Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-20 / 77. szám
6. oldal. RÁCS MEGYEI NAPLÓ 1Q27. március 20. kérdést a földmives nép kívánságai szerint fogják megoldani. A délutáni ülésen Kojics befejezte félbeszakított beszédét, majd Sztoiadinovics j Milán volt pénzügyminiszter szólalt íei. j Sztoiadinovics elmondotta, hogy a2 * 1 utóbbi évben pénzügyi kérdésekben hallgatott, miután mint volt pénzügyminiszter kényes helyzetben volt utódaival j szemben. Most azonban fontosabb kér- i désekröl van itt szó. amelyek túlhaladják j a közönséges pénzügyi politika kereteit i és ezért kilép tartózkodásából. Sokat be- j szélnek mostanában a parlamentárizmus í válságáról és ezért fokozott figyelmet kell fordítani a parlamentarizmus kérdésére. Nálunk leginkább a radikális párt a parlamenti elv védője, szükséges tehát a radikális klubban kifejteni aZ alkotmányjogi aggodalmakat. — A költségvetés összeállításánál a pénzügyminiszterek nem tartották magukat szigorúan az elvekhez, amelyeket ezelőtt betartottak. Az egyik ilyen elv a bruttó költségvetés elve. ami azt jelenti, hogy a költségvetésbe fel kell venni az összes bevételeket és kiadásokat. Az 192ő—27. évi költségvetés 1214 milliárd, a mostani U'A milliárd. £bből ugylátszih mintha a csökkenés egymillióul volna, ez azonban optika: csalódás, minthogy a bruttóköltségvetés elvét áttörték a nettóköltségvetés kedvéért. így például a monopolig.! zgatóság költségvetésénél a kiadások ugyanazok maradtak, mégis úgy látszik, mintha csökkentek volna. Perics maga sem bízott a maga számadataiban és ezért azt akarta, hogy a költségvetést akár maga. akár a pénzügyi bizottság utján egy milliárddal emelhesse. Ugyanez a törekvés mutatkozik Markovics Bogdánnál is, aki a kiadások nagyrészét nem a költségvetésbe, hanem a pénzügyi törvénybe vette fel. Kérdi, hogy általában mennyire rúg az 1927—28. évi költségvetés, mert ö nem tudja megállapítani. A pénzügyminiszter. vagy a parlament elnöke közöljék ezt a klubbal, mely elsősorban erre ' kiváncsi. Amikor a jövedelmek befolyása egészen, bizonytalan, a kiadásokat pót- i javaslatokkal .felemelni, súlyos veszélyt \ rejt magában. Markovics pénzügyin!- j niszter belföldi kölcsönt akar felvenni,' 500 millió értékben, de a kölcsnöre az idő egyáltalán nem alkalmas. A kölcsön felvétele a gazdasági viszonyokat esik súlyosbítaná. Alkotmányellenes jellege van a következő javaslatoknak: annak a javaslatnak, mely felhatalmazást ad az államszámviteii törvény rendeleti módosítására; annak a rendeletnek, hogy a megtakarításokat az állami jövedelmek csökkentésére fordíthassák: annak a rendeletnek, hogy a bankoknál levő takarék és folyószámla betétek után semmi adót ne fizessenek: hogy a közlekedésügyi miniszter szerződéseket köthessen az összeg és az angazsmán megjelölése nélkül: végül annak a rendeletnek, hogy a trsztvise'ő és nyugdíjtörvényt rendeletileg módosíthassák. Az állami bizottság felállítását célzó javaslat is helytelen és antiparlamentáris, valamint a 180-ik szakasznak az a rendelete sem alkotmányos, amely széleskörű felhatalmazást akar adni a pénzügyminiszternek egész sor rendelet kibocsájtására. A pótiavaslatokat általában minden meggondolás nélkül terjesztették be. Más országokban a parlament mellett szenátus is működik azzal a feladattal, hogy az esetleges rossz törvényeket megakadályozza. Válunk ehelyett olyan törvényekéi akarnak hozni, amelyek a parlamentarizmust egészen fölösleges dísszé degradál áh. Sztoiadinovics ezután kérte a pénzügyminisztert és a kormányt, hogv az említett pótjavaslatokat vonja vissza. Beszédét különösen a Pasícs-csonnri lelkesen megtapsolta. Az ülést ezután berekesztették. A vitát vasárnap fo'ytatják. Ruff bonbonok közkedveltei Felmentették a miskolci munkaközvetítő vezetőit Az indokolás szerint a hivatal főnökeit a mezöcsáti mulatóhely inlzjdono;a félrevezette Miskolcról jelentik: A miskolci hatósági munkaközvetítő hi! atal keritésf botránypörében a törvényszék óriási érdeklődés mellett szombaton hirdette k: az téletet, amely Grossmann Kálmánt, a mezöcsáti éjjeli mulató .ulajdonosát 'kétrendbeli kerítés bűntettében és háromrendbeli kerítés vétségében, Grossmann Kálmánnét kétrendbeli és Tóth .Mihályt egyrendbeli kerítés bűntettében mondja ki bűnösnek és ezért Grossmunnt egyévi börtönre, Grossmannét és Tóthot pedig két-két havi fogházra ítéli, Grossrnann büntetéséből a bíróság nyolc hónapot veit a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek Tóth büntetését pedig teljesen kitöltöttnek vette. A biinpör többi vádlottját Eisen Dezsőt, Wciszberger Menyhértet, vala mint Mészáros Ferencet és ár. Szikszói Ferencet, a munkaközvetítő hivatal főnökeit a törvényszék lelmentette és elrendelte azonnali szabadlábra helyezésüket. Az ítélet indokolása szerint Grossmann, amikor megkapta az engedélyt .< mezöcsáti éjjeli mulató részére. Tóth Mihállyal együtt bejött Miskolcra és je-Budapesiröl jelentik: Nagy István dr. törvényszéki bíró és társainak bűnügyében a rendőrségen már csak Huczik Károly dr. ügyvéd és Scllő Vilmos István ügyvédjelölt vannak letartóztatásban. Sellő szombat délben kihallgatásra je- I lentkezett és elmondotta, hogy belátja, i nincs értelme a további tagadásnak, mert ; e'.öbb-utóbb úgy is kiderül minden. Ezután jegyzőkönyvbe mondotta, hogy Vagy négy hónappal ezelőtt felkereste lakásán és elmondta neki, hogy fegyelmi eljárás folyik ellene, amelynek során i igazolnia kell vagyona eredetét. Nagy István ezért arra kérte, hogy az időközben megszűnt Sellö és Donáth bankcég I 1921. Ovi üzleti könyveibe vezessen be olyan tételüket, amelyek azt igazolják, I mintha a banknál tőzsdei üzletet lettek ; volna és mintha ezek az üzletek olyan j nyereséggel végződtek volna, amelyekkel vagyonát megalapozta. Elmondotta ezután vallomásában Seliő. hogy nem tudott ellent állni régi barátja kérésének és miután Nagynak kétezer cseh koroná• ja tényleg volt a cégnél, ezt a tételt két- i ezer dollárként irta be az üzleti könyvekbe. bár ez a kétezer cseh korona elleiHkezett a hatósági munkaközvetítő hivatalban, ahol három leány közvetítését kérte, de elhallgatta Mészáros előtt, hogy éjjeli mula.ója van és azt állította hogy vendéglőjében pincérleányokra var: szüksége. Mészáros erre három pincérleányt közvetített hozzá. Grossman ezután felkeresett Tóth Mihállyal még egv cselédleányt és azt is szerződtette mulatójába. Az indokolás szerint Mészáros jóhiszeműen közvetitte a cselédleányokat Grossmannak, akinek vallomásává: szemben a törvényszék megállapítja a munkaközvetítő hivatal1 személyzetének ártatlanságát. .4 tanuk egyrésze ugyan tényleg terhelőén vallott a hivatal főnökei ellen, de a védelem tanul határozottabb vallomást tettek, úgyhogy a bíróság ezeknek a vallomásoknak adott helyet. Leszögezi végül az indokolás, hogy a hatósági munkaközvetítő hivatal nem volt olyan botrányoknak a színhelye, a melyek miatt a hivatal vezetői bűnvádi utón üldözhetök lettek volna. "Az Ítélet ellen az ügyész és az elitéltek íeiebbeztck. Az ítélet nagy feltűnést keltett. veszett a tőzsdén, ahol Nagy utolsó fil- J lérjét is otthagyta. Kijelentette még Selbe hogy az 1921-es könyvet e hamis té! ic! bevezetése után lezárta, mig többi j könyvei még most sincsenek fezárva. A rendőrség meggyőződött Sellő áll'ij tásainak valódiságáról, elsősorban arról, hogy az üzleti könyvek közül valóban csak az 1921-es könyvek vannak lezár- I va és megállapította a rendőrség azt is, j hogy a kétezer dolláros tétel bejegyzése sokkal frissebb tintával történt, mint a ! többi tételé, kétségtelen tehát, hogy azo- I kát Sellő később vezette be. Így Huczik Károly dr. terhelő vallo-I mása után most már Sellő súlyosan terhelő vallomása is rendelkezésre áll és j igy valószínű, hogy most már sikerül (uiegdönteni Nagy István dr. védekezését {és teljes világosságot deríteni az ügyre, j amelynek legújabb fejleménye, hogy az j üggyel kapcsolatban eljárást indítottak ! az összes budapesti lapok ellen, amelyek I a rendőri kihallgatásokról, szembesítésekről és házkutatásokról riportokat ir■ lak, mert az ügyészség álláspontja az, ! hogy a lapok ezzel tiltott közlést követ! tek el. delmi állásaikat a Sárga-folyó mentén építik ki és itt fogják megkísérelni a kantom' csapatok megállítását. Londonban úgy látják a helyzetet, hogy néhány lónaoon belül a kantoni kormány lesz az ur egész Kínában és erre vaió tekintettel az angol kormány félbeszakít minden tárgyalást Kínában, hogy bevárja a fejleményeket. Az angol politika Kínában most csak arra irányul, hogy miképp Hankauban történt, ideiglenes megállapodásokat létesítsen a helyi hatóságokkal, amely megállapodások később szerződésbe lesznek ioglalliatók a központi kormánnyal. Ami? a kantoni kormány nem támaszkodhatik az egész országra, addig az angol Kormány nem kíván messzebbmenő szerződést kötni. Budanovies Lajos — felszentelt püspök A bácskai püspökség kérdésének rendezése ismét egy lépéssel előbbre haladt a Vatikán legújabb intézkedése folytán: XI. Plusz pápa február 28-ikikelettel Budanovies Lajos szubotieai apostoli adminisztrátort felszentelt püspökké nevezte ki. A bácskai katholikus egyházkerület eddigi apostoli adminisztrátorának, a szentszék által való felszentelése a hierarchiában. a jugoszláviai katholikus klérus és a hívők kívánságával összhangban vau és arra érdemes férfiút ért. A kinevezés folytán megkezdődnek az ünnepélyes felszentelés előkészületei és hamarosan végleges rendezést nyerhe* majd a bácskai püspökség ügye is. Emelkednek Palicson a lakás és telekárak Az amerikai bérlet hatása A palicsi nyárálószezón előkészületei - az idén abba a meglepetésszen'i mó^ mentumba ütköznek, hogy a nyári lakások árai a fürdőhely területén szokatlanul magasra emelkedtek. A múltévá lakásárakhoz képest aránytalanul, nem ritkán nyolcvan-száz százalékkal drágábbra értékelik a lakásokat a palicsi háztulajdonosok. Ezt a nagyarányú lak bér-lioszt általában azzal magyarázzák, bogy a fürdőhely és környékének öslakói Palics felvirágzását remélik az uj fürdöbérlet megoldástól. Az amerikai pénzcsoport bérlövállalkozásának hatásekép állt elő a nyaralólakások árának ugrásszerű emelkedése, mert a villatulajdonosok abban biznak, hogy a nagyszabású invesztíciók és a modern átalakítási tervek megvalósulása már az idei szezontól kezdve a fürdővendégek erősebb mértékű beözönlését fogja eredményezni és megnöveli a keresletet. TJfabb súlyos vallomás dr. Nagy István ellen Se' ö Is ván beismerte, hogy ti tör énvszéki bíró kérésére megbánt sitotta bankjának üzleti könyveit A kantoni csapatok: elfoglaltak Nankingot A itnghai elesíérőJ elterjedt híre’* korainak biz - nyúltak, <1 a város ríadsra csak napok kérdése Londonból jelentik: A Sanghai elestét röl pénteken elterjedt hírek koraiaknak bizonyultak. A helyzet most az, hogy a kantoni csapatok a sanghai-1 frontszakaszon megállás né.kül iolyíaták az előnyomulást, A Sanghai—Hangesau-i. valamint a i Sanghai—Csangcsau-i vasútvonal öt I pontja a kantoniak kezére kerüit. A kan! toni csapatok egyik hadosztálya pénteken megszállta Sung-Jin várost, majd át- I lépte a Hoang-Ku íolvót és este már ; Vu-Kiang kapui előtt állt. A sanghai-i csapatok teljesen el vannak vágva az északi hadseregtől és Sanghai helyzete reménytelen. A nankingi frontszakaszon a kantoniak j megszálltak több várost és egv legújabb i jelentés szerint a kantoni hadsereg már bevonul* Nankingbt. A város uccáin borzalmas harcok fejlődtek ki, amelyeknek igen sok a halottjuk és Santo ai is tel.ie'-en körül van zárva és a város főparancsnoka tárgyalásokat folytat az egyre jobbon előrenyomuló kantoniakkal a város békés átadásáról aminek ellenében Pi-Hu-Sung tábornagy, Sanghai főparancsnoka állítólag ötszázezer dollárt kért. Nanking eleste előtt a városban állomásozó északi csapatok fegyelme teljesen felbomlott és fosztogattak a városban. Csang-Csung-Csang tábornagy, San- Tung tartomány kormányzója ismét elhagyta Pekinget és útban van dél felé, hogy legalább San-Tung tartományt megmentse magának. Pekingben az északi szövetséges haderők hadosztály- , ‘ parancsnokai úgy határoztak, hogy vé- ‘ Hasonló módon alakul a helyzet a I Pa'icsi ház- és telekiizlet terén is. Mind! eddig csaknem teljesen hiányzott Pali, cs ín az ingatlanüzlet, de arra a hírre, I bogy a városi közgyűlés a fürdőhely j bérletét a Mac Daniel-csopor'tnak adta I oda, amely Palics rendkívüli méretekben való fejlesztésére vállalkozott, azonnal megindult az érdeklődés a palicsi ingatlanok iránt. Egyelőre meglehetős tartózkodást tanúsítanak a ház- és telektulajdonosok. akik szintén floridai I koniukturát remélnek. Kilátás van tehát I arra, hogy a telekspekuláció hamaroj san erősebb lendületet vesz. mert a tu{ iajdonosok közt az az értesülés is elterjedt hogy a fürdőbérlő pénzcsoport építkezései céljaira maga is fog telkeket vásárolni. A palicsi lakásárakban, az első pillanatok szeszélyes ugrásai után. bizonyos ponton stabilitás ál! be. mihelyt a íiirdébérlő társaság legközelebbi tervei részletesen és konkrét formában ismertté válnak. Az elismert díva! 677 POUDRE MON PARFÜM BOURJOIS-PAR1S