Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-19 / 168. szám
24. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. junius 19’ Rraöác a humorban Hogy miért jelentette valamikor Torontálhoz Aradácz a humort — arra bizonnyal soha rá nem jövök. Az az idő járta, amikor a szindarabirók a világ minden kincséért ki nem hagyták volna bajbajutó emberek szerepéből a misztikus kijelentést: — Na, most aztán benne vagyok a slamasztikában. Mi az a slamasztika? Kérdezősködtem én sokfelé, de senki se tudta megmagyarázni. Ellenben a közönség úgy derült tőle, hogy pillanatokig megakadt az előadás. — Azt mondta, hogy slamasztika! De jól ki tudja találni! Kacagni illett akkor is, amikor valaki jelentette, hogy Poniázra utazik. Pomáz nagyobb slágert képviselt humorban és derűben, mint ma egy Karinthy-kötet. Viszont Becskerekre érkezvén, a színészek hamarosan megtalálták azt a titokzatos kulcsot, amely kinyitja a közönség kacagó-rekeszeit. Ferenczi Frici, aki olyan pötty volt akkoriban, hogy tiz éves fiuszerepet is el lehetett vele játszatni, azt mondta a Nap és hold eimü operettben: — Te is elmehetsz Aradáczra. Kukutyin (egyébként is torontáli helység) letört, elavult. Glogovácz (a Náni alapján) még csak tartotta magát, de Aradácz olyan ellenállhatatlan erővel hatott, hogy Pollák Viktor felállt a zsöllyéjéröl, úgy tapsolt s felszólt az elsőemeleti páholyba Brájjer szerkesztőnek : — Ugye, Lajos, nagyszerű! Aradáczot jámbor szlovákok lakták, éppenséggel nem nevetségesek, mégis a nevükön mulatott mindenki. Idevaló volt Szedlacsek Janó is, hallgatag fiatal legény, aki a szabómesterséget gyakorolta legényi sorban, mellékesen pedig póttartalékos volt a becskereki honvédzászlóaljban. A rosszindulat sem foghatta rá, hogy hadvezéri tulajdonságok berzenkedtek benne s ezt a véleményt, amely már az első napon komoly meggyőződéssé érlelődött a környezetében, Janó a világ minden kincséért sem könnyitete volna meg. — Úgy állsz ott a sorban, mint a vértanú a spirituszban! — tüzelte fel nyomban a bemutatkozás után a káplár ur és hozzátette: Te barom! Szedlacsek póttartalékos nyájas arcot vágott, mindenkor tisztelte a tekintélyeket, már pedig ki volna tekintély, ha a káplár ur nem — aztán előszedett a zsebéből egy apró noteszt és belejegyzett valamit. — Mit Írsz, te vakondok? — rivalt rá a káplár. — Semmit se nem irom. — Még feleselsz, bivalyborju? — tért át megfoghatatlan érzéketlenséggel a szélsőséges állatfajokra a káplár. Janó ettől fogva a rendesnél is csendesebb maradt a sorban, csak akkor szedte elő a noteszt, amikor pihenőre vezényelődött. Titokzatos volt mindenkivel szemben, annyit azonban észrevették, hogy kis könyvének egyik lapján jóvások foglalnak helye. Egymás mellett négy, amit aztán összefog egy keresztbe húzott ötödik. — Mit Írsz? — kérdezték tőle néha az írástudatlanok, akiknek ez a tudomány is imponált. — Semmi közöd hozzá, meg van. A káplár ur azalatt folytatta Szedreseknek tudományos nívóra való emelését. — Mit dütöd ki annyira a melledet? Azt hiszed tán, hogy Czvatopluk dédapádhoz vagy hivatalos vacsorára? Máskor azt mondta: — Ne lityegj annyit, mert képen teremtelek, hogy belesiketiil az ángyod is. Ahogy szaladt az idő és fogyott a gyakorlatra szánt tizenhárom kis nap, Janó egyre többet mosolygott befelé. Legföljebb akkor morgott magában valamit. ha nagyon zúgott a szitokzápor. — Nyolcvannégy, nyolcvanöt, nyolc vanhat.,. Végre eleresztették, búcsúzóul válogatott himnuszokat intézve hozzá ab ból a szótárból, amely magyar vonatkozásokban annyira gazdag. Janó leszerelt, a legközelebbi általános panasznapon pedig megjelent Matuskovich Mátyás magyar királyi járásbiró ur előtt. Tele volt a terem, Janó mégis odafurakodott. — Én vagyum a Szedlacsek az Aradáczrul. — Csekáj troszku — intette le a járásbiró, amire Janó hallatlan jókedvre derült. — Talán bizon a biró is meg van tót! Juj, de gyönyörűen mondta! Egyszer aztán sor került rá is. — Na, mi bajod, fiam? — Kérem, panaszlok a Kovács káplár ur 297 becsiletsirtisért. Volta goromba és szemtelen. — Janó — nézett rá szelíd szemével Matuskovich — lehetne annyi eszed, hogy megértsed a panaszod lehetetlenségét. Semmi közünk a katonákhoz. — Azt tetszett mondani biró ur, hogy lehetne nekem esze? — Azt. —Kettöszázkilcncvennyuc — számlálta Szedlacsek Janó, aztán lehorgasztotta a fejét és hazament ama nevezetes Aradáczra. I Torontáli. A község gyermeke A Bácsmegyei Napló uj folytatásos regénye A Bácsmegyei Napló néhány nap múlva kezdi meg Nusics Braniszlav nagy szatirikus regényének, A község gyermeké-nek folytatásos közlését és ezzel olvasóinak feltétlenül irodalmi értékű, szórakoztató és minden fejezetében fordulatos és változatos regényt ad. — »A község gyermeke« a szerb irodalomban egyike a legnagyobb könyvsikernek, amely számtalan kiadást ért már meg és a prózairás terén a legnagyobb sikert hozta Nusics Braniszlávnak, a szerbek kitűnő Írójának. Egy csecsemő mulattató története ez a regény, mulattató és egyben nevelő hatású, mert éles szatírával, kacagtató görbetükörben mutatja be a mai társadalom embereit, akik égytől-egyig zsáneralakok. Nusics Braniszlávnak ez a regénye olyan nagy sikert ért meg, hogy a szerző a közönség általános óhajára kénytelen volt az első kötethez még egy kötetet irni és az emberek ezt a könyvet is elkapkodták. A regény magyarra fordításának munkáját Csuka Zoltán végezte sok gonddal és körültekintéssel, úgyhogy a fordítás nagyszerű hűséggel adja vissza a szerb eredeti minden zamatját. A kitűnő regény közlését mostani folytatásos regényünk befejezése után kezdjük meg. ALAKOK Ápolónő (Mihelyt belépek ide, a gyermeksebészetre, szivén üt a kórház nagy varázsa: a tisztaság, mely oly tökéletes, hogy majdnem a jósághoz hasonlít. A kések, csipeszek ezüstfénye, a szublimátos palackok rózsaszínje, az a sok fehér kesztyű, mely a műtőben szárad, egymás mellett 38, nem fölösleges pazarságban, aztán a kórházi illatok, főképp az éter szaga, mely oly hideg és éles, mint a költő önkívülete. Egy helyiségen ez a fölirás: »Teakonyha.« Három ápolónő az újonnan operáltak számára teát főz. Olyan sárgát, akár ez a nyári délután. Az ápolónő, akit fölkeresek, Romain Rolland könyvét olvassa: »Ame enchantée.« Alapítványi hölgy. Szobájában muskátlik. Fején fehér-fekete fökötő. Arcán egyszerűség, egy kis szigor is.) — Miért lett ápolónő, méltóságos aszszonyom? — Először, mert nem volt kenyerein. Minket, gentry-lányokat annakidején csak ilyesmire tanítottak. (Könyvére bök.) Franciára, angolra, németre. Meg zongorázni és hímezni. Diplomát nem adtak kezünkbe. Miután birtokainkat eladták — hatan voltunk testvérek — valamihez nekem is hozzá kellett látnom. — Hogy kezdte? — Ahogy a többi, cselédmunkával. Kádat súroltam, kilincset tisztítottam, lépcsőt söpörtem. — Mi tartja most itt? — A betegek. Azaz legyünk pontosak. Eleinte valóban vonzott a szenvedés óriási romantikája. Később eziránt minden ápolónő elfásul. Tizenhárom éve ápolok. Most a munka érdekel. Aki szenved, azon segíteni kell. Ennek van értelme. Hasznosnak érzem magamat. — És jónak. — Mondjuk csak, hogy hasznosnak. A betegeknek szükségük van rám, de nekem is a betegekre. A háború alatt egy hadikórházban találkoztam Stefánia hercegasszonnyal, maga mellé vett, mint udvarhölgyét, de én ezalatt is ápoltam egy nyolcvanágyas kórházban. Ha hazautazom vidékre, két nap múlva már hiányoznak a betegeim. — Mi a dolga? — Instrumentálok. (Zeneszerző a fájdalom szimfóniáját.) Én adogatom a i műszereket az orvos uraknak, én feritőtlenitek, én tartok rendben mindent. {(Büszkén.) Roppant felelősség van rajtam. Ha a csipesz a hasban marad, ha gentiyedés történik, az többnyire az ápolónő hibája. — Napirendje?., — Reggel félhétkor fölkelés, látogatás az osztályon, szemle az ápolónők fölött, utána be a műtőbe. A műszerek kifőzése. Mosdás húsz percig. Tiz perc szublimátos kézfürdö, öt perc körömtoalett, öt perc alkohol-fürdő. A háború első évében kétezer műtétet végeztünk. — Hogy hatott önre az első vér. — Majdnem elájultam. A tanár ur kiküldött a folyosóra. Olyan fehér lettem (hasonlatot keres), mint a vatta (másik hasonlatot talál), mint a géz. Ma természetesen úgy tekintek a vérre, mint a vízvezetéki vízre. — Kiket operálnak? — Kicsinyeket, az egynapos csecsemőtől kezdve, tízennégyéves gyermekig. — Milyen műtétek a leggyakoribbak? — Gümőkóros csontszu, sérv, vakbél, koponyalékelés. Aztán a gyermekek folyton potyognak a létráról, a padlásról. — Sajnos, az ember törékeny holmi. — Ezek a kicsinyek a műtőasztalon, amint leszijjazva várják az operációt, mindig meginditóak. Nem félnek, nem türelmetlenkednek, nem idegeskednek, mint a felnőttek. De a szemükben van valami (gondolkozik). Valami kifejezhetetlen. — Hogy hívják a gyermekek? — Nővérke. — Hamar elalszanak a műtőasztalon? — Minél kisebbek, annál gyorsabban. Pár csöpp éter elég nekik. — Milyen furcsa dada az éter. Bölcsődal. nélkül ringat. És beszélnek álmukban? — Némelyik azt mondja: mama. (Anya, milyen borzasztó szó!« — Írja Goethe a Faust második részében.) De csak a gazdag gyermekek anyásak. A szegények sohase emlegetik, nem keresik az anyjukat, hiszen úgyszólván egyedül élnek, a mamájuk munkába jár. Nem egyszer megesik, hogy az ilyen gyermek akkor sir. mikor el kell hagynia a kórházat. Általában jók. Most itt van egy hatéves pálpusztai fiúcska, valami özvegyasszony gyermeke, akinek a gyalugép elvágta a jobbkarját. Az egész felsőkart amputálni kellett. Mikor múlt este bemegyek a terembe, azt látom, hogy ez a szegény kis nyomorék inni ad egy gipszkötéses kisleánynak. Balkezével tartja a poharat s a csonka jobbkarjával alátámasztja a kisleány fejét. — Ajándékot kapnak? — Karácsonykor babát, katonát. De legjobban örülnek a karácsonyfának. (Az örök _színháznakJ ENGLESKI MAGAZIN Beograd VukaKaradžićaul. 18. Telefon 24-98 Zagreb Strossmajerova 10 — Telefon 16-56 E ső endü úri divatáruház. Saját mtltermé" b'?n ké -zit mérték után ruhát és fehérneműt Eredeti Burberry Weatherproots — Sok halottat látott? — Óh. Mindig engem hívnak akkor. Én fogom le a szemüket. (Rápillantok kezére, a hosszú ujjaira, de ő elrejti a köténye alá.) — Mennyi fizetése van egy ápolónőnek? — Harminckét pengő egy hónapban. (Gyorsan.) A legnagyobb baj kérem az, hogy nincsenek megszervezve, mint Németországban, vagy Angliában. Amikor elvégzik a tanfolyamot, akkor még csak elméletet tudnak s nálunk nem működnek tanitó-ápolónők, akik bevezethetnék őket a gyakorlatba. — Mi a jövője egy ápolónőnek? — Semmi. Nyugdija nincs. Pedig a szó szoros értelmében föláldozza az életét másokért. Térdig járja a lábát, “vakran fertőzést kap, munkaképtelenné válik. Én kérdezem magától, mi lesz az ilyenből, ha kilép a kórház kapuján? — (Töprengek.) Az ápolónők, méltóságos asszonyom, mind a mennyországba jutnak, egy külön osztályra, ahol majd szakértő angyalok ápolják őket, mint kegyes kartársnök. Igen, méltóságos asszonyom. (Még gyorsan átszaladunk az osztályon. Csupa gyermek fekszik itten, kicsiny és nagyobbacska, különböző gépekbe kötve vagy fején egy turbánnal, mely öregessé teszi. Azokat, akiket otitis media után operáltak, kórházi tolvajnyelven füleseknek nevezik. Itt is egy kis füles, ott is egy kis füles. Már lábbadoznak és mosolyognak. De az egyik, egy kétéves kisleány torkaszakadtából ordítani kezd, mikor megpillantja az ápolónőt. Ö állt tudniillik a műtőasztalnál, mikor operálták. Bizalmatlansággal viseltetik iránta. Teljes joggal. Találkozom a pálpusztai fiúcskával is, aki tájszólással meséli el szerencsétlensége történetét, mozgatva csonka jobb karját. Mükezet fog kapni, egy kis mükezet, mely hatéves fiúcskának való, kesztyűs bádogujjakkal. Időnként, minden öt esztendőben majd ki kell cserélni ezt, mert csontja nőni fog, de a mükéz az nem nő.) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Belbetegeknek, idegbajosoknak, üdülőknek legmodernebb klimat kus diétás gyógyintézet a BUDAPESTSVÁBHEGYI SZANATÓRIUM: Budapest központjától negyedőrányira, ■ óriási parkban, egyesítve a modern szál- 1 lodai technika minden kényelmét az orvosi tudomány tökéletesenlgyógyitó eszközeivel. 969 RÁDIÓAMATŐRÖK I szakvéleményt adok, készülékeik ^ felülvizsgálását, javítását végzem, uj készülékek szakszerű feláll itáíát, mindennemű alkatészt szállítok legolcsóbban CZUCZY EMIL. MÉRNÖK |H| SUBOTICA, MASSARIKOVA 25. 181
