Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-04 / 33. szám

iy27 február 4. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal KISEBBSÉGI ÉLET Az aradi katolikus főgimnáziumtól, mint ismeretes, a román kormány már évekkel ezelőtt megvonta a nyilvánossá­gi jogot. Az erdélyi magyar pártnak még a választások előtt megígérte a kormány, hogy az iskola nyilvánossági jogát visz­­szaadja, az ígéret beváltására azonban eddig nem került sor. Fischer Aladár, a főgimnázium igazgatója a nyilvánossági jog megadásáról a következőket mon­dotta: — A közoktatásügyi miniszter a pak­tum alapján a választások előtt ideigle­nesen megadta a nyilvánossági jogot iskolánknak. A rendelet megindokolásá­ban azt hozta fel, hogy a jog megadását kérelmező iratok még nem voltak idő­­. belileg elintézhetek és az elintézésig elő­legezik a jog ideiglenes jellegű megadá­sát. Az engedélyt tehát megkaptuk a múlt tanév végére és a diákjaink úgy vizsgázva, mint rendes nyilvánossági in­tézetben, határozottan jó eredménnyel vizsgáztak le. Augusztusban azonban újabb miniszteri rendelet érkezett, amely elmondta, hogy bár az iratokkal az el­intézés még nem történt meg, mégis az iskolánkat visszahelyezi abba a helyžet­­be, amelyben az Anghelescu-törvény ta­lálta, vagyis megvonták tőlünk áz ideig­lenes nyilvánossági jogot. Jelenleg az a helyzet, hogy még ezideig sem történt döntés a jogot kérelmező iratok fölött és a határozat meghozatalának terminu­sát kitolták március 17-re. Masarylf, köztársasági elnökkel ér­dekes beszélgetést folytatott a berlini »8 Uhr Abendblatt« munkatársa. A be­szélgetés során Masaryk többek közt a következőket mondotta: — A német miniszterek kormánybalé­­pésével mindenesetre kezdetét vette a nemzetiségi ellentétek belső' kiegyenlítő­dése. Nem szabad elfelejteni, hogy álla­munk újjáalakításánál történelmi folya­matról van szó, amelyben a mult, a je­len orgánikjis kényszere és a. jövőhöz való kötelezettség alkotó kihatásaikban csak lassan érhetnek meg. Ennél a fej­lődés minden tagja fontos. Mindeneset­re azonban megtörtént a kezdet és a kezdet jó volt. Most' csak azt kívánom, hogy minden német csoport együttmű­ködésével minél hamarább átvegye az államért való felelősséget. Azt hiszem, hogy a csehszlovák állam belpolitikai ügyei pacifizállásának problémája, az ál­talános európai pacifizálás problémájá­nak megoldásával elveszti aktualitását. Egész Európa megnyugvása az egyes államokban a nemzetiségi ellentétek megnyugvását is magával fogja hozni. A realitás köti össze a népeket. A mate­matikailag kiszámítható dolgokat az ér­zés feszélyezteti. A ceruza azok kezé­ben, akik a nemzetközi pénzügyi prob­lémák megoldására hivatottak, jelentő­sebb békeszerző lesz és az európai nem­zeteik együttmunkálkodására és annak tartamára kedvezőbben fog hatni, mint bármilyen utópia. Az igazságérzet és a kölcsönös tisztelet .érzete, amely a köl­csönös megismerésből ered, többet ér minden fantazmagóriánál, amely elmu­lasztja a meglévő állapotok nehézségeit tekintetbe venni. & Marosvásárhely magyar polgármeste­rének, Bernády Györgynek a város to­vábbfejlesztése terén komoly sikerei vannak. A magyar polgármester, amióta Marosvásárhely élén áll, egymásután építi a középületeket, melyek a város gazdasági és ‘ kulturális fejlődésének újabb lehetőségeket nyitnak meg. A leg­utóbb egy nagyszabású kórházépítési ak­ciót indított meg, mely ma már olyan komoly stádiumban van, hogy az építést hamarosan megkezdhetik. Bernády az uj kórház-épités tervéről a következőket mondotta: »A kórház-éptési tervet még Bátra közegészségügyi államtitkár pen­dítette meg. Az államtitkár javaslatára tanácsülést hívtam össze és ott sikerült elérnem, hogy a tanács nyolcszázezer téglát szavazott meg, ami kétmillió lej értékű hozzájárulást jelent. A várme­gyei prefektusnál az intervencióm szin­ti? siedffléJtnyei járt és a megyei Iandó bizottság is másfélmillió lejjel já­rult hozzá az építkezésekhez. Midőn minderről jelentést tettem a közegész­ségügyi miniszternek, azonnal szives volt egy anketot összehívni, amelyen Banu államtitkár elnökölt és magam is résztvettem. Az ankéten bemutattam a terveket és örömmel jelenthetem ki, hogy azok kedvező fogadtatásban ré­szesültek. A pavillonok elhelyezésére vo­natkozólag egy módosító javaslatot tet­tem és ahhoz is az ankét résztvevői örömmel járultak hozzá. A miniszter az­után jóváhagyta a marosvásárhelyi uj kórház tervezetét és elhatározta, hogy egy bukaresti mérnököt mint szakértőt küld ki Marosvásárhelyre. A tanácsban úgy döntöttünk, hogy már a tavasz fo­lyamán két pavillont építtetünk fel, az elsőben a szülészetet és. a nőgyógyásza­tot állítjuk be, a második pavillo.iban pedig a kórház igazgatósági épületei és az összes ambulánciák lesznek. A vá­rosnak Ígérete van arra, hogy az állam legmesszebbmenő módon anyagilag is Az olasz szocialista vezérek felajánlották szolgálataikat a fasiszta kormánynak Részt akarnak venni a fasiszta korporációs munkás­szervezetek organizálásában Rómából jelentik: A fasiszta re­zsim által feloszlatott szocialista szervezetek szövetségének vezérei nyilatkozatot tettek közzé, amely­ben a szocialista szakszervezetek egykori vezérei kijelentik, hogy hajlandók több évtizedes ta­pasztalataikat a fasiszta kor­mány rendelkezésére bocsátani és a fasiszta munkásszervezetek organizáiásában tevékeny részt venni. A szocialista vezérek elismerik, hogy a Mussolini által megterem­tett korporációs szakszervezeti rend­szer tagadhatatlan sikereket aratott és olyan nagy előnyökkel rendel­­kezilk, amelyek messze túlhaladják szocialista szervezetek előnyeit. Mussolini péntek délre magá­hoz kérette az egykori szocia­lista szakszervezetek vezéreit, akik pozitív javaslatokat fognak a miniszterelnök elé terjesz­teni. A szakszervezeti vezérek olyan ja­vaslatokat dolgoztak ki, ámenek biztosítják a volt szakszerveze í ve­zéreknek a fasiszta korm mnval való együttműködését. így Isősor­­ban munkavédelmi tanácsad ' hiva­hozzáiárul az uj kórház felépítéséhez, való rendezését fogja rendszeres vi­­amely ha elkészül, büszkén mondhatom, ta tárgyává tenni. Párisi jelentés szerint a francia kamara külügyi bizottsága szerdán meghallgatta Milhaud alelnök jelen­tését, aki elsősorban a kínai helyze­tet vázolta. A külügyi bizottság al­­elnöke erélyesen cáfolta bizonyos köröknek azt a megállapítását, hogy a kinai nacionalisták kommunista alapon állanak. A vezető kantoni párt, az úgynevezett Kuomintang, Milhaud szerint a francia pártviszo­nyok figyelembevételével talán leg­inkább a francia radikális párthoz hasonlítható!, amelynek a bolsövizt­­mushoz semmi köze sincs. Milhaud végeredményben arra a végső követ­keztetésre jutott, hogy Franciaor­szágnak haladéktalanul el kell is­mernie a kantoni kormányt, annál is inkább, mert semmi kilátás sincs arra. hogy Kínában belátható időn belül erős központi kormány alakul. A külügyi bizottság jóváhagyólag tudomásul vette alelnökének jelenté­sét és határozati javaslatot fogadott el, melyben a kantoni kormány elismerését követeli. A külügyi bizottság ezzel a hatá­rozattal éles ellentétbe került Briand külügyminiszterrel, akinek tudvale­vőleg az az álláspontja, hogy Kíná­val szemben Franciaországnak a leg­szigorúbb tartózkodás politikáját kell követnie. hogy az ország egyik legszebb és les­­modernebb kórháza lesz. Szent-Ivány József, a szlovenszkói magyar nemzeti párt vezére a párt lé­vai kongresszusán hosszabb beszédet mondott a politikai helyzetről. »A kor­mánnyal megkezdett tárgyalásokat — mondotta — tovább folytatjuk és igyek­szünk minél többet kiverekedni. Nekünk nem az a célunk, hogy a kormányba be­menjünk, hanem hogy a magyarság egyenjogúságát biztosítsuk és ennek érdekében hajlandók vagyunk áldozat­ra is. A Hlinka-párt kormánybalépése előtt várnunk kellett arra, hogy a pol­gári többség tényleg megvalósul-e. Ma nyitva áll az ut a további tárgyalások­ra és mi szilárdan kitartunk követelése­ink mellett. Mindegy, hogy hol harco­lunk, a cél az, hogy ott legyünk, ahol a legtöbbet lehet kiverekedni a magyar­ság számára.« tál felállítását lógják javasolni, a mely közvetlenül a korrupciós mi­nisztériumtól kapna utasításokat és a milánói szocialista szakszervezeti központ volt helyiségében nyerne elhelyezést. A szocialista szakszervezetek egykori vezetői a Corriere dela Se­ra munkatársa előtt kijelentették, hogy magatartásuk megváltoztatását az a tény tette szükségessé, hogy maguk a szocialisták sem vonhatják már kétségbe, hogy Mussolini korporációs munkás­szervezetei elsöranguak és már nagy sikereket értek el. Hangsúlyozták a szocialista vezé­rek, hogy évek óta nem tudtak érintkezésbe lépni a munkástöme­gekkel és most meg akarják győzni a korporá­ciós szervezetek előnyeiről azo­kat az olasz munkásokat is, a kik eddig hűek maradtak a szocialista párthoz és rá akarják bírni őket. hogy lép­jenek be a Mussolini által alapított korporációs szervezetekbe. Az egykori szocialista vezér el­­íatározása olasz politikai körökben óriási feltűnést kelt. Anglia visszavonja csapatait Kínából Békés megegyezésre van kilátás a kantoni kormány és Anglia között Franciaország elismeri a kantoni kormányt Londonból jelentik: Minden re­mény meg van arra, hogy hamarosan létrejön a békés megegyezés Kínával. A tárgyalások ugyan Hankauban a kantoni kormány külügyminisztere és az angol ügyvivő között meg­akadtak, mert Csen külügyminiszter vonakodott addig az angol javasla­tokat elfogadni, amig brit csapatokat szállítanak Kínába, de a kantornak által felajánlott fet­tételek olyan csábítóak az an­gol kormányra nézve, hogy a tárgyalásoknak a sikere bizto­sítottnak látszik. Az angol kormány tárgyalási kész­ségét igazolja,az is, hogy a külügy­minisztérium megcáfolta a tárgyalá­sok megszakadásáról szóló híreket. Csen kantoni külügyminiszter a Reuter-ügynökség értesülése szerint a kantoni kormány nevében nyilat­kozatot tett arra nézve, hogy ál- a kantoni kormány kész barát­ságos tárgyalások utján meg­egyezést létesíteni, de feltéte­lül köti ki, hogy a megegyezést csak akkor írja alá. ha az an­gol csapatszállitásokat Sanghaj felé megszüntetik. Ilyen körülmények közt az aifgol kormány most azon a megoldáson gondolkodik, hogy a kinai területen levő angol ka­tonaságot Hongkong felé küldi és Anglia számára ugyanolyan ka­tonai helyzetet teremt, mint amilyen Amerika számára áll fenn a Fülöp­­szigeteken és mint aminő készenlét­ben van Japán. Mint Washingtonból jelentik, a Fehér Ház közleménye szerint Coolidge elnök külön bizottsá­got nevezett ki a kinai helyzet tanulmányozására. Coolidge szerint a bizottság elsősor­ban az exterritoriális jogok és a pót­vámok kérdését és ezeknek a kérdé­seknek .választott bíróságok utján A sztaribecseji Népkör kulturprogrammja Február ötödikén Ady-estét rendeznek Sztaribecsejről jelentik: A sztaribe­­eseji magyar Népkor most tartotta meg rendes évi közgyűlését dr. Draskóczy Ede egyesületi elnök elnöklete alatt. Draskóczy elnök beszámolt az egye­sület múlt évi működéséről. Beszélt az egyesület kulturális törekvéseiről, a melynek főalapelve, hogy a magyar iro­dalom és a magyar kultúra szeretetében neveljék fel az ifjúságot. Kitért a vajda­sági irodalomról folyó hírlapi vitatko­zásra és megállapította, hogy a Vajda­ságban van magyar irodalom, amelynek művelői egyre számosabban vannak és egyre jelentősebb sikereket érnek el. Az elnöki beszámolót a közgyűlés nagy tetszéssel fogadta, majd dr. Ga­lambos Ferenc egyesületi titkár indítvá­nyára a közgyűlés elhatározta, hogy a műkedvelő egyesületek sikeresebb sze­replése céljából egyesületközi bizottsá­got szervez valamennyi egyesület bevo­násával — a darabok megválogafása és a szereplők beosztása céljából. Ezután megejtették a választásokat. Elnök lett: dr. Draskóczy Ede, alelnök Tihanyi Ernő, ügyész: dr. Ze/eiwy Mik­lós, igazgató: Bottka József, titkár dr. Galambos Ferenc, jegyző Búzás Ede, könyvtáros, Czabafy László, pénztáros Katona István, ellenőr Komenda János, háznagy Nikolat Ferenc. Választmányi tagok: Balassa Pál, Fárbás József, ifj. Gerber Nándor, Flachbart Károly, Ko­máromi György, Schumacher Jenő, Mül­ler Gyula, Petrányi Ferenc, Börcsök Pál, Rózsa Géza, Sörös János, Mayer Boldi­zsár, dr. Varró János, Szmik Gyula, dr. Buzogány Mátyás, Kneoht Andor. Pót­tagok: dr. Sztarcsevics Jenő, Komáromi János, dr. Faragó Jenő, Pongrácz Fe­renc, Krausz Béla, Nádudvarhelyi Jó­zsef. Felügyelő bizottság: Gombos Hen­rik, Janek Vilmos, Márkus Antal, póttag Danis Lajos. A közgyűlésen még bejelentették, hogy a Népkör kulturbizottsága február 15-én tarfia első kulturestjét, amelyet Ady Endre emlékének szentelnek. Az est programján a következők sze­repelnek: 1. Dr. Havas Lajos előadja Szávay Gyula Ady Endréhez irt költe­ményét. 2. Dr. Draskóczy Ede előadást tart Ady Endre értékeléséről. 3. Dr. Fa­ragóné Galambos Margit Ady-verseket szaval. 4. Dr. Buzogány Mihály Ady­­dalokat énekel. Kisére dr. Krausz Osz­kár. A nagyszerű müsoru kulturest iránt Sztaribecsejen rendkívül nagy érdeklő­dés mutatkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom