Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-29 / 147. szám

10. oldal 1927 május 39. BÁCSMEGYEI NAPLÓ A művészet proletárjainak „.répavására“ a párisi uccán Páris, május hó. Se puccs nem készüJ, sem a barbá­rok nem óhajtanak újból betörni. A horda azoknak a művészeknek az egye­sülete, akik a Montparnasse kávéházai­ban székelnek. Hírnevét nem annyira tagjai művészi teljesítményeinek köszönheti, mint in­kább báljainak, ahol a vendégek tulnyo­­mórésze előítélet■ és ruhamentesen je­lmik meg. ' A plakát felhívja a festőket, akik a horda tagjai, hogy képeiket hozzák el arra a kiállításra, amely a Boulevard Raspail-on szabad ég alatt fog megtar­tatni. A publikum is meghivatik, hogy a kiállításon teli erszénnyel jelenjék meg. Ezek a képvásárok Parisnak legré­gibb népszokásaihoz tartoznak. Népies nyelven »répavdsárnak«, marehé aux navets, vagy »kéregvásárnak«, főire aux croutes — nevezik őket. Répa a párisi művész-zsargonban elrajzolt ke­zet, vagy elpaccolt lábat jelent, kéreg pedig mázolást, amely a vásznat elrú­títja. A Montparnasse-i horda a maga kiállítását répavásárnak nevezi. A mű­vész nemcsak a dicsőségért küzd, de a képeit el is akarja adni. Ebben a pillanatban a művészeti al­kotás kereskedelmi ügyletté változik át, a művész egy nagy láthatatlan szer­vezettel áll szemben, amely csak arra van tekintettel, el lehet-e a képet a pub­likumnak jó áron adni ős pedig minél hamarabb. Túlzás volna azt mondani, hogy a párisi műkereskedői szervezet lehetetlenné teszi uj tehetségek és uj Irányok győzelmét. Ez gyakran meg­történik, de csak abban az esetben, a mikor az uj tehetségnek támogatása már jó üzletté vált. Még a legkiválóbb művészek is kénytelenek, néhány kivé­teltől eltekinteni, ezt a kálváriát meg­járni é.s felemelkedésük fejében a leg­­szörnyiibb lelki- és pénzbeli uzsoraka­­matot fizetni. Sokszor kísérelték meg a művészek ezt a vasgyüriit áttörni és a publikummal közvetlen érintkezésbe lépni. A Horda kiáltványa is íeljajdul, I »Le a közvetítőkkel!« De ezek a kísér­letek eddig még sohasem vezettek ered­ményre. Ahhoz a proletáriátushoz, amelyet e kizsákmányolt és tehetséges művészek tömege alkot, csatlakozik egy másik proletáriátus, amelynek száma sokkal nagyobb, mint az előbbié. Ezek több­nyire oly emberek, akik valahogy tud­nak rajzolni és festeni. Mint ipari mun­kások szépen boldogulnának s munká­jukban örömet is találnának, ök nem akarnak azonban proletárok lenni, ha­nem a művészi címre és jellegre vágy­nak. A regények olvasása az ifjúság nagy részében rajongó vágyódást vált ki a művészi pálya iránt. A rajzolásban való kézügyességük félrevezeti őket és mindenáron művészek akarnak lenni s maradnak életük végéig meghasontott, elkeseredett és nyomorgó proletárok. Ezeken kívül található még Párisban nagyszámú művészi Lumpen-proletáriá­­tus, az élet hajótöröttjei, e'ziil-ött tehet­ségek, alkoholisták, kokuinosok. kitar­tottak, akik mind művésznek mondják magukat. Melyik csoporthoz tartozik a Mont­parnasse hordája? Igazi művész nem található közöttük. Van néhány szor­galmas és buzgó mesterember, aki már a nagyobb képkereskedők részére is dolgozik, a tagok többsége azonban a művészetnek tehetség nélküli proletár­jaihoz tartozik. Hozzájuk ragad a na­gyon mozgékony Lumpenproletariat, két­séges ekzisztenciák, ekzotikus figurák, a nagy kávéházak látványosságai. Nézzük a kiállított tárgyakat. Itt-ott lehet látni egy ügyesebb rajzot egy­­egy tűrhető képet, de a műtárgyak több­sége igazi répa és kéreg. Ritka látvány ennyi gics egy rakáson! Kísérőm egy »művészre« mutat, aki sörte hajával úgy néz ki. mint a gyer­­mekmeséskönyvek Borzas Petije. »Ez a borzas ugy-e önnek honfi­társa?« ..■»Nem óhajtok vele beszélni — fele­lem — ismerem őt túlságosan jól. Er­délyben a Siguranzának volt a kémle. Tovább megyünk. »Kérdezze meg a többieket — mondja a francia — ugyanazt a választ fogja mindegyiktől kapni. Ezek már régen, mielőtt még Coué létezett volna, kita­lálták azt a módszert, ami őket az élet nyomorán ily ártatlan önhangzásokkal keresztülsegitl.« Jobban szemügyre veszem a kiállító­kat s csak akkor látom, hogy mily szo­morúak és csüggedtek. ■Az ellentét akarásuk és tudásuk kö­zött, a jelen nyomora és a jövő remény­telensége fejeződik ki egész magatar­tásukban. Feleségeik és barátnőik ott állnak mellettük, többnyire fonnyadt, Már csak a végére érkeztem Olleschik Eiena őnagysága, bizonyára érdekfe­­sziíö előadásának, amelyet a macskák lélektanáról tartott volt a második bé­csi nemzetközi macskakiállitáson. Ép az utolsó mondat hagyta el ajkát: — Legyen Bécs a macska barátok városa! mondotta ellentmondást nem tűrő hangon, mint aki megvan erről győződve, hogy a jelen viszonylatban ez volna az egyetlen komoly történel­mi hivatása az őskulturáju nemes Bécs városának. »Bécs a macskák városaI« »Mindent a macskáért!« Tagadhatatlan, jelszónak ez szépen hangzik és élénk visszhangra fog találni Bécs lakosságá­nak ama széles rétegeiben, amelyek régóta vallják, hogy egy édes kis macs­ka nÄkül hej be kutya az élet. (A bécsi argó macskának nevezi a kis nőt, akit Budapesten tyúknak titulálnak. De semmi félreértés: most négylábú macs­kákról beszélünk.) Lesznek ugyan szá­mosán, akik nem azonosítják magukat a macska kultusz egyre növekvő számú bécsi apostolaival, de ez kérem mindig igy volt, hogy minden kérdésben pár­tokra bomlott az emberiség. A kutya­­párt nem hagyja magát leszorítani a még gyermekcipőben járó macska párt­tól és kitart amellett, hogy Bécsben a kutyákat illeti a hegemónia. Viszont vannak, akik a macska felett a kanári madarat részesítik előnyben, vagy a nyu! tenyésztés és a galamb tenyésztés kö­zött haboznak, nem beszélve a fehér egerek kedvelőinek kisded csoportjáról, amely annyira szerényen húzódik meg a háttérben, hogy még klub alapításig sem jutott. Örök; béka-egér harc dúl az emberek között, aszerint is ki melyik állatot emeli a pajzsára. Az úgynevezett átkos pártviszály az állat-hivöket is ketté szakítja. Ne higyje senki, hogy például a macska-barátok teljesen zárt sorokat alkotnak. Oh nem, a macska­­barátok tábora is ketté szakadt. Az egyik része -a macskát farkával együtt tiszteli, amíg a másik rész a farkatlan macskára esküszik, mert — azt hiszem, hogy ezzel nem követ el in-diszkréciót —­­farkatlan macska is létezik, macskák, a kik kényelem szerétéiből nem viselnek farkat, ami, ha más előnyt nem is, de annyit minden esetre jelent az illetőkre, hogy az ilyen macskának nem hághatunk a farkára. — Legyen Bécs a macskák városa! Adta ki tehát a jelszót Olleschik Eiena urihölgy, akire minduntalan visszatérek. Bárhogy is dobják a maoskát, mindig talpára ugrik, —• mondja a közmondás. Enis mindég csak azon veszem észre magam, hogy az igen tisztelt O’leschik úrnőt érintem beszédem fonalán. Az el­mulasztott előadás helyett, amely beve­zetett volna a macskák lelki világába, kárpótlást kaptam a macska kiállítás katalógusához irt előszóban, amelyet ugyancsak Olleschikné irt, aki Bécs egyik jegjelesebb macskatenyésztője és a kinek köszönhetjük. — ha nem téve­dek — az első bányamacskát a -űlágiro­­dalcmban. A bánya macska a bánya kutyának a tej testvére. A bánya kutya mokány egy állat, bécsi specialitás, a melyet egy ötletes bécsi mérnök uszi­vánnyadt nők. Mily máskép is volt mind­ez a regényekben, ahol a művész Tün­dérszép Ilonák között válogathatott! Vihar közeleg. A művészek aggodal­masan néznek az égre s készítik elő a faládákat, amibe az »árut« bepakkolják. Isten ments, nehogy az eső a »kérget« a vászonról lemossa! Azzal a szándékkal mentem a répa­vásárra, hogy jól fogok ott mulatni. De a hajótöröttek kiállítása előtt nem tudok mást érezni, mint részvétet és megindu­lást. Visszafelé a Montparnasse temető előtt megyek el. Önkéntelenül is arra gondolok, hogy a temető nem a legszo­­morubb látvány ezen a világon. tott a lapokra. Ez a mérnök beküldött egy cikket a Neue Freie Pressének, egy nagy bánya szerencsétlenségről és ebben jelentette, hogy a bánya kutyák borzal­masan ugattak és üvöltöttek.« Ez az új­ság igy lenyomatta ezt, holott tudni kell, hogy a bánya kutya nem ugat és nem üvölt, bánya kutyának nevezik ugyanis azokat a kis kocsikat, amelyekkel a ki­bányászott szenet szállítják. Azóta a bánya kutya rémitgeti a bécsi szerkesz­tőségeket, amig most bevonult a bánya kutya mellé a harci macska, a-ki úgy látszik nem csak a macska pszichét is­meri, hanem a hadtörténelemben is nagy jártasságot árul el, megrázó részleteit közli Sebaisztopol ostromának, amelyben állítása szerint a macskák oroszlán bá­torsággal vettek részt. Az 1927-es bécsi macska kiállítás és Sebaisztopol- 1854. évi ostroma igy kerülnek egymással -kis­sé laza összefüggésbe. A macska hősi énekét daloja Eiena asszony, a derék macskáét, akik a zuávok tornisztere-in helyet foglalva indultak a harcba... — 1854-ben, Malakoff torony ostrománál Szebasztopo] előtt — olvassuk a macs­­ki kiáíütás katalógusának eőszavában, — a harci macskák, mind megannyi bá­tor kis katona, nagy szolgálatot teljesítet­tek gazdáiknak. Ráugrottak az ellen­séges katonákra, összekarmolták -az ar­cukat és harapták őket, amíg harckép­telenné nem tették. Ha a macska gaz­dája megsebesült, hűen kitartott mellette bár gyakran ő maga is több sebből vér­zett és vészkiáltásaival a szanitészt se­gítségül hívta. A macska nem tűrte, a mig csak élet vo't benne, hogy idegen katona az ura holttestéhez közeledjék, a mig aztán több golyótól találva a gaz­dája védelmében kilehelte lelkét a hü állat. Becsületszavamra ezt olvastam nyom­tatásban a macska kiállítás katalógusá­ban. őszintén: én nem néztem volna ki a macskából, hogy ilyesmire képes. — Életemben most először találkozom a macskával, mint fegyvernemmel. Abba még belemegyek, hogy a mythosbeli Freya skandináv istennő két macskát fogott a szekerébe, de a szebasztopoli harci macska legendájának nehéz be­dőlnöm. Feltételezem, hogy Olleschikné személyesen nem volt jelen Szebasztopol ostrománál, tehát nem saját tapaszta­­atai alapján állítja, hogy a macskák mint hős katonák szerepeltek az ost­romban. Inkább azt hiszem, hogy vala­mi félreértés lehet a dologban. Olleschik Eiena asszony a macskák iránti lelke­sedésében a négylábú macskát összeté­vesztette a harcászatban macskának ne­vezett hadi eszközzel, amely tulajdon­­kép egy hordozható tető és a régi vi­lágban az ostromlók a vár sánc árkaiban ézzel védték magukat a várakból kiha­­jigált kövek ellen. Lehet, hogy a zuávok Szebasztopolnál ezt a macskát alkal­mazták és ime, amig különböző forrá­sokon keresztül a hir Bécsbe érkezett, ez a macska is nyávog és Olleschikné költői tolla értett hozzá, hogy a szebasz­topoli macskák nagyszerű liadftényeit kiszínezze, hogy az embernek kedve volna egy újabb háborút vállalni direkt csak azért hogy harmipc és feles mo-Szende Pál KRTZEN ÜRÍTimER TÖBBSZÖR LE5Z BÉCSBEN mRCSKRUÉSHR zsarak helyeit talán néhány macskával sikerül majd a győzelmet kierőszakolni. Óh, miért nem lehet Olleschikné macs­káit arra felhasználni, hogy addig kar­molják az országok felelős diplomatáit, amig ezek minden háborús konfliktust békésen meg nem oldanak. Itt szóhoz juthatna a kilenc farkú macska is. A kilenc farkú macska valóban létezett és ugyancsak nem tévesztendő össze élő macskávál. Kilenc farkú macskának hív­ták volt Angliában azt a kilenc szijju korbácsot, amellyel az angol katonákat büntették. A macska tehát, amelynek ilyen válfaja is van, nem szimpatikus és e tekintetben az egerek álláspontjá­ra helyezkedem. A macska kiállítás egyébként gyönyö­rű volt. Vagy százötven macska ver­senyzett az aranyéremért. Tiz-tizenöt milliós értékű macskák képviselték az osztrák macskatenyészet fejlődését. Az egész macska kiállításon a legnagyobb sikere azonban egy kis. kutyának volt, amely dadai tisztet töltött be egy fiatal angora macska mellett, saját emlőiből szoptatván a kicsikét. A kiállításhoz sok romantikus emlék is fűződik. Deli macs­ka legények itt ismerkedtek össze sze­mérmes cicuskákkal, akiknek szerelmes macska koncertje egy legközelebbi má­jusi éjszakán ostromolni fogja a hold­világos csillagos eget. De csalódások a macskák világában is előfordulnak, amint arról személyesen meggyőződtem. Egy igéző fehér angora macska (hölgy) egy hasonló szőrű angora úrral találkozott, a szemek össze villantak, a hölgy ille­­gette magát és látszott, hogy ez a legény az, akiről álmodott. A macska ur is vá­gyó szemmel nézte a karcsú jelenséget Ezzel szemben ott volt egy ketrec­ben Zorró, Roth János filmművész sziá­mi him macskája minden fogyatékosság nélkül, aki azonban csak szabott órán hajlandó szóba állni a sziámi macska hölgyekkel, már abból az egyszerű ok­ból Is, mert a sziámi macskák házassá­gából származó kölykeket ötmillió ko­ronával jegyzik a macskatőzsdén. Te­hát valami haszon illesse az apát is. Olleschik Elenán kívül Bauer állat­tenyésztési felügyelő ur is előadást tar­tott és kifejtette, hogy a maoskatenyész­­tés nagy nyereséggel kecsegtet. Már a prémjéért érdemes a macskákat tenyész­teni — mondotta — mire majd forra­dalom tört ki: a macskabarát asszo­nyok hevesen tiltakoztak az ellen, hogy a macskatenyésztés céljaként azt tűz­zék ki, hogy a macskák bőrét lenyúz­zák. Jó, hogy a kiállított macskák nem értesültek arról, hogy itt az ö bőrükre alkusznak. Egy idősebb asszony rémülten ár­tott be az irodába. — Gyorsan orvost! Betegek a macs­káim ... Az állatorvos azonnal a beteg macs­kákhoz sietett. Öt tagból á'lfó farkatlan macska család feküdt a ketrecben a ko­lera tünetei közt. Az orvos alaposan megvizsgálta őket és főtt rizs levet ren­delt a pácienseknek. — Ne kenjem be őket disznó zsirral? — kérdezte az öt farkatlan macska jó­ságos gazdája. — Nem árthat — válaszolta az orvos. — Disznó zsir az is jó. Feltűnt a macska kiállításon, hogy egy szerzetes-rend által gyártott likőrt igyekeztek népszerűsíteni kóstoltatás ut­ján. Sokáig nem tudtam, hogy egyszer excellence macska kiállításon miért üt­nek fel egy likőrös sátrat? Miért éppen likőrt, alkoholt árulnak itt üvegben és miért nem zsákban macskát? A kiállítás figyelmes rendezősége úgy látszik indíttatva érezte magát, hogy alkalmat adjon a kiállítás látogatóinak, hogy — ha éppen kedvük szottyan — ne csak a különböző macskáról, de a másnapi macskajajról is, ahogy magya­rul a katzenjammert nevezhetjük — szóval a katzenjammer fogalmáról is tiszta képet nyerhessenek. A katzenjam­­mer úgy Sziámbán, mint Bécsben, mint pedig Szuboticán az alkoboímérge­­zés nyomán lép fel és olyan óriás, mint­ha a macska kM> a Prater helyett az ember gyomrában rendezné kiállítá­sát... Eos

Next

/
Oldalképek
Tartalom