Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-20 / 77. szám
1927 március 20. 23. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ Jójárt Dénes nagy élénken valamit magyarázott a művésznek. Nikolajt a beszéd nem érdekelte, ő rendületlenül tovább fütyörészett. Részeg ember került elébiik. Nagy körben megemelte a kalapját és diilöngve tovább haladt. Nikolaj röhögve nézett utána. A Hosszu-ucca sarkán megálltak. Itt lakott a leány. Egy percig az ablak alatt sugdofóztak, de akkor tanácsosabbnak vélték, a sárkor, megkerülni és ott folytatni a megbeszélést. Arról volt szó, hogy a játékhoz a citerát valahová el kell helyezni és a drámairó baráti önfeláldozással rögtön felajánlotta a hátát, mint amely a célnak tökéletesen meg fog felelni. Nagylaky Mózes inkább a mellett volt, hogy a citarát ketten a kezükben tartsák. Komoly, susogó szavak cserélődtek. Most. hirtelen a sarok mögül különös zörejt hallottak, mintha, közvetlen közelben ablakot nyitottak volna. A suttogás elakadt, ök hárman összenéztek. A zörej még erősebben megismétlődött. Semmi kétség: a leány ablaka felől jött. Három sovány nyak nyújtózkodott a sarok leshelyéből az ablak felé. Az ablak kinyílt, egy másodperc — és egy fürge férfialak ugrott ki belőle. Már szaladt is egyenesen abban az irányban, ahonnan ők hárman jöttek. Az ablak ismét becsukódott. Nagylaky Mózesnek a pipa kiesett a szájából, Jójárt Dénesnek a torkában dobogott a szive, Nikolaj ujjai zavartan a citera húrjain táncoltak. A drámairó felemelte a pipát és átnyújtotta a művésznek. Aztán szótlanul visszafelé indultak. 4. Egymás mögött mentek a némán, szinte holtan alvó uccában. Elöl, sötét arccal Nagylaky Mózes haladt és feje szinte a melléig lógott. Utána Jójárt Dénes lassú léptéi kopogtak a kemény kövezeten. ö szüntelenül a körmét rágta, ami nála mély tépelödés jele volt. Hátul Nikolaj ballagott, aki élénk érdeklődéssel ákiálvó Csillagokat figyelte. Valahol kakas kukorikolt Az egyik saroknál Nikolaj megállt. — Jóéccakát , — kiáltotta a másik kettő után, azrtán szalutálva eltűnt a sötétben. A drámaíró érezte, hogjr valamit, valami vigasztalót, egy pár meleg szót kellene most mondania. De épen ezt a pár szót nem tudta megtalálni, azt a néhány felszabadító szót, amely a közöttük tátongó, félelmes csöndet meg tudta volna törni. Hajnalodott. Egy parasztszekér zörgött előre, lomha törtetéssel. Jójárt Dénes agyát szomorú gondolatok járták át. Eszébe jutott a művész sürii, keserű fenyegetése. Megölöm magam! Most már biztos, hogy megteszi és pedig nyomban, amint hazaér. A drámairó tele volt agállyal, sőt már egészen tisztán ott látta Nagylaky Mózest a ravatalon, amelynek egyik oldalán ő szomorkodik, másikán pedig Nikolaj áll, lehajtott fejjel, hóna alatt a citerával. A művész lakása elé érkeztek. A drámairó e válságos percben még mindig szavakat keresett, de ezúttal is hiába. Melegen megrázta a művész kezét. Aztán meghatottan még egyszer megrázta a kezét. 5. Másnap este ott ültek együtt hárman a kisvárosi kocsma félreeső sarkában Szélesen keringő, álmos füstfelhő, öszszegyülve áporodott alkohölgőzzel, terpeszkedett rájuk és ... Koccintás nélkül, csöndesen iddogáltak. Halkan tört ki a szó a hegedűművészből: — Uraim, — mondta keserűn — én megölöm magam. Nikolaj éktelen nevetésbe kezdett... ■ ■■■ ---------Részletfize tésre adunk hitelképes egyéneknek windenfé'e szövet- vászonárn t „TEKSTIL“ manufakturno skladiäte 1908 Pasidévá (Gőzfürdő) uU 7 Szabó Lőrinc: Amiért nemcsak Áldással, Uram, amiért nékem is adtál valamit, oldassál, miért nemcsak szépséget s szórakozást teremtettél, nemcsak gyönyörű templomokat s félelmetes gazdáit a pénznek, szemtelen vigéceit a jóságnak és Imadozásaak, nemcsak ifjú lelkesedést, friss vért, kacagó A Bácsmcgyei Napló novellapdlydzatára beérkezett pályamű. I. Kapás István egész nap nem csinált egyebet, mint pipázott, örzse asszony pedig szorgalmasan végezte a házitcendőket. Olyan ember volt ez az Estvány, — mert igy hívta az asszony — mint aki csak azért született erre a világra, hogy dühösitse az asszonyt, no meg hogy pipázzon. Estvány rendszerint a ház előtti kis kertben üldögélt a pádon és fújta a füstöt irgalmatlanul. Olyan tedd ide tedd oda ember volt az Estvány, aki már az 53-ik évét taposta, de még rendes munkát nem végzett. Az őszi nap utolsó sugarait küldte a kertbe és Estvány lehunyt szempillákkal bámult bele a sugarakba, hol a bogarak járták est előtti táncukat. Örzse asszony a tornácon foglalatoskodott és éles hangon szúrt Estvány felé: — No kend is adhatna mán annak a dcsznyónak enni... Nem tudom, hogy mi a Csudát bámul hiába a levegőbe! Estvány .erányosan, komótosan az a.szszony felé fordította lomha fejét. A pipát megfontoltan vette ki az agyarai közül, majd a szája összeköttetésbe lépett egy csomó viznemü anyag révén a földel, — ezzel undorodásának akart kifejezést adni — és nyugodtan adta meg a szót: — Mit nézők?... Hát azt nézőm, hogy miként tojja a szúnyog a tojást, inog oszt ippög azon gondukodtam, hogy ha az a desznyó nem vóna, hát néköm most nem kőne mögötetni! Örzse asszony néhány erélyes szóval figyelmeztette élete párját napi egyetlen kötelességére, melyre Estvány már pucolt is az ól felé, mert tisztában volt azzal, hogy némi ellenszegülés csattanós érveket hozhat ki örzse asszonyból, aki egy-két pofonnal soh’sem fukarkodott, ha Estványról volt szó. Tehát Estvány ment illedelmesen, örzse asszony pedig szorgalmasan végezte az udvaron levő kcnyérkeniencén a meszelést. Nemsokára visszatért Estvány. — No eszik-e mán a desznyó Estvány? — szólt az asszony. — Eszik a fenét... Kár is azt etetni... Legjobb vóna, ha eladnánk! — Kendnek igaza van... Úgy is vásár lesz hónap P.-on, úgy hát kend reggel eltnögy, oszt eladja. Ha eladta, akkor vösz helyette egy másikat és ha valamivel többe kerülne, mint a mienk, akkor ráfizet kend a többért a pénzbii, amit majd reggel adok! — Az lesz a legcélerányosabb» — válaszolt Estvány és már ment is vissza a kertbe nézni, hogy tojnak-e a szúnyogok! Ezzel Estvány töviről-hegyire meghányta-vetette a dolgokat, hogy miként is fogja becsapni a »többel« az asszonyt, melyből majd nagyszerű cigánypecsenyét, meg egy-két liter bort fog magába venni a lacikonyhán. Estvány élt-halt a vásárokért. II. Estvány korán reggel kihajtotta a disznót az ólból, ki a kiskapun az uccára és szivta teljes tüdővel a kora őszi reggel csípős, balzsamos levegőjét, mely betöltötte a falut Mindenünnen kocsik, tehenek, disznók igyekeztek a vásár felé. őszinte reggeli jókívánságoktól volt teli a falu. A kocsik finoman felkavarták templomokat lányokat s gyermeket, — áh, áldozzál, Uram, amiért a fájdalmas örömök és harcok hétlwznapjai után megteremtetted az ünnepet, a megnyugvást, a Semmit, aki az idő teljességében értem is eljön s dajkáló karjaiban elringat mindörökre, ámen. az ucéa porát. Az asszonynépség csengő kacagása gunyulázott végig ingerlőén. Olyan ünneples volt a hangulat... Vásárra mentek. Estvány pipázik és ostorával nagyokat pattog a disznó felé. Két óra járás innen a vásár. Erdő mellett visz el az ut. Qyenge szellő hozza a friss erdei illatot. A kocsin viháncoló, ünneplőbe öltözött leányok vizes haján megcsillan a felkelő nap sugara. Minden él és boldog. Beérkezik Estvány is a disznóval a vásárra. Hangosan beszél mindenki és dicséri az áruját. Estvány elhelyezkedik a. disznókörzetben és várja a vevőt. Néhányan már meg is nézték a disznót, de ez csak amolyan próbálkozás volt. Egyszerre csak megáll Estvány előtt egy atyafi: — Hogy adi kend a malacot!? — Nem malac e, hanem emberséges desznyó, — szabódik Estvány sértődötten, mint akinek a portékáját lebecsülték! — Hogy adja kend? — ötszáz dinár! —■ Négyszázat adok érte! Körülményes tapogatás következik a disznón és végül túlad rajta Estvány 450 dinárért. Még csak tíz óra van és Estvány tisztességgel befejezte vásári működését az eladást illetően... Ez a nehezebbik rész. Venni az már csak gyerekjáték lesz és ezért Estvány úgy határoz, hogy a két kereskedelmi ügylet között illő egy kte pihenőt tartani a lacikonyhán. Bemegy a sátor alá, ahol vig muzsikaszó mellett már nagy a jókedv és ösmerősök is akadnak. Estvány leül és a cigánypecsenye mellé megrendeli a litert a »sillerből«. Nagy ivások következnek és a második liter is az asztalra kerül. Estvány már veri a taktust az asztalon és énekli a nótát: »Elmönök a templom mellett Jaj de szépön énekünek.« Egyszerre csak eszébe jut Estványnak, hogy meg kell még venni a haza való disznót is. Fizet... Feláll... Ez már bizony nehezebben megy, mert Estvány' igen nagyon el van ázva, de azért indul kifelé. Nem sokáig keresgél, — mert úgy érzi, hogy kezdik a földet alóla kihúzni — hanem rárival egy emberre, aki disznót hajt: Hogy adi kend? Az atyáfi ravaszul Estvány felé néz: — Hatszáz dinár! — ötszázat adok érte! Estvány ötszázért megvette a disznót. Az asszonynak majd ötszázötvenet hazudik. Egy madzagot köt a disznó fülére és szépen vezetni kezdi. Rágyújt a pipára és mint aki jól végezte a dolgát, indul hazafelé. Vig nótákat dobál ki a bor Estványból. Csoda .jókedve van. Egy-kétszer megtörni a pipáját és már is azt veszi észre, hogy falujának a szélére ért. Most már nem dalol Estvány, csak a szeme csillog es az arca állandóan mosolyra áll. Ej, de fog örülni az asszony a jó vételnek, — gondolja magában Estvány. III. Estvány befordul a kapun. Elől megy ő, közben van a madzag, aztán következik a disznó. Ahögy beér Estvány a kapun, a disznó csak ránt egyet rajta és egyenesen rohan az ól felé és ott befordul az ajtón. Estvány utána néz és fej« csóválva jegyzi meg: — Hogy tudja a leiköm Itt mifelénk a járást, direkción az ólba talált! Örzse asszony megjelenik a tornácon csípőre tett kézzel és üdvözli Estványt! — No eladta kefrd a desznyót? — El a — vágja ki Estvány és nagy gyorsan mondja el a vételt és eladást, csupán a sillert felejti ki, de az asszony ráförmed: — Kend felöntött a garatra!... Kend be van rúgva! — Az kevésbé lölietséges, — próbálja Estvány a tényekét letagadni! — Hát hun van az uj desznyó? — Bemönt az ólba! Az asszony az ól felé megy, Estvány pedig utána ballag. Az asszony nekitámaszkodik az ól oldalának és hosszasan nézi az uj disznót, maid éktelen dühvei ront Estványra: — Mi van ennek a desznyónak a bal hátsó lábán? — Hát mi vóna?... Hát e .., e... egy fekete fót! — Hát mi van ennek a desznyónak itt az oldalán — és a disznó oldala felé mutat — nézze kend! — Hát ki van égetve amint látom — válaszol szordinósan Estvány. — Hát kend elrugaszkodott vén ökör, mit csinált kend? — Mit? — Hát kend visszavette a desznyónkat!... Az ódalát a múlt hétön égette ki kend a pipával... Na szunyogcsősz, kend szép vásárt csinált! Ami ezután következett, arról a szomszédok tudnának részletesen beszámolni, akik a hatalmas pofonokra gyűltek össze a kerítésnél. Még évek múltán is igy dühösitették a gyerekek Estványt: — Mikor vösz Estvány bá’ P.-on egy szép desznyót? A mostoha állam Nem kis dologról van. szó. .amikor ezt mondjuk, mert az egy államban sem fordulhat elő, csak Jugoszláviában, hogy az állam egyik ily nagy iparvállalatát, mint a szuboticai Kőfaragó és Márványipar részvénytárs, csak adózás szempontjából használja ki, holott ez a vállalat évente több száz jugoszláviai családnak ad kenyeret és nincs olyan munka, amelyet köböl a legmüvésziesebb kivitelben ne tudna előállítani, annál is inkább, mert a legmodernebb gépekkel van felszerelve. A beograđi szkupstina kőfaragó és belső berendezési munkáit mégis idegen államban külföldi munkásokkal, idegen kezekkel készítik, mikor ez a hazai vállalat bőven rendelkezik a. legkitűnőbb szakmunkásokkal. Szomorú és megbocsáthatatlan vétek, ha az állam az, olyan vállalatokat mellőzésben és mostoha bánásmódban részesíti és nem szabad csodálkozni, ha ilyen esetek folytán itt nálunk is nő a ! munkanélküliség. Feltétlen szükséges lenne, ha az illetékes köröl: példát vennének a külföldi államoktól, ahol csak 'azokat a munkákat végeztetik más áí! lambeli cégekkel, amelynek elvégzésé- 1 re az ő területükön nincs megfelelő iparj vállalat. Franciaország hazakergeti a I külföldi munkásokat, a többi országok j nem engedik meg a letelepülést, a mi áljlamunk közszállitásokat Németországra ’bízott. A leghatározottabban állítható, íhogy egy külföldi államban sincs nagyobb kőíaragótelep, mint a szuboticai Kőfaragó és Márványipar T.-t. vállalata. \ Nálunk is van hasonló rendelet, de az álí lám megfeledkezik a kiadott rendeletekről, -hogy csakis belföldi kőanyaggal lehet állami munkára pályázni. Az esetet súlyosbítja az a körülmény, hogy az állami szállításokról szóló törvény idevonatkozó rendelkezései értelmében az ilyen munkát csak nyilvános pályázat kiírása utján szabad egyáltalában kiadni, de ha a nyilvános pályázatot mellőzték is — amit csak a legsürgősebb és legkivételesebb esetekben enged meg a törvény — az ország legnagyobb ilynemű iparvállalatát ajánlattételre okvetlenül fel kellett voftia szólítani. A desznyó Irta: Réz
