Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-18 / 136. szám
8. oldal. BÁCSMEGYE1 NAPLÓ 1927. május 18. — Coolidge beteg. Newyorkbö! jelen* óik: Coolidge elnök beteg és néhány napja az ágyat nyomja. Az orvosi je lentés szerint érverése és hőmérséklete normális. — Előadás a százéves szerb Maticá rój. Szomborból jelentik: A szonibori városháza nagytermében Sztájics Vásza noviszadi tanár, tartott előadást »A száz éves szerb M'atica« cirneti a száz éves noviszadi szerb kultúrintézményről. Az előadást szépszámú előkelő közőnsé hallgatta végig. • — Elitéit biciklista. Hétfőn ítélkezett a szuboticai törvényszéken Pavlovics István törvényszéki elnök tanácsa Biró József inoravicai lakos ügyében, aki vád szerint 1924 november 16-án Pacsiron elütötte Pintéz István kétéves kisgyereket. A vádlott a tárgyaláson elmondotta, hogy hat gyermek játszott az nccán és pajkosságból biztatták egymást, hogy áljának a gép elé. A kis Pintér a bicikli elé került és igy történt az összeütközés. A bíróság a tanúkihallgatások után bűnösnek mondotta ki a vádlottat gondatlanságból okozott könnyű testi sértés vétségében és tizenöt napi elzárásra és száz dinár mellékbüntetésr ítélte. — A csödbejutott csőd. Amióta a csődtörvény érvényben van, alig fordult elő. hogy a felebbviteli biróság egy már elrendelt és megnyitott csődöt hatályon kívül helyezett volna. Ez a ritka eset történt most meg Szuboticán. A törvényszék március 26-ikán elrendelte a csődöt Weisz Sámuel szuboticai üvegkereskedő ellen és csödtömeggondnokul dr. Pataki Antal ügyvédet rendelte ki. A csődöt elrendelő végzés ellen Weisz Sámuel felfolyaniodott a noviszadi. táblához, amely a végzést hatályon kivül helyezte, a foganatosított csődintézkedéseket megsemmisítette és elrendelte, hogy a törvényszék adja vissza a csödvagyont Weisz Sámuelnek. A csőd megszűnése folytán Weisz Sámuel ismét megnyitotta üzletét. Hoffman Mihály özvegye SUBOHCA tilisliniliiiii vállalat. ^>0 Hoffman Sándor Budapest, Dorottya ucca 9. Tel. Teréz 142-02. — Halálozás. Gyorgyevics Jován szuboticai törvényszéki bírót, a Francia Klub elnökét súlyos csapás érte, édesanyja Gyorgyevics Sztojanka hosszas szenvedés után Beogradban meghalt. A köztiszteletben álló bírót ért csapás egész Szuboticán nagy részvétet keltett. — Fiitö- és gépkezelői vizsgák Beeskireken. Az »Ispitna Kornisija za lozsacse 1 maslniste Veliki-Becskerekó közli, hogy a legközelebbi lokomobi! fűtői és gépkezelői vizsgát junius U-ikén tartja meg. A vizsgára junius 7-ikén délelőtt kell jelentkezni az Ispitna Komisijanál Velikl-Becskerekeu. Ugyanezen nap délután kezdődik a tanfolyam. A vizsgázóknak a következő okmányokra van szükségük: születési, anyakönyvi kivonat, erkölcsi bizonyítvány és a hat hónapi gyakorlatot. igazoló bizonyitvány, mely a község által hitelesítendő. Vi áj, márka : CKXDHE I) HObE KOUGE MAND'R!VK HOURJOIS-PAI’IS Dr. Wohl József specialista szülész és nőorvos megmaradt régi lakásában (Wilsonóva ul. 23.) és ismét elfogad családi ápolásra szülőnőket. — A Hakoah zsidó ifjúsági egyesület szombaton este félkilcnc órakor a Lloyd nagytermében kulturestélyt rendez, a melyen Basser József főkántor énekel, Schulhof Erzsi zongorázik, Hauser Imre hegedül. Aczél Böske szaval és dr. Mirth Ferenc felolvasást tart. Az estélj' %9 órakor kezdődik. Belépődíj nincs. Róth Olga kozmetikai intézete Szubotica, Kralja Alekszandar ul. 4. (Rossija I'onsiere-palota.) »Orado« kezelést legnagj'obb szaktudással végzek, miután külföldi tanulmánj'utamon az orvosprofesszorok tanításai ezt propagálták. Orado-kezeléssel garantálom ráncok, redök, mittesserek és vörös arcfoltok végleges és teljes eltávolítását. Saját készitésii szereimet: gyógypuder, arcfehéritő és szeplőcrém, májíolteltávolitó gyógyszappanok stb. garanciával ajánlom. Orado-t tubusokban vidékre otthoni kezelésre ajánlom használati utasítással. Megrendeléseket vidékre utánvéttel cszközfök. — Lezuhant a Bukarest — beogradf rostarepülöeép. Bukarestből jelentik: A Bukarest—beegradi postarepülőgép Guardcuica falu környékén néhány száz méter magasságból lezuhant és a mezőn dolgozó földmivesek közül egyet agyonütött. A repülőgép darabokra tört, a pilótáknak azonban nem történt semmi komolyabb bajuk. — Évzáróvizsgák az israétlöiskolák* ban. A közoktatásügyi miniszter rendeleté értelmében az ismétlő és a gazdasági ismétlőiskolákban az évzáró vizsgákat junius elején a tanfelügyelő elnöklete alatt fogják megtartani. A miniszteri rendelet a tanügyi körökben iiagj' feltűnést keltett, mert ezekben az iskolákban a tanév október 1-től április végéig tart és a vizsgákat május első napjaiban szokták megtartani. Különösen falun fog sok bajt okozni azi uj rendelet, mert ősszel, amig a mezei munka tart és tavasszal, amikor megkezdődnek a gazdasági munkálatok, a földmivesek néni engedik iskolába nagyobb gyermekeiket. — Megegyezés készül a noviszadi Apeló'irozl és a város közötti harcban. Noviszadról jelentik: A város és az Apolló-mozi közt kitört harcban, mely tudvalevőleg az operettadó szedése miatt annyira kiéleződött, hogy a város a mozi játszási engedélyének megvonására készült, megegyezéssel kecsegtet. Az Apolló-mozi vasárnap megtartott választmányi ülésen készségét fejezte ki az operettadó redukálása esetén annak további beszedésére. A mozi az eddigi Vs—1 dináros adók helyett csak ’/a dinárt akar szedni, de csak a drágább helyek után, mig az olcsóbb jegyek mentesítve volnának az operettadó alól. A város legközelebb dönt az ajánlat felett. — Miikedvelöelö-'dások Vrsaeon. Vrsacról jelentik: A vrsaci ipartestületi dalkör műkedvelői nagy sikerrel újították fel a »Szerelmes emberek« cimü háromfelvonásos operettet. Az előadás minden tekintetben kifogástalan volt. A vezetőszerepekhen különösen Schmidthauer Jlus, Flesch Richard. Helt Péter és Habmüiier Feri váltak ki. A kitünően rendezett balettben Paulovics Heda aratott nagj' sikert. — A munkás műkedvelők május 21-íkén ismét előadják a »Szerelem pavülonja« cimü operettet, melynek főszerepeit Marinov Mara, Kernst Kató, Szladek Edvard, Csihás Karolj' és Boden János játszák. SPORT A vasárnapi fordulóvá! végleg kialakul a bajnokság Még két forduló és vége a bajnoki szezonnak, megkezdődnek az országos bajnoki küzdelmek. A szuboticai kerületben az első hely kérdése már végleg eldőlt: a bajnokságot a SAND nyerte, melynek vezető pozícióját az sem kockáztatja, ha két hátralevő mérkőzését véletlenül elveszíti. Ez a »véletlen« azonban valószinüleg nem következik be mer: a piros-fekete csapat, ink a vasárnapi eredmény is bizonj'it, olyan jó formában van, hogy a kettő közül egyik meccsét föltétien megnyeri. A SAND vasárnapi ellenfele az SzMTC lesz, mely az őszi szezonban kemény küzdelemben elvett tőle egy pontot. Ha más nem is. a reváns-vágy biztosan arra sarkalja a piros-feketéket, hogy a győzelmet ezúttal biztosan megszerezzék. A mérkőzést, mely a SAND-pályán kerül eldöntésre, a papírforma alapján a SAND- üak 2—3 góllal kell megnyerni A bajnokjelöH riválisai közül a Bácska már befejezte a bajnoki szezont, a ZsAK-nak még két mérkőzése van hátra: a SAND-al és a Kuiai SC-vel. A gyöngébb ellenfelével, a kulaikkal vasárnap kerülnek szembe a vasutasok itt Szuboticán a SAND pályáján. Ezt a mérkőzést a ZsAK föltétien nagy gólaránnj-ai fogja megnyerni és ezzel huszonhat ponttal a Bácska mögé zárkózik föl, mint a bajnokság harmadik helj'ezettje. Ha --- amire azonban kevés kilátás van — a SAND-ot is megveri, az esetben megelőzi a Bácskát és a harmadik helyről a második helyre rukkol előre. A ncgj'edik hely kérdése vasárnap Szomborban dől el, ahol a két szombori rivális, a Sport és Soko találkoznak nagy érdeklődés mellett. A győztest nehéz megjósolni, miután a két csapat játékereje nagyjában egyenlő, a bajnoki pontokat az szerzi meg, amelyik jobban állja a kilencven percet. Ha a Sport győz, ö lesz a legjogosabb aspiránsa a negyedik helynek, mert valószínű, hogy a Vrbaszi SC elleni második mérkőzésén is szerez még pontokat. A vasárnapi forduló mindenesetre az egész vonalon tisztázza a helyzetet és hétfőn már szinte pontosan meg lehet állapítani, hogy a csapatok milyen sorrendben követik egymást az első osztályú» bajnokság végleges tabelláján. A palicsi verseny tanulságai A paliosi Tennisz Klub hétfői versenye iránt egészen szokatlan, óriási érdeklődés nyilvánult meg. Különösen a vidéki városok érdeklődése volt feltűnő. A hétköznap ellenére közel ötszáz főnyi előkelő publikum helyezkedett el a tribünön. A klub uj vöröstaiaju versenypályája a meglepetés erejével hatott. A versenyen résztvevő hírneves játékosok szerint az uj pálya minőség és elhelyezés tekintetében vetekszik a világ legelső versenypályáival. A nyújtott sport határozottan megérdemelte az érdeklődést. A program legkiemelkedőbb eseménye természetesen Ketirling játéka volt és a kiváló bajnok mindenben igazolta a hozzá fűzött várakozásokat. Erős, csavart servái mindig .skerültek Védhotetlen smessei, pompás velíéy és veszedelmes hálójátéka sokszor ragadta tapsra a közönséget. Bár partnerei ne a hényszeritették Kehrlinget teljes tudd sónak kifejtésére és igy igazi küzdelemben nem láthattuk, ki-kicsiUant olykor félelmetes rutinja és művészi játéka, amely magával ragadja a nézőt és a laikusokból is lelkes tenniszrajongóka nevel. A magyar bajnok képességeit legjob ban a Balázs Ivánnal, Jugoszlávia tenniszbajnokáva! folytatott egyes küzdelemben láttuk. A fiatal jugoszláv ten niszbajnok tavalyi nagy formáját már elérte és átgondolt, ötletes játékával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szép A vajdasági egyetemi hallgatók atlétikai bajnoksága. Becskerekről jelentik: A becskerek’i egyetemi hallgatók május 26-ikán, kathoükus pünkösd napján — mint már jelentettük — atlétikai bajnoki versenyt rendeznek a becskereki Obilics-pályán a Vajdaság területén élő főiskolai tanulók részére. Az atlétikai bajnokság programján 100, 200, 400, 800 és 1300 méteres síkfutás, magas-, távol-, hármas- és rúdugrás, sulydobás-, kalapács-. gerely- és diszkoszvetés és négyszer 100 méteres stafétafutás szeküzdelem fejlődhetett ki. Mutatott játéka alapján bizalommal nézünk az e héten Zagrebban lezajló India—Jugoszlávia Davis Cup elé. A Kehrling két mérkőzése közé iktatott Kaciancsics—Radovies- meccs heves küzdelmet hozott, amelyben Kaciancsics kiforrott rutinja és Radovias hatalmas tempóban javuló játéktudása, különösen mesteri servicéi gyönyörködtették a szemlélőt. Kát, hogy az idő rövidsége miatt ez a mérkőzés félbeszakadt, mert a harmadik, döntő szett igen élvezetes és elkeseredett küzdelmet nyújtott volna. Kehrling Radovicscsal, Balázs Kaeiancsicscsel játszották a férfi páros mérkőzést. Az első szettet Kehrling 3:6 arányban elvesztették és itt Kehrling formáján alul szerepelt. Később azonban mindjobban belemelegedett a játékba és a következő szetteket fölényesen 6:1, 6:3, 6:2-re nyerték. A közönség a nagyszerű sportért hálás lehet a palicsi Tennisz Klub-nak és különösen a klub titkárának, Vdü Bélának, aki fáradhatatlan agilitással és hozzáértéssel vezette az uj pálya építési munkálatait és akinek Kehrling Béla szuboticai szereplése is köszönhető. Minden munkát ö végzett a pályaépítés, a verseny előkészítése és rendezése körül. A hétfői verseny utáí> meg lehet állapítani, hogy a tennisz sportnak van jövője Szuboticán. Jó sportnak jó közönsége van és a lényeg csak az, hogy valóban komolj' sportot mutassanak a közönségnek. repel. A versenyre minden a Bácska, Bánát és Baranya területén élő egyetemi hallgató benevezhet. Nevezési határidő 1927. május 23-ika. Jelentkezni erre a címre lehet: Dadics Boriszláv joghallgató, Veliki-Becskerek. A rendezőség főként a szuboticai' egyetemi hallgatók részvételére számit. Nevezési díj nincsen. A zsűri elnöke Arnbrózy Károly tanár, a híres diszkoszvetőbajnok és rekorder. A résztvevők május 26-án délután két órakor az Obilics-pályán jelentkezzenek a zsűrinél. SPEICK-SZAPPAN Az egész világon ismert finom toalettszappanok és illatszerek CHYPRE CREME 2-24 A bőrt puhává és bársonyossá teszi CALDERARA & BANKMANN WIEN Iboiyaglicerinszappan Minden jobb üzletben kapható 2 24 Széppé és fiatallá tesz Gyöngyvirágszappan