Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-08 / 65. szám
4. oldal. BÁCSMEGYEl NAPLÓ 1927 március 8. ASzrnaoés a mühelyfőnök Ujsbb Sz’nso-pör a besskeroki járásbíróságon Becskerekről jelentik: A becskereki járásbiróság szombaton újabb érdekes szrnaós-ügyet tárgyalt. A múlt év elején Petrovics Mihájló mérnök, a becskereki vasúti műhely főnöke elbocsátott a vasúti műhely szolgálatából több munkást és hivatalnokot, mert úgy találta, hogy azok fegyelmedének és munkakerülők. sőt bizonyos visszaélésekre is rájött. Az elbocsátottak kivétel nélkül a Szrnao tagjai voltak. Emiatt néhányat! fegyveresen támadták meg Petrovicsot az irodájában, akik igy akarták a Szrnao nevében arra kényszeríteni, hogy az elbocsátott szrnaósokat a szolgálatba visszafogadja. A támadás utáni hangulatban Petrovics főmérnök a Szrnao vezetői szerint olyan kijelentéseket tett erről az egyesülésről és annak vezetőiről, amelyek miatt két port is indítottak ellené rágalmazás elmén. Az egyik feljelentés szerint Petrovics azt mondta volttá^ hegy a Szrnao rabló es zsaroló banda. Ezt az ügyet a nuilt héten tárgyalta, a járásbiróság, de a tárgyalást elhalasztotta. A másik feljelentés szerint —: amelyet szombaton tárgyaltak — azt mondta a mühelyíőnök Kottarov Szergej mühelyi portásnak, hogy Kraljev Mladeu, a Szrnao elnöke és Dzsomparics Sztévu, a Szrnao titkára közönséges rablók. Kraljev és Dzsomparics panaszosokat dr. Zsupanszki Szlávkó képviselte, Petrovics MiJiájló vádlottat pedig dT. Dosen Vojiszláv ügyvéd védte. A tárgyalás elején dr. Zsupanszki a sértettek nevében kijelenti, hogy hajlandó visszavonni a feljelentést és lemondani minden perköltségről, ha Petrovics kifejezi sajnálkozását. Dr. Doscu védő erre azt válar szólta, hogy csak az esetben áll el a tárgyalás megtartásától, ha a panaszosok kérnek bocsánatot és a perköltséget megfizetik. Petrovics Mihájló tagadja, hogyKoti^rov porta* előtt sértő kifejezést használt volna Kraljev és Dzsomparics ellen, de beismeri, hogy más alkalommal azt mondta Kraijeyne.k <js társainak, bogy rablóbanda, mert azok megtámadták és meg akarták ölni. Ezután kihallgatták Kbtlarovot, aki kijelenti, hogy előtte soha sem mondta Petrovics, hogy Kraljev és Dzsomparics rablók, sem egyéb sértő kifejezést nem használt ellenük. • Kotlarov vallomására leteszi az esküt. Ezután dr. Zsupanszki kérte Krajics Milán tanúként! kihallgatását, amit dr. Doscu védő ellenez, mert Krajics feljelentést tett Petrovics ellen a minisztériumban szolgálati hanyagság miatt és Petrovics öt a mühelyi szolgálatból elbocsátotta, tehát elfogult. Nlkolics hiró azonban elrendeli Krajics kihallgatását. • Krajics elmondja, hogy ö csakugyan feljelentést tett a minisztériumban Petrovics ellen. Néni emlékszik, hogy Kotlarov beszélt volna az esetről, de egy alkalommal hallotta, a mint Petrovics miihelyfönök lehordta a portást és meg is büntette, amiért az elbocsátott munkásokat beeresztette a kapun. — Hogy merte beereszteni azokat a rablókat! — mondta neki Petrovics A tanút nem bocsátja esküre a bíróság. A vád és védőbeszédek elhangzása után Nikolics hiró kihirdeti az ítéletet, mely szerint Petrovics Miliáilöt felmenti és a panaszosokat a perköltségek viselésére kötelezi. Az ítélet indokolása szerint a feljelentés csak a Kotlarov előtt mondott állítólagos kijelentésre vonatkozik, amely nem nyert be- Igazolást. Ferenc József arcképe miatt ölt a vrbászi apósgyilkos cipész llics Zsivojin ismét módosította vallomását — Helyszíni vizs áiat a gyilkosság színhelyén — Vérmérgezésben halt meg az áldozat Vrbászról jelentik: A vrbászi Friesztragédinának vasárnap újabb fejezete játszódott le. A törvényszéki bizottság jelenlétében vasárnap délelőtt boncolták fel Friesz Miklós holttestét, akit — mint a Dács,megyei Napló megírta — veje, Ivies Zsivojin gyilkolt meg, akit a gyilkosságra az áldozat lánya és felesége biztattak föl. Délelőtt tiz órára tűzték ki a boncolás idejét, de már korán reggel népvándorlás indult meg a Friesz-porta felé, ahol a boncolást végezni akarták. Mintegy háromezer főnyi ember gyűlt már össze, amikor a törvényszéki bizottság tagjai, Popovics RadivoJ vizsgálóbíró, dr. Knpuszárevics Misa államügyész, dr. Ripp Miklós és dr. Grgovics Grga törvényszéki orvosok megjelentek. A boncoláshoz Vrbászra szállították a gyilkosság miatt letartóztatott Friesznét, llics Zsivojint és feleségét, Friesz Katicát. Fegyveres börtönőrük kisérték a megbilincselt gyilkosokat, a menet élén llics Zsivojin, mögötte felesége, Friesz Katica és özvegy Friesz Miklósné. llics és Frieszné lesütött szemmel haladtak a kiváncsiak sorfala között, mis a meggyilkolt leánya az egész utón cinikusan viselkedett és egy csepp meghatottság sem látszott rajta. A halál oka vérraérgezés Dr. Ripp Miklós és dr. Grgovics Grga törvényszéki orvosok felboncolták az áldozat holttestét és megállapították, hogy a halál közvetlen oka vérmérgezés, a melyet az áldozat a szenvedett sérülő sek következtében kapott. A meggyilkolt fején az orvosok két sérülést találtak és megállapították, hogy az egyik ütés, amelyet a gyilkos áldozatára mért, oly erős volt, hogy megrepedt a koponyacsont és csontszilánkok hatoltak az agyvelöbe. Ennek ellenére meg lehetett volna menteni Friesz Miklóst, ha nyugodtan bevárja az orvosi kezelés befejezését és nem kelt volna fel betegágyából a merénylet utáni napon. Friesz Miklós azonban kezelőorvosai szerint nem törődött a sérüléseivel s emiatt kapott vérmérgezést. Amikor az orvosok konstatálták, hogy komplikáció állt be, Friesz Miklóst nyomban beszállították a Hetzei-féle szanatóriumba, ahol tetanusz-oltást kapott, de ez már nem segíthetett rajta. Hogyan történt a gyilkosság? Azalatt, amíg a boncolás tartott, dr. Popovics Radivoj vizsgálóbíró és dr. Knpuszárevics Misa államügyész helyszíni szemlét tartottak a gyilkosság színhelyén. A kiváncsiak, akiket természetesen nem engedtek be a Friesz-portára, a szomszédos házak tetejére, a Iákra és kerítésekre kapaszkodtak fel, hogy szemtanúi legyenek a történteknek. A vizsgálóbírónak Mitankovics Iván csendőrőrvezető szolgált felvilágosításokkal és először a ház végében elterülő kertbe vezette, ahol az egyik fokhagymaágyon megmutatta a gyilkos lábnyomait, llics a gyilkosság után a kertbe futott és ott akart elmenekülni. Á vizsgálóbíró ezután felszólította Ilicset, hogy mutassa meg, hogyan követte el a gyilkos merényletet. llics a felszólításra megindult bilincseivel az egyik farakáshoz: — Itt volt a balta —- mondotta — mire kezébe adták a bűnjelként lefoglalt baltát és azt magasra emelve, a kamra felé ment. - Apósom benyitott a kamrába, hogy a fapapucsát, amelyik a kamrában szokott állni, felvegye. Araikor lehajolt a krumpákért, hátulról két ütést mértem a fejére. llics ezután megmutatta, hogy merre menekült. Elmondta, hogy lefutott a kert végéig, hogy átugorjon a kerítésen, de meggondolta magát, visszatért és az ttccai kapun át elindult a kanális felé. A vizsgálóbíró utasítására ezután Friesz Katicát vezették elő, akit eddig a szobában tartottak. Friesz Katica szintén azt a helyet jelölte meg a balta rejtekhelyéül, amelyet előzőén llics Zsivojin. A fiatalasszony ezúttal is cinikusan viselkedett és olykor-olykor mosolygott is. Friesz Mikiósnét a vizsgálóbíró arra vonatkozóan hallgatta ki, hogy mennyi pénz van a lakásban. Az idős asszony erre odament az egyik szekrényhez és onnan előkotorászott kétezerháromszáz dinárt. — Kié volt a pénz? — kérdezte a vizsgálóbíró. — Száz dinár az enyém belőle, a többi az uramé volt. »Ferenc József az oka mindennek« A vizsgálóbíró végül mégegyszer kihallgatta llics Zsivojint arra vonatkozóan, hogy miért haragudott Friesz Miklósra és mi volt a közvetlen oka tettének. A vizsgálóbíró kérdésére llics azt a meglepő választ adta, hogy: — Ferenc József az oka mindennek, meg Rudolf trónörökös. — Hogyan? — kérdezte meglepetten a vizsgálóbíró. — Észrevettem — adta meg a magyarázatot a gyilkos — Ferenc József és Rudolf trónörökös képét a lakásban és ez nagyon felháborított... Dél elmúlt már, amikor, a helyszíni szemle és a boncolás befejeződött. A vizsgálóbizottság visszatért Szomborba, ahova a letartóztatottakat is visszaszállították. Az áldozatot vasárnap délután temették el óriási részvét melcltt. ■■■wir......... ...»m I . I ll-l ö szí szántás rrta : Ma’connay Tibor I. Elérkezett a végzetes óra. Visszalátta a gyermekkor minden fényét, játékát, képzelgését. Csalódás, elégedetlenség, nyugtalanság jeleit. S érezte, hogy minden hazugság volt. Erdőkre, mocsarakra, sáros őszidőkre, roskatag parasztviskókra emlékezett: egy piszkos, unalmas, idegen világra. Mint kényes, elfajzott gyermek, utálta ezt a környezetet, a gágogó libákat, körülrajongott disznókat, melyek átvágtak előtte az ufóit s boldogan röfögtek óljaikban, közel a lakószobához és a magasztos, rongyos, bamba parasztgyerekeket. Szörnyen elkívánkozott innen. Gőgös és korlátol! parasztnök fecsegését, még saját anyját is, unta s megvetette titokban. Hát csak elvergődött valahogy, szülői segítséggel, a kisváros gimnáziumába, jelesen tanult s bármily okos volt. nem vette észre, hogy á parasztbüszkeség kergeti minden vágyát. Sohasem vallotta be magának, ám épp a föld, az erdő, az ingovány lehellete adott neki erőt, szárnyaló és ruganyos képzeletet mást kívánni, messzire eltávolodni ttilrugaszkodni a bölcsön. II. Több, mint tiz éve vergődött ebben a városban. Es nem bírt szabadulni. Rég elvesztett minden talajt. Apja, anyja meghaltak, rokonaival nem törődött. A mi kis földet örökölt, hadikölcsönbe tette. Az egyetemén legszorgalmasabb ő volt. Veszettül tanult s egyúttal jómódíj, de renyhe if jakkal korrepetált. Egykor dús és fényes haja megritkult és megfakult a sok szellemi munkától. Öszszeköttetései révén valahogy elkerülte a háborút. De irontmögötti kukoricakenyérben annál több része volt. S mikor elvégezte az egyetemet, tudománya hiábavalónak bizonyult: nem kapott állást. Tehát továbbra is. preceptorkodott, korrepeált, mintha még most is neki is tanulni kellene. De most már céltalan. keserves volt ez a robot. Szűk hónapos szobában lakott, minden zörejre vigyázni kellett. Főzelékföl* téten, kismenün élt, rejtett korcsmákba járt szégyenkezve, kopottan, elgyötörtén. sápadt, kesernyés mosollyal, riadozva az uccai forgalomban, autók, villamosok cikkázáspból menekülve, mintha most jött volna faluról, uj és megszokhatatlan gyötrelem volt neki. a város. Mindenkire tekintettel kellett lenni, pincérnek udvarolni, hogy megelégedjen a kis borravalóval tanítványoknak türelemmel magyarázni százszorelmondottakaf, hogy ki ne rúgják rossz öltözete miatt, szobájában képet föl nem akasztani, mert rongálja a falat, nem égetni a villanyt, nem olvasni éjjel, nem fogadni barátnőt, nem szeretni, nem gyűlölni, nem lelkesedni, nem gúnyolódni. Egyik házból a másikba lépve, úgy érezte, ketrecből ketrecbe lép. Egyik évből a másikba zökkent s úgy érezte, sohasem lehet ez másképp. És semmi remény, semmi változás. És az fájt leginkább, hogy úgy érezte, mindig gyarapszik tudásban, értékben, mindig inlcább megérdemelné jobb sorsát. De minél inkább haladt pályáján, mint tudós* mint pedagógus, annál inkább csökkentek a lehetőségek körülötte. Csak éppen, hogy fenn tudta tartani magát. De mit ért minden erőfeszítés; ui erűk jöttek, konkurrensek, elbocsátott tanárok; elszegényedett gazdagok. Elözönlötték az utat. Nem lehetett haladni. S Balog Dániel szobájának sivár négy fala közt élt és ernyedt. Éttermek, mulatók tündöklése vágyig sem gyújtották föl a lelkét, szépasszonyok elsuhanása szerelemig sem. sohasem. Nem volt hozzá ereje, hite, önbizalma, nem volt reménye. Félt minden tapasztalattól, mert úgy érezte, mindenképpen csak keserűbb lehet az élete. S miután ideérkezett, természetesen, , Úgy látta, csak egy szabadulás van: a halál. 111. Most egyszerro szabadabban lélegzett. Bánja is ő, ha várnak a tanítványai. Várjanak. Nyilván elküldenek érte valami inast. S hogy fog mindenki csodálkozni, ha elmondja a háziasszonya, hogy a tanár ur egész délelőtt otthon volt, ágyban bevert s halkan, jókedvűen fütyörészett, aztán vendéglőbe sétált, neki. a háziasszonynak is, fizetett egy pohár sört, tekintve régi tartozásait. Nagyon jókedvűnek látszott, aztán hová ment, azt ö, a háziasszony, nem tudja, mert elbúcsúztak. Jól esett, furcsán bizsergette mindez a hazárd elképzelés. Hátha alkalmazói azt hiszik, örökölt, azért vidám. Talán még a fizetését is hajlandók volnának emelni. Különös, hogy most ilyenekkel bíbelődik, végre, most már mindegy, mások mit akarnak. Ment a szabadba, a sárga őszben s szinte kedélyesen meditált. Nadrágtartója ezúttal más hivatást fog teljesíteni Azon köti föl magát az első ágrq. S ha nem elég erős, van még zsineg a zsebében. Mámorosán s szinte könnyedén ment kifelé a városból, tarka völgyek, szelíd lankák felé, valami jóleső zsongással az izmaiban. Csodálkozva ért friss Szántóföld szélére. Úgy csodálkozott, mintha most látta volna először e rokoni tájat. Barna, ráncosarcu parasztember szántott magányosan pejlovával az erdőségbe ékelt földön s bandukolt az ekeszarvánál. Frissen, csokoládészinüen hasadt a föld. A sötét erdőtömbön aranysárgán tűzött át a nap bágyadó sugara S ezüstpárában lépkedett a gyönyörű pejló. Balog Dániel megtántorodott. (Maróimat, megragadta a paraszt barna karját s oly hevesen kérte, hadd vezesse az ekét, hogy az ámulva engedett. Valami úri bolondságot sejtve, várta, mi történik? De Balog Dániel erősen _s jól fogta az eke szarvát s a csillámló vas mélyen nyomult a porhanyó földbe. Az erdő szélén mentek, amely már tele volt avarral. . Aztán Balog egyszerre mindent átadott a gazdának. Gondolatok, tervek, forró érzések árja öntötte el az agyát. Megujhodott a föld közelében, újra fölébredt vérében a vágy. — Ez a föld az enyém!... Már élni akart. Valami görcsös extázisbán lobogott. — Földei szerzek. Visszamegyek falumba s mindent újrakezdek! És akkor egyszerre leesett az este, vörös sugarak hunytak el, mindent elnyelt a sötétség. Eltűnt az erdő, a paraszt, a simaszörü, gyönyörű lovacska és a föld... Balog Dániel lehajtotta a fejét és hazaballagott. \
