Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-19 / 168. szám

SG-86Z

Jaj, de okos a Palika

— Mi akarsz te lenni, Palika, ha megnősz ?

— Először ügyvéd, mert ezt a papa akarja, azután pap, mert ezt a mama akarja és végül soffőr leszek, mert az én akarok lenni.

—-----retíek, mint egy gyermek kötelessége, hogy szüleit szeresse. Aki ennél többet mond néked, az nem mond igazat.

Az öreg király, ki hozzá volt szokva a hamis hizelgéslic-z, nem volt megelégedve az egyszerű szavakkal és K'ordéliát elűzte Házától. Az ország megmaradt részét pedig a két idősebb leány közt osztotta meg.

Kordélia azonban világgá mehetett szegényen és üldözötten, mert nem tudott hízelegni, alakoskodni, hamisan beszélni.

Az idő múlott, Lear király pedig mind gyengébb lett. Az országon két idősebb leánya civakodott és öreg atyjukat teljesen elhanyagolták. Már semmi hatalma nem maradt. Pénzétől, kincseitől megfosztották és már az ételt is sajnálták tőle.

Kordélia pedig idegenben bujdosott. De nagyon fájt, hogy apjáról rossz híreket hallott. Végre is Lear király két idősebb leánya koldussá tette Lear királyt, ki keservesen látta be, hogy a hízelgés csak üres szó. Kordéla ezalatt Franciaországban férjhez ment egy dúsgazdag hatalmas úrhoz. Az ősz Lear király nagy bánatában most kitaszított leányára gondolt és üzent neki. Kordélia, ki jószivü és őszinte teremtés volt. elfeledte a sértést és keservesen megsiratta apja sorsát. Majd királyi ruhákat, szolgákat és sok pénzt küldött neki és kérte, hogy jöjjön hozzá. A trónját veszített öreg király Kordéliánál fényes fogadtatásban részesült. Később Kordélia férje segítségével két rosszlelkü nővérétől visszaszerezte atyjának az országát, az elvesztett trónt és királyi koronát.

így bizonyította be Kordélia, mi a gyermeki szeretet. Lear király még egy pár évig boldogan élvezte a trónt, a királyságát és sohasem hallgatott többé a hízelgő szép szavakra.

Goneril és Regan elvette méltó büntetését, mert Szegénységben és elhagyatottságban töltötték silány életüket. Kordéliát azonban az egész ország szerette és tisztelte élete végéig.

Morgó Mackó esetei

irta: Kubán Hairs

Harminchetedik fejezet,

melyben megtudjuk, hogy a nemzetes urnák már nincsen oka restelkedni, hogy a többi állatok előtt hajadonfővel megjelenjen és ennek örömére lakomát akar rendezni, Muncurkó azonban borfürdőt rendez, amiért pofont kap.

— Mordizomadta, — káromkodott a nemzetes ur, amint erdei palotájának ablakán kinézett, — folyton zuhog az eső. mintha dézsából öntenék! Förtelmes,idő!

Azonban a morgást hamar megelégedettség váltotta föl

— mordizomadta, — szólalt meg újra a nemzetes ur, —■ mit káromkodok, mint valami hordár, mikor éppen nagyon örülnöm kellene, hogy szakad az eső. így aztán meg van rá az okom, hogy idehaza csücsülhessek s hozzám se igen látogat vendég. Szép lassacskán aztán kivárom az időt, amig megérkezik a paróka. A kiváncsiak legalább nem firtatják, hogy hová lett fejemről a bőr s a szőr.

Az időt pipázással meg újságolvasással töltötte. Esténkint pedig rendesen rádiózott. Igen elszórakozott azon a sok muzsikán és éneken, amely a világ minden részéből a rádió segítségével a levegőn keresztül szállott feléje. Csak sokszor azon mérgelődött , hogy miért énekelnek a rádióba angolul, olaszul és franciául is, amikor ő ezeket a nyelveket nem érti. Mondta is sokszor a Muncurkónak, amikor délben csuronvizesen megjött az erdei medveiskolából:

— Sokat kaptatok fel angolból'? Háta franciából,hogyan haladsz? Te, letöröm a derekadat, ha nem csinálod meg az olasz nyelvtani leckét! Az én diákkoromban az iskolában még nem tanították ezt a sokféle nyelvet. Most azonban azért tanítják ezeket az iskolában, hogy a diákok mindent megérthessenek a rádión.

Egy nap aztán beállított a postás és csomagot hozott a városból. Nem volt nagy csomag, de a nemzetes ur igen megörvendett neki. Öt dinár borravalót adott a postásnak és még egy kupica pálinkával is megkínálta.

Aztán bezárkózott a szobájába és felbontotta a csomagot. Kivette belőle a parókát és boldogan nézte. Csakugyan olyan volt, mintha saját fejebőre-fejeszőre lett volna. Hamar

200

hogy az állatok lássák. De bizony az állatok is mind aludtak már. ,

— Fiú, — mondta most az egyszer megint a jó öreg Holdvilág, — hát még most sem volt elég a jóból?

— Nem bizony! — kiabált Nyughatatlan Jancsi. — Még,! még! Világíts, öreg Hold, világíts! — Föl is fújta már a két kis pofáját s a szellő kipuffasztotta a vitorlát, a vitorla elgörditette a kerekeket, a kerekek vitték a kocsit, a kocsi meg Jancsit, a Nyughatatlant. S a jó öreg Hold csak-világított,, mind az egész utón tovább. így aztán hamarosan kijutottak az erdőből, árkon-bokron keresztül átvágattak a pusztaságon és hajtattak, hajtattak egészen a Világ végéig, s még onnan is tovább ■— bele egyenesen az Égbe.

Itt volt csak a vidám-boldog világ! A csillagok mind, de mind ébren voltak, nyitva volt a sok szép szemük és ragyogtak, hogy csakúgy csillogott-villogott, majd kigyulladt belé a nagy Ég.

— Helyet, hé! — kiabált Nyughatatlan Jancsi és belehajtott a ragyogó csillag-halomba, hogy ijedtükben jobbról is, balról is úgy hullottak a csillagok az égről, mint a tűzeső.

— Fiú, — mondta most neki utoljára a jó öreg Holdvilág, — hát még mindig nem volt elég a jóból?

— De nem ám! — kiabált Nyughatatlan Jancsi. — Még! még! ... és ráadásul — de már ilyet ki látott? a kocsijával keresztül hajtott a jó öreg Holdvilágnak az orrán, úgy, hfcgy egészen belesötétedett szegénynek a képe.

_ Né te, né! te csúnya portéka! — méltatlankodott a

Holdvilág és hármat is tüsszentett bosszúságában, — mindennek van határa, fiacskám! — S mérgében fogta is mindjárt, leakasztotta a lámpását, eloltotta és legott tisztogatni kezdte. A csillagok meg mintha csak erre vártak volna, egytől-egyig álomra hunyták a szemüket. Ekkor aztán egyszerre az egész nagy égen olyan sötétség támadt, hogy csakugyan harapni lehetett a vastagját.

— Holdvilág, jó öreg Holdvilág, világíts! — kiabált most Nyughatatlan Jancsi, de bezzeg kiabálhatott, osenkedhetett váltig: holdvilágnak, csillagoknak hirük-hamvuk se volt az égen. Szuroksötét volt ottan, aludni tért a Hold s jójCakát mondták rá a csillagok. Nyughatatlan Jancsika pedig éktelenül megszeppent, hogy igv most egészen magára maradt a sötét égen. Mitévő legyen ?Két kezébe markolta megint az inge csücskét, felfújta a két kis pofáját, de hiába! Ha elindult

Egy kettőre utána iramodott. Kergette, körbe-karikába a réten. A pilla le-leszállott pihenni egy-egy virág ra, de mire Kacsa urfi odaért hozzá és fejére dobta a lepkafogót, már ismét fenn repdesett a magasban. Kacsa urfi már-már elvesztette a türelmét, amikor egyszerre megint meglátta a pillangót egy üres tojás héján.

— No, most megvagy — örvendezett Kacsa urfi, a mikor észrevette, hogy léptei zajára a pillangó nem repül fel és hirtelen lecsapott rá a lepkefogóval. A pillangó még most sem mozdult. Úgy maradt fekve a tojáson.

— Nagyon fáradt lehet, szegény — gondolta Kacsa urfi és óvatosan kicsit felemelte a lepkefogót, hogy kivegye és a rovargyüjtő dobozba tegye a szép zsákmányt. De oh, mily nagy volt csalódása, a tojáson egy festett pillangó képe volt csupán, azt nézte ő valóságos lepkének!

Ezalatt az igazi, élő pillangó vígan repült virágról

V 11 £ t * * £ 1

Kacsa urfi pedig szomorúan indu't hazafele es le1- tette magában, hogy ezentúl ügyesebb lesz-Legutóbbi rejtvényünk helyes megfetése: Kötél.

Helyes megfejtésért ajutalmat Komlós Csöppi, Ve!. Becskerek kapta.

Jó! fejtették még meg a következők: Dragány János, Tripolszki Bözsi, Juhász Manci, Kiss János, Kasza Mariska, Kenderesi Gizella, Pioker Feri és Zoli, Weisz Ibolyka, Kovács Ibolya, Szentiványi Manci és Zorka, Licht Rózsi, Forgács Zsuzsi, Komlós Csöppi, Czobor Erzsiké és Esztike, Jakabfalvy Gizi, Spitzer Gyula és Ervin, Offner Gizi, Toldi Ilonka, Surányi Erzsi, Balázs László, Zsemberi Jenő és Sándor, Szélhegyi Ottó, Juhász József, Bartusz Erzsi, Csóti Ilonka és István, Német Ilonka, Horváth József és János, Szabó Mátyás és János, Schwimmer Pali, Ács Zoli, Batta Prcs és Radók Icu.

203