Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-24 / 173. szám

6. oldal. RÁCS MEGYEI NAPLÓ 1927. június 24. hamar az egész falu ébren volt. A közeli csendőrörsröl futólépésben a korcsma elé jött Rács István és Molnár János csendőr, akik igyekeztek a huszá­rokat lecsillapítani, de ezek körülfogták a csendőröket, kicsavarták kezükből a fegyvert és karddal összekaszabolták őket. A megsebesült csendőrök nagyne­­liezen elvánszorogtak a csendörörsre és feljelentést tettek az esetről Cinege La­jos tiszthelyettesnek, aki Ráczot Moll nár segítségével a községi orvos laká­sára vitte. Útközben találkoztak Megye« si Károly földmivessel, akit megkértek hogy értesítse az esetről a csendőrörs negyedik tagját, Horváth János tiszthe­lyettest. Megyesi eleget is tett ennek a kérésnek, majd hazafelé tartott, útköz­ben az9nban találkozott a huszárokkal, akik megtámadták. Csakhamar ott termett Horváth csendőrtiszthelyettes, majd Ci­nege tiszthelyettes és Molnár csendőr is megérkeztek és Megyesi védelmére kel­tek és ki akarták szabadítani a huszárok kezéből. Irtózatos dulakodás kezdődött ekkor. Az ut porában hem pergett ka­rom csendőr és három huszár, valamint Megyesi és a nagy zajban előkerült még egy huszár, aki lekapta fegyverét és négy-ötször egymásután a gomotygó tömegbe lőtt. Közben a falubeliek is összegyülekeztek, de senki sem merte a lövöldöző, huszárt megközelíteni, míg végül Rácz megkerülve a lövöldöző hu­szárt, hátulról lefegyverezte. Az ut porában ekkor holtan találták Horváth János csendőr tiszthelyettest és átlőtt melléi véresen feküdt az uccán Mezei Gyula szakaszvezető, akit kór­házba akartak szállítani, de útközben meghalt. Megyesi és Rácz sebesülése nagyon súlyos. A vizsgálat során két huszárt letartóz­tattak. — gek olyan atmoszférát óhajtanak, a melyben az európai liberalizmus él, meri ez hasznukra válna nekik, az egész Vaj­daságnak és az államnak is. Minthogy a demokrata párt ilyen atmoszféra kialakí­tását tűzte ki céljául, tekintet nélkül arra. hogy milyen nemzetiségit szavazók fog­ják ráadni szavazatukat, a magyar vá- 1 laszfókuak nem nehéz eltalálni, hol ta- j lálják jobb idők nagyobb garanciáját: a ! szolidáris harcban, a demokrácia prog- j rumjáért, vagy pedig a jelenlegi vajda- j sági állapotok előidézőivel való pák- I tutnhan. Ausztria nem kap több külföldi kölcsönt Az angol nemzeti bank kormányzója azt tanácsolja a Nép­szövetségnek, Hogy ne engedélye zen több külföldi kölcsönt az osztrák köztár a ág részére hogy ha a Népszövetség az angol nemzeti banktól szakvéleményt fog kérni, akkor a kölcsön engedélyezé­sét határozottan ellenezni fogja, mert az a meggyőződés vezeti, hogy mielőtt Ausztria újabb külföldi kölcsönhöz folyamodna, igyekez­nie kell a szükséges összegeket belföldi kölcsön utján előterem­teni, T ag« beálli-Bécsből jelentik: A »Der csütörtöki száma szenzációs tusban a következőket közli: Az angol nemzeti bank kormány­zója, Norman az alkalomból, hogy az osztrák szövetségi vasutak igaz­gatósága a villamosítási munkák folytatására külföldi kölcsönt kivan igénybe venni, a leghatározottabban ellene nyi­latkozott annak, hogy Ausztria újabb külföldi kölcsönt vegyen fel. A bank kormányzója kijelentette, 6 üléses FIAT AUTO 505. tip. teljesen kijavít­va, különféle használt motorkerékpárok eladók AMERICA N AUTO, WEIGAND & Co SUBOTICA, Ktjjuudžićevu ul. 4. eeso Teiefou 4-17 miután az osztrák köztársaság kül földi tartozásait semmi szin alatt nem szabad növelni. demokraták és a magyar párt Grol Milán válasza dr. Gräber Lászlónak A Bácstnegyei Nupló szerdai számá­ban dr. Gräber László nyilatkozott azok­ról az okokról, amelyek a magyar párt vezetőségét arra indítják, hogy a radi­kális párttal igyekezzék paktumot kötni a választásokra. Grol Milán, a szubo­­íicai kerület demokratapáTti listavezetője dr. Gräber László nyilatkozatáról a kö­vetkezőket mondotta beogradi munka, társunknak: — Dr. Gräber . László megkísérelte hogy a magyar pártnak a radikálisok­­‘kai való paktumát bizonyos rendelettel magyarázza, amellyel Marlnkovics Vo.ia beliigyminisztersége alatt a magyarok­nak a választói névjegyzékbe való fel­vételét meggátolták. Amikor ilyen so­kára és nagynehezwi kigondolta az okát a két Párt nem természetes szövetségé­nek, aniely két párt ma sem tud a leg­szűkebb nacionalizmus járadékánál mo­dernebbet vagy racionállsabbat, dr. Óra­bér a legalaptalanabb okkal állott elő A nemzeti kisebbségek választói joga nak korlátozása a nem rendezett opciók és állampolgárságok idejéből ered, még az alkotmányhozó periódusból és amed­dig ez tartott, sőt még dr. Marinkovics Voja rövid belügyminisztfirségc alatt is ez a korlátozás a törvényesség jellegé­vel birt a miniszter iniciativája nélkül, Amikor az ügy a demokrata miniszte­rektől függött, akkor egészen más inicia­­tivák indultak ki töliik, mint azt a ma­gyar párt igen jól tudja, különösen az 1924-es időkből. — Ha dr. Gräber vitatkozni akar ezek­ről a dolgokról, még pedig a történőimen keresztül, ám kísérelje meg a vajdasági radikális uralom történetén keresztül olyan okokat találni, amelyekkel meg­magyarázza a magyaroknak, hogy a ru­­dikálisokkl kell mcnniök. Kétségtelen hogy vaunak olyan magyarok is, akik­nek érdekükben áll, hogy a dolgok jelen­legi állása a Vajdaságban továbbra is fennmaradjon, de ez nem érdeke a ma­gyar tömegeknek. Ezek a tömegek min­den polgár számára egyenlő jogrendé! I 4vetetnek, széles önkormányzatokat a/. i ssz.es olyan testiiletkben, amelyekben a népnek kell döntenie, ellenőrizni akar­ják az ügyeket a községtől kezdve a parlamentig, nemzeti türeímességet kí­vánnak és a kulturális fejlődés szabad­ságét mindenki számára. Ezek a töme­Berlinből jelentik: A birodalmi gyűlés zsúfolt padsorok előtt csütörtökön meg­kezdte a külpolitikai' vitát, amelyre kü­lönböző pártállást! képviselők bejegyzett interpellációi adtak alkalmat. A vita ele­jén Strcscmami külügyminiszter nagy expozét mondott, amelyben többek közt a következőket mondotta: — A genii tanácskozások célja nem az volt, hogy Németországot bevonják a szovjetellenes blokkba. Egyáltalán semmiféle kísérlet nem történt arra, hogy Németországot eddigi külpolitikai kurzusától eltérítsék. A külügyminiszter ezután a Lengyelország és Oroszország közötti diplomáciai feszültségről emléke­zett meg és kijelentette, hogy az orosz kormány az ö legjobb tudása szerint nem szándékozik a konfliktust kiélcsi­­teni, feltéve, hogy Lengyelország nem változtatja meg magatartását. Stresemann külügyi expozéja a német birodalmi gyűlés előtt A német külügyminiszter beszámo t a genfi tanácskozásokról és válaszolt Poincaré beszédére Az aihán-jugoszláv konfliktussal kap­csolatban Stresemann bejelentette, hogy I Németország a diplomáciai viszony meg­­j szakításakor csatlakozott ahhoz a nem­zetközi bizottsághoz, amely a konfliktus i megszüntetésére hivatott. Genfben meg­­! áhapodás jött létre a négy nagyhatalom között, hogy úgy Beogradban, mint Ti­­! ranában interveniálnak a konfliktus bé­­j kés..megoldása és a normális diplomáciai j viszony helyreállítása érdekében és min- I den remény meg van arra, hogy ezt a ! célt •sikerül elérni. i Stresemann beszámolt ezután a rajnai J megszálló csapatok létszámának apasz­­í tusáról Géniben folytatott tanácskozásai- Iról és ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy [ a német közvéleményt nagyon kellemet• j lenül érintette az a váratlan beszéd, i amit Poincaré vasárnap Lunev Hieben mondott. Amerika nem módosítja a leszerelési konferencia elé terjesztett javaslatait Londonból jelentik: Bár a tengeri le­szerelésnek csaknem minden kérdésé­ben látszólag a genfi leszerelési értekezlet részt­vevői különböző nézeten vannak a Washingtonból érkező jelentések sze­rint Coolidge elnök mégis annak a re­ményének adott kifejezést, hogy a le­szerelési konferencia eredményes lesz. Hasonlóképen optimlsztíkus a hangulat washingto­ni politikai körökben is. A washingtoni kormány a genfi lesze­relési konferenciára kiküldött amerikai delegációnak utasítást küldött a tárgya­lások folytatására. Eszerint a delegátu­soknak azt kell szem előtt tartamok hogy Amerika javaslatain nagyobbarányu módosítások nem vihetők keresztül, mert azok az amerikai engedmé­nyek maximumát tartalmazzák. Politikai körök szerint az amerikai kormány tisztában van azzal, hogy a kongresszus sohasem fogja ratifikálni a genfi határozatokat, ha azok az ameri kai program lényeges módosítását tar talmaznák. Iparosok 2 Munkások! KI nem akar több keresethez jutái? De több keresethez csak eredményes bb munkával, — eredményesebb munkát pedig csak nagyobb szakképzettséggel lehet elérni. Mindenkiből lehet kiváló szakember. Olcsó szakkönyvek százai á.lnak mindenki rendelkezésére, csak be kell menni a B&esmegyei Napló könyvosztályába és kiválasz­tani azt a könyvet, amelyre szüksége van. A képzett munkás és iparos több és biztosabb munkát, nagyobb, ambíciójának jobban megfelelő munkakört talál. Minden szakmabeli iparos és munkás megkapja a neki szükséges szakkönyveket Bácsmegyei Napló könyvosztályában Subotica, Zmaj Jovin trg 3. Újra letartóztatták a volt pancsevóipénzügy­igazgatót Pancsevóról jelentik: A pancsevói ügyészség rendeletére ez év március ha­vában letartóztatták Singer Bernát ali­­bunári adóhivatali főnököt hivatali sik­kasztás miatt. A vizsgálat folyamán bün­­részesség gyanúja miatt letartóztatták Makszimovics Rale pancsevói pénzügy­igazgatót is. Makszimovicsot a vádta­nács pár nap múlva szabadlábra helyez­te, majd később áthelyezték a a pozsa­­reváci adóhivatalba, ahonnan később Krusevácra helyezték át. A vizsgálat folyamán újabb terhelő adatok merültek fel Makszimovics ellen és ezért Zsivkovics Iván pancsevói vizs-i gálóbiró újra elrendelte a pénzügyigaz­gató elővezetését és ezt a rendeletet el­­küldötte Pozsarevácra. Makszimovics már nein volt ott és igy nem lehetett elő­vezetni. Hétfőn este Makszimovics Rate Pancsevóra jött még ittlevő családja látogatására és kedden reggel az első hajóval megint el akart utazni. A hajó­állomáson betért Radak Koszta vendég­lőjébe, ahol azonban Knezsevics Milos pancsevói detektív felismerte, letartóz­tatta és bekísérte az ügyészség foghá­zába. A vizsgálóbíró rendeletére ugyanez ügyből kifolyólag letartóztatták Schwar­zenberg Lajos pancsevói pénzügyigaz­gatósági revizort is. Felakasztotta magát egy noviszadi uriasszony Férjének anyagi bukása miatt vált meg az éleitől Noviszadról jelentik: Belesznei Miksa noviszadi kereskedő felesége, Eckstein Margit kedden este, mialatt hozzátarto­zói távol voltak, lakásán felakasztotta magát és mire tettét észrevették, meg­halt. Az öngyilkosság hire Noviszadon nagy feltűnést feltett, mert az uriasz­­szonyt széles körökben ismerték. Belesznei Miksa kereskedő az utóbbi években anyagi zavarokkal küzdött és csak nehezen tudta családját eltartani, ami feleségét nagyon elkeserítette. Eh­hez járult az asszony kínzó betegsége. Beleszneiné régóta foglalkozott öngyil­kossági szándékkal, már egyizben ön­gyilkosságot kísérelt meg. lakásának padlásán felakasztotta magát, de ide­jében levágták a kötélről és megmen­tettek az életnek. Leánya és férje ettől kezdve őrizték Beleszneinét és iparkodtak kellemeseb­bé tenni a helyzetét. Az utóbbi időben az uriasszony mintha megnyugodott volna, nem beszélt többé öngyilkossági szándékáról. Belesznei Miksa kedden délután elment hazulról és feleségét egyedül hagyta lakásán. Amikor este hétkor hazajött, feleségét a hálószobában egy szegre felakasztva találta. Orvosért küldtek, d ■ az már csak a beállott halált állapít­hatta meg. A rendőrség részéről Rakics Rudenkó rendőrfőkapitányhelyettes szállt ki és elrendelte a holttestnek a hulla­házba való -beszállítását. A holttestet nem boncolják fel. A szerencsétlen uri­asszony nem hagyott hátra semmilyen levelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom