Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-27 / 56. szám
18. oldal BÁCSMKGYEI NAFLŐ 1927 február 27. A szeretetreméltó válasz nem sokáig késett s igy hangzott: Köszönöm szives intézkedését- A küldött apparátus távolrul se olyan finom, mint az. amelyet elhagytam, de ön Berzencén bizonyára nem kaphatott jobbat, s igy elfogadom azt minden nehezményezés nőikül. Arról ön persze nem tehet, hogy az elveszett készülék egyszersmind becses emlék és kegyelettárgy volt nekem s igy oly érték, amely abszolúte pótolhatatlan. De azért ne vegye nagyon szivére a dolgot, ön valószínűleg ártatlan abban, hogy ily érzékenyen károsodtam s nekem eszembe se jut önnek ezért szemrehányást tenni, stb. A levelezés ezzel szerencsésen megszakadt közöttünk, de a levegőkön és vármegyéken keresztül Hir őfensége és Pletyka őexcellenciája fenntartották köztünk a kapcsolatot. Hallom, a jó ur fünek-íának elkesergi, hogy hogyan járta meg velem. Nagy erőltetésemre nálam töltött vár napot, óriási költségbe verte magát miattam, a vasút oly drága s különben is tudvalevő, hogy nincs drágább a potyánál s hogy a vendégnek mindig többe kerül a vendégség, mint a házigazdának. S mi történt még ennek a hegyébe vele? Elveszett nálam egy igen értékes toalettkészüléke, amelyért aztán "kárpótlásul« a vendégszeretetéről hires Dóka Jani valami hitvány bazártárgyat küldött. Így fizet rá a gyanútlan ember arra a szerencsére (!), ha könnyelműen meghívást fogad cl olyanoktól, akiket nem ismer eléggé. Amikor e nyilatkozatának p, hire a fülemhez jutott, megesküdtem, hogy szakitok a vendégszerelemmel és sohase biztatok többé senkit, hogy látogasson meg Berzeiicén. » ■ -1 .*#» tákfs' <mk.d| srfí-*-■ És megtartottad az esküdet? — kérdezte az asztaltársaság egyik tagja. — Nem — felelte szomorúan Dóka Jani. — Nem voltam rá képes. Natúrom ,si expellas iurea... Hiába űzöd el a természetet vasvillával, az megint visszakerül. Bizony azóta is megfordult nálam néhány vendég s attól félek, hogy — — Mitől félsz? — Hogy Keller Nepomuk János ur újból szerencséltet. — Csak nem?! — ób, kedves barátim, ti még nem ismertek engem... Ma délelőtt találkoztam vele az Andrássy-uton (mert véletlenül neki is van dolga Budapesten) s nem állhattam meg, hogy igy ne szóljak hozzá: Aztán, kedves uram, ha egyszer megint Berzence felé viszi az útja, ne kerülje el a házamat, ahol önt mindig szívesen látják. S most nemcsak Dóka Jani, de mi is mindnyájan, akik hallottuk a bolond esetét, arra vagyunk kiváncsiak, hogy elmegy-c Keller uram Bér zenedre? S hogy mit fog ott elveszteni? A komplikált lelkű Traján Ethnogrnfia Komplikált leikéről besütünk, hol mutattunk, hol e',komolyodtunk a témán, mialatt az asszonynép kényesen kegyeskedett. Melyik szeszélyes, unatkozó, vagy egyáltalában nem gondolkodó nő ne tartaná magát szívesen komplikált léleknek! Akkor mondta a régi bánáti jegyző: — Majd elmesélem én az esetemet Trajánnal, a bírómmal, keressétek annak a komplikációit. Román faluban voltam jegyző, ellen szenwet fogadtak, mert szokás szerint odavalósi fiút szerettek volna megválasztani, viszont a vármegye hozzám ragaszkodott. Azonban hamar barátságba jutottunk, fiatal voltam, ambícióval telt, ahogy mondani szokás, a népnek éltem. Elfoglaltságom jelentékeny részét az emberekkel való foglalkozás adta. Mindegyiknek van baja, panasza, egészen apró-cseprő ügyekben is megkérdezik a jegyzőt, odahozzák az asszonyok a ruhamintákat, hogy adjunk tanácsot, me lyiket válasszák, — viszont egész napon át el vannak ők is foglalva. Télen meg. járja, mert nincs mezei munka, unatkoznak, pletykálnak, ellenben tavasztól kezdve csak alkonyaikor térnek haza, nyáron pedig kilenc-tiz óra táján ballagnak be a faluba. Eszerint a tulajdonképpeni hivatalos órákat is éjszaka tartottam, alkalmazkodva hozzájuk. Ott vártam őket a verandámon, aztán éjjel is elmúlt, mire a legutolsó ember hazakerült, hogy két órar alvás után megint folytassa azt a rettenetes munkát, amely együtt jár a föld szeretetével s amely a kőtörésné! is súlyosabb, — valamivel innen a kubtkolás terhein. Hogy közben elérkezett a biróválasztás ideje, én Trajánt forszíroztam, egy értékes, értelmes gazdát, akinek hűségétől és használhatóságáról sokszor meggyőződtem. Nehezen ment, nem szerette mindenki, mert a szerénysége, halk szava alatt sok fölényt takargatott. Aztán volt benne szatíra, szívesen csipkelődött, a gúnyt pedig csák akkor szereti az ember, ha másnak a rovására megy. Traján mégis bíró lett s pompásan bevált. ügy tudta a rcprezentálast, mintha mindig ebben született volna; takarékos volt, de nem fukar, elsőrendű intelligenciáját sokszor elárulta. Kés, kanál, nem eshetik csörrcnés nélkül, mi is disputáltunk olykor. — Ne okoskodj, biró. mondtam neki ilyenkor s elég volt néhány alkalmas szó, hogy meggyőzzem a futólagos makacsságát. Egyszer azonban magam is ballábbal keltem, van úgy az ember, hogy semmise jó, semmise tetszik, az irodában is sokan voltak, ott lebzselt a fél falu s valamilyen intézkedésén felfortyantam. — Hogy tud felnőtt ember ilyen szamárságot elkövetni! Azt.hiszem, benőtt már a fejedlágya! Irajún elvörösödött, de nem szólt semmit, úgy kullogott be hozzám ebéd után. — Ülj le, igyál velem feketét. — Köszönöm, uram, most nem. — Legalább ülj le. — Majd máskor. Most kérni akartam valamit. Nem vagyok olyan tanult, mint az urak. elkövet az ember akaratlanul Is egyet-mást, — hát legyél olyan jó, ha az megismétlődik, hívj be magadhoz, akár üss pofon négyszemközt, de ne szégyenits meg annyi ember előtt Tt nem láttad; hogy mulattak azok ma is rajtam, hogy lökdösték egymást a könyökükkel, hogyan vigyorogtak! — Ne haragudj, Traján, nem volt bennem rossz szándék. — Tudom, csak hirtelen vagy és olyankor igazságtalan. Azért ez a szégyen örökké rajtam ragad. Legközelebb azzal igyekeztem korrigálni az esetet, hogy túlságosan kiemeltem egy ülésen Traján egyéniségének fontosságát, dicsértem, hogy majd lement a könyökömről a bőr. Egy héttel később mégis leégett a szőlőmben a kolna. — Kire gyanakszik? — kérdezték a csendőrök. — Fogalmam sincs róla, tudtommal nincs ellenségem. Traján se tudott nyomra vezetni, pedig az idők folyamán sok olyas titokka! ajándékozott meg, ami részint egyéni kapcsolatok, részint babonák és népszokások révén tjsztánlátóbbá teszi , az embert, sok hivatásos nyomozónál. Hát nincs eredmény, örök homály borul a tűzre. Az élet haladt tovább a maga utján, Traján volt itt is a leghűségesebb emberem, mert kitalálta a módját, hogyan építsük fel újra, nagyobb teher nélkül a kolnát. ő volt a segítségemre akkor is, amikor uj lakást kaptam a régi, százesztendős, alacsony guliba helyett. Egy kissé emberit, fürdőszobával, acctilenviíágitással. — Magunkat becsüljük meg, amikor rendes hajlékot adunk a jegyzőnek. Így korteskedett s a ház fölépült. A következő esztendőben elhullott a gyönyörű féléves blkaborjum. Nem adtam volna oda semmi pénzért, játékos volt, mint a gyerek s a kis húgom, Putyuka, is úgy szerette. Magamon kívül voltam, hogy mi ez? Megint nyomozás, eredmény nélkül, bár felboncoltattam és strichnint találtak benne. Hogy kerül az udvaromra stichnin? Még a javasasszonyokat is igénybe vettem, de a titok titok maradt. A harmadik évben, pontosan . karóba lépett két csikóm, a negyedízben leégett a keresztekbe rakott búzán. — Mi lehet ez, Traján? — Bosszú, minden jel arra r.iutai. Valaki valamit nem tud elfelejteni. — Aztán igy megy ez amig élek? —- A népszokások-mindig határozott időhöz vannak kötve ilyen esetekben. Egyszer véget ér. — Nézd, biró. én tudom, hogy ha ti akarjátok, akkor minden kiderül, amihez száz zsandár sem ért. — Tévedsz uram. Csakugyan vannak esetek, amikben az egész falu szolidáris és kínzás vallatás, hiábavaló. De vannak egyéni titkok is, amiket csak egy ember tud és nem árulná el a feleségének sem. Az asszonynép locsog és ha nagyon a szájára tapadnak, kibeszéli a dolgot álmában. A szérűn, vagy aíatáskor, amikor sok ember alszik égy tömegben. Hát ilyen lehet ez is. Gyöngéd, figyelmes ember volt Tróján, ragaszkodott a famíliámhoz, az is hozzá. Az anyósom csak benne bízott, mikor kétórás útra kellett mennie, hogy a vasúiig jusson, viszont Traján nem engedte volna át senkinek ezt a szolgálatot. ö maga bugyolálta be a beteges öreg asszonyt, két almát is adott neki, mikor betette a vasúti kupéba. — Sohasem fdlejtem el a szívességedet, Traján, — volt a bucsu2ó. — En pedig köszönöm a hozzám való bizalmadat, asszonyom. Egyszer Velencéből jövet nyakéket hoztam Traján lányának. — Gondoltunk rátok, még szebb lesz tőle az Aurica. Traján ál! és hallgat. — Tán baj van? — Uram, én most nem adom ezt oda Auricának, hanem nagyon kérnélek, hogy ha legközelebb bemégy Temesvárra, vegyél a költségemen egy hasonlót. Csak nézek rá, ő folytatja. — Van egy menyem is, úgy szeretem, mint a gyerekemet, nem akarnám, hogy rosszul essék neki. Megöleltem ezt a gyengéd lelket, per sze, persze, hol is járt az eszem, — ha marosan megkapta a menye is a gyöngyöket. Én adtam, nem az apósa. Abban az évben a disznók közt támadt nagy baj, apróbb lett —- ami feltűnt — mindig esett, amig végre eszembe jutott valami.' Kivittem, hogy minden dolgomat, tulajdonomat biztosították a község költségére. Az emberek dohogtak, de azt feleltem nekik: — A ti érdeketek, hogy vigyázzatok a holmijaimra, ne essék bennük kár. Egy kicsit sok, ami eddig is történt. A vármegye, a rendkívüli körülményekre való tekintettel, jóváhagyta a határozatot és néhány héttel később az utolsó szálig leégett néhány szénakazlam. Tiz éven át tiz súlyos kár ért, Traján majd kiadta a lelkét, úgy nyomozott, ha lehetséges, még jobban ragaszkodott hozzám, valamennyiünkhöz, mint eddig: mikor letelt a tkwteésKb .a tel RÁDIÓAMATŐRÖK szakvéleményt adok, készülékeik felülvizsgálását, javítását végzem, uj készülékek sz ksz»rü fel 1 itását, mindennemű alk trészt szállítok legolcsóbban CZUCZY EMII, Ä HI SUBOTICA isi !> ÁSSÁK KOVA ?». 98 dinárért selyemkalapok mind an színben és formában S T EIN kiskápolna mellett. zése ellenére megint őt választattam meg bírónak; — most is, hogy rég elkerültem a vidékről, felkeres néha és ri- 1 mánkodllc, jöjjek vissza, mert nem volt azóta jobb jegyzőjük. — De hát sohasem derült ki, hogy ki volt tiz éven át a kártevő? — szóltunk közbe. — Az nem derült ki, mondta a jegyző. Mindegy, úgyis Traján volt. Abban a pillanatban. mikor tanuk előtt megszidtam, tízéves bosszút esküdött. Meg is tartotta. A hűség, a ragaszkodás az más kérdés. Más a bosszú is, az hozzátartozott az ő komplikált lelke elégtételéhez. Végtére párbajban is összevagdossák egymást az urak, aztáu élnek a legjobb barátságban. Traján igy intézte el a lovagiassági kérdést. Torontáli Angol-francia háború az uccán — a kis párisi nők miatt Páris, icbruár. Az angolok nem szeretik a franciákat — franciák pedig egyenesen gyűlölik az angolokat. Ügy vannak egymással, mint a kutya meg a macska. Az angolok szerint a franciák erkölcsileg teljesen züllöttek. A franciák szerint pedig igazán erkölcstelen ember csak egy angol lehet. Ha eddig is gyűlölték a franciák az angolokat, most gyűlöletük meghatványozódott. A napilapok egyre tárgyalják azi uj botrány-fajtát, amely járványszerüen ismétlődik meg napról-napra a forgalmas körutakon. A dolog igy történik: Megy a graciőz kis parisienne a körutak forgatagában és apró lépteivel bájosan ringatja formás kis testét Egyszer csak a tömegből kinyúlik egy férfikéz és a nőt a karjánál fogva visszatartja. Aztán az ur súg valamit. A kis nő először nem érti meg — az illető ur angol és rémiiletes a; kiejtése — szóval előszűr nem érti — aztán hirtelen elvörösödik és igyekszik kiszabadítani magát. Azonban az erős kéz még szorosabban tartja. Eddig rendszerint semmi feltűnés, de az angol ur mindig erőszakosabb lesz és erre kitör a botrány. A megtámadott hölgy a legelső férfihoz fordul segítségért, akit a közeiéiben lát, vagy kis kezével maga ugrik az angolnak és ott üti-veri, ahol éri. Megtörtént már az is, hogy egy escrnyővéggel elvert angol ur a rendőrhöz szaladt segítségért. Most pedig arról, hogy milyen »erkölcstelenek" a franciák. Lyon és Páris között az expressz-vonaton történt A vonatot valaki megállította a nyílt pályán. Kutatják mindenütt, ki húzta meg a vészféket és végigjárják a kocsikat. Egy első osztályú fülkében három utasra akadnak: egy fiatal leányra, egy fiatalemberre és egy angol öregurra. Az öregur huzt-a meg a vészféket mégpedig azért, mert a vele szemben ü’ó leánynak rövid volt a szoknyája. Általános elképedés. A fiatal hölgy felállva mutatja, hogy a szoknyája nem rövidebb a szokottnál: még csak a térdét is félig látni. Az angol viszont azt állítja, hogy az illető hölgy úgy rakta egymásra a lábait, hogy a szoknyának többé semmi szerepe nem volt. — Hát mit akar? —kérdik a szigorú öreg angolt. — Követelem, hogy a hölgy hagyja el rögtön ezt a iiilkét. Most megszólal a fiatalember is. ő is itt volt a fülkében, ő is szemben ült a fiatal hölggyel és mégsem látott semmit. Miért? Mert nem szokása női lábakat nézni. Az angol urnák is előbb a lábakat kellett megnéznie és csak azután konstatálhatta, hogy nagyon kilátszanak. Az pedig hogy egy öreg urnák női lábakat jusson eszébe nézni, nem lehet a fiatal hölgy hibája. Általános tetszés. A szigorú angol pedig elvesztette a csatát. V. G.
