Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-24 / 142. szám

4. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927 május 24. A radonováci „titkos“-ok Az egyik zsarolót letartóztatták a tár­gyalóteremben — A két Milosevics Nyolc év előtti bűnügyet tárgyalt hétfőn a ‘Szuboticai törvényszéken Pav­­tovics István törvényszéki elnök taná­csa. Három vádlottja volt a bűnügynek és pedig Andrasics Iván, Milosevics Ra­domir és Stepanovics Milivoj. A há­rom vádlott közül csak Andrics Iván, aki szuboticai földmives, jelent meg a tárgyaláson, a másik két vádlott közűi Milosevics Radomirt egy beogradi csendőr állította elő Szmederevóból, mig a harmadik vádlott, Stepanovics meg sem jelent. A vád szerint Andra­sics és két társa 1919. év augusztus hó 5-én Radonovácon megjelentek több gazdálkodó házában és ott pénzt köve­teltek. Midőn a ház lakói vonakodtak eleget tenni a követelésnek, agyba-főbe verték őket és raboltak, amit találtak. A hétfői főtárgyaláson Andrasics el­sőrendű vád'ott ártatlannak mondotta magát. Kijé’entette, hogy a kérdéses időben sok csempész jött át a határon és ő két katona társaságában — ez volt a két vádlóUársa — az epres-erdőben tartózkodott és vigyázott, hogy nem jönnek-e csempészek? Ezenkívül meg­bízása volt, hogy nyomozzon ki két ko­csi csempészett szalonnát, ami' egy Prihoda nevű embernél volt e'rejtve. Tagadta, hogy bárkit is bántalmazott volna és hogy bárkitől egy fillér, pénzt tak néki pénzt adni, a bottal véresre verte az embereket és kutatott pénz után a házban. Ha pénzt nem talált, mást vitt el. A vádlott, akivel az elnök a tanukat szembesítette, tagadott min­dent és folyton azt hajtogatta, hogy ő szalonnát keresett. A tanukat a bíróság megeskette. A tanuk kihallgatása után Csulino­­vics Ferdó dr. ügyész, mint a vád kép­viselője, indítványozta, hogy a bíróság napolja el a tárgyalást és rendelje el a két másik vádlott körözését. A bíróság helyt adott az ügyészi in­dítványnak, a tárgyalást elnapolta és egyben elrendelte Andrasics Iván első­rendű vádlott ellen a vizsgálati fogsá­got, miután a várható súlyos -büntetés miatt a vádlott szökésétől lehet tartani. Andrasicsot a tárgyalási teremből az ügyészségi fogházba kisérte egy bör­tönőr. Ujjlenyomatot vettek a miniszterelnökről Vukicsev cs Ve!ja látogatása a bűnügyi-technikai osztályon Beogradból jelentik: Vukicsevics Ve­ik miniszterelnök-belügyminiszter láto­gatást tett a belügyminisztérium rend­őri technikai ügyosztályán és egy óra hosszat időzött a bűnügyi tnuzeum megszemlélésével. Azután megtekintet­te a miniszterelnök a csendőri és de­­tektiv-ügyosztályt, majd végignézte, ho­gyan vesznek ujjlenyomatot a bűnösök­től. Különösen érdekélte Vukícsevicset a rendőrkutyák idomitása, amit jelen­létében folytattak, de részletes felvilá­gosítást kért a miniszterelnök-belügy­miniszter még sok mindenről, ami resz­­szortjának ezen az ügyosztályán törté­nik. Amikor Vukicsevics már távozni ké­szült, Andonovićs osztályfőnök várat­lanul azzal a kéréssel állt elő, engedje meg a miniszterenök, hogy ujjlenyoma­tával gazdagítsák a múzeumot. Vuki­csevics meglepődött a kérésen, de a következő pillanatban már mosolyogva nyújtotta mutatóujját a fekete tussba és igy ő az első miniszterelnök, aki ujj­lenyomatot adott a bűnügyi osztálynak. A kijáratnál az újságírók megkérdez­ték látogatása céljáról, mire Vukicse­vics azt felelte, hogy kiváncsi volt mi­nisztériumának erre az ügyosztályára. —- Úgy halljuk, hogy a rendőrség fogdáját is meglátogatta miniszterelnök ür — mondották az újságírók. — Ott nem voltam —- válaszolta Vu­kicsevics — csak a rendőri technikai intézetben. Legyőzte a halál a „Halál legyőző**-jét Évien Eugén, Bicsérdy titkára belehal‘ a koplalásba is elvett. Ezután a másodrendű vád'ott, Milo­sevics Radomir kihallgatása követke­zett. A személyi adatainak bemondása után kijelentette, hogy az egész do­logról nem tud >semmit és hogy most van életében először Szuboticdn. Vád• lettársdt is most látja először. Az elnök megállapította az iratokból, hogy a bíróság előtt álló Milosevics Ra­domir. személyi adatai nem egyeznek meg a hasonló nevű vádlottal és hogy sem a nyomozati, sem pedig a vizsgá­lati eljárás során egyszer sem lett eb­ben a bűnügyben kihallgatva. Miután tehát : nyilvánvalóan tévedés forgott fenn, az eljárást egyedül az elsőrendű vádlott- ellen folytatták le. A vádlottak kihallgatása után a ta­nuk egész sorát hallgatta ki a bíróság, akik egyöntetűen azt vakolták, hogy Andrasics a kérdéses időben két fegy­veres katona kíséretében megjelent ná­luk, azt mondotta, hogy ő »titkos« és pénzt követelt. A fején katona sapka volt, a kezében bot. Amikor vonakod-Ha az ada-kaiehi koplalótelepen köz­ponti temetőt állítottak volna fel a bi­­csérdyzmus halottal számára, úgy Évien Eugénnek, Bicsérdy titkárának, a »B1- csérdyzmus« cimü koplaló félhivatalos szerkesztőjének bizonyára díszsírhely, jutna itt osztályrészül. Utólagos elis­merésként azért a lelkes, dühös agitá­­cióétt, amelyet földi életében a gyü­mölcs és sajt-diéta mellett folytatott. Bicsérdy legfanatikusabb ügynöke, saj­tófőnöke és titkára, aki főzelékkurával akarta száz esztendeig nyújtani az éle­tét, alig huszonnyolc éves kordban ál­dozatául cselt a mániákus növényevő hóbortjának. Évien, akit eredetileg Eisler Jenőnek hívtak, rajongó híve volt a »mesternek«, árulta a könyveit, tűrte a gúnyt, amely a főzelék-apóstól után szállott és lapjában, a Bicsérdyz­musban hétröl-hétre keményen harcplt a hitetlen húsevők ellen. Edzett, egész­séges fiatalember volt Eisler Jenő, ami­kor Bicsérdyve! megismerkedett és le­romlott idegzetű, beteg roncs lett belő­le a csalhátatlan kúra végén. Az erdé­lyi újságok akkoriban már sűrűn kö­zöltek kis három soros híreket, ame­lyek a bicsérdyzmus halottairól szóltak — és amelyek olyan megszokottak let­tek ezen a tájon, akár a háború a'att a veszteséglisták — de a sajtófőnök nem okult és a mester legnépszerűbb mun­káját, a Halál legyőzését olvasta a ké­telkedők fejére. Ma már erősen megfo­gyatkoztak Bicsérdy hívei. Talán a tiz ujján is össze tudná számolni őket. A japán gombaevés hóbortja is sok lelkes növényevőt csábított el a táborából. De ez a haláleset, amely szőkébb vezér-! Tiszamenti május... Irta: Kristály István (Pádé}) A nap tömören, forrón öleli a mezőt: a levegő reszket az ölelés förróságától a smaragdszőnyeg fölött... Az ember lépése elsulyosodík a májusi mezőn: az élet vad vajúdása erejétől. Es az egész mező egy gondolatot da­lol: nézzétek én vagyok az igazság! — én: e kalászok, a csillagszemü kis krumplivirág — gyümölcsbe súlyosodé bizonyosság! Igen, itt van az élet való­ságának minden bizonysága — ideálokba lendülő igenlése! Május a nagy megtermékenyülés, a nagy hivések-hitek hónapja. Minden ut idevezet: a májusi mező — Ígéret! Szép. meleg, biztató: anyás-megható. A kis répapalánta mellett emberek tér­depelnek... igy, ahogy megláttam: va­lami nagy melegség rázott meg. Szép volt ez a kép: ilyen meggyőző imát még nem olvastam — mint ez a térdeplő munka volt itt. Adjon Isten — köszöntöttek. Adjon Isten — mondtam. Nézze — szólt az ember — nézze... és levett kalapjával köriilköszöntötte az egész határt s mint aki belefáradt ebbe a rengeteg mondanivalóba, földben fü­­rösztött kezével megtörölte vére gyön­gyével ékesített homlokát. Azután még mondott néhány súlyos szót: most dől el minden ... Igen, ezek a szók meggyőztek engem... most dől el minden... és egy könnyű mosoly suhant át arcomon: mert egy Mggcdórávai ezelőtt én újságot olvas­tam bent a faluban és állítólag szalonok napsugártól mentes mélyén egy-két nagy ember most dönti el a világ sorsát. Eső kéne — nézett föl az égre az em­ber, arcán mély aggódással — de azért hála Isten... S én láttam, hogy e szók könnyűek, derültek Voltak. S én is vele örültem... * Vidám, kiadós lánykacagás ömlött fe­lénk ... A Jani ném bírja tovább! A Jani?! — kiáltott fel a gazda. Két leány tömzsi kis emberkét vezet hozzánk, kinek kalapja mélyen a szemé­re Van lehúzva. No Jani, elhagyott a kapa? — évődik vele a gazda. A fiú felemeli napsütötte arcát, ame­lyen most nagyszemii könnyek gördülnek végig. Nem felel, de olyan kérőn néz a gazdájára, hogy az nem bir á mosollyal és harsány, egészséges nevetésbe kezd: no Jani, hiába kötötted az ebet a karó­hoz? — most máf mi lesz a napszám­mal? — még Csak Öt óra, ez még nem egész napszám. A fin még jobban rákezd, most már zokogás rázza. No-no... miféle legény vagy? Ejnye, teszi hozzá, de megszOmjaztam, sziladj a boros pincéhez, hozz egy korsóval és a szemével inti az irányt: oda le a Tiszá­hoz I És Jáni erre a szóra úgy abbahagyta a sírást, mintha nem is ő lett volna az, akit a lányok szégyenszemre kiemeltek a sorhói — mert nem bírta velük az Ira­mot, ami itt igén nagy szégyen férfiem­berre, már pedig a Jani az — fut, ahogy csak rövid lábaitól telik, le, arra, ahol. a. Tisza ezüstös vize csillog és még nincs j ott, mikor már fütyöl. Ilyenkor kell leginkább vigyázni az ilyen kis legénykékre, mert ha most ku­darcot vall — akkor nem lesz belőle em­ber. Megértettem. Azt tartja: a munka­­j Okózta sebet csak munkával lehet gyó­gyítani. Szegény gyerek — teszi még hozzá a gazda. Más szóval: a munka mindene és ezt nem szabad elvenni tőle. Tanulni lehet ettől az embertől. De már itt is van Jani, nyújtja a kor­sót. A gazda iszik; Jani nem veszi le a szemét a korsóról, a gazda arcára nem mer nézni és amikor az a korsót vissza­adja neki, láttam, hogy Jani arcát mély pirosság lepi el: a lelkén valami ég, na­gyon. No — mondja a gazda ... Visszamehetek? —■ csuklik ki a szó Ja­niból s a szemére homály borul... aztán arra fordul, ahol a sor abbamaradt: az Ö sora; egy kis kapa árván, felfelé for­dult éllel fekszik a sor mellett. Jani is Olyan árvának érzi magát a kapája nél­kül. De jó volna visszamenni, este a töb­biekkel együtt dalolva menni haza a fa­luba s amint a falu felé néz, még árvább­nak látja magát, megrándul az arca... A gazda eddig szótlanul nézte, de most hirtelen beleszól drámájába: siess, hátha még eléred Őket! Egy madár röppent fel a földről... Es Jani kezet csókolt a gazdának! # A falu... Az ott: a mező felett, két templomtorony mutat az égre — arra kara legderekabb katonáját ragadta ej, végleg megaeVa a kegyelemdöfést a ró­la elnevezett koplaló-egyesületnek. Mért a gyáva embar, aki száz évig szeretne élni, mégis csak megdöbben a rossz reklám e’ött: »Mit remélhet akkor égy tapasztalatlan .növényevő, ha a rutini­­rozott apostol jybökeze, a minden ti­tok tudója 28 évuvs korában jobblétre szeuderült?« A iözelék-, konzerv- és sajtgyárasok bi­zonyára nem sajnálják majd tőle a már­­ványsiremléket. Sót a mészársok is adakoznak siremlélnére. Megszolgált érte. (-.) I.———1—— -Haza hozzák Gyéni Géza hamvait A Petőfi Társaság Qyrini emlék­­ünnepélye Budapestről jelentik: A P.etőfi Társa­ság vasárnap délelőtt tartotta májusi ülését, amelyet Gyóni Géza liialála ti­zedik évfordulójának emlékére szentel­tek. Pékár Gyula elnöki megnyitójában hangsúlyozta, hogy. Gyóni porai nem maradhatnak a krasznojarszki fogoly­tábor temetőjében. A Petőfi Társaság — mondotta — szeretettel vállalja ham­vai hazahozatalának kezdeményezését és a nemes akció irányítását. Az ünnepi beszédet dr. Raffay Nán­dor, a költő egykori barátja mondatta. — Gyóni Géza — kezdte beszédét» Raffay — apjától örökölte két fő jel­lemvonását: a hallga-tagságot és a me­legséget. anyjától pedig a minden be­nyomásra megrezdüiő lelket. A szülői, házból vitte magával soha el nem alku­dott hűséges utitársát: a vallásosságot. Gyóni tizenkilencedik születése napján egy kedélyes vig társaságban megis­merkedett egy Mici nevű leánnyal, aki miatt öngyilkosságot kísérelt meg és ezért a tettéért el kellett hagynia a theológiát. Ez nagy fordulópont volt Gyóni életében, amely tele volt vergő­dései. Meghaisonlott lélekkel kereste, de soha meg nem találta a nyugalmat Költői pályája is olyan, mint élete útja: kilengések és ingadozások váltakozása. Ha Gyóni helyét meg akarjuk határozni a magyar irodalomban — fejezte be beszédét Raffay — akkor öt legméltób­ban megilleti ez a név: a világháború költője. Hogy Gyóni Géza hamvait hol fogják eltemetni, arra nézve még nem döntöttek. az egyetlen szépséges, derült kékségre. Mit keresek én most ott fent? Semmit és mindent! Azt a jóságos boldogságot röpítem oda — ami most bennem él... Dicsértessék!... Dicsértessék... Szól az egyik harang, felel a másik! És a földről kis csoportok indulnak a falu felé. Az öreg szüle már készíti a vacsorát és az apróság örvendőn néz a tűzbe — szalonna sül, tészta pirul, föl a krumpli — vagy árván szomorkodik a kenyér ... Mert van hely — ahol nincs mit főzni. A sereg egyre közelebb jő a faluhoz, kicsi házaihoz — ahova élete köti. Négy fal, földből verve: kicsi szoba, kisebb konyha; de itt születtek, Itt múlik el az ifjúság és itt pihennek a kedven­cek, azon az oltárnyi kis dombon a ía­­keresztecskék alatt. Ennyi itt až élet külső formája — de ami ezen belül van — az tömör élet: ke­mény, keserves küzdés! * Este van. Kihunynák a kis ablakocs­kák... oitogatjdk a lángot. Messze, valahol a falu szélén énekel­nek legények-lányok. hói vidáman, hol szomorúan: áz ifjúság örök májusa ját­szik velük és ők odaadják magukat az örök tűznek... már csak ez a tűz vilá­got az ébrenlevőknek. A Tisza is, a falu alatt, mint egy vó­­nagló kar fonódik a mezők köré... a csillagok kacagnak, a mezőn sejtelmes rezgés suhan át és az örök sejtés szent órájában testté lesz a vágy ... £s a Magvető álmodik...

Next

/
Oldalképek
Tartalom