet az a szellemi alap, melyen a müirodalom nyugszik. Valamikor a népdal volt a népi együvétartozásnak kifejezője. A népköltészet veszendőbe mente a nemzeti megsemmisülés veszélyével járt volna szinte együtt. A politikai viszonyok megváltozása valóban uj lehetőségeket tárt fel. A múlt század közepén megindult nemzeti ébredés,' a néphagyományt gyűjtő F. Kreutzwald, a hazafias lírát művelő költőnő Lydia Koidula, az észt pszeudoklasszicizmus, a romanticizmus, naturalizmus és realizmus irodalmi korszakai után, amelyek mind 50—60 évre zsúfolódnak öszsze, 1905-ben nemzedékváltás történik. A szociális körülmények módosulása, a kapitalizmus előretörése megosztja a népet. Az uj irók megteremtik az ellenzéki novellát és ellenzéki regényt. Az 1905-iki nemzedékváltás nemcsak társadalmi, de esztétikai és irodalmi irányváltozást is jelent egyúttal. Az uj irodalmi megmozdulás szellemi vezére, G. Suits szavai szerint, amint a faekét a vaseke, a sarlót pedig az aratógép- váltja fel, ugyanígy küzd az ifjú észt mozgalom az ósdiak ellen. A neoromantika, szimbolizmus és ekszpresszionizmus bevonulnak az irodalomba, az egyéniség-kultusszal és a tisztán esztétikai alapra való helyezkedéssel együtt uralkodóvá válván. Friedebert Tuglas — talán az észt Kazinczy — mint mübiráló az esztétikai elvek rendszerezését végzi el. Fr. Tuglas nagy képzettségű kritikus és iró. Legtipikusabban szép lélek, aki az észt prózairodalomban eddig páratlanul álló stilusformáló készségével, a lélektani finomságokon való törekvésével válik ki, s szárnyaló, de bizarr képzeletével a valószerü és valószerűtlen keskeny érintkezési mesgyéjén sokaktól meg nem értetten halad. Nem népies iró. G. Suits és Fr. Tuglas az első képviselői az észt műirodalomnak, akik a tőlük megindított mozgalom eredményeképen valóban európai viszonylatba kerültek. A legjobb asszonyköltö, Maria Under, habár asszonytól szokatlan erotismusával meg is döbbentette az észt olvasóközönséget, de tagadhatatlanul erős tehetség, érzelmeinek lírai sodrásával s főleg szonettjeiben mutatkozó formatökélyével Nagyvonalú lírikus tehetségnek ígérkezik Henrik Wisnapun, a szaggatott versforma eredeti kezelője s a gyönyör anarchiájába való merülés széles skálájú kifejezője. A modern észt regényt vajúdik. August Gailit és Albert Kivikus a Pallas-csoportba tartozó erős tehetségek. A jelek arra vallanak, hogy az észt regény, egyezően a magyar irodalom Móricz Zsigmond, Szabó Dezső irányával, a naturalista paraszt regény terén hivatott egyetemes értéküt alkotni. Ehhez azonban még bizonyos lehiggadásra van szükség. Találóan jegyzi meg H. Wisnapun. hogy a mai észt irodalom főjellemzője »Menschlichkeit und geites revolutionäre Gesinnung« s eredeténél fogva ellenzéki (»von Geburt an oppositionell«). Bizonyos ifjúi koránérettség, cinizmus, blazirtság is fel-feltünik. Pedig — szerintünk — ezek átmeneti jelenségek. Az P. Gergely Boriska Az újabb észt irodalom észt irodalom hagyomány sokkal rokonszenvesebb és alkotóbb értékű tulajdonságokat is mutat. Az a megható, sőt imponáló nemzetébresztö építő tevékenység, mely háromnegyedszázadon át tartva, megteremtette az észt kultúrát és államot nem használt ily sokatmondó, de keveset jelentő szavakat. Elhagyott fiai talán nem gondoltak arra, hogy jön majd valaki, aki ezt Írja: »Die estnische Dichtung kennt zunächst den Menschen und die Persönlichkeit kann den Esten.« (Wisnapun). E kijelentés ellentmondást tartalmaz, Mi biztosit arról, hogy »az embert« ismerve és ismertetve az észt iró nem »az észtet« ismeri és ábrázolja-e, a hozzá legközelebb eső embert? Ily elszólások csak azt bizonyítják, hogy az észt szellemi élet vezérei ma igen élénk érdeklődést mutatnak a külföld, az egyetemes ember iránt. Ez érthető is, hiszen évezredek lefojtott parasztenergiája dolgozik jelenleg bennük. A külföldi áramlatok hatását azonban előbb-utóbb abszorbeálni fogja, ha egészséges marad, az észt lélek. Nem a mai átmeneti kor, a* maga zűrzavaros keresésével, a szélsőségek után való futkosásával fogja jelenteni a valóságos gazdagodást az észt szellemi élet számára, hanem a lehiggadt napok munkaeredménye. Ez újabb észt mübirálat hangoztatta elvek s az idei impozáns könyvtermelés is, mintha ezt igazolnák. Ne az évkönyv végén közölt költeményben (Johannnes Senger: Selbstmord der Lokomotive) mesterien jellemzett szimbólum, a sínéiről elszabadult, a város uccáin, palotáin s minden akadályon keresztül rohanó, önmagát szétromboló mozdony legyen a követendő példa. A szimbólum igazsága ugyan megragadó, hiven tükrözted vissza a mai irányzat vesztett, anarchia szellem- és anyagéleti tombolást. A költeménynek van azonban egy logikai botlása, a fizika törvényeinek nem, vagy el nem ismerése. A földi életben is vannak bizonyos a gyakorlati ész alkotta korlátok, melyek az eszeveszettséget rendes mederbe terelik. A jelenlegi ingadozások ellenére is »optimista és aktív az észt irodalom szellemi beállítottsága-« Egyelőre ugyan még túlságos hajlammal, mint az észt képzőművészet is, az elméleti elvontságok az önkényesen vagy természetes következményekül kigondolt művészi irányokba programszerüség szülte túlzások felé. Ennélfogva nélkülözik is néha az életszerűség, az őszinteség, a közvetlenség tulajdonait. Visszatekintés a saját kulturális múltjába, alkalmazkodás a helyi körülményektől megszabott reális élet követelményeihez, több kriticizmus a külföldi áramlatokkal szemben, az lehet csak az észt művészeti optimizmus útja:1 A PaUas évkönyvet, melyet Martin Pukits, a magyar irodalom és művészet régi barátja s alapos ismerője tollából, való tömör észt művészettörténeti áttekintés, technikailag kifogástalan reprodukciók, válogatott tórái és prózial szemelvények egészítenek ki, nyugodt lé» lekkel ajánljuk, az érdeklődő magyar olvasók figyelmébe. Egy érdekes, fejlődő rokonnemzet irodalmába és művészeti törekvéseibe nyerünk betekintést átlapozásával. Megrendelhető: Profesor G. Smits, Tartu Estania. Vana Savi t. 2. címen. * Az észt irodalmi tényezők figyelme újabban fokozottabb mértékben fordul a magyar irodalom felé is. A napilapokban s a két vezető irodalmi folyóiratban: Looming (Alkotás). Festi Kirjandus (Észt Irodalom) főleg K. E. Sööt, a Petőfi Társaság levelző tagja irogat buzgón magyar vonatkozású kérdésekről. A Looming egyik legutóbbi számában Albert Kruus, magyarul tanuló egyetemi hallgató fordításaként egy-egy Reviczky, Szabolcska es Ady-vers jelent meg. Készül az »Ember Tragédiája« észt for-i ditásának kiadására is az Észt Irodalmi Társaság, azonkívül tervbe vette egyelőre tiz újabb magyar regény lefordítását és kiadását. Ha megjegyezzük, hogy az újabb magyar dráma és operett — hála Ants Murakin észt tanár szorgalmas fordítói tevékenységének — sűrűn szerepel az észt színpadokon, úgy nagy vonásokban ismertettük az észt irodalmi viszonyokat. Virányi Elemér dr. a tartui (dorpati) egyetemen a magyar nyelv rektora