Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)

1927-04-24 / 111. szám

1927. április 24.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

11. oldal.

Fiala és Viola

avagy •

a modern táncok a szent hermandad előtt

Bemutatom Fiiala urat Főtisztelendő Pater Fiala szép szál férfi, fekete reverendában, tüzes fekete szemekkel, a tiszta fehér erkölcsök védője tehát üldözője mindennek ami erkölcstelenség, hivatalból-e, vagy magánszorgalomból, nem tudom, de mindenesetre jelen van a modern táncok tüzpróbáján, amelyet a bécsi táncmesterek mutatnak be válaszképen püspökeink pásztorleveleire, akik is erkölcsteleneknek bélyegezték va’a az összes modern táncokat és híveiket’prófétaintelemmel óvták a pokoltól, amelynek shimmy, vagy charleston a neve. A püspöki palotákban kelt nagybecsű pásztorlevelek egybehangzóan az erkölcsök romlását látják abban, ha különböző nemekhez tartozó jó keresztények egymás derekát átkulcsolva a buja néger zenére elropják a vademberek táncait. Csodálkozol, óh felebarátom, hogy főpásztoraink mely utakon és hogyan jutottak arra a meggyőződésre, hogy korunk uj táncai az erkölcstelenségek anyja, amikor feltehető, hogy a magas egyházi méltóságok messze elkerülik ama profán helyeket ahol is alkalom adódik, hogy az ősi ösztön kirobbanjon az emberből és a muzsika ritmusára egymást rángassa nő és férfi? Ki jelentette fel az ördögöt Rómának, hogy ime mely uj kisértések, mely alattomos csapdák kerültek ki a műhelyéből, mert hisz régi igazság, hogy az ember nincs fából és ti pogány istenek, ti tudjátok csak, hogy hány ballépés vagy botlás történhetik egy black bottom táncnál! Mégis a bécsi táncmestereknek az a véleményük, hogy senkit nem lehet kihallgatás nélkül, elitélni. Még a tangót sem. A modern táncok ellen kiadott pásztorlevelek a táncmesterek kenyerébe vágnak és éhen halni a táncmesterek nem szerétnek. Az ótestamentumban, Sodorna és fiomorba a föld színéről'fegyelmi utón történt elpusztítását, hosszabb vizsgálat és alku előzte meg és csak akkor zuhogott alá a tüzesö, amikor bebizonyosodott, hogy a két .városban nincs öt igaz ember. Másként áll a dolog a modern táncnál, ahol a püspökök, anélkül hogy szinét látták volna a vádlottak padjára ültetett táncoknak, egyszerűen hatalmi szóval kimondották, hogy a modern táncok erkölcstelenek.

— Pardon! — mondták udvariasan a derék osztrák táncmesterek —- halán még se tessék igy látatlanba Ítélkezni, mi hajlandók vagyunk bemutatni a modern táncokat a magas egyházi hatóságoknak és mé’.tóztassék nyilatkozni, hegy hol van itt erkölcstelenség? A táncmesterek illő tisztelettel meghívták a táncbemutatóra Bécs érsekét és meghívták kiildöttségileg Seipe\ birodalmi kancellárt, aki egyben pre'.átus és szivén viseli úgy az adófizető táncmesterek, mint a jóerkölcsök ügyét. Seipel kancellár megígérte, hogy a táncmesterek hóna alá nyúl, ellenben a modern táncok bemutatására nem megy el. miután elhárította magától a modern táncokról való Ítélkezés kompetenciáját. Nem jött el az érsek sem és nem jött el a polgármester sem. Ellenben eljött Páter Fiala és dr. Frankfurter, az utóbbi a bécsi főrabbinátus képviseletében és eljöttek a rendőrség, tartományi kormány, az opera torna és ifjúsági egyesületek, valamint a leányegyesületek kiküldöttei. A szent hermandad együtt van, Fiala főtisztelendő elnököl az asztalnál, amelyhez utólag letelepszik a kéményseprő ipartestület elnöke és alelnöke. Örök rejtély, hogy a kéményseprő ipar, hogy függ össze a modern táncokkal? Talán az erkölcstelenség és a korom képletes rokonsága miatt volt okvetlenül szükséges, hogy a kéményseprők képviselői ne hiányozzanak a szent inkvizícióból.

... Most pedig bemutatom Viola urat. Viola Adolf tánc- és illemtanár, a bécsi táncmesterek szövetségének egyik vezetőtagja, akii a kartársak azzal bíztak meg, hogy védőbeszédet tartson az

indexre helyezett táncok mellett- Mielőtt a táncoló párok felállottak volna, szólásra emelkedik Viola és kifejtette, hogy a modern táncok abban a felfogásban, ahogy a bécsi iskola tanitja. nem erkölcstelenek. Valaha a Wälzer ellen is, amely ma polgárjogot nyert, ugyanilyen kifogások emelkedtek és kinek jutna eszébe most, hogy a walzert száműzze a bálákból? Pedig a walzert is lehet erkölcstelenül táncolni. Sőt a walzert inkább lehet megrovási kalandban részesíteni, mint a modernekat, amelyek annyira lekötik a táncosok figyelmét, nemcsak a lábakat, de a fejet is foglalkoztatják, úgyhogy a tánc az öszszes energiákat leköti. Minden táncot, lehet zabolátlanul és vadul táncolni és ott, ahd a párok a zenétől bódulva keringenek, az ördög nem igen alszik, azonban — tette hozzá Fialának adreszszálva Viola Adolf és hangja ünnepélyesen csengett: — mi bécsi táncmesterek hivatásunk magaslatán és átérezve azt a fontos szerepet, hogy az ifjúság nevelésében részt veszünk, mindég arra fogunk vigyázni hogy a tánc kinövéseit lenyesegessük. És most kezdődjék meg a tánc!

Fiala u r kihúzta magát, Frankfurter fötisztelendő ur megsimogatta a szakállár, a zongora egy shimmyt játszott és a párok kiálltak a terem közepére. Hét pár perdült táncra. A hölgyek szendék voltak, polgári egyszerűséggel, ha

akartak volna, akkor sem tudtak volna démonilag hatni. Nem, a világért sem volt: erotikus mellékzöngéje annak,

ahogy álmosan és kényszeredetten, körbe libegtek. Az urakat is meg tudtam érteni, hogy a jelen beosztásukban nem igyekeztek szorosabban magukhoz ölelni táncosnőiket. Salome hétfátyol tánca bizonyára másként hatott Heródesre, mint e hét pár tánca Fiala urra és a szent hermandád többi tagjaira. Igaz, hogy akkor fejvételről volt szó, most pedig ellenkezőleg kegyelemről. Egy 81 éves férfi is volt a táncolok közt, akivel a táncmesterek azt akarták bizonyítani, hogy a modern tánc fiatalít, de nem züllesziti a jó erkölcsöket. Sorra eltáncolták a, tangót, charlestont és blackbottomot, bécsi erényes átdolgozásban, úgy hogy nem ütköztem soha meg rajta, ha Fiala és a többi zsűritag is kirúgja maga alól a széket és beáll a bárba táncolni.

Miután a violák megtették a kötelességüket, most arra vártam, hogy Fiala ur nyilatkozni fog vájjon a látottak alapján javasolni fogja a püspök uraknak, hogy a pásztor leveleiket korrigálják ki és adják meg zy. abszoluciót a bűnösöknek, akik a modern táncokat táncolni nem riadnak vissza. Fiala ur azonban nem nyilatkozott. És most a legnagyobb kétségben vagyok, mi lesz, ha a pásatorlevelek helyreigazítása elmarad? Azt hiszem, hogy a javíthatatlan emberek, gyermekei ennek az erkölcstelen kornak, amely a néger táncokban tobzódik, tovább fogják járni a chariestont Sodomában, Gomorrhában, Bécsben és Szuboticán a rogyásig.

Eos.

SZÍNHÁZI kistükör

A házassági háromszög u] változata Színházi válság mindenfelé

Lucia d' Ambra és Donaudy háromíelvonásosí játéka a férjről, feleségről és szerétéiről szól, de a köziáik lévő, kapcsolatot uj változattal tárja elénk.

Varenna, az ügyvéd megsejtette, hogy felesége és Gildo ur értik egymást. Eddig semmi komoly dolog nem történt közöttük, de á végzetes óra közeledik. Meg kell akadályozni. Ezért bemutatkozik vetélytársa feleségérek, Gabriellának, figyelmezteti a közös veszedelemre, megkéri, engedjen magának udvarolni, hogy a jótékony féltékenység által mindaketten vissza kaphassák törvényes hitestársukat. Gabriella és Varenna azt hiszik, hogy ennek a taktikának okvetlen lesa foganatja. De amint az ügyvéd a tűzzel játszik, megégeti kezét, Gabriella megtetszik neki. Kiveti rá a hálóját, közli vele, hogy a férje csalja. Nem tudja, hogy kivel, de bizonyos abban, hogy egy napon, egy előre megállapodott órában Gildo egy nőve! találkozik. Nem hiszi? Majd be fogja bizonyítani. Gildo szemben vett egy szobát. Ha látni fogja, hogy a hűtlen Gildo és titkos szerelmese besurrannak azon a kapun, nem fog többé kétkedni s mihelyt kétségét eloszlatja, nem áll majd ellen többet csábításának. Gabriella majd az ő karjaiba omlik.

Gabriella lesbe áll. Férje csakugyan megjelenik s szemmel látható nyugtalansággal várja az ismeretlen hölgyet. Gabriella remeg, Varenna már ujjong, de egyszerre észreveszi, hogy az a nő, aki megjelenik a légyotton, a tulajdon felesége. Gabriella most kész a bosszúra. De az ügyvéd föl van háborodva és lehűti a gondolat, hogy Gabriella csak bosszúból lesz az övé és lángja kilobban.

Micsoda öröm fogja el, mikor megtudja az igazságot. Felesége tudniillik erre a találkára tréfából szobaleányát küldte el, a saját ruhájában. Gabriella azonban nem könnyen vigasztalódik. Illúziói 'szétrebbentek. A jövő tele lesz hazugsággal, képmutatással. Csak egy reménysége marad: Gildo majd meg fogja érteni őt s az ami elmaradt, meg fog történni. De mikor beadja férjének ezt a históriát úgy. mintha mással történt volna s beszél, a csalárd tűzvészről, mely egyszerre fellángol és elhamvaszt-mindent, a férj megérti, hogy ez a tűzvész egész házát fölemészthette volna s az igazi szerelem az, mely a feleségéhez fűzi, akit nem akar, nem szabad elveszítenie.

*

Nem tifok hogy a dráma világszerte válságban van. Ebben színigazgatók. Írók egyaránt megegyeznek, csak az okot keresik másban. A színigazgatók azon sopánkodnak, hogy már az idegenek se járnak színházba, a kritikusok szemükre lobbantják az íróknak, hogy a percnek írnak s évek óta nincsenek remekművek. A szerzők a közönséget és az értetlen kritikát okolják a válságért.

Lpgné Poe, aki annak idején megalakította az Oeuvre nevű színtársulatot S, aki állandóan fiatal tehetségeket keres, erről a kérdésről igy nyilatkozik.

— Akarják a véleményemet? íme kimondom. A színház ebek harmincadjára jutott, megölte az üzletiesség. A szerzők és színészek csak arra gondolnak, hogy gyorsan meggazdagodjanak, a művészetet kereskedelmi alapra helyezik. Mindenki igy cselekszik s kis színházamban magam is kénytelen vagyok követni őket. A fiatal irók nagyon tehetségesek, d’e annyira hajszolják a sikert, hegy harmadik drámájuknál már kimerülnek. Talán egy jótékony forradalomra volna szükségünk, hogy költők és színészek nyomorba jussanak s ismét őszintén szolgálják a művészetet.

Másrészt megállapítják, hogy a fiatal szerzők mesterkélt, fontoskodó darabokat írnak, műhelytitkokról, lélektani határesetekről, melyek a nagy közönséget vajmi kevéssé érdeklik. Egy kritikus kijelentette, hogy ezeknél a »túlírnom« daraboknál többet érnek a régi vidám, épkézláb vígjátékok, melyek legalább közönségét szereztek az irodalomnak.

Ami a Párisban járó idegeneket illeti, azok inkább az operettszinházakba járnak, ahol a nyelv megértése nélkül is gyönyörködhetnek a színpadban, a színészek játékában s főleg — a ruhákban.

Ezért a színigazgatók nem kiméinek semmi költséget, vagyonokat ölnek be egy kis jelenetbe, mely mindössze három-négy percig tart. Minden operettszinháznak megvan a- maga női, vagy férfi-csi’laga s ezek ritkán franciák, többnyire angolok, amerikaiak, vagy olaszok, akik még fraciául se tudnak.

A FÖLD ALATT

Irta: Tóth Árpád

Fénytelen élet. Egyre többször Fog el a dermedt hangulat Hogy tán nem is a földön élünk Mi már, hanem a föld alatt.

Egy összedőlt, fekete tájon,

Melyet egyszer a vad idő Iszonyú mélységekbe rázott S azóta egyre süllyedő.

Veszett katasztrófák suhognak,

Bus vizek, tornyos lángvihar,

S az ördög húz le kebelére Lassú, kéjes karjaival.

Csúnya árnyak közt tétovázom:

Arcuk fakó, vad és üres, —

Emberek: csak a szemük izzik S betegen egy kis fényt keres,

Mindegy: mit, nőstény testek namvat, Rőt aranyak kancsal lüzét,

És szurkos, fortyogó sötétben Loccsan a küzdők agya szét.

Egymás nyakába mart körömmel.

Ájult rabok, vak zsarnokok,

Fojtottan és árván lihegnek,

S a világ süllyed és zokog.

Csak olykor állunk meg riadtan Bus idegesen felkapott Fejjel ha mégis észrevesszük Váratlan a távol napot,

Mely égi könnyel és . közönnyel, Kényes, isteni fénymadár,

Mind ritkábban húz el fölöttünk S egyszer fán végleg lovászán.

ELE6IF)

Lankáin régen játszadozva, virágot téptem a mezőin, fehér galambjait etettem s enyémvolt minden kis röge-Hatalmas erdő sátorának oromja

limb, — rajt’ megpihenni cirógató simőgatással a magyr nap úgy szeretett.

Szomorú, csendes árva gyermek, sok hosszti-hosszu délutánon a temető öles füvében hevertem, nézve az eget;

szitakötők vitorlaszárnyán felragyogott tűnő szivárvány, mégyüjtö méhek döngicsélve repültek a köpü felé,

... feküdtem néma-mozdulatlan és porrá málfott régi élet, valami szegény elfelejtett, ivat lábnyira a föld alatt.

Nevét sem tudtam, vonzott mégis. Fejem fejével egy vonalban. Odahajoltam és szerettem, éreztem: hozzá tartozom.

Valamikor talán ő is csendes alázkodással járt a kertben s álmodozott elköltözöttek megtisztult szenvedéseiről.

Mikor mások kacagva járták, bolondos kedvvel, a világot, magam se tudtam hol a kedvem, az égbolt miért fátyolos.

Éreztem, hogy a nagyvilágból nem lehet többem és nem is lesz, mint amenynyit fáradt gyerekként a síron most elfoglalok.

Oh, régi kornak régi földje, szent műiden rög, amelyre lépek; csak azért jártam rajta lassan, hogy tovább érezzem porát.

Nekem minden kis ablak drága, amitől — jaj — hogy elszakadtam! Zsalukon átszürődő napfény ott kereste arezedát,

s ifjonti vágyak, álmodások könnyektől ázott temetője — mintha széniét kisírta volna — a piros muskátlivirág.

Az öreg templom nagyharangja szivembe üt most is gyakorta . Csengbong hivogatóan, de többé nem én húzom a kötelet.

Törött szivart vajon ki visz most a reszkető harangozónak s kettőbe gör-