Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-27 / 84. szám
1927 március 27. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 21. óidat R feltaláló A kávéházbar? nozzám lépett egy na* gyón sovány ur, akit régebben mint a nyersevők apostolát ismertem. A jó ember lyukat beszélt hasamba arról, hogy nyersevés által örök fiatalságot szerezhetünk magunknak. — Nézzen meg engem — mondotta a csont és bőr ember, egy bő és kopott zsaket.be bujtatott szomorú aszalt körte — hogy duzzadok az egészségtől és az erőtől, pedig csak nyerset eszem: almát diót, narancsot heti két napi böjt változatossággal. Sokáig nem láttam a kis öreg mókust. Talán egy gyönge forgószél elvitte, gondoltam, mikor tegnap írből feltűnt kis aktatáskájával hóna alatt és titokzatosan eihivott a kávéimból: — Jöjjön, ebben az aktatuskában milliárdok fekiisznek — mondott*. Milyen nagyszerű pszichológus! Ha mindjárt azt mondta volna, hogy aktatáskájában egy liózentrager patentét rejt, alig tudott volna elmozdítani ülő helyemből. De milliárdok, több milliárd, talán egy blltidrd van az aktatáskában: rohanok. Az uecán. — Menjünk egy olyan helyre, ahol zavartalanul tárgyalhatunk. Egy korszakalkotó találmányom van. o — Nézze a nadrágomat. Mit lát? A nadrág előző életében harmonika lehetett, szomorúan és reménytelenül lengett sovány csontjain és az aszfaltot söpörte. — Egy kicsit lelóg. Nem visel nadrágszijjat? — En nadrágszijjat? Ez gyilkosán egészségtelen. Ez a nadrág lelóg? Várjon, majd kifeszltem magam. Most nézze meg! Uram, az én speciális találmányom: korszakalkotó újítás a hozentráger terén. Egy uj hozentráger a férfiak megmentője, biztosítja a vérkeringést és nem akadályozza a tüdő és szív működését. Egy schilling az ára. És miután a világon legalább ISO millió férfi visel nadrágot, számítsa ki, hogy mi fog ebbő! kialakulni. Várjon: a találmányom maga magáért beszél. Mindgyárt demonstrálni fogom gyakorlatilag. Karon fogott és bevonszolt a legközelebbi ház kapualjába, ahol aktatáskája- ( 6ól elővette a selyempapirba burkolt uj | hozentráger patentét. Nem vagyok felhatalmazva, hogy ennek a patentnak a titkát eláruljam. Csak annyit mondha-| tok, hogy az egész olyan egyszerű, mim a rádió. A rádió telefon drót nélkül. Ez az uj hozentráger is hozentráger, hozen- j tiáger nélkül. A nadrágot ennek a pa-j tentnek segítségével a mellényhez lehet j erősíteni. Szóval, a mellény egy sze-j mélyben hozentráger is. A feltaláló nem volt rest, bemutatta találmányát gya-| korlati alkalmazásban. —Ide nézzen. Én most kigombolom a i mellényemet, egy rántás és a nadrágomat, amely eddig a mellényhez volt kapcsolva, szabaddá tettem. Tényleg, a fe’gombolt mellényének belsejében ott volt látható a kis elmés szerkezet, amely mellény begombolt állapotban a nadrágot alaposan tartotta. A kapualjban nagy feltűnést keltett barátom e találmányának első nyilvános bemutatása. Jöttek emberek és nagy érdeklődéssel nézték a kísérletet. — És ha valaki nem visel mellényt? kérdeztem. A feltaláló megdöbbenve állt felgom-1 bolt ruházatában, a hozentráger patent ki volt éppen kapcsolva és a nadrág lassan, de biztosan csúszott alá. — Azok nincsenek belekalkulálva, azok én rám nézve meghaltak. Vágta ki magát némi gondolkodás után. És tovább szónokolt, hogy a vérkeringésre mennyire előnyös az uj találmány, fis tömeg cikk. Egy nagy gyárat kell alapítani, füstölő nagy kéménnyel, amelv csak ezt a hozentrágert gyártaná (a fa' találó nadrágja ezalatt szépen és felitóztatlanul gördült lefelé, mint a honi órában a homok). Jelenleg egy kap listát keres, aki az egész vállalatot í - nanszirozná. Milliárdos haszon kecsegtet. Amikor a mondat végére ért, a nad-J rág is befejezte lecsúszási műveletét. A feltaláló ott állt lecsúszott nadrággal és dicsőségtől piruló arccal.. .. Sikerült neki bebizonyítania, hogy patentje nélkül milyen kellemetlenül kínos eshetőségeknek teszi ki magát az ember. Ama kapitalisták, jól felkötött nadrággal, akik érdeklődnek a hozentráger patent iránt és az emberiség javát akarják szolgálni az uj hozentrágernek a nagy világban való elterjesztésével, ingyen és bérmentve megtudhatják nálam barátom teljes címét. Eos. M IT Ó Régi becskereki lányok, időelőtt nagymamákká előléptetett asszonyok, a héten temették el Temesvárott György evics Mita cigányprímást, — ejtsetek velem egy könnyet ifjúságunk muzsikusáért. Tudom, hogy ti sem feledtétek el a lányos arcú szép barna fiút, hiszen abból az időből bármit is elfelejteni nagyon bajos. De ott élt velünk és éltetett minket, ő javította fel azt az aranyködöt, amely a szivünkre borult amúgy is, mosolygásunkba ő kapcsolta be mosolygó nagy barna szemét s május első hajnalán vele jártuk végig a várost, muzsikálva köszöntve benneteket. Mitó úri érzésű jó fiú volt, szerény és finom modorú, hiányzott belőle minden kellemetlen vonás, amely tempóvá fejlődött volna az elkapatott nagyvárosi cigányokban. Mitó tehetséges volt, csak magára nem tudott vigyázni, különben miért kellett volna már ötven éves korában letennie a hegedűt? Méltó folytatása lett kitűnő becskereki elődöknek, megdöntve azt hitet, hogy csakis a magyar származású cigány az igazi cigány. Különös valami ez. Amennyire az emlékezés vissza tud szállani. Konstaníinovics Stévó volt a leghíresebb cigány, neve szerint is szerb ember, azonban valami kiválóság, mert hiszen a torontáli urak az ő segítségével igyekeztek túladni azon a birtokbéli fölöslegen, ami nyilván zavarta őket. Stévónál szebben csak az angyalok muzsikáltak és ugyan micsoda beszéd az, amit magyaros tűzről, magyar érzésről ejtenek elfogultak! Zengett a Stévó 'hegedűje, ujjongásba kergette a hallgatóját, aztán megrikatta s akkortájt élte aranykorát a tüköripar, mert a különösen alkalmatos dallamoknál darabokra szaggatta a kávéházi tükröt a belévágódó pezsgőspalack. —- Igaz-e, nagymama, kérdezte a kisdiák, hogy bizonyos hangokra megreped azi üveg? A tanár ur mondta, a Harzer. — Igaz, fiam. Én ugyan nem a fizikából tudom ezt, hanem a nagyapádon tapasztaltam. Mert valahányszor Konstantinovics Stévóval muzslkáltatta magát. legalább harminc-negyven boros pohár tört össze a vendéglőben. Csak a zene volt az óka. Szép korba érkezett bele még Stévónak a fia. a fömbölyded Vásza is, szintén tagadhatatlanul sjjerb gyerek, azért magyar nótázás nagymestere. Tehetséges fiú volt, miért is a város elvégeztette vele a korzervatóriumot, viselte a taníttatás költségeit, szóval utódot nevelt. Ne tessék ezen mosolyogni, ne bántsa senki étinek a régi közigazgatásnak a fe’elösségét. Novellában olyan hálás téma volna a mulatós vármegye, a mikor muzsikus-cigányt nevel a maga BEETHOVEN SZONETT számára. Mi meghatva állunk meg ennél a pontnál, — a tehetséget karolta fel a város és végtére ma sem volna kár, ha a mindenféle könnyed költekezések helyett a tehetségeik kinevelésére költekeznének a városok. Akkoriban is nagy szó volt, hogy a hivatott cigányok közé zenei műveltségű ember került s végtére volt különbség Vásza, meg a Mengyus között, aki tudatlanságát leplezve a megfordított kaszaiadból is pengetett valamit, bár soha azt. amit mondott. De Vászától számítódnak Becskereken a tamilt cigányok. Példátlanul jó prímás volt, azt mondhatnám, hogy előkelő s még Rrícz Gyula sem tudta leverni, aki ugyan a maga kora legjelesebbjei közé tartozott, de külső hatásokkal is dolgozva kereste a népszerűséget. Átmeneti, alig néhány éves volt a vendégszereplése, a nagy bálák Vászónak jutottak egész addig, amig fel nem nőtt Mojsze Milán. Ez viszont román fiú, szintén tanult zenész, méltó utód, aki a fáradt Konstantinovicsot váltotta fel a legnagyobb népszerűség szárnyán. A Rácz Gyulával való titkos versengésben ö lett a győztes, amig elfogytak az emberek Torontóiban. Nem a háború hozta ezt meg, előbb bekövetkezett. Mihelyt nincs aki csinálja a cigányt, a cigány elveszti lába alól a talajt. Becskerekrői pedigTemesvárra vezetett a stáció, odament előbb Milán és nagy diadallal fogadták a legelőkelőbb helyeken, aminthogy követte hamarosan Gyorkovics Mitó is. Egyikük sem volt hosszú életű. A zárórát kényszerűségből még csak betartja a polgári elem, de nem a cigány. Az sosem tud idejében lefeküdni s mikor egyszer a viszontlátás fölötti örömben elmentem velük a cigánykaszinóba — hajnalban persze — a régi becskereki kolónia számtalan tagját együtt találtam. A Jancsi klsbőgöst, a Gájó kontrást, meg a többit. Micsoda ölelkezés volt az! Az életben nekem soha ennyire nem örültek sehol, pedig ugyan mert kereshettek tőlem! Egy fekete kis gyerek ugrott elém. — Megismer? Én vagyok a Vásza fia ez itt a vöje. Irta: GőmÖri Jenő I. Beethoven badeni háza előtt*) • Mint aggult vándor, — ajkán régi nóta, Ki fáradtan megáll az élet estjén. Csak néz és egyet igazgat keresztjén, Amit hordoz hátán egy élet óta, Úgy áll az agg ház kis ablak-szemekkel S dmulva bámul merő u} időbe, Elsáncőtva, töpörödve, kendőbe Bebugyolálva: drága emlékekkel. Elmúl itt minden: ház, ember, nóta, láz, De az égi zene soha nem múl, Mit minden ember között ez a ház Hallott először vajúdás kínjába’, Az élet mit ő halhatatlanul Lehelt a mennyei Szimfóniába. Baden, 1927 február. Köhögött már Milán, a szép sötét képű ember és gyenge volt a szufla Mitóban. A kávéház amolyan patrirkális hely, amilyen ötven év előtti milliókét eleveníthetett fel, nagy, kerek asztalok, körben ülnek körülötte, teás rumot isznak és főleg pálinkát, a füstöt vágni lehet, olyan sűrű, megáMapithatatlan fajsúlyú kisasszonyok jönnek kezet nyujt! va és otthonosan üdvözölnek, otthon fogadva, — a hely valamerre a Józsefvárosban van a Bega partján... hát itt találkoztunk még valamennyien utoljára. Mitónak akkor már igen beszáradt a melle, a kávéházában sem volt vezető 1 prímás, hanem iHt a sorban s többet pi. hent, mint amennyit játszott. Közben ! köhögött Most már azt sem teszi, szej gény. Nagyon szerethették odaát is, ez! zel kisérték utolsó útjára, ahány cigány j Temesváron, az mind búcsúztatta a szá{ ráz fával. Közte volt-e vájjon, erélyes Mitó pajtás, a nótáknak az, amelyik a gyönyörűséges selyemkendőt siratta el? És tegnap külön elhuzattam az emlékedre, a barátságunk emlékére. Sz. V. II. Beethoven sírjánál A sir siket, mint éltében lakója. A sir néma. de némasága ékes. Mintha érezné. kiért tör az éghez Az obeliszk és kinek porát óvja. Itt oly kicsinyek a nagyok s oly nagyok A kicsnyek. mert nagyság és kicsnység Itt összefoly. mert a bőség és Ínség Itt résbe tért. mert mindenek nagyok. — A kicsik is. — kiket a föld bevett. De a kicsit sok ember megsiratia S e dísztelen hó márványdomb Szakisé sir. de minden: ember és hant de él. ki minden hangjuk atyja: Vem halt meg aki itt él. az a Lant. *) A régi házban (Baden, Rathausgasse 10.) töltötte Beethoven az 1821, 1822, 1823-as évek nyarát és itt komponált* * Kilencedik. Szimfónia naiyréSrfH.
