Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-05 / 154. szám
4. olđp^. BAcsmegyei napló 1Q27 junius 5 ni kijelentésére, hogy 1935—1940. év között, amely időszak Európa történelmében sorsdöntő lesz, az olasz nép tel fogja emelni szavát, hogy az olasz nép végre érvényesítse jogait. A röpcédula többek közt a következőket mondja: — Mi már ma is elég erősek és készek vagyunk jogaink megvédésére. Mi nem hisszük, hogy adriai szoko-testvéreink 1935—1940-ig lesznek kitéve a fasiszta-düh kénye-kedvének. Mi azt sem hisszük el Mussolininek, hogy ő nem fog már jóval hamarább alkalmat adni nekünk arra, hogy jogainknak érvényt szerezzünk. És azért ma erről a szokol-ünnepélyről azt üzenjük adriai testvéreinknek: Szokolok, mindnyájan ébren legyetek! Negyven bolgárt tartóztatott le a zagrebi rendőrség A rendőrség titokban tartja a letartóztatás okát Szokol-nap Szomborban Vasárnap avatják fel az uj szombori Szokol-pakt.lt Szomborból jelentik: Szomborban vasárnap szentelik fel a Vojvoda Petra Bojovics-uccában levő impozáns szokolpalotát, amely múlt év decemberében épült fel. Az épület, amelyet közadakozásból építettek fel, több millió dinárba került és a legmodernebb és legszebb szokol-palota az egész országban. A felszentelési ünnepséggel kapcsolatban Szomborban nagy szokol-iinnepélyt rendeznek vasárnap és az ünnepség keretében fogják megtartani a bácskai szokolegyesület tornaversenyét is. Áz ünnepélyre a bácskai és bánáti szokolegyesületek részéről mintegy háromezer szokolista érkezik Szomborba. A tornaversenyeken a szokolistákon kivül hatszáz katona és száz tengerész fog résztvenni és a noviszadi repülőezred parancsnoksága öt repülőgépet küldött ki az ünnepélyre. Szombor város már szombaton délután zászlódiszben várta az érkező vendégeket, akiket magánlakásokban helyeztek el. A Kraljica Mariapark előtt hatalmas diadalkaput állítottak fel. Szombaton este a város főbb uccáin Zagrebból jelentik: A zagrebi rendőrség a legutóbbi napokban titokzatos letartóztatásokat foganatosított, amelyekről a sajtónak semmiféle információt nem hajlandó adni. A kiszivárgott hírek szerint a letartóztatottak, akiknek száma negyven, kizárólag bolgár nemzetiségűek, mégpedig az egyetem bolgár diákjai és a Zagreb-környéki bolgár kertészek közül rekrutálódnak. Többféle verzió terjedt el a városban a rejtélyes letartóztatásokkal kapcsolatban. Egyik verzió szerint a letartóztatottak néhai Sztambuliiszki hívei és a bolgár parasztmozgalom eszméit propagálták, minthogy azonban a kormány a mai bolgár rezsim iránt barátságos politikát igyekszik folytatni, a parasztpárti emigránsokat ezért tartóztatták le. A másik verzió szerint a letartóztatottaknál Délszerbiára vonatkozó kompromittáló anyagot találtak, amely az S. H. S. királyság ellen irányul. Minthogy a rendőrség eddig semmiféle hivatalos közlést nem adott ki, egyelőre nem tudni, hogy a sokféle verzió közül melyik tekinthető hitelesnek és melyik felel meg a valóságnak. főváros aranyérmével tisztelte meg Lindberget, akinél végül még egy tisztelgés volt: miniszterek, politikusok és diplomaták üdvözölték az óceán hősét és velük jött Joffre és Liautey, a világháború két tábornagya is. Lindberg néhány rövid szóval köszönte meg a nagy megtiszteltetést és félénken mondotta, hogy lehetőleg mielőbb visszatér Parisba. Este a párisi amerikai követségen a párisi amerikai kolónia disztaggá avatta Limlberget. Szombat reggel kilenc órakor a francia hadiflotta egyik gépén indult el Lindberg Cherbourgba. Vasúti munkások kongresszusa Ljubljanában Ljubljanából jelentik: Szombaton kezdődött Ljubljanában a jugoszláviai vasutas munkásszervezetek országos kongresszusa, amelyen külföldről is nagyszámú delegátus jelent meg. Résztvesz a kongresszuson Fimmen Eduard, a szállítómunkások amszterdami intenracionáléjának képviselője, továbbá az osztrák, román, lengyel, bolgár vasutasok küldöttsége, mig a csehszlovákiai vasutas szövetség kimentette magát. Számos panasz hangzott el a kongreszszuson a jugoszláviai vasutasok részéről, a közlekedésügyi minisztérium munkáspolitikája ellen, igy előadták, hogy legutóbb több ezer alkalmazottat kitett a minisztérium az uccára, kevés keresetet biztosit és megvonta a vasutasok családtagjaitól a kedvezményes utazási jegyet. A lengyel delegátus a vasutak kommercializálásának szükségességét hangoztatta, a bolgár küldött pedig politikai jellegű beszédében a bolgár emigráns vasutasok ügyével foglalkozott. A román vasutasok étes beszédekben tiltakoznak a romániai militarizmus ellen. Megkezdődött szombaton a szállítómunkások harmadik balkáni kongresszusa is. Vasárnap a munkás tornaegyesületek ünnepi versenyeket rendeznek. Ljubljanában, a kongresszus résztvevői tiszteletére. Lindberg elhagyta Európát Párisi tartózkodásának utolsó napj i szakadatlan ünneplésben telt el a házak ablakai ki voltak világítva. Este kilenc órakor a szokolisták fáklyásmenetben haladtak végig a kivilágított uccákon, majd a Mária királyné-parkban népmulatság volt. Vasárnap reggel félhat órakor atlétikai gyakorlatokkal kezdődnek az ünnepségek. Délelőtt tíz órakor ünnepi felvonulás lesz, féltizenkettőkor pedig megtörténik a szokol-palota ünnepélyes felszentelése, amelyen résztvesznek a polgári, katonai és egyházi méltóságok. A tornaünnepélyek délután négy órakor kezdődnek a szombori Sport Egylet pályján. Este nyolc órakor szokol-akadémia lesz a szokol-palota nagytermében és a városi színházban. A felszentelési ünnepéllyel kapcsolatban a szokol-egyesület röpcédulákat adott ki, amelyben válaszolnak Mussoli-Párisból jelentik: Lindberg kapitány szombaton elhagyta a La Bourget-i repülőteret és ezzel együtt Európát is, hogy visszatérjen Amerikába. Párisi tartózkodásának utolsó napján még egyszer próbára tették kitartását és erejét a tiszteletére rendezett ünnepségeken. A francia földrajzi társaság delegációja átnyújtotta Lindbergnek a társaság nagy aranyérmét, amely nagy kitüntetést az utolsó száz év alatt Livingstone, Stanley, Peary és Amundsen kapta meg. A francia repülők egy küldöttsége pedig átnyújtotta Lindbergnek azt a gyönyörű plakettet, amelyet az óceáni repülés sikerének az emlékére egy kiváló francia szobrász készített. A plakett Lindberget ábrázolja és szimbolikusan mutatja a világrészek egybetartozóságát, azzal, hogy látható rajta a newyorki szabadságszobor és a párisi Eitfel-torony, felettük pedig a Spirit of Saint- Louis. A párisi városi tanács ülésén a francia Deus ex machina Irta: Diószeghy Tibor Ezt a történetet tulajdonképpen másnak kellene elmesélni, Hans Heinz Ewersnek, vagy talán Gustav Meyrinknek, igen, egy misztikusnak, aki meg tudná sejttetni és láttatni minden nagyszerű csodálatosságát s hatásosan kihozná, brilliáns elhallgatásokkal és pompás fokozással, a véletlennek azt a hátborzongató percre-beérkezését, amely tréfás vigvorral nekem ajándékozta újból az életemet, holott már éppen érzékeny búcsút készültem venni tőle. A dolog azonban velem esett meg, sajnos. S igy nincs más hátra, elmondom magam, bár kár érte ... A háború vége felé már nagyon untam a katonáskodást. Hozzájárult még, hogy a pótütegparancsnok egy kihallgatáson ledisznózott, mert a biróság egy sajtóperben az ezred utján idézett be kihallgatásra. Elkeseredésemben hazamentem és civilruhát húztam, többet nem tettem be a laktanyába a lábamat. Ezt úgy hivják katonai nyelven, hogy önkényü eltávozás. Hogy a dolognak mégis legyen valami ábrázata, beküldtem a pótütegnek egy szolgálati jegyet, amely szerint suiyos betegen fekszem a lakásomon, Rákosliget, IX-ik ucca 2. (Életemben egyszer jártam ebben a házban, riporton, valami rablógyilkosság történt itt és a házszám megmaradt az eszemben.) Hat hónapig úgy éltem, mint hal a vízben. Minden délelőtt tenniszesztem a Margit-szigeten. Egy délben, amikor rakettel kezemben hazamegyek igazi lakásomra, ott találok egy 'önkéntes tűzmestert. — Hunyadi — mutatkozik be és összevágja a sarkantyúját. — Melyik Hunyadi? — kérdem — az ősz vitéz, vagy a keserüviz? — Kérlek, ne viccelj, engem azért küldtek ki, hogy bevigyelek őrjárattal a kaszárnyába. Anyám az ajtóban állt, elkezdett sirni. Hunyadi nagyon szépen viselkedett. Kijelentette, hogy az őrjáratot elküldte nyaralni a ligetbe és nem fog szuronyok közt behurcolni a Vilmosba, ellenben szerezzek azonnal egy orvosi bizonyítványt, hogy fekvőbeteg vagyok, azt viszi be iiahsttBBif-' biitn» jmsdiz twfewn hf> a ■ képemet személyesen is, mert a dolog nagyon komoly. Ebédet adattam neki és megkértem, várjon egy félórát, mindjárt jövök a bizonyítvánnyal. Találomra felmentem az első orvoshoz a Király-uccában. Kihivattam az ebédtől. Hatalmas, remonda-ember volt. — Mi tetszik? — kérdezte. A szalvéta még a nyakában lógott, a gallérba gyűrve. — Nagy szivességre kérem, doktor ur. Legyen kedves, adjon egy bizonyítványt, hogy ágybafekvő nagybeteg vagyok. — Minek? — Rémes pecliem van. Katona vagyok és rájöttek, hogy egy féléve lógok. Most kijött értem a patrul. Kelletlen arcot vágott. — Pont hozzám kellett jönni magának? Én vagyok a harminckettesek ezredorvosa. Mit lehet erre felelni. — Tetszik látni, ilyen pechem van. Elnevette magát. Megsajnált. — Tudja mit? Én nem adhatok egy ilyen Írást, de itt mellettem lakik egy öreg nőgyógyász, az pénzért mindent megtesz. A nőgyógyász ötven koronáért írásban adta, hogy kétoldali tüdőcsucshuruttal ágyban fekszem. Másnap elutaztam Trencsénteplicre a menyasszonyomhoz. Három napot heverésztem a fenyvesek közt. Most már úgyis mindegy. Aztán bevonultam a pótütegliez. Az elosztóban már le se szidtak. Sőt. Bizonyos jóindulattal közölte velem az irodavezető: — Menjen csak be. önkéntes ur, a Molnár főhadnagy úrhoz. Ez a nagy kímélet sehogyan se tetszett. A halálraítélthez szoktak ilyen finomak lenni a kivégzés előtt. Nagy szorongással léptem be Molnárhoz. A gyomor fckélyes segédtiszt már rég pikkelt rám. Még ö is több időt töltött a harctéren, mint én. Ezt nem tudta megbocsátani. Most hideg volt és udvarias. Félórát piszmogott valami aktával. Kiment, bejött, telefonált. Aztán csak úgy az Íróasztal mellöl odaszólt hozzám: — Holnap kimész pótlásnak a Lintz százados ur ütegéhez. Kitesznek a frontra. Ennyi az egész? Az önkényü eltávozásért semmi? Molnár egy kis pauzát tartott Aztán hozzátette: Nem tudom, hogy jöttem ki a szobából. Na, engem elintéztek.; Káromkodtam. Tisztában voltam vele, mit jelent az, ha mint szökevényt kikisérnek a frontra. »Különleges elbánást«. Minden veszélyes járőrbe beosztanak, mindig én leszek a megfigyelőhelyen, ha az ellenséges tüzérség belőtte már rá magát. Tiz az egyhez, hogy két héten belül alulról szagolom az ibolyát. Délutánra becsuktak. Másnap reggel orvosi vizit. Semmi jót nem várhattam tőle. Az orvosfőnök úgy táncol, ahogy Molnár fütyül. A kis segédorvos, a barátom. szabadságon van. — Ki van ag. ezredorvos ur mellett? — érdeklődtem a szanitécaltisztnél. — Egy egészségügyi hadnagy. — Milyen ember? — Vaddisznó — felelt az altiszt kitérően. Akkor vége. Ki van zárva, hogy beutaljanak a kórházba. Délben indulhatok a Doberdóra. Reggel hétkor kezdődött a vizit. Voltunk fent vagy húszán. Félmeztelenre vetkőzve sorakoztunk. Az ezredorvos bejött, átvette a jelentést, végigfutotta a névsort. (Engem keresett. Már beajánlott Molnár.) A doktor hamar megtalálta a nevem, kiszólitott a sorból és átvitt a kisszobába. Jól megnézett. •— Hát maga az? Mégegyszer megnézett. — Mért lógott? — Ezredorvos urnák alázatosan jelentem, nem lógtam. — Hát? — Fekvő beteg voltam. — Mi baja van? — Nem tudom. Állandóan magas lázam van. Ezt ostobaság volt mondani. De már kicsúszott a számon. A doktor gúnyosan elmosolyodott. — Állandóan? Most is? Már benne voltam: — Most is! Megint a tegnapi jóindulat: — Hát majd megmérjük, barátocskám, megmérjük. Vesse csak le az ingét. Bizalmatlan. Letettem az ingem egy székre. Bedugta a hőmérőt a hónom alá és behívta az egészségügyi hadnagyot. — Vigyázz, kérlek, rá! (A fülébe.) Szimulál. Visszament a többiekhez. Négyszemközt maradtunk a vaddisznóval. Kinos percek. t — Mutasd! Kiveszem a lázmérőt, odaadom. Megnézi. — Harminchat kettő! — mondja. Nem felelek. Visszaadja a hőmérőt: — Csinálj lázt! Nem értem. Megismétli. Állok, mirtt egy hülye. — Nem tudsz lázt csinálni? — kérdi bosszankodva. Be akar ugratni? Engem ugyan nem fog. Persze, hogy tudok lázt csinálni. Dörzsölni kell a végén a higanyt. Megrázni, úgy hogy pöcögjön. De azt felelem: — Nem tudok. Elveszi a hőmérőt. Dörzsöli. Megnézi. Rázza. Megint megnézi. Aztán visszateszi a hónom alá. * Már jön is az ezredorvos: — Nos? — Még nem néztem meg — mondja a vaddisznó. Az ezredorvos kiveszi a hőmérőt: — Harmincnyolc. Megcsóválja a fejét, hogy mégis beteg vagyok. ... És kiadta az utasítást, dühösen, hogy utaljanak át a kórházba bajmegállapitásra. # (Meyrink itt hagyná abba az elbeszélést.) #Tiz perc múlva találkoztam a 'vaddisznóval az udvaron. Gondoltam, meg kellene köszönni a kedvességét, de nem mertem. Tisztelegtem és tovább akartam menni, azonban magához intett: — Ugy-e, te a Pesti Napló munkatársa vagy? — Igen. — Ismered Farkas Imrét? — Hogyne. Benyúlt a zubbonyába, elővette irattárcáját: — Kérlek, én beküldtem neki ezt a verset, hogy közöljétek. Azóta figyelem a szerkesztői üzeneteket, de még csak választ se kaptam. Légy szives, nézz utána, talán be lehetne nyomni ezt az izét a lapba. * Azt hiszem, sikerült a történetet minden misztikus varázsától megfosztanom. Bár... halán igy még csodálatosabb. Tizenkét éve vagyok újságíró és ezalatt az idő alatt ez volt az egyetlen eset. hogy valaki protekciót kért_ tőlem_egyr yens leköziéséiiez.
