Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-26 / 175. szám
1927 junius 26. BÁCSMKGYEI NAPLÓ 21. oldal. Magyar kivándorlókkal Délamerika felé Buenos Ayres, 1927. junius A pazar bőkezűséggel osztogatott kivándorlási prospektusokból azt olvasta ki Földnélküli János, hogy Brazília és Argentina államok tilíamköltségen is vitetnek ki igazolt földmunkás-családokat, ha legalább 3—4 munkabíró földmunkás családtagjuk van, apát és anyat is beszámítva. Voltaképen ez az értesülés adta ineg neki a végső lökést ahhoz, hogy kivándorlásra határozza el magát. Az »ügynök ur«, a hajóstársaság szépszavu embere, biztatgatia is, hogy eiőjegyzi az ingyenes transzportba, csak szerezze meg az összes okmányokat és az útlevelet. Mik„r aztán Földnélküli János nyakig beleköltekezett az útlevélbe, szép lassacskán kiderül, hogy az az ingyenes transzport nem fenékig tejfel, hanem voltaképen egy egész közönséges adás-vételi ügylet, amelynek tárgyát Földnélküli János es családja, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett Ember, képezi. Röviden pedig azt jelenti, hogy az államköltségen utazó Embert és családjátdljó előre lefoglalózza magának az »ingyenes« hajójeggyel valamely brazíliai vagy argentínai íazendás, aki a család utazási költségei erejéig szavatosságok vállal az állammal szemben, az állam pedig előlegezi a hajójegy költségeit a hajóstársaságnak. Amikor aztán az Ember partraszáll, ott már várja a parancs, hová, kihez van kiadva munkára és ott aztán nincs alkudozás, nincs szabadkozás, befogják az igába és dolgoztatják mindaddig, mig csak le nem dolgozta az útiköltséget. Szó sincs róla, nem minden fazfcndás egyforma, nem mindegyiknek van kőből a szive, vannak olyanok is, akik nem nyúzzák le a tizedik bőrt is az »államköltséges« munkáscsaládról, hanem engedik egy kissé szabadabban is lélegzeni. Az államköltséges földmunkás és a fazenda-tulajdonos között, tehát körülbelül olyan a viszony, mint amilyen a háború alatt a földbirtokos és a munkára kiadott hadifoglyok között állt fenn. Az »ingyenes« hajójegyért pedig kifizet meg?... Az »államköltséges« kivándorló. Még pedig: véresen. Verejtékesen! Olykor tízszeresen is! Mikor Földnélküli Jánosnak ezt megmagyarázzák, szöget üt a fejébe az eset, elkezd spekulálni. A kis viskójáért kapott annyi pénzt, hogy a III. osztályú hajójegyet az egész családért meg tudja fizetni. A »lakófedélzeten« 5000 dinárba kerül az egész jegy, tiz éven aluli gyermekért csak féljegyet fizet, az öt éven aluliért pedig csak negyedet, jobbnak látja hát »fizető« utasnak jelentkezni. Miért ne biztosítsa ő magának a szabad mozgást? ... És a szabad munkavállalást? ... De meg hát, isten tudja, talán két esztendeig is el kellene várni, mig az ingyenes transzportban rá kerül a sor. Mert a szegény, teljességgel nincstelen földi nép ugyancsak felszaporitja ám az ingyenes transzportot és sokszor másfél esztendeig is várakozni kell. hogy sorra kerüljön valaki. Már pedig, ha az útlevél és a spanyol bizonyítványok is készen vannak, nem tanácsos sokáig várakozni, mert a konzulátusokon nem veszik figyelembe az egy hónapnál régibb kiállítású okmányokat. Akkor aztán lehet újakat csináltatni, lehet élűiről, újra kezdeni. Földnélküli János elszánja hát magát és lefiz_eti a III. osztályú lakófedélzeti jegyek árat. 20.000 dinárjába kerül az egész, rámegy a kis viskó ára, de még a házi bútoré is. Most már nincs megállás, vesszen a fejszének a nyele is, — hátha meghozza a kamatját!... így okoskodik Földnélküli János és most már sebtiben csomagol is, mert az »ügynök ur«-tól megjött az értesítés, hogy a hajó, a »Cap Polonio« május 5-ikén indul a hamburgi kikötőből. Az összes utasoknak legkésőbb április 24-én reggel Beogradban kell jelentkezniük a főügynökségnél, hogy az argentínai vízumot megizerezzék. Földnélküli János lelkében csak most kondul meg a tépeiődö bizonytalanság vészharangja. Amikor bucsuzkodni kezd az apai örökségként rámaradt szülői háztól, a jó komáktól, öreg szomszédoktól és attól az cgy-két roskadt sirhalomtól. ami a kövér bácskai rónából, az istenadta, drága, hazai földek száz meg százezer holdjából neki osztályrészül jutott; amikor batyuba kötözi a megmaradt szegénységét és elindul a nagy Bizonytalanság, a mérhetlen tengerek felé, akkor érzi csak meg, hogy itt minden a szivéhez nőtt, még az is, ami a másé és úgy fáj itthagynia mindazt, amiből neki csak a nyomorúság száraz kenyérkéje jutott... Földnélküli János hátára veszi a batyut, az asszonv a karjára a csecsszopó legkisebbet, kézen vezeti a pendelyes nagyobbat, a két nagyobb gyereknek is’juit a bagázsiából egy-egy darab holmi... és elindulnak a Fekete Szomorúság felé Stá iók a kálvárián Alighogy nekirugaszkodik a gőzparipa, alig helyezték el batyujukat a polcokra, jön az első akadály. Á »kalauz ur« túlságosan nagynak találja a bagazsiat és Földnélküli János hiába protestál, hogy: »Argentínába megyek, hat gyerekem van, meg az asszony, hát sok a cók-mók is«, — a kalauz ur csak rahuzza az illetéket Földnélküli Jánosra. A legnagyobb batyuért fizetni kell. Nem is keveset. Többe kerül Beograd:g, mint egy egész jegy. Megint kiesik 90—100 dinar a sovány búgyellárisból! Alighogy beérkezik a vonat Beográdba. a Hamburg-Südamerikanische Dampfschiffahrts Uesellcsbaft egyenruhás embere járja végig a kupékat és magyarul, németül érdeklődik a kivándorlók iránt. Könnyű őket felismerni. Kikászolódnak a bagázsiva! és az egyenruhás ember mellé szegődnek. Akkor veszik csak észre, hogy az egyik kupéból is, a másikból is szállingóznak ám a hozzájuk hasonló emberek. Mire öszn. A nagy ut kis stációi — Kiküldött munkatársunktól — szeverődnek, egy kis bucsujárás is kitelnék belőlük. Vannak itt sontaiak, staramoravicaiak, svilojevoiak, topolyaiak, szekicsiek, kulaiak, de még baranyaiak is. Magyarok és németek. Három-négy gyerekkel leginkább, de a szontai magyarnak még abból is hat van. Bagázsia meg töméntelen sok! Kis tarisznya, nagy tarisznya, zsák, batyu, láda, kosár. A kirándulók karavánjának ez az első összeverődése. Egysorsu. egyszándéku emberek mind. Hamar összemelegednek. Es ettől fogva már egymásra vigyáznak egymást vigasztalják egymáson segítenek, ha tudnak. Összetestvérkednek. A főügynökségnél alaposan átnézik minden írásukat és ha nincs bennök hiba, az egész trászportot átkalauzolják az argentínai konzulátushoz. A vizűmért minden kivándorlónak személyesen kell jelentkeznie, mert az összes felnőttekről ujjlenyomatokat vesznek feli Az ujjlenyomati lapokra felragasztják a kivándorló fényképét is. Ezt aztán odacsatolják a spanyol nyelvű erkölcsi bizonyítványhoz. Ez képezi a kivándorló legfőbb személyazonossági igazolványát odakint. E nélkül nem szállhat partra. Az egész ujjlenyomatozás. a beutazási engedéllyel együtt útlevelenként 3 dollárba kerül. Tekintet nélkül arra, hogy hányán utaznak egy útlevéllel. A tránszport valamennyi tagja simán keresztül esett a konzuli ellenőrzésen. Egy Sombor-környéki cukrásznál ugyan a koriul fennakadt, mert a cukrász-iparosok nincsenek felvéve az argentínai bevándorlásra engedélyezett iparosok közé, de amikor eredeti levéllel igazolta, hogy odakint már rokonai vannak s azok biztosítják számára az elhelyezkedést, a konzul jóakaratulag megadta neki is a beutazási engedélyt. Beográdból már a hajóstársaság költségén utazik a tránszport tovább Zagreb felé. A tránszport minden tagja feltűnő gomblyukjelvényt kap, hogv közbeeső stációkon a hajóstársaság emberei felismerhessék és istápolhassák utasaikat. A hajóstársaság külön fülkékről is gondoskodik a tránszport számára, a poggyászok megfelelő elhelyezését is jó előre biztosítják és a zagrebi gyorsvonat elindulásáig éberen őrködnek a tránszport lehető legnagyobb kényelmének és zavartalan továbbutazásának biztosításán. Általában a hajóstársaságot csak elismerés illetheti, mert minden lehetőt elkövet, hogy utasai akadálytalanul, lehetőleg nyugalmasan és kényelmesen folytathassák útjukat. Az a vargabetű, amit a bácskai, bánáti és baranyai kivándorlónak a Beográdba. onnan Zagrebba, majd Mariborba s onnan Bécsen, Leipzigen át Hamburgba való utazása jelent, voltaképpen fölösleges fáradtság és nagy pénzkiadás. — Zagrebba csak azért kell lemenniök a kivándorlóknak, mert ott székel a kivándorlási bizottság (Željeznička Komisija), ahol a kivándorló ötperces formaságon esik át. Egy orvos megnézi a szemeiket, hogy nem-e trachomásak, egy ur pedig minden kivándorló nevét beírja egy nagy könyvbe. A neve mellé odairják. hogv melyik hajóstársasággal utazik. Ennek alapján inkasszálják a hajóstársaságoktól a 300 dináros fejpénzt. Szegény kivándorlóktól — a »kivándorlási alapra«. Elég az hozzá, hogy ha ezt az ötperces formaságot Beográdban intézné el egy másik orvos és egy másik hivatalnok, a szegény kivándorló Beográd Budapest—Oderbergen át fele vonatköltséggel utazhatna ki Hamburgig. De hát a kivándorló nem azért kivándorló, hogv könnyebb és olcsóbb utón hagyja el az országot. Ezért kell lezónázni mindegyiknek Zagrebig és onnan tovább Bécsen át Hamburgig. A zagrebi elintézés során, az orvosi vizsgálattal kapcsolatban igen érdekes és megható epizód játszódott le. A szemvizsgálatot végző tisztiorvos egy rendkívül finom modorú horvát ur. előre megkérdezte a tránszportbéíiektől, hogy_ miiven nemzetiséghez tartoznak. És aztán... aztán mindenkivel az anyanyelvén beszéli. A németekkel németül. A magyarokkal meg magyarul. Habár: csak töri a magyar szót. Mindenkihez egyformán szives, egyformán jóságos. A gyerekeket még meg is hintáztatta. Pacsizoti is velük. Amig a szemvizsgálati blankettákba beirta a neveket, odaszólt a hajóstársaság jeleni'.évő tisztviselőjének: — Maguk lassanként minden magyart és németet kihajóznak Bácskából. Elveszítjük a legértékesebb és legszorgalmasabb földművelő népet, akik Bácskát éléskamrává tették___Ki tog dolgozni ezek helyett? .. Miért kell ezeknek kivancrorolniok. akik a Bácskában születtek és ott akartak meghalni?!... Hűséges népek. Kiváló munkások. Jó katonák. Szeretik a hazájukat, tisztelik a-királyukat. — miért kell hát elhagyniok szülőföldjüket? Húszezernél több magyar kivándorló ment át csak az én kezemen. Hol van még a többi? — A hajóstársaság tisztviselője, akihez a monológjáét intézte a főorvos, csak annyit mondott rá: »H a! H a' A tránszportbeliek még annyit sem. Legnagyo— részük nem is értette, hogy miről van szó. Aki pedig megértette, az tovább szőtte ennek az őszinte, igazságos érzésű — és hangosan gondolkodó urnák a gondolatait... Miért is van az, hogy annyi dolgos magyar kéz. annyi értelmes német koponya kerekedik fel szülőföldjéről, apáinak sirhalma mellől?---Hiszen, a dúsgazdag Bácskában olyan hosszúak a lakodalmak, olyan sűrűn esnek a szvecsárok és olyan mindennaposak a disznótorok, hogv még 100.000 kivándorlónak is juthatna rpindennapi kenyér!... A lakodalmas, dinom-dánomos Báoska miért nem érzi még azt. amit az Emberként gondolkodó zagrebi főorvos már érez?!... Pedig, ez az Ember, elég messziről nézi és figyeli, hogy: »... pusztulunk és veszünk, mint az oldott kéve ... « * Zagrebben ismét felszaporodott a tránszport. A muraköziek, szlavóniaiak, drávamentiek itt csatlakoznak a többihez. Nekik a zagrebi konzul adta meg a vízumot. A transzport az esti bécsi gyorssal indult tovább. Közvetlen bécsi kocsikban, előre rezervált külön fülkékben helyezkednek el a fáradt, törődött emberek és mire rájok hajol az este, lecsuklanak a fejek, leborulnak a szempillák ... A spielfeldi oisztrák határvizsgálat nem sokáig zavarja őket. Csak az útlevelükbe ütik be a bélyegzőt: átutazó. Május első napja osztrák földön virradt fel a hazátlanokra. Reggeli 6 órakor érkeznek a bécsi Südbahnhof-ra és mert a lipcse-hamburgi gyors csak este 7 órakor indul a Westbahnhof-ról. a tránszport az egész napot Bécsben tölti el. A hajóstársaság emberei várnak rájuk a pályaudvaron. Átkalauzolják őket a társaság irodájával kapcsolatos menedékhelyre, ahol megtisztálkodhatnak, megpihenhetnek és felkészülhetnek a további útra. A társaság magyar alkalmazottai szives szeretettel istápolják mindegyiküket és hamarosan meg is magyarázzak nekik, hogy Bécsben ma rettentő nagy ünnepség lesz, még a villanyosok is megállanak nyolc óra után. Amint mondják, Bécsnek ez a legnagyobb ünnepe, mert az összes munkások ünnepelnek. Azt tanácsoljak a tránszportbélieknek, hogy nézzék meg ők is a felvonulást, ilyet még úgy sem láttak, meg aztán az idő is könnyebben múlik el rajtuk. A biztatásnak van is .oganatja. mert mindenki látni akarja Bécs varosat. Az asszonyok és gyerekek javarésze fájó szívvel! marad vissza a menedékhelyen. Az aprós sssas" cs*k ‘aios v°ina kMda ‘ lauzülia'laa^S,lpí!niS'ÍK egyil! ma2yar alkalmazottja kamuzoija a tekintélyes számú csoportot. Egyenest a üSdÄi- ? Mz,rik ■»'lM«t «lé aa ünnepségek gócpontja van. A tránszportbeliek szemmeresztő nagy csodálkozással baktatnak a kalauz után, nem tudnak betelni a nagy gyönyörűséggel, amit Bécs városa mutat. Mert kedves, jó öreg Bécs csakugyn ünneplőbe vágta magát erre a napra, sőt — mint egy éltes kokotthoz illenek — ki is pirosította magát, rettentő módon. A hazakról vörös zászlók erdeje leng, az erkélyeken vörös szőnyegek, az ablakokon vörös korepp-papir díszítések, piros muskátlibokrok és az uccákon, amerre csak elhaladunk, ünneplőruhás, szép, tiszta »úriemberek« és »naccságák«, »kisasszonyok« és »fiatalurak«, mind-mind vörös szegfüvei a gomblyukban, a mellükön. A kalauz hiába erősitgeti, hogy ezek mind munkásnepek, szocialisták. Földnélküli Jánosék sehogy sem értik meg. hogy Bécsben a munkások miért járnak olyan »urasam, mint odahaza, a Bácskában, a jegyző ur, meg a szolgabiró. Kilencre jár az idő, mikor kijutnak a széles, hatalmas Ring-re, ahol már megszűnt a villanyos és szabadon van tartva a felvonulás számára, de a széles gyalogjárókon, a gesztenyesorok alatt, annál sűrűbben hömpölyög a nép... Fürge cserkészfiuk szaladgálnak a tömeg között, hatalmas dobozokból vörös egy szál virágot a munkások árvaegyesülete javára/« f öldnélküli Jánosék helyett a kalauz hárítja el a jótékonycélu gomblyuk-virágot: »Ezek kivándorló magyarok, ők maguk is támogatásra szorulnának!... A következő pillanatban, a kedveskedő bécsi cserkész, a tránszportbeliek mindegyikének maga tűzi a gomblyukába a piros szegfűt és nem kér érte mást, csak azt, hogyha majd jól megy sorsuk a messze idegenben, ne feledkezzenek el a szociálista munkások árváiról! ... A parlament homlokzata előtt, a lépcsőbejárat felső korridorján óriási transzparens embernagyságnyi, kövér betűi kiabálnak az uccának: »4 föld termékenysége és a Nap melege legyen egyenlőn mindenkié/« Tiz órának kevés a hijja, mikor balkéz felől, messze valahol, az Opera tájékán felharsan egy monstre zenekar indulója. Nyomában üdvrivalgás csattan az égre és megmozdul az egész tömeg. Percek múlnak, mig a menet eleje kibontakozik a Parlament előtti fordulóban. Menetformációkban, egyenruhás parancsnokok vezetése alatt, kemény lépésekben, öntudattól lelkesült arccal vonul a tömeg végelláthatatlan sorokban. Férfiak, nők, öregek, ifjak, egyenruhásak, civilek, iskolás gyermekek, cserkészcsapatok, énekesek, némák, kacagok, komolyak,... jönnek, jönnek és dong az ucca a marsoló százezrek egyforma lépése alatt, a paloták sora háromszorosan verí vissza száznyolc zenekar harsogó indulóit. Déli egyóra múlt, mire véget ért a felvonulás. Százezrek vonultak el a Délamerikás vándorok fáradt, bággyadt csapata előtt és szemünk nem telt ba a csodálatosságokkal. Volt közöttük olyan, aki sírva fakadt. Volt egy asszony, aki imádkozott... És volt egy apró, kicsi magyar gyerek, aki a gyalogjárón szorongó tömeg közül kifurakodott az ucca szélére odabujt egy szolgálatos rendőr mellé és világcsudálá nagy szemekkel úgy bámulta a végeszakadatlan nagy processziót... Mikor üres lett az ucca teste és már csak mész sziröl hozta a szél az elvonult rettentő seregek ze néjét és rivalgását, a kivándorlók fáradt, szürke csa pata némán, szomorúan megindult a kivándorlók bő esi otthona felé... P. *•
