Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1927-04-21 / 108. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 2. j|rN!. Ha esetleg választásokra kerül sor és az ui parlament ui törvény hozó bizottságot választana. az sem módosíthatna sokat a már kész és nem politikai jellegű javaslatokon. Demetrovics: Még mindig nem tudjuk, hogy választási vagy munkakormánnya! állunk-e szemben. Kumunudi: Ez nem tartozik a törvényhozó bizottság elé. Zsilkovics Ljuba elnök ezután az ülést berekesztette. A demokrata egyesülés ülése A demokrata egyesülés szerda délután ülést tartott, amelyen az egyesülés valamennyi képviselőtagja megjelent. Davidovics Ljuba megnyitó beszédében rámutatott arra. hogy a demokrata és a muzulmán klub ktilöh-külön már hallotta véleményét az uj helyzetről és most arról kell meggyőződni, hogy a demokrata egyesülés, mint egész, magáévá teszi-e ezt a véleményt. A maga részéről hangsúlyozta Davidovics, hogy az ui kormányt támogatni kell, de elvárja, hogy a párt miniszterei abban az irányban dolgozzanak, bogy a demokrata párt programjából minél többet megvalósítsanak. A Davidovics beszédét követő vitában Grol, Spaho, Hraznica, Agatonovics és mások vettek részt és mindannyian ugyanolyan szellemben beszéltek, mint Davidovics. Hangsúlyozták? hogy a választásokat minél előbb meg kell tartani. Végül a demokrata egyesülés határozatot fogadott el, amely szerint tudomásul veszi az uj kormány megalakulását. A miniszterelnök nyi atkozata Vukicsevics Velja miniszterelnök szerdán este nyolc órakor a miniszterelnökségről távoztában az újságíróknak arra a kérdésére, hogy ki íogjá-e egészíteni a kormánykoalíciót, a következőket válaszolta: — Én nagyon meg vagyok elégedve kormányommal és gemmi okot sem látok a kormánykoalíció kiszélesítésére. A miniszterelnök nyilatkozata potikai körökben szenzáció erejével hatott. Összehívták a Radics-párt főbizottságát ZagrebbSl jelentik: Radios István a Dom szerdai számában bejelenti, hogy május 21 -re Zagrebba összehívta a horvát parasztpárt főbizottságának ülését. A párt főbizottsága 1.923 január óta még nem ült össze és ezért nagy fontosságot tulajdonítanak Radics bejelentésének. Az ülésre inegliivták a párt parlamenti és tartományi képviselőit. Radics szerint a főbizottság a párt politikai programján bizonyos módosításokat visz keresztül és megváltoztatja a párt alapszabályait is. A párt megtartja a horvát nevet és nem veszi fel a nemzetit, parasztpárt elnevezést. A nemzeti parasztklnb ülését április 29-re hivták össze Zagrebba. Harc a gyermekért Belügyminiszteri rendelettel szerezte vissza az apa iorvénye'ennek ellc nyvelt gyermekét Belacrkvai tudósítás alapján hirt adtunk arról, hogy dr. Ivanovics Zsiván vrsaci tanár gyermekrablással vádolja a bíróság előtt Vrsac egyik legtekintélyesebb polgárát. Az ügy körülményeire vonatkozólag a tanár helyreigazító nyilatkozatot küldött be hozzánk, amelyben a következőket írja le: Ivanovics nem nősült és nem vált el Noviszadon. Nem tért át az izlám bitre, hogy vrsaci nőt vehessen feleségül. Vrsaci feleségével szeretőiben élt és a fiatal asszonynak soha sem jutott eszébe, hogy. férjét elhagyja. Az asszony elhalálozása ideién a féri nem két, hanem Unsz napig tartózkodott ott: A gyermek törvényes házasságból származik. tehát törvényes gyermek. Alekszijevics M,ita belügyminisztériumi osztályfőnök 6408/27. számú energikus rendeletével a gyermeket mégis meg lehetett menteni A szuboticai csendőrség és a vasúti rendőrség hétfőn este, mint jelentettük, egy szervezett betörőtársaságot leplezett le, amelynek három tagját: Gömöri Antalt, Virág Rozáliát és Jaksa Jánost letartóztatták, mig a banda többi tagjai ellen körözökyelet bocsájtottak ki. A nyomozást a vasúti államrendőrség részéről Mtítics Gyura polgári biztos, a csendőrség részéről pedig Deklies Vlaszije csendőrőrmester vezetik nagy körültekintéssel. A nyomozó hatóságok szerdán újból kihallgatták Gömöri Antalt, aki már az államügyészség foglya. Gömöri szerdai kihallgatása alkalmával is megmaradt további vallomása mellett, amelyben tagadja, hogy a bandának háromnál több tagja van- A rendőrség ezzel szemben fontos ada-A petrovoszelói sajnálatos eseményekkel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot kaptuk. Ezt a nyilatkozatot nemcsak azért tesszük közzé, mert erre a törvény kötelez, hanem azért is, mert a dobrovoljácok ebben a maguk álláspontját világítják meg. Anélkül, hogy vizsgálhatnánk azt, hogy mik okozták a múlt pénteki tragikus eseményeket s miként folytak azok le, megállapítjuk, hogy senkinek. még a dobrovoljácoknak sincs ingük megverni a község jegyzőjét és bíróját. A legfőbb honpolgári kötelesség a törvények uralmát biztosítani, a törvényeknek engedelmeskedni. A dobrovoljácok magyar nyelven megirt nyilatkozata szószerint a következő: Nyilatkozat A Bdcsmegyei Napló április hó 17-én közölt riasztó híreket »Földjüket féltő dobrovoljácok« cikkében, mint érdekeltek és mint dobrovoljácok kérjük a szerkesztőséget, hogy a sajtótörvény értelmében szíveskedjék a következő nyilatkozatunknak helyet adm: A fent említett cikkben alig van pár szó, mely megfelel a valóságnak. Az igazság érdekében kijelentjük, hogy a tragikusan végződött ügy dobrovöljácok és Iszkruljev Tósó községi jegyző között a következőképen játszódott le: Még múlt évben Iszkruljev Tósó jegyző megkezdte a dobrovoljácok élleni harcot, amikor a községi képviselőtestület által követelte az agrárreviziót. melyet saját maga és a pártja érdekében akart kihasználni. Amikor a revízió megkezdte a hivatalos munkálatot, Iszkruljev Tósó jegyző, Bugarszki Péró bíró és pár legbizalmasabb kortesével meg akartak fosztani földjüktől mentül több d.obrovoljácot. Ez sikerült is nekik, mert' sok dobrovoljác ellen panaszt tettek, hogy a földjüket nem maguk művelik. A dcbrovoljácok Iszkruljev Tósóval szemben már akkor nyilvánították elégületlenségüket,' ezt minden illetékes helyen jelentették és követelték a felváltását. Senkinek nem volt szeme, hogy lássa, se füle, hegy hallja, hogy ,ő mint jegyző nagyon rossz politikát folytat. Iszkruljev, hogy a magyarságot ellenünk uszítsa és a szavazataikat saját céljára megszerezze, megígérte, hogy a áobrovoliáeoktól elveszi a földet és mkik adja. Ezt keresztül is vitte. A járási képviselő, dr. Sijacsity Jankó ki-és április kilencedikén karhatalommal elvéve visszaadták törvényes apjának. Dr. Nikolujevics Híja vrsaci városi főorvos kívánt a gyermeknek gyámja lenni. tok birtokába jutott és megállapította: hogy a bandának számos tagja van, a kik mind szökésben vannak. A rendőrség a banda teljes névsorának a birtokában van és jelenlegi tartózkodási helyüket is tudja. A vasúti rendőrség azt is megállapító tta, hogy a banda szökésben levő három tagja követte el a merényletet a Szubotica budapesti vonalon úgy, hogy a jugoszláv-magyar határ közelében a 108—109. számú örliáz között egy húsz méter hosszt: sínből kiszedték a csavarokat. A vasuti rendőrség a csendőrséggel karöltve nagy apparátussal folytatja a nyomozást és remélhetőleg még ezen a héten világosság derül a négy év óta rendszeresen folytatott vagonfosztogatásokra és az elmúlt héten elkövetett vasuti merényletre is. túriam -129 hold földet, mint makszimumo-t visszaadott a községnek. Ezt a földterületet egy( esztendőre kapta vissza a község, hogy a revízió által felmerült 200.000 dinárnyi költséget ennek a jövedelméből fedezhessék. A dobrovoljácok panasszal éltek minden illetékes helyen, sőt Őfelsége magas kegyelmét *ts kérték, hogy a dobrovoljácok fennálló _ törvények értelmében szerzett jogaikat megvédjék. A íelebbezésre még határozatot nem hoztak, Iszkruljev Tósó jegyző mégis mérnököt küldött ki, hogy a már bevetett földeknek a szétosztását megkezdje. Április 13-án ki is ment a helyszínre Raduláski Milivoj magánmérnök, hogy a föld felosztását megkezdje. Az összegyűlt dobrovolj^cok a mérnöknek kijelentették, hogy a földjüket, melyhez törvényes joguk van, nem engedik mérni. A mérnök erre szó nélkül eltávozott. Másnap, 14-én délután 2 óra tájban a mérnök újból kiment a helyszínre, de most már kilenc j felfegyverzett emberrel', (3 csendőr és 6' rendőr) a csendőrségi nárednik, Luk a i Travica vezetése alatt, azzal a feladat- j tál, hogy a földet a dobrovol.iácoktól elvegyék és lehetővé tegyék a mérnöknek a fölmérést. Ekkor már százötven főnyi elégedetlen lakó és dobrovoljác volt kint a dobrovolijác-földeken. A nárednik felszólította a dobrovoljácokat, hogy távozzanak a földről. Mire a • dobrovoljácok egyhangúlag kijelentették, hogy neki, mint hatósági közegnek engedelmeskednek, de a földről távozni nem hajlandók. Azt is kijelentették, hogy j nem bánják, ha a- csendőrség rájuk is lő, inkább löjjék őket agyon, sem hogy | anyagikig tönkre tegyék. A mérnök erre kijelentette, hogy ő nem veheti ma-! gára a felelősséget, hogy a dobrovoljácokat lelövesse és eltávozott. A csend- j őrök kijelentették ugyati, hogy az ö I élete nincs veszélyben és bátran mér- j heti a földet, de ö belátta, bogy a községnek nincs igaza és a földméréstől cl-; állott. Ezután eltávozott ö is. meg a csendőrség is. A dobrovoljácok pediglen bementek az irodájukba, mely Dór oszló vacski Milán vendéglőjében van már | évek óta s itt megtartották koherenciájukat. Közben bejött Travica rendőr-1 parancsnok, felkérte a dobrovoljácokat, hogy jelöljenek meg négy embert, akik I a csendőrségnél az összesek nevében bejelentik a dobrovoljácok álláspontját. Eire a tömeg kijelölte: Vojnovity Mi- i lost, Bugarszki Novákot. Rakocsevity 1927. április 21. Nikolát és Mandity Nikolát. Ezek bementek a csendőrségi laktanyába kihallgatásra. Közben a községi jegyző a bíróvá együtt hazafelé menve elhaladtak a Doroszlovacški vendéglő mellett. Mikor a vendéglőhöz értek Iszkruljev jegyző állítólag oda szólt: »St« rade ovdc öve fukaré?!« Erre az amtigy is felhevült tömeg fellázadt, rájuk rohant és öszszeverte őket. Nem felel meg a valóságnak, hogy a község lakossága az eset miatt rémsér gesen fel volt háborodva, sőt az egész lakosság és az egész Tisza-mente ahol ezt az embert hírnevéről ösmerték, örömmel fogadta elveretésének ' hírét, mert talán az illetékesek most már belátják, hogy ez az ember ötödik kerék volt a kocsiban. Talán csak most felváltják és elküldik innen, mi pedig -szívesen adunk mellé rádást, ha valakinek szüksége van rá. A dobrovoljácok védték a földjeikét, nem azért, mert ellene vannak, hegy a szegény magyarság földhöz jusson, hanem azért, mert azt a földet, melyet élveznek, ők törvényesen, az agrárügyi minisztérium intézkedése révén kapták, sőt mi dobrovoljácok is hajlandók vagyunk a szegény nincsetlen magyart is földhöz juttatni, mert a helyi viszonyok olyanok, olyan helyzetben vannak, hogy ez megvalósítható. A közel jövő meg fogja majd mutatni, hogy mi nem vagyunk soviniszták, ha legelső sorban szerbek is vagyunk. A magyarságnak egyszer s mindenkorra be kell azt látnia, hogy ha ők is első sorban ennek a hazának a jólétét tartják szem előtt, akkor közöttünk nein lesz eltérés. Ez a mi szerény nézetünk, ez a mi üzenetünk a magyarságnak. Szvircsev Milán, a dobrovoljác egyesület elnöke nem is volt jelen sem a földmérésnél, sem a konferencián, tehát nem is lőhettek rá a dobrovoljác öli Egyáltalában csak két lövés hallatszott és azt is csak ijesztésül lőtte ki egy rendőr,, aki a tragikus pillanatben jelen volt. Katonaság a községbe nem szállt ki, hanem a helyi csendőrség és rendőrség bonyolította le az egész vizsgálatot. Az egész községben egész idő alatt a legnagyobb rend uralkodik. Hálás köszönettel a válaszunknak a közléséért. Bácsko-Pctrovoszeló. 1927 április ha 19-én. A dobrovoljác egyesület nevében: Nikola M. Mandity titkár. Pavics Javovity pénztárnok. Ferencrendi főgimnázium épül Varazsdinban Pártoló tagokat gyiij a rend A jugoszláviai Szent Ferenc-rend elhatározta, hogy Assisi Szent Ferenc halálának hétszázéves évfordulója alkalmából a varasdini algimnáziumot főgimnáziummá fejleszti és megfelelő épületét emel. A gimnáziumnak eddig már több bácskai magyar tanulója is van és az iskolának az a célja, ltogy minél több magyar szerzetest is neveljen, tekintettel a nagyszámú magyarságra, amely a Vajdaságban él. Ezért a rend főnöksége a múlt héten Szuboticára küldte Dénes pátert, aki néhány évvel ezelőtt Szuboticán működött. Dénes páter husvét vasárnapján a Ferenc-rendi templomban a prédikáció keretében ismertette az iskola célját. A gimnázium további fenntartására még nincs biztosítva és ézért a rendfőnökség pártoló tagokat gyűjt, akik tizenhárom hónapig minden hónapban négy dinárt befizetnek. a szerzetnek. A tagok nevét a szent misébe foglalják és tizenhárom hónapig imát mondanak érettük. A pártoló tagok Szuboticáröl és környékéről á Szent Ferenc-rendi plébánián Szu« boticán jelentkezhetnek. A jelentkezéseket Páter Dénes veszi fel, aki még e héten Szuboticán marad. A rendőrség nyomában van a kelebiai vasuti merénylőknek Betörőbanda tagjai követtek el a merényletei Földjüket féltő dobrovoljácok Miért támadták meg a petrovoszelói dobrovoljácok a községi jegyzőt és a bi ói? — Nyilatkozik a petrovoszeiói dobrovo jác szervezet eszközölte, hogy az agrárügyi minisz-