Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-29 / 147. szám

1927. május 29. BÁCSMEGYET NAPLÓ 23, oldal gyünk átvenni a gyufa egyedárusitását. Föltételeink nem megvetendők. Két mil­liárd frankot teszünk le, nem óvadé­kot, mihelyt aláírjuk a szerződést. Az állam munkásait, alkalmazottjait átvesz­­szük, sőt fizetésüket is fölemeljük. Tisz­ta hasznunkat megosztjuk az állammal, melynek óvadékunkkal keaesekdünk, hogy legalább oly összeget keres, mint edd;g. Ez az ajánlat nagy port vert föl a francia közéletben. fA nemzetközi szocialisták tiltakoznak: — Vigyáaat, merénylet készül a mun­kások ellen. Tüzzel-vassal meg kell akadályozni. Poincaré azt hiszi, hogy a szerződés aláírása használna a francia államnak, de két minisztere — Sarraut és Har­riot — a baloldali szocialistáktól paran­csot kapott, hogy tiltakozzék ellene. így Po'ncaré, akit a jobboldali lapok biz­tatnak, hogy fogadja el az ajánlatot, kénytelen volt bejelenteni semlegessé­gét. v * Már a sakkban Is csalnak. A sakk a keleti bölcsek nyugodt, nemes elmetor­nája. Úgy látszik, hogy a szemlélődés és latolgatás e sok ezer éves játékát is kikezdj az üzleti szellem, a huszadik század nyavalyája. Eddig nem hallottunk arról, hogy a sakkjátéknál alantas cselek, durva erő­szakoskodások fordultak volna elő. Csak annyit tudtunk, hogy II. Henrik angol király egy alkalommal, mikor vesztett, fölborította sakktábláját. Dehát a ki­rályoknak jogukban van mindent cse­lekedni. Aztán meg nagyon régen is történt az állítólagos históriai zendülés a sakk ellen. Most Newyorkból azt adják hirül, hogy a legutóbbi sakkversenyen az egyik versenyző azzal vádolta ellenfe­lét, hogy a torna alatt állandóan erős havannákat füstölt s a füstöt céltuda­tosan feléje fújta, úgyhogy ettől niko­tin-mérgezést kapott és képtelen volt gondolkozni. A vádolt sakkmester azt vetette ellene, hogy az időmérésénél csaltak, ellenfele gondolkodási idejét a pártos bírák meghosszabitották. Mindez igen szomorú. Hol lelünk ne­mes vetélkedést, ha nem a sakkjáték­nál. Edig ezen a sárga-fekete harcme­zőn törvényes királyság volt. De most — úgy rémlik — itt a forradalmi mozgalmak dúlnak. A királyt már a játszma elején det­ronizálják. * Perzsa dolgok. Seyed Mondarest, a perzsa ellenzék vezérét, a teheráni vá­lasztógyülekezet tag;át nemrégiben, mi­kor kilépett az uccára, két merénylő megtámadta s könnyebben megsebesí­tette. A népszerű politikust ünnepelték, kö­­tegekre menő leveleket, táviratokat ka­pott, minthogy barátai igen becsülik. A merénylőket elfogták. De a vádlot­tak kihallgatása nem kis feladat volt. Teherán minden rendőrbirója kifogást lelt, hogy ne kelljen vállalnia a kényes megbízatást. A két merénylő mögött tud­niillik ott állt a hatalmas ellenpárt. Végre egy rendőrbiró mégis csak el­vállalta. Megkezdte kihallgatásukat. Egy­szerre azonban fölkelt s igy szólt a vád­lottakhoz: — Várjanak kérem, kicsit kimegyek, egy pohár vizet iszorp. Azzal eltűnt. A vádlottak szépen kere­ket oldottak. A perzsa képviselőházban fölháboro­­dottan tárgyalták a botrányt, interpellá­ciókat jelentettek be a miniszternél, lán­goló beszédeket mondtak. A rendőrség ellenben kijelentette, hogy ez a két vád­lott nem volt a merénylő, a gyanú ha­misnak mutatkozott. Ilyen a perzsa igazságszolgáltatás. Minden Ítélet a pártoktól függ s eseten­ként megmérkőznek egymással, hogy ki­nek adjon igazságot a bíróság. Nem igen tanácsos egy perzsa biró elé menni úgy, hogy otthon felejtsük erszényünket. Romlottság? Nem, minthogy a játék teljesen nyílt. Minden biró, végrehajtó, hivatalnok, minden miniszter megvesz­tegethető. Megyan.a maga szabott ára. BÁNÁTI MOZAIKOK Az előkelő bemutatkozás Lipi bácsi a Magyar Királyt bérelte Nagybecskereken abban az Időben, ami­kor ott muzsikált Rácz Gyula. A kedves kis öreg ur maga volt a megtestesült előzékenység, büszke a bohémjeire, a kik hozzá jártak. Azóta keresztül-kasul van alakítva a helyiség, alig ismertem rá, mikor legutóbb láttam. Az alsó ré­sze kávéház volt, több bejáró vendég­gel, mint fogyasztóval. De akármelyik felekezethez tartoztak is, a kalapjukat szerették a fejükön tartani .s innen ies­­ték a városházát, hogy nem viszik-e el a helyéről? A déli órák adták meg az előkelő jelleget, akkor gyűlt össze sörözésre mindenki, aki számított valamit a vá­rosban. A pilzeni volt a varázsige és a jelszó egyaránt — amióta kis-antmt van, jaj, egészen kiment a divatból. Itt ült Kövessy Albert, a kitűnő színész is, népszerű bohózatok szerzője s azokat a kiszólásokat irta bele a darabjaiba, amiket Brájjer Lajos, Pollák Viktor, Végh Lajos hullajtottak el bőkezűen. Ma már nem lehetne mulatni a régi tré­fákon. Az ember — agyongyötröíton idegrendszerében — bámészkodva te­kint vissza a mdtba és nagyot sóhajt. — De jó dolguk volt a régieknek, hogy folyton kacagtak' A színésznők, ha nyilvános helyen je­lentek meg, a Magyar Királyban va­csoráztak többnyire Billitz Béla fel­ügyelete mellett. Demkó Bandi szezo­­nonkint felváltva pártfogolta vagy a drámát, vagy az operettet s kihúzván az időt a lehetőség határain is túl, másnap csak a sörözésre bujt ki az ágvbö’. Szerették a helyet még a honvédtisztek is, akik szívesen különültek el a császá­ri huszonkilenceséktől. Egy este nagy szaladgálásban vannak a honvédek, asztaldiszités, idegeskedés, szolgá’ati övék — azt kérdi valaki a ci­vilek közül: — Mi lesz itt? — Jön a podlussányi Podlussányi Szegedről, mondja Matuskovich Imre. Podlussányi őrnagy volt, vagy alez­redes és a zászlóalj inspiciálására ér­kezett az esti vonattal, amely tiz óra után futott be. (Később nyugdíjba vo­nult, pénztárosa lett egy szegedi bank­nak, amely megbukott. A szegény ka­tona minden pénzét bankrészvényekbe fektette, a veszteséget pedig annyira a szivére vette, hogy agyonlőtte ma­gát.) Lipi bácsira is átragadt az izgalom, rendelkezett a konyhában, szabályozva igazította az abroszt, a sótartót két cen­timéterrel odább helyezte, aztán odalé­pett a civilek asztalához. — Miért mondják ennek a tisz ur­nák kétszer a nevét? Istenem, most magyarázzák meg, hogy a tisztek szeretik a prédikátumot derüre-borura használni, — ea nagyon egyszerű dolog lett volna abban az idő­ben. Azt mondja hát Brájjer Lajos. — Azért mondják, Lipi bácsi, mert az az előkelőségek legújabb divatja. Mindenki igy csinálja. — Előkelő? — De mennyire! — így is szoktak bemutatkozni? — Természetesen. ... Ez volt aztán az előzménye an­nak. hogy amikor berobogtak a tisztek, (Podlussányi olyan döngő 1 éptekkel, mintha rohamot vezényelne), Lipi bácsi leszedte fejéről a kis efkete sapkát s odalépett az asztalhoz. — Isten hozta nagyságodat és mél­­tóztassék megengedni, hogy magamat bemutassan. Nevem Fein Fein Fülöp. Kati öröksége Ez a história abból az egészen régi időből való. amikor még Bonnaz volt a osanádi püspök és a papsága megle­hetősen családi életet élt. A püspök ez­zel nem sokat törődött, neki az volt a fő, hogy gutgeszint, aulkus sváb-é va­laki. Ha aztán megtalálta ezt a köve­telményt, minden más előtt szemet hunyt. Mint jó katholikus ember, aki respek­tálom egyházam törvényeit, meglehetős dilemmában vagyok, mikor erről a kér­désről irok. Arra azonban élénken em­lékszem, hogy a régi falusi plébánosok kitűnő osaládapák voltak. Szeptember­ben behozták gyerekeiket az iskolákba, túlontúl gondoskodtak az ellátásukról, a jólétükről s megbecsülték azt a többnyi­re egyszerű asszonyt is, aki ugyan egy­házi áldás nélkül, de emberi nemes érzé­sekkel telten élte mellettük az életét. Ne tessék rajta csodálkozni, hogy a falu nem háborodott fel ezen. Először is a világ minden táján erős a nők szo­lidaritása a papgazdasszony megma­radt továbbra is annak a rendes o iek, aki azelőtt volt, — másrészt íéríinép szívesen látta az ilyen frigyeket, mert hogy azt mondta: — Legalább nem jár az én asszonyom után a pap. Jobb az a házasság, vagy nevezzük társasóletnek, amelyet összeköt az anyakönyvvezető, megáld a pap, aztán mégis úgy recseg-ropog már az első években is, hogy hamarosan csak a hajóroncsa marad meg hűségnek, meg­becsülésnek, egymáshoz simulásnak? Az egyik szegedi temetőben két sírbolt van egymás meglett. Egyformák az utolsó hőig, egyforma az emlékkövük, a kerí­tésük, a virágjuk. Az egyikben öreg torontáli plébános nyugszik, a másik ban egy idegen nevű nő. De olyan ra­gyogó szépeket mond döngicsélő mé­­hikéknek ez a két sírbolt a földön túli hűségről, egymáshoz szokott öregekről! Azonkívül még valami: a sorrendben az asszony halt meg előbb... ... Ez a történetem azonban régibb. Itt a plébános költözött el az árnyék­­világból s csak a Katiját hagyta hátra. Vagyont nem tudott gyűjteni, de volt három szoba bútora s mikor megcsinál­ta a végrendeletét, elhelyezett abban egy ilyen passzust is: — Ebben a szobában éreztem magam a legjobban, amelyikben meg is ha’bk. Mt—rn-nnT-« - I I I ii I in i- m im I muri mm A legideálisabb imumimiiimmiiniimiihiiiiiiiiiimm'.initiiiiiiimiim bőr ápoló-arckrém mHtiiHinmiiinmiminiiniimnmmifliimiHiiimmim „CREME ELEKTRA“ Egyszeri használat után nálkfilözhelet* lesnek találja. Illatosítva ROSA CENT1FOLIA parfümmel, amely a vérvörös rózsa nagy­szerű illatát adja vissza a legcsodálatra­méltóbb természetességben. Kapható tubusban és tégelyben minden illatszer­­tárban. — Kérjen levelezőlapon ingyen mintákat. J. F, Schwarzlose Söhne, Berlin Vezérképviselet: Hel'.er i Vaionji, Velika Kiktnda Itt értek örömök és bánatok, itt gon­doskodott rólam Kati, a legjobb lélek — meghagyom hát minden rokonomnak, hogy ami bútor és érték ebben a szo­­báhan található, az mind a Katié... A plébános urat felravatalozták a templomban, aztán megjelent a jegyző és fölvetteít a leltárt a lakásban. Szó sincs róla, a három szóba egy kissé szeszélyesen volt berendezv. Volt olyan, amelyikben csak régi, lyukas karos­­nádszék szerénykedett, más semmi. A másikban molyrágta reverenda lógott a szögön hegyiben hatalmas karimáju kfcrtészkalappal. Ne legyünk igazság­talanok, a sarokban busult egy görcsös megyfabot is. A plébános ur igen külö­nösen lakott, mert a nappalijában — amely egyúttal hálószobának is szol­gált — megmozdulni alig lehetett a szek­rényektől, asztaloktól, sublódtól, ami a végrendelet szerint mind a hüsége6 Katinak jutott, mivelhogy itt található. A rokonok ugyan port indítottak, csalafintaságról beszéltek, egy ideig ve­szekedik is, a pör végét azonban nem várták be, hanem kiegyeztek Katival felibe. Ezt ajánlotta a jegyző ur is, aki a plébános halála után felvette a hely­­szinrajzot, azaz a terepet. Torontáli. TINTA Kutyalélektan Minél inkább figyelem kutyámat, an­nál több Olyan tulajdonságára bukka­nok, melyet nem tudok megmagyarázni. Miért ugorja át most ezt a botot- játé­kosan és könnyedén s nyomban utána miért torpan vissza sokkal kisebb ma­gasságtól, oly riadtan és makacsul, hogy inkább agyonvereti magát, mégse szalad neki? Miért jön be ma a szobá­ba? Miért nem lehet becsalogatni más­nap se hussa!, se cukorral? Miért ugat­ja a gyermekeket, az autókat s a hoid­­fényt? Miért hallgatja közönyösen a vasrudak csörömpölését, a pöröly-csat­togást s miért rohan ki esztelen rémü­lettel, mint az idegbeteg, mihelyt leesik a főidre egy ezüst-kanál? Túlontúl gyszerü volna azt áltitaal, hogy »oktalan« állat és az ember »okos« teremtmény. Inkább hajlok -arra a fölte­vésre, hogy mi vagyunk a tudatlanok. A kutya tulajdon szempontjából minden alkalommal okszerűen, következetesen cselekszik. Csak mi nem értjük még. Az állat-lélektan meglehetősen par­lagon hagyott tudomány. »Alsóbbrendű testvéreinket« sokág lenéztük. Kényel­mes volt hirdetni, hogy az állatnak nincs »lelke« s minden köröttünk forog. Hiszen a középkorban még azt vallot­ták, hogy a föld körül kering a nap. Újabban elolvastam Theodor Zell könyveit, ő Darwin, Brehm és Wundt hagyományait követve tudományosan, egyéni észleletei alapján foglalkozik a kutya lélektanával, akár Fahre a rova­rok lélektanával. Mindenekelőtt törté­nelmi távlatba állítja a kutyát, őskori képzeteit keresi, fejlődéséből igyekszik megértetni. Megtudtam, hogy a farkas, sakál és hiéna testvérével lakom együtt, egy dögevővel. Ezért faija ma is oly előszeretettel mások piszkát. Hajdan barlangokban lakott. Ezért lehet »szo­batisztaságra« nevelni, mert vackánok tisztaságára ösztönösen ügyelt. Zabá­­lása onnan származik, hogy valaha fajlkában élt, minek folytán állandóan tartania kellett, hogy zsákmányát ra­gadozó-társai fölhabzsolják. Ferde, sán­tító járása, melyet sokan negédesség­nek, színlelésnek vélnek, szintén ilyen örökség. Mindig a vadak nyomán csa­pázott s kevéssé hajlékony testével ol­dalt volt kénytelen rájuk támadni. Éj­szaka indult vadász-körutiára. Élet­módja, miután az emberhez csatlakozott, merőben megváltozott. Most olyan, nvnt egy mulatóhely éjjeli pincére, akinek nappal kell ébren lennie. Ennélfogva nappal álmos és vak. De szerencsése* kiegészítjük egymást. Mi viszont éjjel vagyunk áímosak és vakok. Ezek a sajátságai a változott körül­mények ellenére mindmáig megmaradtak benne, mint csökevény-jelenségek. Ah-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom