Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-04 / 33. szám
1927. február 4. 6ÁCSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal. Közgazdaság 12.378 vagon a noviszadi tőzsde multévi forgalma A noviszadi tőzsdetanács ülése Növi szadró! jelentik: A noviszadi tőzsdetanács legutóbbi ülésén dr. Petrovies Ura ok ó főtitkár előterjesztette a tőzsde múlt évi forgalmára vonatkozó részletes jelentését, amely szerint az elmúlt éViben a tőzsde 12.378 vagon árut forgalmazott. Az előző évhez képest a búzát illetőleg visszaesés mutatkozik, ellenben a lisztnél, zsírnál és babnál a forgalom az előző évhez képest emelkedést mutat. A tőzsde a múlt évben 1.464.010.61 dinárt vett be, amellyel szemben kiadásai 1.251.457 dinárra rúgtak. A tőzsdetanács foglalkozott ezután a tözsdebirósági és expertizdijakkat és uj díjszabást állapított meg, amely szerint a kisebbösszegü perekben a peresfelek ezentúl az eddiginél jóval alacsonyabb dijakat fognak fizetni. A tőzsdetanács elfogadta Steinbach és Zwiebach noviszadi gabonakereskedelmi cégnek a tőzsdeügynökségről való lemondását. Ezután a tőzsdebiróság munkarendjének beosztását vitatták meg és megállapították, hogy a tőzsdebiróság egyik tanácsa ezentul reggel 9 órától, a. *tnási:k tanács délután 3 órától kezdődőig fog ülésezni. Foglalkozott a tőzsdetanács a kereskedőknek azzal a panaszával, mely szerint a vasúti állomások azoknál a vagonoknál, amelyeket a kereskedők megrendeltek ugyan, de mert azok nem voltak a megrendeléseknek megfelelőek, visszautasítottak, visszatartja a megrendelésnél előzetesen lefizetett vagonbiztositékdijat. A tőzsdetanács elhatározta, hogy felír a közlekedésügyi miniszterhez és a sérelem orvoslását fogja kérni» Elhatározták, hogy a február 14-én .-Bé^aben* a dpnamenti országokban egységesen megállapítandó tőzsdeszokványok ügyében tartandó ankéten a noviszadí tőzsde Wcisz Frigyes tőzsdetanácsossal és Kornlós Nándor tőzsdebiróya! képviselteti magáj., A tőzsdetanács a noviszadi tőzsde uj tagjaiul felvette: Karbiener és Fiai noviszadi müasztalosgyári céget, Fischl Jakab és Társa becskereki gabonakereskedelmi céget és a Vidákovics Testvérek zágrebi első jugoszláv redőnygyár cégfönökeit. Néinet-jugosizláv csehszlovák-jugoszláv külkereskedelmi tárgyalások. Beogradból jelentik: A jugoszláv kormány megbízta berlini követét, hogy érdeklődjön a némát kormánynál, vájjon a jugosziáv-német kereskedelmi szerződés megkötése ügyében hajlandó-e tárgyalásokat kezdeni. Értesüléseink szerint a német kormány készségét fejezte ki, hogy a jugoszlávokkal hajlandó a külkereskedelmi tárgyalásokat -megindítani. Hasonióképett jugoszláv részről érdeklődtek Prágában is, de a csehszlovák kormány eddig nem adott választ. Tekintettel arra, hogy a német ipar sok cikkben erős versenytársa a csehszlovák iparnak, feltehető, hogy a jugosziáv-német kereskedelmi tárgyalások megindulása a csehszlovákok számára is sürgősebb lesz a jugoszláv' kapcsolat - létesítése. Árlejtések a bácskai közutak kiépítésére. Szumborból jelentik: A szombori állatni építésügyi hivatal csütörtökön délelőtt nyilvános árlejtést tartott a Krnyajä—Sztaramoravica közti törvényhatósági müut első tizien'hétkilométerés szakaszának kiépítéséhez szükséges kőanyag biztosítása céljából. Az első versenytárgyalás sikerrel járt, a kövek szállítására, amelynek hárommillió kétszázezer dinár volt- az előirányzata, a legkedvezőbb ajánlatot a noviszadi Bazalt-részvénytársaság adta, 24.75 százalék engedményt téve a költségvetési összegből. A kavicsszállitásra, amelyre kétmillió kétszáztizenhatezer dinár volt az. előirányzat, a legkedvezőbb ajánlatot a dr. Frank Mihály beogradi cég tette, tizennyolc és fél százalékos engedménnyel. Az eredményt felterjesztik az építésügyi minisztériumba végleges döntés végett. Legközelebb kiírásra kerül a törvényhatósági közutak fentartásához szükséges kavicsszállitási árlejtés, amelynek költségvetését most állítják össze. . KINTORNA Anyu: Rossz kislány vagy! Ma este nem jössz el a moziba! Kislány: Már előre sajnálom azt a szegény embert, aki engem feleségül fog venni! Milyen borzalmas anyóst kap szegény. * — Mi a különbség a konjunktúra és a dekonjunktúra között? — Nos? — A konjunktúrában az ember saját autóján megy, egy idegen, nővel, a dekonjunktúrában egy idegen autón megy a saját feleségével, ........... Egy koldus panaszkodik: — Ma bemerflem egy üzletbe koldulni, a tulajdonos azonban olyan szomorú képet vágott, hogy megsajnáltam s vettem egy hózentrágert. * Valaki, aki nagyon fél a spanyol náthától és néhány napja köhög, bemegy a gyógyszertárba és köhögés elleni szert kér. A gyógyszerész elővesz egy pasztiliás orvosságot és a következő szavakkal ajánlja: — Ezt a köhögés elleni szert nagyon ajánlom Azonnal hat. Én ínagam is már három hete használom. Rádió-müsok —na— (A váróé jnellttii tzám a hullom hot itt jelenti) Péntek, február 4 Becs (517.2): 11: Koncert. 16.15: Hangverseny. 19.50: »Tosca«. Zagreb (310): 19.30: Szlovák dalok. Milánó (315.8): 17.40: Előadás. 20.45: Operettelőadás. Prága (348.9): 12.15: Déli zene. 16.30: Kamarazene. 20: Hangverseny. London (361.4): 14: Zene. 19: Zenekari hangverseny. 22.30: Dalest. I j* ku Ul'HUVOX ui ámpás radióapparátus a tökély Kapható Konrath d. d. Subotica Lipcse (365.8): 16.30: Koncert. 20.30: Operaelőadás. 22.45: Tánczene. Róma (449): 17.15: Jazzband. 21: Operettrészletek. Berlin (483.9): 17: Kamarazene. 21: Koncert. 22.30: Tánczene. Budapest (555.6): 9.30, 12 és 15: Hírek, közgazdaság. 18.45: A Schmidt— Hódossy—Hoffmann trió hangversenye. 20.30: Medek Anna operaénekesnő hangversenye. utána cigányzene. TŐZSDE —-■«— Megadóztatják a budapesti gabonatőzsde forgalmát Budapestről jelentik: A gabonatőzsdén a határidőpiacon csütörtökön teljes szünet ált be az üzletekben és csak a készárupiacon volt mérsékelt forgalom és itt a búza és rozs ára mérsékelten emelkedett. A határidőpiac teljesen a pénzügyminiszter törvényjavaslatának hatása alatt állott, amelyet most terjesztett be az országgyűlésnek. Ez a törvényjavas-lat a budapesti gabonatőzsde forgalmának súlyos megadóztatásáról szól, amennyiben a készárupiacon létrejött kötéseknek eladási értéke után fél százalék, a határidő üzlet kötéseinek eladási értéke után pedig két százalék forgalmi adót kell a jövőben fizetni. Ez az adó olyan súlyosan nehezedik a budapesti gabona tőzsdére, hogy már puszta hírére is teljesen megállt a forgalom. A tőzsde vezetősége csütörtökön délelőtt összeült, hogy megbeszélje a pénzügyminiszter javaslatát, amely valósággal konsternációt keltett. A tőzsdeteremben tanácstalanul álltak az emberek, senki sem tudott üzletet csinálni, mert a törvényjavaslat hírére támadt bizonytalanság a megbízások visszavonására vezetett. Általános volt az a felfogás, hogy ezt az intézkedést a budapesti gabonatőzsde nem bírja el és a külföld, amely úgyis kifogásolta eddig is, hogy a budapesti gabonatőzsdén túl nagy a költség, most teljesen vissza fog vonulni já budapesti piacról, aminek súlyos következményei lehetnek. A tőzsdevezetőség ezért elhatározta, hogy érintkezést keres a pénzügyminiszterrel, akit meggyőz a törvényjavaslat káros voltáról. ,A határidőpiacon a bizonytalanság Következtében ném is voltak jegyzések, ntjg a készárupiacon pengő értékben a következők voltak az árfolyamok: búza 31.60—34.10, rozs 26.40—26.60, árpa 19.20—20.50, köles 14.80—15.50, sörárpa 24.50—28.50, tengeri 18.40—18.70, zab 20.20—21, korpa 14.60—15. Zürich, febr. 3. 2árlat: Beograd 9.135, Páris 20.46, London 25.22, Newyork 520, Brüsszel 72.30, Milánó 22.20, Amszterdam 207.70, Berlin 123.20, Becs 73.35, Szófia 3.75, Prága 15.39, Varsó 57.5, Budapest 90,90, Bukarest 2.875. Beograd, febr. 4. Zárlat: Páris 224.68, London 276.26, Newyork 56.84, Zürich 10.95, Milánó 215, Amszterdam 22.78, Berlin 13.50, Becs 801, Prága. 168.65, Budapest 998, Bukarest 30.96. Zagreb, febr. 3. Zárlat: Páris 224.50, London 275.95—276.75, Newyork 56.74— 56.94, Milánó 243.44—245.44, Berlin 13.4850—13.5150, Bécs 801—804, Prága 168.26—169.05, Budapest 995.50—998.50. Noviszadi terménytőzsde, iebr. 4. Búza 4 vagon bácskai 75 kilós 300 dinár. Zab 2 vagon bácskai ab Noviszad 180 dinár. Tengeri 3 vagon bácskai 160 di- j nár, 10 vagon bácskai márciusra 165 dinár, 10 vagon bácskai áprilisra 157.50 dinár, 3 vagon bánáti 157.50 dinár. Liszt 5 vagon 0-ás G. bácskai 455—458 dinár, 1 vagon 2-es bácskai 410 dinár, 2 vagon 5-ös 370 dinár, 1 vagon 6-os bánáti 305 dinár, 1 vagon 6-os bácskai 300 dinár. Irányzat: változatlan. Forgalom: 42 vagon. Budapesti értéktőzsde, febr. 3. Magyar Hitel 81.8, Osztrák Hitel 13.3, Kereskedelmi Bank 114.1, Magyar Cukor 215.3, Georgia 26.8, Rimamurányi 86.5, Salgó 56.5, Kőszén 455, Bródi Vagon 5.6, Nasici 173, Ganz-Danubius 177.5, Ganz Villamos 124, Roskányi 11.5, Athenaeum 23, Nova 35, Levante 29.4. Irányzat: tartott. Budapesti állatvásár, febr. 3. A vágómarhavásárra 895 vágómarhát hajtottak fel. Árak kilónkint: Ökör legjobb 90—110, kivételesen 120 fillér, közepes 64—86, gyenge 40—60, bika legjobb 90 —104, kivételesen 112, közepes 72—90, gyenge 50—70, bivaly 48—54, tehén legjobb 84—108, kivételesen 118, közepes 64—82, gyenge 40—60, kicsontozni való marha 24—40, növendékmarha 48 —80. Irányzat lanyha. A sertéspiacon 3300 sertést hajtottak fel. Arak kilónkint élősúlyban: Könnyű sertés 1.30—1.34, közepes 1.42—1.44, nehéz 1.46—1.48 pengő. Üzletmenet vontatott. Csikágói gabonatőzsde, febr. 3. Búza májusra 142.50, búza júliusra 133.50, búza szeptemberre 130.25. Tengeri májusra 81, tengeri júliusra 84.375, tengeri szeptemberre 86.375. Zab májusra 47.25. zab júliusra 47.75, zab szeptemberre 46.125. Rozs májusra 109.125, rozs júliusra 104.875, rozs szeptemberre 100. Newyork! gabonatőzsde, febr. 3. Búza őszi vörös 152.50, búza őszi kemény 163.50. Tengeri 89.50. Liszt 675—710. Irányzat búzánál és rozsnál szilárd, tengerinél tartott. A Szubotlcai Népkör 1927. február 26-án es e fél 9 órai kezdette! tartja összes helyiségeiben ezidei farsangi táneestélyét 912 SPORT A birótestület rendkívüli közgyűlése. Zagrebből jelentik: A futballbirák testületé szombaton, február 5-ikén délután fél hatkor rendkívüli közgyűlést fart. A közgyűlés tárgysorozatán egyetlen pont szerepel: a Beogradban megtartott biróvizsgák ügye. A beogradi birótestület ugyanis vizsgákat tartott, azonban a zagrebi központ nem volt hajlandó elismerni ezeket a vizsgákat. Emiatt a beogradi és zagrebi birák között éles ellentétek keletkeztek, amelyek miatt szükségessé vált a rendkívüli közgyűlés összehívása. A Szombori Tornakor e hó 12-ikén nagyszabású álarcosbálat rendez. Jegyek elővétele Pálmay József tőzsdeügynöknél. Kezdete este 9 órakor. ZsAK-bál koncerttel egybekötve, február 5-ikén este 8 és fél órakor lesz a Lloyd összes termeiben megtartva. A farsang szenzációi a a Juda Makkabi Noviszad február 5-iki álarcosbálja. A jelmezek tarka felvonulása, a világítási efektusok pazar fénye, színes reflektorok stb. biztosítékai a sikernek. Csodás diszitmények díszítik a termet pompás dekorációkkal. 210 tükördarabból álló íorgócsillárt. 8 reflektor világit ja meg. Üljön fel a vonatra szombat délután, jöjjön Novisadra, megnézni ezt a bálát, mert ilyent még nem látott. f A modern nők modern szőrtelenitő szere ! Borotválás nélkül néhány perc alatt eltávolítja a fölösleges hajzatot. Teljesen ártalmatlan és a testnek minden részén használható. Nem éget ér ha ználata által a bár nem lesz vörös! Siker garantálva! A sötétben világító Femy szőrtelenitő szappan nélkülözhet etlen kelléke a haj eltávolításnak MINDENÜTT KAPHATÓ Vezérképviselet: C0SM0CHEMIA K. D., ZAGREB Račkoga ulica 7. 195