Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-08 / 117. szám

18. oldal.

BÁCSMEGYE3 NAPLÓ

1927. május 8.

senkit se tartott vissza attól, hogy hivatalt vállaljon. Erösködtek, hogy én volnék az első, aki ezt tenné. Mert a becsvágyó ember—igy bizonykodtak— nem szakminiszter akar lenni, hanem miniszter. És aztán köztudomású — argumentáltak tovább —, hogy a jogászok mindenhez értenek. (Még a jogtudományhoz is, — hát hogyne értenék a kereskedelmi problémákat?) Levettek lábamról, s e sorokat mint keresk. miniszter intézem hozzád azzal a kéréssel: vállald mellettem az államtitkárságot. Nem nagy kockázat tőled, mert ha a kormány megbukik, én okvetlenül lefelé esek, mig te esetleg fölfelé bukói s a bársonyszékembe pottyansz. Nem egészen bizonyos, de valószínű. Tehát: igen vagy nem?

(Olvashatatlan aláírás.)

Tegnap még olvasható volt az aláírása. De hát honores mutant mores, — ma már olvashatatlan.

Nekem még csak egy üdvözletei se küldött... A szerencsés Béni egy vizitkártyára rákanyaritotta a boldog és boldogító igen-t, s abban a percben már államtitkár s olyan méltóságos uraság volt, mint a pinty, ami a viselkedésén is nyomban meglátszott. A kávéházból hazáig kisértette magát velem, ami első megnyilvánulása volt a beérkezettségnek, mivelhogy edigelé mindig ő kalauzolt engem annak a háznak a kapujáig, amelyet valamikor egy rám vonatkozó emléktáblával fognak megjelölni.

Az asztaltársaságból csak én maradtam hivatal nélkül, s nehogy ezentúl egyedül búsuljak a Tokio törzsasztalánál, levelet Írtam a kormányelnök urnák, aki olyan szépen szokta megemelni előttem a itabig-cilinderét, hogy hívjon meg engem is miniszternek (esetleg kiegyezhetnénk egy szolid,színtartó és vizáthatlan államtitkárságban is), vagy pedig küldjön három jó fiút az asztalomhoz, akik helyettesíthetnék azokat, akiket ő és a politika tőlem elraboltak.

A miniszterelnök ur még csak nem is válaszolt az érzelmes levelemre. S ennek tulajdoníthatta, hogy mikor rövidre rá megbukott, az esetét egy csöppet se sajnáltam. Ma udvariasabb lett volna hozzám, őszintén vettem volna részt a bánatában.

Párisi anziksz

A kirakat, erőszakosan fabrikált, makogó szavacska, de amit mondani akar, jól mondja. Legalább is, errefelé, m\ gyárul álmélkodva, valóban megsejtjük a kirakatokon át. mennyi kincs, szépség pazarlódik Párisban. Más metropolisokban is látványosság a kirakat, de inkább sablonja a finom portékáknak, hivalgó bőség, merkantil lárma a csillárok alatt. Az üzletes kirakatok, konkurálva, ügyeskedve átfutják Párisi is, de a tülekvésbál elvonuló speciális uccáköan. olyan tablókat találunk az üvegek mögött, amilyeneket sehol sem látni. Bók. rajongás a sok tüneményes holmi, hogy szebb legyen az élet. Meleg képzelet, tökéletes Ízlés és barekk mód remekei a szinte rejtőző, kazettás keretekben. Szemben e raffinált csudákkal valamit rögtön észrevesszük. Minden ragyogás, tékozlás, gyönyörű." a nőért van. Különös. A párisi nő, olyan, amilyenből a legtöbb van, tehát a kispolgáriak, egyszerű, dolgozó teremtések, akiknek igénye nem megy túl a Printemps határain. A Nő. akiket a csuda-kirakatok táplálnak, ott élnek az Etoile, a Monceau palotában, kulisszák verőfényében, választott szerelmek tájékain, halmozva a tündérekkel, akik Newyorkból, Londonból, Madridból, Rómából és Budapestről, hajókáznak, vasutaznak, repülnek egyenest a legszebb kombinék, ruhák, köpenyek, pongyolák, ékszerek, még a bőrnél is feszülőbb, már is pihegő kebeltartók felé...

A pesti arszlán rátartó lehet. A francia férfiú nem vetekszik vele. A nő: minden és a francia gavallér, menten lompos sorsjegy-ügynökké válik, ha végig sétál a pesti Váczi-uccában ... Változatosan á'mélkodni való, a nagyszerű kirakatokban és az árak is csudálatosak, akadnak portékák, amik fölött sugárzónak a megvilágított számok: 2000—.5000—800—15000 frank! Az apró

pisla pillantásu gyöngysor: 600.000] A vágy, a sóhaj megjelenített arafrank, karcsú csuklóra, avagy bokára a lövellő karika: 30—40.000 frank!

Edzett fölénnyel, botanizáló nyugalommal szemlélgetjük, művészetnek csábos virágait, de meglátjuk e kirakatok előtt a nőket is, akik vesztegelneknek n varázs bűvöletében.

beszk/ei, a bizalmas enteriőrök tüzelő pitvarán: álomjáték; unikumos, utolérhetetlen kirakatok, de tálán sehol sem érezheti a hiúságokkal megszerkesztett nő annyira a lázadást, mint ez üvegek ! előtt, ha kívülről szorul a portálon...

Révész Béla

PITIGRILLI

ságokat^z.

Modern olasz novellista.

Érthetetlen módon, müvei még se magyar se német nyelvre nincsenek lefordítva. Azt hisszük, szolgálatot teszünk vele a magyar olvasó közönségnek, ha e helyen kissé megismertetjük vele.

Pitigrilli Bocaccio örököse az olasz irodalomban. Müveiben megtaláljuk a Dekameron témáit, izét, de a huszadik század cinizmusát, szkepszizsét és franciás szellemességét.

Uj és merész. Kár, hogy akar uj és merész lenni. Ez helyenkint kissé veritékszaguvá teszi.

Halmozza a paradoxonokat, amiknek sokszor semmi értelme. A legegyszerűbb megállatpitásokat aforizmának stilizálja meg.

Látszólag keserű, pesszimista. Ilyen értelemben csepeg itt-ott egy kicsit hazáról, istenről, de talán csak azért, hogy könyvei nívóját emelje és a pornográfia vádja helyett inkább a destruktivságé érje.

Pedig alapjában véve jó fiú, aki nem akar destruálni, nem akar meggyőzni, semmi célja: mulattatni akar. És pénzt keresni.

Erkölcstelen asszonyai kedvesek. Erkölcsös féríiai hipokriták vagy impotensek. Egy derűs déli Strindberg.

Esetleg fordítva. Mert legdestruktivabb megállapításainak az ellenkezőjét is megtaláljuk néhány lappal utóbb, de néha már ugyanazon. Meggyőződését folyton változtatja, de ezt nem azégyenli Igyekszik szellemesen ellentmondani önmagának.

Mikor önéletrajzot kertek tőle, ezt irta:

— »önéletrajzot írni, annyi, mint nyilvánosan megmutatni legintimebb fehérneműnket. Megteszem, bár azt hiszem, hogy eme cselekedet sohase őszinte, mert erre az alkalomra mindenki tisztát vesz fel.

Miután lakonikus rövidséggel leírja a külsejét, igy folytatja:

22 éves koromig semmi érdekes.

4 éves koromban tífusz.

12 éves koromban pubertász.

13 éves koromban első cigaretta, hányás, utolsó cigaretta.

19 éves koromban örült szerelem egy szemüveges hölgy iránt. (Nincs furcsább mint egy szemüveges nő meztelenül. Eme látvány nagy hatással volt későbbi életemre.

20 éves koromban viszonzatlan szerelem egy hölgy iránt.

21 éves koromban még mindig viszonzatlan.

22 éves koromban még mindig. De az év vége felé rászánja magát.

23. 24, 25, 26 éves koromban őrült szerelem ugyanazon nő iránt.«

Pitigrillinek ez a tiszteletreméltó kitartáso élénken ellentmond müveiben vallott fölfogásának.

Minthogy rögtön ezen adatok után, igy folytatja önvallomását:

»Bosszúálló vagyok mint a vöröshajuak általában« — azt kell hinnünk, hogy az a sok, szinte weiningeri kegyetlenségü vád, amivel Pitigrilli könyveiben a nőket hol nevetségesekké, hal ellenszenvesekké de mindig megvetni valókká akarja föltüntetni, csupán bosszú, a mit az az egyetlen, hat éven át imádott asszony hivott ki maga ellen.

Ebből a bosszúból fakadhat az a furcsa kijelentése is, amit szintén az önéletrajzában találunk, amikor ellenségeiről írva elmondja, hogy egy milánói lap többek közt azzal rágalmazta meg, hogy pedereszta, hogy selyemfiu és hogy viszonya van a saját nővérével.

— Eme vádak közül — mondja — az első az, melyet legkevésbbé talá'ok sér*mßfsü$u ai tőnek* mert miséi jobbam megismerem 1

nőket, annál inkább becsülöm a pederasztákat.

Irodalmi munkásságáról a következőket mondja:

— »Versek vannak a rovásomon. A vers az a műfaj, amit senki se olvas, de mindenki ir.

írtam cikkeket a legnagyobb olasz la pokba. Némelyik nem volt tűrhetetlen.

Sokszor voltam azon a pontm. hogy 400 lapos könyvet adjak ki. De megvan bennem az a szerencsés leikifolyamat, amit önkritikának hívnak.

Jöttek verseim a »Donna« cimü szellemi kiöntőben, de ez még semmi. A »Numero« cimü torinói vicclapba is írtam és ami még nagyobb kár: alá írtam. Rossz gyerekkori szokás ez. Emlékszem akkor szoktam rá, hogy a mellékhelyiségek falára ráfirkáljam a nevemet.

Torinóban mindig kimondtam amit gondoltam és annyi ellenséget szereztem magamnak, hogy bezárult előttem a torinói újságírás kapuja. Egy íem odavaló szerkesztő, Italo Minunni, nyitotta újból meg előttem.

Aztán leírja hogy Rómában mint ismerkedett meg az Epoca szerkesztőjével s mint csinált egy év alatt olyan karriert, amilyent harminc év alatt se csinált volna Turinban.

— »Nem értek a politikához, Írja másutt, néha elolvasom a lapom vezércikkét. hogy tudjam mint vélekedik a szerkesztőm és hogy következésképen milyennek kell lennie az én őszinte és spontán politikai meggyőződésemnek.

Érzéketlenségem úgy a bel- mint a külpolitikával szemben, legjobb garanciájaitéletem derűs voltának.

— Látogatóban Jugoszláviában, nem vettemészre, hogy eme derék hervátok ellenségeink és gyöngédségről viruló cikkeket írtam róluk.

Fiúméban megfeledkeztem róla. hogy nekem most rögtön szembeszökőnek kell találni a város kifejezett olasz jellegét és ehelyett Írtam egy cikket: Fiume az ázsiai város, címen, ami már magában véve program volt és mellyel kiérdemeltem a fiumei nemzeti tanács átkát, néhány római lap sértő cikkeit és a mindkét nembeli horvátók örök szerelmét.

Ennek a szerelemnek köszönheti Pitigrilli. hogy csaknem minden könyve le van fordítva horvátra es a müveit zagrebi közönség nagyon olvassa

— »Hogy mi az Ízlésem? — mondia a továbbiakban.

— Utálom azt az irodalmat, melyben az emberek ingujjban locsolják a veteményt és amelyben a nőket Rozi néni és a férfiakat Antal komámnak szólítják. Csak olyan könyveket olvisok, melyekben a férfiak selyem inget Useđneit és a nők naponta fftrdenek.

— Vegetáriánus vagyok, de társaságban eszem húst, nehogy úgy tűnjék fel, mintha pózolnék. Csakhogy nem vagyok hozzászokva, tehát akkor is eszem, ha magam vagyok, hogy megszokjam.

— Nem iszom alkoholt. Azt hiszem kevesen isznak alkoholt. Hanem lehér bort és likőrt, azt igen.

— Szeretem a kutyákat é.s minden novellámba beleveszek egyet, mint Paolo Veronese a képeibe. (Hasonlataim egyelőre szerények.)

— A tollat a hüvelyk és a középső ujjam között tartom, mint bármely intelligens borbély. De még item fényképezttttem le magam íróasztalomnál iiilve, háttérben a könyvespolccal és előttem egy rózsával, mely ott hervad el ihletett szemeim előtt.

— Nincs mottóm, amit a levélpapíromra nyomassak, de ha választanom kellene egyet, akkor Jang-Cluitak ezt a mondását választanám; »Ha tgyetlen ha*

jadszálával megválthatod a világot. — ne add azt oda!«

— Egy nő se vágta fel ettem az ereit.

Nincs különös szerencsém a nőknél, mert sohse tudom, hogy bánjak velük. Ha kívánod őket, azt mondják, te is olyan közönséges vagy, mint a többiek, ha nem kívánod, tehetetlennek mondanak.

— Semmit se irigylek csak a testi erőt. A pénzt lehet szerezni vagy lopni. Hírnevet bluffökkel 'ehet elérni De az erőt csak a természettől kaphatjuk, mint a púpot, vagy az ostobaságot. Azért szeretnék erős lenni, hogy felerarátaim hetvenöt százalékának betörhessem az orrát.

— Mikor azt kérdezték tőlem, hogy festem-e a hajamat, ezt feleltem: nem. Ér mindenki meg volt győződve róla, hogy igen. Most azt mondom, hogy festem és senki se hiszi el.

—• Nem érzek megbecsülést sem a nők sem a férfiak iránt

— Minden nő prostituált, kivéve az anyákat és azt az egyet, akit épen most szeretünk. Minden nő eladja magát. Ki egy kávéért, ki egy mozijegyért, némelyik azért, hogy a férjét buzdítsa. Egyik, hogy kenyeret adjon a gyerekének a másik nemes bosszúból, vagy hogy megmentse a családja becsületét.

— Minden férfi gazember, kivéve az apánkat és azt az urat, akivel épen beszélgetünk. A férfi becsületnek meg van a tarifája. Van aki nyolc süldőért elkövet egy aljasságot, van aki nem tenné egy millióért sem. De ha Ígérsz i:cki kettőt, rá fogja magát szánni. Ha kettőért sem teszi, akkor próbálj hármat ígérni. A különböző lelkiismeretek megronthatósági foka olyan, mint a különböző fémek olvadási foka. Minden lelkiismeretnek megvan a maga olvadási pontja.

— Hiszek a spiritizmusban, mert mondhatom, hogy a magam szemével láttam megmozdulni az asztalt. Senki se volt a jelenlevők között, akit meggyanúsíthattam volna. Senki'se mozgatta. Én mozgattam.-— Nem vagyok társas lény. A legnagyobb bosszúságot okozza nektem az, aki bemutat valakinek. De szenvedek az egyedülléttől.

— Sajnálok mindenkit, akinek van célja és iránya. Nekem nincs! Én felszállhatok egy autóbuszra anélkül, gohy meg kelljen kérdeznem, hová visz. Ha valamely exotikus földrészen tesz le, nekem az is mindegy, mert számomra nincs középpont. Én mindig egészen magasra nézek, az emberi arcokon túl és ott nagy eseményeket látok, vagy egészen le, ahol csak fürge női lábszárakat látok, amik hasonlóak egy mesebéeli gyümölcshöz vagy felforditott pezsgős palackhoz.

— Tisztelem azokat az embereket, akiket nem ismerek Tehát igyekszem: senkit se megismerni.

— Nem hiszek a barátságban.

— Nagy figyelemmel követem a humoros irodalmat és művészetet, mert a humor az irodalom és művészet legmélyebb formája.

— Nem bírom megemészteni az első személyben irt regényeket és az önéletrajzokat és nem értem, hogy beszélheti el valaki — úgy, mint én most --- szívügyeit és emésztési zavarait anélkül, hogy vagy egyszer a/.t kérlezné magától: Mit érdekli az olvasót, hogy én meg vagyok-e keresztelve, vagy körül lettem-e metélve, liogv cukorbajos vagy vesebajos vagyok e agglegény avagy megcsalt férj?

— Szeretek ironizálni a szerelemről, pedig nem tudom megérteni, mért imák a szerelemről, mely annyira köznapi, egyszerű, komoly dolog, mindig vicceket és obseenitásokat.

Igaz, hogy a halálról is imák vicceket. De a halál nem olyan tragikus, mint a szerelem!

Vájjon mit jelent ez a szokatlanul szentimentális hang? őszinteség, ami kikandikáj az álarc alól? Vagy ez is csak a hangzatos paradoxon kedvéért Íródott? Lehet.

Pitigrillinél a naivitás és érzelmesség éppen olyan kevéssé meggyőződés, mint a cinizmus és a roszmájuság.

»Épater le bourgeois« ez a fontos. Meglepni, megbotránkoztatni és aZfSn

jót nevetni, mint egy sikerült csínyen — ezt RHfeijiHi. * ÍÉtáp. -