Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-13 / 70. szám
991 £91 _____________________Lohengrin kisasszony # pintatosabb, semhogy ezt őszintén bevallaná. Fél, hogy fájdalmat okoz ezzel Tihainérnak. De ha Tihamér váratlanul meglepetéssel tör rá, ha sikerül elhitetni vele, hogy csak hazudta szegénységét, valójában azonban dúsgazdag, úgy Mici egyszerre szint vallana, nem volna többé oka' a gyengéd titkolódzásra és akkor Tihamér megismerné őszinte szándékát. Ha már nem kell többé semmitől sem tartania, Mici teljes őszinteséggel feltárja helyzetét és elárulja, hogy mit tervezett. Igen, ez a terv az egyetlen, amellyel ki lehet ugratni a nyulat a bokorból, fis azután? Ha már leplezetlenül fogja ismerni Mici gondolkozását és terveit, félelmét és helyzetét, sokkal könnyebb lesz meggyőzni, leszerelni, mint Így, mikor sötétben kell tapogatnia. Azután minden úgy Játszódott le ezen a nevezetes estén, mint ahogyan előre gondolta. Azaz még sem egészen úgy, mert valami egészen meglepő dolog történt, de erről majd későbben. Most maradjunk a dolgok rendjénél, Mici hat órakor érkezett, fáradtan, de azért mosolyogva. Ám ezen a mosolyon megőrzött, hogy erőltetett, kedveskedő, a valódi "érméseket takargató mosoly. Megcsókolták egymást és elhangzott a kölcsönös: Hogy vagy kedves? És azután Mici hozzátette: Gondoltál rám? Hiányoztam? Tulajdonképpen min dolgozol? Erről sohasem beszélsz. Ha tudnád mennyire bánt ez. Igen, hidd el, gondokat okozol nekem. Tihamér kissé gúnyosan nézett .rá: Attól félsz, ugye, hogy nyomorba süiyedek? Igén, egy idő óta észrevettem már ezt a nyugtalanságodat. Mici hevesen tiltakozott: ♦— De nem, esküszöm, eszembe sem jut ilyesmi. Én csak azt szeretném, hd újra dolgoznál, ha megkezdenéd egy uj müvedet. Hát nem érted, hogy szégyenlem magam, megaláz az a gondolat, hogy meddővé- tettelek. Néha úgy érzem, hogy nem szabad az utadba állnom ... Tihamér diadalmasan szakította félbe; ♦ — Bocsáss meg, nem akartalak megbántani, de bát mindez olyan furcsa, hihetetlen, váratlan és groteszk, hogy ne csodáld, ha ilyen beszámithatatlanul viselkedem. Hát nem kacagnivalóan bolond dolog, hogy én folytou aggódom érted, hogy mint lesz ezentúl és nem veszem észre, hogy tulajdonképpen egy elátkozott királyfival kerültem össze, aki most megrázkódik és a szegény költő helyett elém áll a gazdag báró és meghív a palotájába! — És most... boldog vagy? — Hogyne volnék az! Te olyan drága, édes fiú vagy, hogy néked még ezt a kis csalást is megbocsájtom! Azután ez a csalódás nem is olyan kellemetlen. — Lásd, ez kedves, hogy ilyen őszinte vagy! — Végre is remélem, hogy mint báró is éppen Ilyen okos, szellemes maradsz. A palotádban sem cseréled el a fejedet egy kevésbbé tartalmas koponyával. — Nono... Nemcsak a koponyáról van szó, azt hiszem. — Hát 'hiszen nem mondom, a palota ellen sincsen kifogásom. De nem azért szeretlek... remélem, ebben nem kételkedsz? Tihamér alig észrevehető gúnnyal válaszolta: — Nem, ebben bizonyos vagyok! De tudod, a szerelmet nem elég életre hívni, külön művészet annak a megtartása is. És valljuk be szivem, hogy a virulásához szükséges légkört könnyebb megteremteni egy palota barokk-szalonjában, mint egy bérkaszárnya szellemtelen soha diszkréten el nem zárható albérleti lakásában. És Tihamér ezúttal, ugylátszik, csakugyan jó pszlhológusnak bizonyult, mert Mici még sohasem volt jabbkedvü, felvillanyozottabb, mint ezen az estén. Alig bírt féktelen jókedvével, egyre kacagott, csicsergett, minden pillanatban nyakába borult kedvesének és talán legszívesebben nyílt uccán táncra perdült volna, mikor később kisétáltak a ligetbe. Mindenféle bolond ötlet jutott az eszébe. Egy léggömböstől három Forró Forró }-f kai szemközti fal mellett embermagasságu japán váza állott, a szoba szegleteiben bronzverettel díszített ébenfa állványon rózsaszín márvány és achátból faragott szobrok. A feliér selyem teritővel letakart zongorán hímzett virágmezők közepén hatalmas ezüstveder állt, benne fehér rózsák. Azután. egy angol etnpirestilusban készült sötét mahagóni uriszoba következett ' Menyezetig érő könyvszekrény, benne ezer szinben játszó diszkötésü könyvek. A dohányzóasztalon ezüst Cigarettadoboz, bronzból, kristályüvégből készült! dohányzókészlet. Kártyaasztalok. Pcrzsaszőnyeggel leboritott széles kerevet. A menyezet faburkolatu, rajta diszes íaragványok. Tihamér szédült egy kissé. Igen, gondolta magában, igy kellene élni, ilyen környezetben, ahol minden szegletből a szépség és Ízlés lehel az ember felé, ahol a bútorok stílusán, a műtárgyak nemes patináján keresztül eggyé olvad az ember lelke mindazzal a poézissel, gazdagságból, szerelemből, előkelőségből szőtt sajátságos hangulattal és varázzsal, mely a századok embernyomoruságán keresztültörve a múltból hozza és a jövőbe viszi az örök szépet. — Ha ez megfelelne a főhadnagy urnák! — mondotta János. — Megfelel, nagyon is megfelel! — mosolygott Tihamér. Es megegyeztek abban, hogy másnap délután öt órakor Tihamér idejön és itt fogja megvárni azt a bizonyos hölgyet. Mikor lefelé ment a Rózsadombon Tihamér, mégegyszer mindent fontolóra vett. Miéi az utóbbi napokban feltűnően lehangolt, ideges, szórakozott. Nyilvánvaló, hogy nagy csatákat viv magával és kétségtelen, hogy anyagiakról van szó. Most kell döntenie, hogy a gazdag, nyugodt jólétet választja-e vagy a szegénységet és szerelmet. Miéi nagyon jól tudja, hogy néki már egészen fogytán van a pénze, hogy betek, vagy csak napok kérdése, hogy a gondok egész vigasztalan súlyosságukban rászakadjanak. Érthető tehát, hogy habozik, fél és kínlódik. Persze, sokkal ta-Lohenprin kisanxonif szines golyót vásárolt, azután a vendéglőben egy főpincértől kért számolócédulára a következő verset irta: Jó Isten, köszönet és hála. Hogy Tihamérnak van egy palotája! Ott éljünk majd boldogan ml ketten S nagyon kérlek, segíts minket ebbenI • % Ezt a verset azután rákötötte a léggömbökről lefogó cérnára és felbocsájtotta a magasba. De minél jobbkedvü lett Mici, annál jobban elkoniorodott Tihamér. íme, most már semmi kétség nem fér hozzá: anyagi okok miatt lógatta Mici az orrát az utóbbi napokban és nyilván már a tapintatos szakítás módozatain törte a fejét. Még nem is látta a palotát, már csupán annak a gondolata, hogy nem egy költőnek, hanem egy bárónak a kedvese, valósággal uj nőt faragott belőle. Amit semmiféle kedveskedés, szerelem nem tudott elérni, azt egy szempillantás alatt elővarázsolta a gazdagságáról kitalált mese. És Tihamér úgy érezte, hogy szivében nagy keserűség és egy szemérnyi gyűlölet kezd alattomosan a szerelem és rajongás édességébe szivárogni. Egy pillanatra már megbánta, hogy megrendezte ezt a komédiát. Ej, inkább a bóditó hazugság, amely ridegen és könyörtelenül feltárta előtte az igazságot. És éles fájdalommal nyilait belé a gondolat, hogy most már nincsen visszatérés, mert hiszen ha Mici meg tudja, hogy kelepcébe ejtette és hogy immár mezítelenre vannak érzései vetkőztetve, többé nem maradhat vele, szakitaniok kell, vége mindennek! De talán jobb is igy! — gondolta Tihamér. Csak legyen elég ereje a szakításhoz, mert most úgy érzi, hogy üres, céltalan, halott lesz körötte a világ. Kár volt, őrültség ez a próba, amelyben, ugylátszik, ő fog elvérezni. De most már nincs visszatérés, végig kell játszani ezt a vígjáték mezébe öltözött keserves tragédiát Mikor éjféltájban elváltak, Mici mégegyszer nya-167 162
